Heves Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-05 / 234. szám

2. oldal Megyei Körkép 1995. október 5., csütörtök Rokkant nejére gyújtotta elkeseredésében a házat A megfizethető és vonzó tömegközlekedésért (Folytatás az 1. oldalról) A délutáni folytatásban az igaz­ságügyi elmeorvos-szakértő úgy nyilatkozott, hogy a vád­lott, a 60 éves Simon János agyér-elmeszesedésen alapuló kisfokú szellemi leépülésben szenved, a beszámítási képes­sége enyhe és közepes fokban korlátozott. Erős ittassága miatt nem is emlékszik az idén április 23-án történtekre. Azokról ké­pet kaphatott a hallgatóság - az iratismertetésen túl - az ügyész perbeszédéből. A vádhatóság képviselője szerint az említett tavaszi nap estéjén Simon végső elkeseredésében úgy döntött: felgyújtja a házát. Jó néhány pohár bort leeresztett addigra már a torkán, s miután csaknem egy kanna benzint szétlocsolt és meggyújtott a la­kás különböző helyiségeiben, magatehetetlen feleségét kita­szította a tolókocsijából, majd az egyre közeledő lángok láttán magára hagyta. A szomszédok szerencsére időben észlelték a tüzet. Néme­lyikük azonnal oltani kezdte azt, mások pedig értesítették a tűzoltóságot. Végül is Simon Jánosnét a nőtestvére mentette ki. Amíg a tűzoltók végezték a munkájukat, Simon azalatt a konyhába ment, s késsel meg­próbálta megmetszeni a bal csuklóját és a nyakát. Egy tűz­oltó azonban észrevette, s meg­akadályozta az öngyilkosság elkövetésében. Az ügyész szerint a vádlott szándéka - annak ellenére, hogy a neje végtére is megme­nekült - átfogta a halálos eredményt. Börtönbüntetést in­dítványozott vele szemben, de kérte a kétszeres enyhítés al­kalmazását, figyelembe véve Simon büntetlen előéletét, s azt, hogy húsz éven át ápolta-gon- dozta agysorvadásos bénulás­ban szenvedő házastársát. A védelem egyetértett a bűn­tény minősítésével, s úgy vélte, hogy a felfüggesztett szabad­ságvesztés is elegendő hatású büntetés lehet. A megyei bíróság büntetőta­nácsa bűnösnek mondta ki Si­mon Jánost különös kegyetlen­séggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, s ezért őt két év hat hónap börtönbün­tetéssel sújtotta. Kötelezte egyúttal 27 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére. Indoklásában a bíróság hangsúlyozta: a vádlottnak igenis szándékában állt, hogy neje a legkegyetlenebbek egyi­kének számító tüzhalált szen­vedje el, nem rajta múlott, hogy az asszony kimenekült a lángok közül. Ezt a tényt súlyosító kö­rülményként értékelte, csakúgy, mint azt, hogy Simon a cselek­ményt ittasan, házastársa sé­relmére követte el. A büntetés kétszeres enyhítését is lehetővé tévő körülményként mérlegelte a férfi büntetlen előéletét, azt, hogy dolgos, családját mindig ellátó embernek tartotta min­denki a faluban, továbbá korlá­tozott beszámítási képességét, nemkülönben pedig azt az élet­vitelét, amelyben évtizedeken át szomorú körülmények között volt kénytelen ápolni súlyos be­teg hozzátartozóját. Az ítélet kihirdetése után mind az ügyész, mind a vádlott és védője tudomásul vették a döntést, így az jogerőre emel­kedett. (Folytatás az 1. oldalról) A közútfejlesztésben kiemelt szerepet kapnak az autópályák, amelyek építéséről még 1992- ben döntött a Parlament. Am érdemi előrehaladás eddig nem történt. Azóta életbe lépett az úgynevezett koncessziós tör­vény, amely lehetővé teszi a magántőke bevonását is az inf­rastrukturális fejlesztésekbe. Az Ml-es, az M15-ös és az M7-es