Heves Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-09 / 237. szám

2. oldal Megyei Körkép 1995. október 9., hétfő Ördögi kör tartja fogva a magyar falu fejlődését Az elmúlt hét végén tartotta az Ecovast faluvédő és -fejlesztő társaság éves közgyűlését a noszvaji Oktatási Intézetben. A nemzetközi szervezet 11 évvel ezelőtt alakult és fontos lépése­ket tett azóta az európai, így a hazai vidéki közösségek megőr­zésében is. Az idei fórum témája a vidék népességmegőrző képessége volt, de szó esett a falusi turiz­mus fejlődéséről és az etnikai kisebbségek szerepéről is. Dr. Román András elnök, tapaszta­latait összegezve, elmondta: a magyar falu fejlődését sajátos ördögi kör akadályozza: amíg sok településen kézikapcsolású telefonok vannak, amíg az inf­rastruktúra fejletlen, nincsenek a külföldi vendégek számára el­fogadható szállodák, vendég­látó egységek, addig előrelépés nem lesz. Csak az idegenforga­lomból nyerhetnének a közsé­gek bevételt, amit visszaforgat­hatnának a fejlesztésbe. Ám amíg az önkormányzatok nem képesek központi összegből el­indítani ezeket a változásokat, addig magánszemélyektől sem várható jelentős előrelépés. Ennek ellenére, a magyar községek fejlődése némiképp előrelépést mutat. A mezőgaz­dasági termelőegységek kiépí­tették a felvevő piacot, néhá- nyan hosszabb távú nemzetközi kapcsolatot is teremtettek. A vidék lakossági összetéte­lét elemezve, szóltak a kisebb­ség szerepéről is. Szakemberek szerint a cigány önkormányza­tok mindenképpen sokat segít­hetnek abban, hogy a periféri­ára szorult rétegek felzárkó­zása megkezdődjön és a falu életében ne visszahúzó erőként jelenjen meg a cigányság. (sz. r.) Egy megkésett nekrológ Csend volt aznap délután. Feltűnően nagy csend. Üldögéltem a köztéri pádon és hosszú idő után először mertem számba venni az elmúlt évek nagy veszteségeit. Visszaemlékeztem arra a napra, amikor ebbe a városba kerültem. Főiskolás emlékek tolultak elő és arcok, kedves ismerős arcok. Úgy, ahogy tizenöt évvel ezelőt meg­láttam őket. Hosszú ideje csak híreket hallok róluk, a régi barátok­ról. Ez megnősült, az elvált, az egyikből sikeres üzletember lett, a másik nem vitte semmire és elzüllött. Nincs ebben semmi különös. Életben vannak, így vagy úgy, de még itt vannak közöttünk. Arra sem különösen vágyom, hogy személyesen találkozzam velük. Csakhogy itt van a másik tábor. A halottak tábora. Azok, akik valamikor nagyon, sokat jelentettek, és úgy mentek el, hogy még egy búcsú legyintésre sem futotta tőlük. Sz. Péter, aki gyönyörűen beszélt és írt magyarul, akit átlagon fe­lüli tehetségként ismert el a környezete. Feleség, két gyerek, fölfelé ívelő pálya. Aztán egy szép napon beült az autójába és őrült sebes­séggel egy villanyoszlopnak hajtott. S vajon kinek jut eszébe K. Judit, aki híres volt remek humoráról, és aki módfelett szerette az életet. A száguldó metró alá vetette magát... S jönnek egymás után a tehetséges, ifjú újságírók, B. János, a kitűnő karkikaturista. Negyvenéves sem volt. amikor temették. ÁT. Attila, a ragyogó tollú, pimasz zseni, aki a-krísztúsi kort: sem érhette meg. Megannyi éles sikoly a lüktető halánték mögött. S bár egy-egy halálhír hallatán az ember döbbenten, letaglózva bámul maga elé, töredéknyi idő után befészkel az agyába a gondolat, hogy minden őt is megérintő tragédiáért felelős. Á logika, s az utólagosan gyár­tott magyarázatok talán fölmenthetnék, hiszen nem volt ott, talán hónapok óta nem is látta ezeket az embereket. Nem tudhatta, mi volt számukra az utolsó csepp a pohárban. Mégis! Ismerte őket, az értékeiket, az érzéseiket, s tudta valamennyiről, hogy törékenyek, mint a legfinomabb porcelán. S annyian, de annyian szerették, sze­rettük őket. Az ilyen emberek magukhoz vonzzák a szürkébbeket, mint a fény a lepkéket. Mégsem volt egyikünk