Heves Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-07 / 236. szám
a Cs. Varga István: A nyelv a lélek kulcsa Száz éve született Szergej Jeszenyin Isadora Duncannel és Isadora fogadott lányával (1922) Szergej Jeszenyin a népköltészet tiszta forrásaira, ősi vitális ■rétegeire bukkant. Poézise „a zéhe és kép közös bölcsőjében ” Született. Költői szemlélete jel- le^adóan ikonikus. Költői eszközei, szó- és képalkotása, szó- bmamensei mélyebben csak akonikusan érthetők meg. | költő mélységesen ismerte lési.szerette az orosz parasztság belső kultúráját. Az orosz paraszti kultúra „kunyhó-liturgiáját", „kunyhó-szentély" kultu- (sáát is beépítette költészetébe. 'A')/ orosz parasztházban, az zz- bában világmagyarázatot, vi- lájjfelfogást talált. A „ vörös sarcok” a hajnal, a napfény életadó sugárzását jelzi. A ház meny- nyezete az égboltot, mestergerendája a Tejutat szimbolizálja. Költői világát benépesítette a lélek jeleivel, képes beszédével. Nálá á keit, a fák, a vi rágok, *iállÉak; TViádá’áfk „ű paraszti életfilozófia apoteózisát” érzékeltetik. Dávid ’ királyra hivatkozva fejti ki, hogy „az embernek plyan a szó, mint /jf, jefifnqk, mint a lelek kulcsa, a leieke, mely azonos a világtemplommal., Gondolatai, húrak , s ennek hangjaiból kerekíti énekéi az Úrnak". Jeszenyin íkoniktis szeníléléte áZi emberre, hazára, a természetre -egyaránt vonatkozik: „Haj, Oroszföld, honi tájam,I parttalan te, végtelen!/ Viskók ikon aranyában./ Szívja kékséged szemem.” .Jeszenyin behatóan ismerte az óorosz irodalmat és ikonfestészetet. Mária kulcsai című esszéjében (1918) - a Mária az egyik flagelláns orosz szekta szóhasználatában lélek jelentésű, vagyis a Lélek kulcsai jcímű programnyilatkozatában - ja költészet pozitív társadalmi Szerepéről vall, és gyakorlati művészi hitvallását is megfogalmazza. Az óorosz felfogás jikonikusan értelmezi a templomot is. A templom az imádsá- igas hívők gyülekezetének színA költő 1925-ben helye, egyben a kozmosz, a Világegyetem ikon-képe. 1918-ban jelenik meg Urunk színeváltozása című kötete. Megszaporodik benne a bibliai, a vallási képkincs. Őt nem a hatalom, hanem a népsors érdekli: „Viskóból fohászkodom! tehoz- zád, Atyám!/ Felragyog Orosz- honom! keresztje nyomán." Ekkor a költő biblikusán prédikáló „új prófétának” érzi magát. A vallásos motívumokat bíráló kritikákra így válaszol: mindez neveltetésének a következménye. „Ezt a szakaszt nem tudom megtagadni azzal, ha egyszerűen kihúzom az életemből, miként az emberiség sem törölheti el a keresztény kultúra kétezer éves időszakát..." - állapítja meg. Ekkor kezdődik számára az a gyötrelmes életszakasz, amelyről később így vall: „Szégyellem már, hogy hittem: van isten,/ s keserülöm, hogy már nem hiszem.” Felszakad a költő fájdalma: „Gyerekkor tája!/ A régi arcod nem lelem...”. Amikor pedig meglátja a falon Lenin naptárából kitépett képét, leszögezi: „Nekem nem ikon Lenin képe sem...” Jeszenyin a lehetetlenre vállalkozott: „Mit akartam: a fekete békát! fehér rózsával jegyezni el”. Nagy hitek omlását látva kiált fel: „Mivé lettek az ártatlan évek! merészen szőtt fényes tervei!”