autópályák már ezzel a módszerrel valósulnak meg. Bejelentette: az M3-as to­vábbépítéséről ma dönt a kor­mány. Háromféle finanszírozási mód közül választhat a kabinet, hogy miként valósítsák meg: koncesszióban, állami támoga­tással, illetve a kettő ötvözeté­vel, állami és magántőke bevo­násával. Bíznak abban, hogy a jövő év közepén Gyöngyöstől folytatódhat a sztrádaépítés. A fejlesztési programban szerepel még a közutak rehabi­litációja, a kerékpárutak to­vábbi építése és a vasút szerke­zetének korszerűsítése is. A megnyitó után dr. Tímár András, a Közlekedési, Hírköz­lési és Vízügyi Minisztérium Hevesen és körzetében Szokatlan módon ünnepelte tízéves fennállását a hevesi ne­velési tanácsadó: nyitott szak- rendelést tartott, a körzet lakos­sága soron kívül, előjegyzés és várakozás nélkül kereshesse meg őket, s vegye igénybe a ta­nácsadó szolgáltatásait. Autópálya-koncessziós Irodá­jának vezetője azokra a mód­szerekre hívta fel a figyelmet, amelyeket az útépítés, az ivóvíz- és a szennyvízhálózat fejlesz­tése során vehetők figyelembe. Ezek az állami, illetve a vállal­kozói magántőke bevonásával lehetségesek. A résztvevők délután az épí­tésügyi jogalkotás lehetőségeit vitatták meg a közlekedés felté­telrendszerének kialakításában. A konferencia ma folytatódik. Mentusz Károly * Az M3-as autópálya ügyében a mai kormányülés előtt fordult nyílt levéllel Horn Gyula mi­niszterelnökhöz Korózs Lajos, Eger város országgyűlési kép­viselője. Mint azt a honatya írja, noha Heves megye helyzete még nem kritikus, az itt élők számára sorsdöntő a kabinet döntése. Korózs Lajos szerint a térség gazdasága bizonyos helyeken a fejlődés jeleit mutatja, ám en­nek gátat szab a közlekedés ál­datlan állapota. A megyében működő vállalatoknak biztató lehetőségeik vannak - írja -, Kezdeményezésükről dr. Oláh Jánosné, az intézmény vezetője elmondta: tizenhét gyermek és egy felnőtt kereste meg őket, harminchárom inter­júra, illetve panaszfelvételre került sor. A gondok jól csopor­tosíthatók, amelyek közül a hogy külföldi és hazai cégek, vállalkozások partnerei lehes­senek. Heves megye déli terüle­tein a jól eladható mezőgazda- sági termékek szállítása, az egri és gyöngyösi borok piacra jut­tatása szempontjából fő kérdés a jó megközelíthetőség. Eger meglévő idegenforgalmi vonz­erejét színvonalas kulturális rendezvényekkel is igyekszik növelni, melyet az ide látogató nyugat-európai turisták csak a balkáni útviszonyokat leküzdve érhetnek el. A régióban meglévő magas munkanélküliségi mutatókon ugyancsak javíthatna az autópá­lya kiépítése, későbbi működte­tése mintegy ezer embernek több éven keresztül is munkát biztosíthatna - vélekedik a képviselő, aki szerint az autópá­lyának a gazdaságra gyakorolt jótékony hatása közvetetten ugyancsak a munkanélküliség visszaszorítását szolgálja. Az M3-asnak Füzesabonyig való megépítésével kétharma­dára csökkenne egy-egy telepü­lés elérhetősége a fővárosból, ami a gazdaság minden terüle­tén éreztetné élénkítő hatását. leggyakoribb a dadogás és más beszédhibák, az alkalmazko­dási és beilleszkedési gondok, az érzékszervi fogyatékosság­ból adódó nevelési nehézségek. Ezekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a körzet lo­gopédiai ellátása megoldatlan. Gyűjtés a leendő egri állatmenhelyre Gazdit keresnek... Csaknem fél éve alakult meg az Egri Állatvédők Baráti Köre. A napjainkban immár több mint ötven tagot számláló csoport egyik