sem mellettük, ami­kot itt felejtettek bennünket, élőket. Ma sem hagy nyugodni a gon­dolat, hogyha a válságos időszakban átbeszélgethettünk volna né­hány órát, talán most is itt lehetnének. Talán... Egyáltalán nem biz­tos. Csak az a biztos, hogy már nincsenek közöttünk. Itt bolyonga- nak az emlékezetemben, néha az árnyaikkal együtt bukdácsolok a kopott macskaköveken egy sor reménnnyel és hittel megkurtítot- tan. Mert amikor elmentek szépen egymás után, magukkal vitték a csalóka illúziókat is, hogy érdemes küzdeni, akarni és élni. Sovány hagyaték ez a mai világban, amikor minden, ami érték, veszni lát­szik. Hagytuk elmenni, elmenekülni őket s csak utólag ébredtünk, éb­redünk rá: mennyivel fakóbb és hazugabb a világ nélkülük. Barta Katalin Egri csillagok - ’95 Az egri 6. osztályosok immár nem csak Gárdonyi művéből ismerhetik az egykori hősö­ket. A hét végén beleélhették magukat Dobó, Bornemissza, Mekcsey és a többiek szere­pébe, hogy ismét elűzzék a vár alá settenkedő törököt. Perl Márton felvételei a nap legérdekesebb pillanatait örökítették meg. Tepélypuszta: repülés az életért A Madármegfigyelő Világnap alkalmából természetvédelmi vetélkedőt rendeztek a régió ál­talános és középiskolás tanuló­inak. Csaknem száz diák vett részt az eseményen, amelyen a hálós madárbefogás, illetve a madarak gyűrűzése szerepelt a gyakorlati bemutató program­jában. Mód nyűt a madártani ismeretek elsajátítására is. A Besenyőtelek és Poroszló közötti Tepélypuszta adott ott­hont a foglalkozásnak, amelyet a Madártani Egyesület, a Fauna Hotel, a Bükki Nemzeti Park és a pélyi vadásztársaság rende- A gyerekek a madárbefogást figyelik fotó: majoros tamás zett. A lelki panaszok gyógyításáért Szűrővizsgálatra várja kedden délutánonként 14-16 óráig az Egri Egészségügyi Alapellátást és Bölcsődéket Irányító Intéz­mény Mentálhigiénés Cso­portja az Arany János utca 20/a számú épületbe (Telefon: 310-758) azokat a felnőtteket, akiket érdekelnek viselkedésük mozgatórúgói, illetve akik nem tudják egyedül megoldani problémáikat, nincs kivel meg­beszélni nehézségeiket. A rossz hangulat, szorongás, egyéb lelki panaszok gyógyítá­sára önismereti és probléma­megbeszélő kiscsoportokat hoznak létre, ahol segítséget nyújtanak a krízishelyzetek megoldásához. Keddenként kérdőíves felmérésre és rövid beszélgetésre kerül sor, majd dr. Ignácz Piroska klinikus szakpszichológus irányításával elkezdődnek a gyógyító beszél­getések a csoportokban. Sziréna Autótolvajok futása a pélyi szántóföldön (Folytatás az 1. oldalról) Ennek érdekében az említett nap estéjén a Széchenyi lakóte­lepről elkötöttek egy Wartbur­got. Túrakocsikázásuk azonban nem tartott sokáig, mivel a de­rék járgány mindössze Pélyig bírta, ott aztán bemondta az „unalmast”. Nem volt mit tenni, másik eszköz után kellett nézni, ez viszont még kevesebb sikerrel járt. Sem a kiszemelt Trabant, sem a Skoda nem hagyta magát elkötni. Negatív hőseink kénytelenek voltak gyalogszerrel nekivágni a visszaútnak. A rendőrök a két település között figyeltek fel rájuk. Iga­zoltatták őket, ahogy kell, ám a folytatás nem szokványosán alakult. A fiatalemberek ugyanis ahelyett, hogy okmá­nyaikkal foglalatoskodtak volna, illa-berek, nekilódultak a közeli szántóföldnek, gondol­ván, életkoruk mellettük szól. Csakhogy az egyenruhások sem véletlenül részesülnek ala­pos kiképzésben! Rögvest nyomukba eredtek, így a tolva­jok nem úszták meg az előállí­tást. A Hevesi Rendőrkapitánysá­gon aztán az is kiderült: nem volt véletlen a menekülés. A le­füleltek ugyanis nem először követtek el hasonló bűncselek­ményt. Szintén a hét vége króniká­jához tartozik, hogy Egerben ismeretlen tettesek feltörtek egy személyautót, s az utastérből ki­emelték a városi televízió egyik kameráját. A kár 300 ezer fo­rint. A meztelen úr meghajlik