Heves Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-06 / 209. szám
1995. szeptember 6., szerda 5. oldal Füzesabony És Körzete Pénz a forráshiányra Támogatás a nagyúti iskolásoknak A káli idősekre több gondozó jut, s autójuk is lesz A 30 ezer ECU helyét már megtalálták Élettel teli, az öregek egyhangú napjait derűvel, törődéssel fűszerezi a káli Idősek Klubja. Az önkormányzati intézmény sikerrel pályázott az Európai Unió Phare Segélyprogramjára, így helyben már azt vehetik számba: mennyivel javíthat a 30 ezer ECU (4,8 millió forint) a feltételeiken. — Honnan jött az ötlet, hogy pályázzanak? - kérdeztük Molnár Józsefnét, az Idősek Klubja vezetőjét.- Én Békésről kerültem ide, ahol nagy gondozói központ működik, s az ottaniak már a pályázat megjelenése előtt súgtak. Ahogy azután nyilvánosságra került a kiírás, annak megfelelően kidolgoztuk.- Valójában hány ember érdekében is?- A klubunknak 26 olyan tagja van, akik reggel 8-tól délután 4-ig veszik igénybe, de ellátunk 20 házigondozottat, és 15 főnek innen hordunk meleg ételt.- Milyen a szolgáltatásaikra számítók összetétele?- A legtöbben egyedül élnek, akiknek nemcsak fizikai szükségleteit elégítjük ki, de lelki támaszt is nyújtunk. A kettő együtt nyújt biztonságot a hozzátartozóknak. Ami a klubtagok életkorát illeti, 66 évestől 84 évesig megtalálható több korosztály, nők, férfiak vegyesen.- Hányán szolgálják ki a klubhoz kötődőket?- Négyen vagyunk, ebből hárman főfoglalkozásúak, s van egy részfoglalkoztatottunk is. A pályázati pénz egy részét éppen a gondozói létszám bővítésére fordítjuk - magyarázza Molnámé -, mert további egy szakembert fő-, míg egy másikat mellékfoglalkozásban akarunk alkalmazni. Szeretnénk, ha a rászoruló falubelieknek nem kellene szociális otthonba vagy eltartási szerződésekbe menekülniük. Maradnának itt közöttünk, azután otthonaikban minél tovább. A házigondozói ellátás fejlesztését a célok között fontos helyen fogalmaztuk meg.- Sok idő telt el addig, míg nem tudtak biztosat az elbírálásról?- Június 7-ig kellett a pályázatot benyújtani. Azt már az elején közölték, hogy előbb a szakmai borítékot bontják fel, s csak ha az abban foglaltak elnyerik a tetszésüket, akkor kíváncsiak a terv pénzügyi kidolgozására. Az igazi öröm augusztus 7-én ért bennünket, akkor kaptuk telefonon a jó hírt, amit később írásban erősítettek meg.- A szakalkalmazottak létszámbővítéséről már tett említést, de mire futja még az Európai Unió valutájából?- A munkabérek mellett eszközbeszerzésekre. Ezek között egy személygépkocsi is szerepel, amihez a Máltai Szeretetszolgálat révén jutunk. Az autóval a betegszállítást, az orvoshoz történő gyors eljutást kívánjuk megvalósítani. A pénzügyi terv említést tesz mosógépről, porszívóról, üzenetrögzítős faxról, egy darab számítógépről. A 30 ezer ECU közel ötmillió forint, amit ütemezve, kilenc hónap alatt kapunk meg felhasználásra - összegez Molnár Józsefné. *** Az otthon lakói közül az egyik legfiatalabb Gazsi Ferenc. A 66 éves nyugdíjas autóbusz-vezető jól érzi magát a közösségben:- Jobban telik itt az idő — mondja, majd hamiskás mosolyra fakad a szája, amikor hozzáteszi: - Szoktunk zsu- gázni is. Zsírozunk! Csak egy a baj — komorodik el az arca —, hogy cukros vagyok, a gyógyszerek meg drágák. Jóllehet, az Idősek Klubja reggel nyolctól várja a tagjait, van, aki csak akkor ébred. Tehetik többen, mert egyedül élnek. De nemcsak olyan akad, aki tízre jár, hanem több is, aki viszont előbb megy haza. mint délután négy. Ezek közé tartozik a nyolcvanas éveiben járó Kremper Józsefné:- Ott lakok, ott, szemközt Molnár Józsefné mutat az ablakon keresztül egy rendezett, fehérre meszelt házra. - A gyerekek városokban élnek, ezt a nagy portát nem hagyhatom itt. Dicséri