. Úgy érzi, „Lelkemben most az ördög rakott fészket,! de előbb az angyalt verte ki." A sokszor elképzelt és számos búcsúversben megidézett utolsó percben kéri társait: „vad-hitetlen lelkemért és minden! vétkemért ezt kérem tőletek -/ fektessétek hímzett orosz ingben! ikon alá haló testemet!" Az orosz nép és föld iránti mélységes szeretet transzcendens nyitottsággal párosult Jeszenyinnél. Ezt sem bocsátották meg az őt ádázul támadók és üldözők. Végletesen elítélték, hogy fákról, madarakról, virágokról dalol, amikor pedig már a repülőgépet is feltalálták. Jeszenyin úgy érezte, hogy a történelem sorsvonala a szívén szakadékként húzódik keresztül. Ezért volt emberi és költői útjának törvényszerű következménye a tragikus lezárulás. Ma már tudjuk, hogy nem ön- gyilkosság zárta le életét, hanem bestiális gyilkosság. A gyilkosok csupán megrendezték az öngyilkosság látszatát... Költészete ma már a teljesség igényével kutatható... Egyik kortársa mondta az ősi kultúrákat felnevelő Ajrivank nevű tónál: „Jeszenyin örök, mint ez a tó, mint ez az ég", mert vele a költészet csodája történt meg, a csoda, amelyben hinni kell, amelyet át kell élni, amely a nagy emberi szív megnyilvánulása." Weöres Sándor laudációja a Jeszenyinnek szentelt legszebb négysoros: „Kik nem felejtik, mi a szerelem,! Kiknél a szerelem képekbe szőtt,! S kiknél a kép lángol szerelmesen;! Mind boruljunk le Jeszenyin előtt.” Hótakarta síkság... Hótakarta síkság, fehér fényű Hold. Lepel alatt nyugszik a táj, mint a holt. S nyírek sírnak erdőn fehér-hangtalan. Ki pusztult el itten? Csak nem én magam? Hol káposztafejekre... Hol káposztafejekre Omlik a hajnali rőt zuhatag, Juharfa-gidácska, a zsenge, A zöld anya-tőgyre tapad. Szergej Jeszenyin születésének 100. évfordulója alkalmából készült irodalmi összeállításunkban a költő verseit Erdélyi Z. János fordította. E műfordításokkal hazánkban elsőként a mi lapunkban találkozhatnak olvasóink. Sagane Sagane gyönyörű, Saganém! Mivel északi bennem a lélek, Örömest felidézem a rétet, Buja rozst telihold idején. Sagane gyönyörűm, Saganém. Mivel északi bennem a lélek, Hol a Hold ezer-ekkora épp, Lehet-e Siráz csodaszép, De Rjazány nekem úgyis az élet, mivel északi bennem a lélek. Örömest felidézem a rétet, Hajam őrzi a rozs-lobogást, Finom ujjra tekerd-zabolázd, Kusza fürtjeimet sose téped. Örömest felidézem a rétet. • Buja rozst telihold idején Sugározzon e tincs tüze néked, Vigadozz, aranyom, nevetésed Ne igézze csak ébren elém: Buja rozst telihold idején. Sagane gyönyörűm, Sagane! Tudod, Északon ott az a lányka, Te vagy arcra-alakra a párja... Szíve hozzám hű marad-e...? Sagane gyönyörűm, Sagane. Ének a kutyáról A hajnal rozsvirága nyílott Arany gyékénykunyhó felett, A kutya hét kölyket fiadzott, Hét vörhenyes kis életet. Napestig nyelve fésűjével Ajázta okét, mint anya. Áradva-olvadt hó-tejével Szájukra forrt meleg hasa. De amidőn a Nap korongja Kihűlt s elült a tyúk-sereg, Zsákot fogott a mérges gazda, S bedugta a hét csöpp ebet. A kutya ott inait nyomában, Futott havas buckákon át... Soká-soká körözte lágyan A víz tükrét a fény-karát. Csak vánszorgott a visszaúton, Veríték mart testet, szemet; Egyik kölykének vélte folyton A Holdat fenn a ház megett. A kék magast meredve leste Csengő vicsorral, élesen; Megvékonyult a Hold gerezdje, S letűnt a lankás réteken. És mint mikor kő koppan étek Helyett elé, ha éhezik: A hóba morzsolta szemének Aranyló csillag-könnyeit. Jeszenyin egy olaszországi strandon