Ru- bek úr előtt, kezet fog vele, és bemutatja a hölgyet is, mintha csak protokolláris bemutatko­zás volna egy minisztériumi fogadáson. Rubek úr egyből felismeri a ruhátlan úrban Bla- seket, a szélsőbaloldali csoport sejtjének titká­rát, aki őt meg­hívta erre a gyűlésre. Innen már természe­tes volt a tege- zés, és a nővel együtt vetkez­tették Rubek urat, bizony­gatták, hogy kommunista összejövetelen az egyenlőség uralkodik, mindenki egy­forma kell hogy legyen. Különbségek nem lehetnek emberek között. Vagy min­denki jól fel van öltözve, vagy mindenki egyformán csóré. Az egyenlőség elvén a csoport most aZ- utóbbit választotta, ezért Rubek úrnak is alkal­mazkodnia kellett a rítushoz. Csak a cilindert hagyták meg a fején, mert az nagyon tetszett Blasek titkár elvtársnak, nőtár­sának pedig a lila csokomyak- kendője. Ezért ebben az omá- tusban vezették kézen fogva az igazgató urat le a pocsolyába, ahol már elvbarátai nagy zene­bonával várták az új illusztris tagot. A sofőr messziről úgy látta ezt a jelenetet, mintha Ádám és Éva vezetné a Sátánt a vízbe, hogy átkereszteljék. Ami ott történt a pocsolyában, vízben; az tényleg keresztelés­nek is beillett, mert lekapták szegény Rubek úr fejéről a ci­lindert, megtömték sárral, és mielőtt a fejére húzták volna, azt kellett ordítania, hogy Le a kapitalizmussal! Először nem ordított teljes torokból, ezért ismételtették meg, másodszor pedig nem jött teljes szívből. Harmadszorra már megeléged­tek Rubek úr teljesítményével, és szép keresztanyja, aki a vízbe vezette, emlékül elkérte Rubek úr csokomyakkendőjét, amit a csinos odaliszk feltett magának ágyékkötőnek. Mi-, után véget ért az ismerkedés és a beavatás ceremóniája, régi emberi szokáshoz híven uzsonnára invitálták Rubek urat, amit a sofőr szégyenkező ámulattal szemlélt, hogy Ru­bek úr milyen fesztelenül és meztelenül falatozik ebben a félvad társaságban. Persze, uzsonna se ment sajátos kom­munista etikett nélkül. Kés, villa nélkül kellett marcangolni a disznófejből, és minden ha­rapás előtt mormolni fogcsi­korgatva: fulladj tulajdon zsí­rodba, te mocsok kapitalizmus. Azután már jó étvággyal nyel­ték a zsíros falatokat. Volt bennük illem, nem ültek fala­tozáshoz mosdatlanul, min­denki megszabadult a maga sárfoltjától, főleg a nők szép, tiszta teste tüzelt a nap alatt; még a füvet is perzselte tüzes érintésük. A sofőr, aki csak szemlélője lehetett ennek a ba- chanáliának, nem akarta hinni, hogy ezek a harapni való jó testű nők feleségek. Vagy szerződtették erre az alka­lomra, vagy csak romlott lá­nyok. Rubek úr mégis jól felta­lálta magát ebben a csodálatos gyülekezetben, levetkőzte minden előítéletét, amit teljes pucérsága is bizonyított. Mi­után jó étvággyal elfogyasztot­ták a közprédára kiterített ma- lacságot, közölte Rubek, hogy ő sem jött üres kézzel, intett sofőrének, hozza közelebb az elemózsiát. A félénk sofőr tisz­tes távolságra helyezte el a le­takart nagy piknikkosarat, ahogy veszedelmes vadállato­kat szokás megközelíteni. Amikor két amazon nekiindult, hogy rávesse magát a prédára, a gyáva sofőr visszaoldalgott fedezéke, az autó mögé, és on­nan leste a történteket. Az igazgató úr válogatott menüjét nagy ováció fogadta, hanem az alkoholok bőséges választékát az elnök félretette, mondván: ezt más célokra fogják fel­használni. Miután Rubek úr igen becses értéktárgyait meg­szemlélték, az arany zsebórá­jára azt mondta az elnök, hogy az jelentős szerepet játszhatna a párt forradalmi harcában, nemkülönben a drágaköves gyűrűi, mandzsettái. A végén aztán megértette Rubek úr, hogy ezek a kedvelt személyi tárgyai a kommunista köztu­lajdonba szeretnének vándo­rolni, amibe bele is egyezett. Még a ruhadarabjait is felál­dozta az osztálytalan társada­lom oltárán. (Folytatása következik)

Next

/
Thumbnails
Contents