a gondozókat, mert azok egyszer már nagy bajban voltak a segítségére. Mint mondja, tán’ már nem is élne nélkülük. Az intézmény sorsát alakító döntés következményeként egy budapesti tárgyaláson már túljutott Molnár Józsefné, a héten a község jegyzőnőjével, Farkas Istvánnéval közösen összeállított pénzügyi tervet egyeztetik. Sok utánajárást igényel, míg a pályázatban foglaltak valóra válnak, de „vigasztalójuk” éppen a bírálóbizottság. Egyik legutolsó levelükből való az idézet: „Mi is tisztában vagyunk vele, hogy ez a pályázat kevéssé hasonlít egy szokványos magyarhoz. Azt is megkockáztatjuk, hogy ekkora összegű adományért adott esetben nem kell ilyen keményen megdolgozni. De higgyék el nekünk, hogy az a tudás és gyakorlat, amit most megszereznek, az az Önöké marad a szerződés lejárta után is, és busásan megtérül máshol, máskor." Kálban osztják ennek igazát. Budavári Sándor Kultúráért, sportért, iskolákért... A közelmúltban megtartott testületi ülésen a nagyúti önkormányzat is jóváhagyta azt az átcsoportosítást, amelynek révén a település iskolásai az új tanévben kétezer forintos tanszersegélyt kaphatnak. A hozzájárulás egységes mind a helyi tanulók, mind pedig a középfokú és a főiskolai oktatásban résztvevő diákok számára. A döntés értelmében mintegy 180-200 ezer forintot osztanak szét, ezzel is könnyítve a családok terhein a szeptemberi évkezdés előtt. Az előző intézkedés is azt bizonyítja, hogy a nehezedő gazdálkodási feltételek mellett- Megunta a tétlenséget? - provokáltuk az ötvenedik évében járó sportembert.- A Heves Megyei Játékvezető Bizottságtól a szezon indulása előtt kaptam egy invitáló levelet, s ebben tapasztalataimra apelláltak. A jövőben ellenőrként kell a fiatal, tehetséges játékvezetőket figyelnem.- A család könnyen „eresztette el” hazulról?- A feleségem nem igazán örült neki, hiszen másfél évtizeden át a hétvégéket mindig távol töltöttem a kompolti családi házunktól.- Merre vitte a küldetése?- Az élvonalban partjeleztem Tatabányán, Székesfehérvárott, Dunaújvárosban. Keleten pedig Békéscsabától Nyíregyházáig minden stadiont a gyepszőnyeg mellől ismerek.- A legemlékezetesebbnek melyik 90 percet tartja?- Akadt több is. Nyíregyháis ésszerű határozatokra törekszenek a képviselők, a kötelező pénzügyi szigorítás és kiadások visszafogása mellett. Pedig a község idén hatmillió forintos forráshiánnyal küzd, amelynek pótlására pályázatot nyújtottak be az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok számára kiírt központi alaphoz. Nos, a közelmúltban megérkezett a kedvező válasz, az állami költségvetésből a hiányzó teljes összeghez hozzájuthatnak majd, igaz, több részletben, csöpögtetve, ám az a fontos, hogy igényüknek százszázalékosan helyt adtak. zán az első nagy korszakban több mint 20 ezer néző előtt vonulhattunk ki a kezdőkörbe, ami felejthetetlen. Más epizód miatt emlékezetes egy DVTK-Újpest összecsapás, ahol összetörték a dózsások buszát, bennünket, játékvezetőket pedig kísérettel vittek ki Diósgyőrből. Másfél éve viszont csendben vonultam vissza, NB II.-es vezetőbíróként.- Az idei bajnokság néhány fordulóján már túljutottunk. Szigorú ellenőrről tanúskodnak a kollégáknak kiosztott érdemjegyei?- Osztályzataim között a legrosszabb 7-es volt, de már akadt 10-es is. Figyelhettem meccset Boconádon, Tenken, Gyöngyösön... Nemcsak jegyeket, tanácsokat is osztogatok.- Ellenőrként vannak tervei?- Az NB III. után szeretnék országos küldéseket kapni. Két éve hozta létre a Füzesabony és Vidéke Takarékszövetkezet a Közjóért Alapítványt.