fő célja egy állatmenhely kialakítása, létrehozása. Az állatok világnapja alkal­mából az egri Forrás Gyermek- szabadidőközpontban tartottak jótékonysági hangversenyt. A résztvevő vendégeket Klepács Andrea és Szőke Andrea gya- korlatos színészek köszöntöt­ték. Az egri Helyőrségi Fúvósze­nekar műsora mellett az állat­védő egyesület két tagja lépett a színpadra és szavalták el verse­iket. A rendezvény bevételét - több mint 15 ezer forintot - a leendő állatmenhely számára ajánlották fel. Az egri belvárosban az egyik alapító tag, Békefi Rita kutya­jelmezben szórólapokat oszto­gatva próbálta felhívni az em­berek figyelmét e nap fontossá­gára. A baráti kör általában szom­batonként tartja gyűléseit az Életfa Környezetvédő Szövetség épületében, a Bajcsy-Zs. utca 9. szám alatt, ahová minden, álla­tot szerető és védő embert vár­nak. Programjaik között min­den hétvégén szerepel a Gazdit keresünk, amit vasárnaponként az egri Érsekkertben tartanak. Hancsák Orsolya Az Ifjúsági Házban Októberi programajánlat Az egri Ifjúsági Ház ha­vonta megjelenő program- füzetet adott ki széles ren­dezvénykínálatának ismer­tetésére. Az októberi eseménynap­tárban barátként hívják a mindenki számára nyitott ház dolgozói a fiatalokat, egyúttal várják javaslatai­kat, észrevételeiket a 410-094-es telefonszámon vagy levélben (3300 Eger, Széchenyi u. 16.). A színházszeretőkkel újra indulnak a színházbuszok Budapestre, s kezdődnek az irodalmi rendezvények Egerben. Jelentkezőket várnak az Itt a HELY-ed irodalmi klubba, valamint a fotó szakkörbe. Hírt adnak az e havi ki­adványban a fiatalok által kedvelt házban működő kis­csoportok foglalkozásairól, a gyermekbábosok országos fesztiváljáról, a Művészmozi és az Ovi-suli előadásairól, továbbá finn tárlatra invitál­ják a látogatókat. (-y) Betegség-megelőző program az egri Török fürdőben Ötödik éve annak, hogy az egri Török fürdőt nemcsak a reumatikus bántalmakban szenvedő betegek látogathat­ják, hanem kísérleti céllal a reggeli órákban az egészség- ügyi dolgozók is megmártóz­hattak a gyógyvízben. Mivel a Török fürdő vize kedvezően hatott azokra az orvosokra, ápolókra is, akik egyébként nem szenvedtek semmilyen mozgásszervi be­tegségben, ezért a kórház ve­zetése úgy döntött, hogy mos­tantól a reggeli órákban, igaz, korlátozott számban, de egészséges emberek is láto­gathatják a létesítményt. Dr. Bereczki János főorvos elmondta: ez az ötéves kísér­leti időszak bizonyította, hogy a Török fürdő vize kitűnően szolgálja a betegség kialaku­lásának megelőzését. Ezért gondoltak arra, hogy mostan­tól reggel 6-8 óráig korláto­zott számban nem orvosi be­utalóval érkező betegeket is fogadnak. Akik részt kívánnak venni a betegség-megelőző prog­ramban, azoknak lehetőségük van ezer forintért egy hónapig igénybe venni a fürdő szolgál­tatásait. Később, ha nagyobb, érdek­lődés lesz, akkor egy állandó masszőr ügyel majd a vendé­gekre. Megoldatlan a logopédiai ellátás Éppen azt kellene éreztetnie, hogy nem tartozik a közönsé­ges páriák sorába, mert őt más törvények irányítják, vörös párttagsági igazolványa más elhivatottságra kötelezi, ami egy fejjel magasabbra emeli, az egyszerű emberek fölé. Ezért neki ki­járnak a társa­dalmi előnyök is az anyagiak­kal együtt, de ez nem igaz­ságtalan meg­különböztetés, hanem jogos érdem. Akit ebbe a brancsba vá­lasztottak, az rászolgált erre, másnak nincs joga ezt fir­tatni. Ilyen és más gondola­tokkal a fejében közeledett a Kehelyhez, és észrevette, hogy Prága utcáin kevesebb a virág, az ablakokból is hiányoznak a megnyugtató őszi virulások. Mintha egy parancsra beszed­ték volna minden ablakból a virágot. A boldog prágaiak mintha elfelejtettek volna va­lamit ablakaikból. A hiány ásít le a magasból. A Kehely csengője az ajtó fölött kalimpált egyet-kettőt, mintha berekedt volna csilin­gelő hangja, és szomorúbb lenne egy hanggal. Az ivó tele volt emberekkel, együtt mind a régi cimborák, barátok, ismerősök és véletle­nül arra járók, de Svejknek úgy tűnt a szemébe, mintha mégis kevesen volnának bent. Külö­nös, hogy a számbeli sok nem jut el mennyiségi érzékeléssé a szemig vagy a fülekig. Mintha még zajuk se hallatszanék. Igen, azért látszanak keve­sebbnek, mert nincs hangos szavuk, mintha egy szoborkiál­lítás torzó alakjai volnának kőbe meredve; csak állnak a pult körül, vagy ülnek suttogva az asztal fölé hajolva. A szavak csak értelmetlen hangok, mintha az emberek elfelejtet­ték volna a szép és értelmes hangos beszédet, a mondatok­ból csak alanyt vagy állítmányt használnak. A többit kerülik, nehogy félreértés támadjon be­lőlük. Ezért tűnik kevésnek ez a sok ember, mert némák. Svejk köszönt mindenkinek, megbillentette kalapját, az is­merősök néma bólintással fo­gadták, de hirtelen megeleve­nednek a torzó szoboralakok, sebesen hörpintik fel a mara­dékot, és köszönés nélkül tá­voznak. Még rekedtebben kalimpál utánuk a bolti csengő. Csak Pa- livec marad bent a söntésben egyedül, mogorván. A legyeik is lusták, őszi pihenőre tértek valamelyik zugba, Palivecnek nem kell csapkodnia utánuk, még egyszer kitörli az átlátszó tiszta poharakat, csakhogy csi­náljon valamit.- Mondjad, Palivec, miért viselkednek ilyen furcsán az emberek? - kérdi Svejk. - Nem látod? Mind itt hagytak? Pedig a söröd legjobb egész Prágában.- Más baj van itt, pajtás - mondja csüggetegen Pálivec -, a rólad keringő hírek riasztják el a vendégeket.- Miféle hírek, Pálivec?!- Amióta felkapaszkodtak az uborkafán, sokat beszélnek össze.- Hát kíváncsi leszek, mi le­het az, amit saját magamról még nem tudok. Nem is hittem volna, hogy ennyire nevezetes ember leszek. Előbbre jár a hí­rem, mint a két lábam.- Azt mondják, fog szorulni a hurok, és ebben te is fogsz segédkezni, mindenki, akinek piros könyve van. Jaj lesz an­nak, aki egy követ fúj az osz­tályellenséggel. Én is mindig lesem, hol az osztályellenség, de még a magját se látom be­lőle. Isten üccse, már szeretnék egyszer találkozni egy osztály­ellenséggel, csak azért, hogy nézzek már a pofájába. Nagyon tehetséges fickó le­het, hogy ennyire el tud rej­tőzni. Milyen is lehet annak az ábrázata? Mondjad, Svejk, te már ott vagy köztük, csak meg tudod mondani, mi a dolga en­nek az osztályellenségnek, mi az oka, hogy ennyire félünk tőle? — Látni még én se láttam. Azt beszélik, hogy legszíve­sebben a papok közt tanyázik, de kedveli a volt földbirtoko­sokat és tőkéseket is, na meg a régi rend katonatisztjeit. Ezek aztán a polgárok fülébe suttog­nak reakciós dolgokat, és kész a balhé. (Folytatása következik) Egerben a részletes rendezési tervnek megfelelően halad - a Bástya utca és a Sánc átépítése, a beruházás teljes befejezése jövő májusra várható. A rekonstrukció ke­retén belül új csatornahálózat-, valamint földvezeték-rendszert fektetnek le a főmérnöki iroda megbízásából az Egri Útépítő Rt. szakemberei fotó: majoros tamás

Next

/
Thumbnails
Contents