- Az induló egymilliós alaptőkét azóta négyszázezer forinttal megnöveltük - tájékoztat Székely Istvánná kuratóriumi tag -, s ennek a kamatait osszuk el évente két alkalommal a pályázók között. Azoknak a községeknek a sport-, kulturális tevékenységét támogatjuk, ahol vannak kirendeltségeink. Az esetek többségében iskolák kérik a Közjóért Alapítvány támogatását. A közelmúltban hozzájárultak a kompolti Forgószél néptáncegyüttes külföldi vendégszerepléséhez, s kaptak pénzt a poroszlói hátrányos helyzetű iskolások is a nyári táborozáshoz. Mezőszemerén az anya- és csecsemővédelmi tanácsadó vásárolhatott alapítványi pénzen hűtőszekrényt, és hozzájárultak a besenyőtelki Nagyi-klub működéséhez is. Nagyobb lesz a víztorony Sarudon A megnövekedett igények miatt a nagyobb kapacitás érdekében az eddigi ötven köbméteres víztorony átépítése mellett döntöttek Sarudon. Három kút szolgálja majd ki a Lajosmi- zsén készülő új, kétszáz köbméteres víztornyot, amelynek átadását szeptember végére tervezik. Tanévkezdési támogatás Kápolnán Az önkormányzat múlt heti ülésén többek között a tanévkezdési támogatás mértékéről döntöttek Kápolnán. Ennek eredményeként a település 170 általános iskolás gyermeke ingyen kapja meg a tankönyveket. A közép- és felsőfokú tanulmányokat folytató helyi diákok - iskolalátogatási igazolvány ellenében - szintén számíthatnak hozzájárulásra. Idei őszi tervek Feldebrö javára A falu járdáinak javítását, új szakasz építését, a vízelvezetők és átereszek tisztítását, a parkok, valamint a közterületek további bővítését, szépítését tervezi az elkövetkező hetekben Feldebrö község önkormányzata. Közalapítvány a község fejlesztésére „Besenyőtelek község fejlesztéséért” elnevezéssel nyílt köz- alapítványt hoztak létre a településen. Célja, hogy az ide befolyt összegekből támogatást tudjanak nyújtani a falu infrastruktúrájának, egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez, a művelődési és sportlehetőségek bővítéséhez. Eredményes véradás volt Kerecsenden Az elmúlt hét végén a helyi Vöröskereszt szervezésében véradónapot tartottak Kerecsenden. A fontos esemény helyszíne a tanévkezdés előtt az új iskola épületében volt, ahol a megjelent polgárok tanúságot tettek segítőkészségből és a rászorulók iránti megértésről. Besenyőtelek egykori helyét jelöli Felújítják a kegyhelyet a falu tepélyi részén A polgármesteri hivatalt nemrég felkereste Szabó E. Lajos, s az idősebb korosztály sokat megélt tapasztaltságával emlékeztetett: ne hagyják teljesen tönkremenni azt a szobrot, ami Besenyőtelek egykori helyének állít emléket. A település a tatárjárás előtt a falu mai központjától mintegy öt kilométerre terült el. Ezen a helyen 1822-től feliratos kőkereszt állt, ami mostanra leomlott. A lokálpatrióta Lajos bácsi a kegyhely megmentése érdekében emelte fel szavát, ami meghallgatásra talált. Az önkormányzat műemlékvédelmi szakemberekkel konzultálva eredeti állapotában kívánja helyreállítani a tepélyi rész örökségét. A kompolti bíró ismét útra kelt Mester - akivel újra számolnak A hazai futballélet hosszú évek során elképzelhetetlen Volt a kompolti Mester István nélkül. Aktív játékvezetőként több mint hatvan alkalommal működött közre NB I.-es találkozókon. Ott a sípmestereket segítette, másfél éves szünet után most ellenőrként tűnt fel Boconád, Tenk, Gyöngyös sporttelepein. A hívogató harangszó nyomában Évszázadokra épül a magas torony Kerecsenden Bár a történelem vihara elsodorhatta a kerecsendi istentiszteletek hagyományos helyszínét, hiszen a második világháború utolsó szakaszában fölrobbantották a régi római katolikus templomot, ám a település lakóiban azóta is él a vágy, hogy a hitéletet egy, a feladatát teljesen betöltő épületben folytathassák. Ehhez mind ez idáig a hívó, égre mutató templomtorony még hiányzott, de a községbeliek kezdeményezésére a nyár elején elkezdődhettek a munkálatok. Amióta a jelenlegi állapot fennáll, a kerecsendieket mindig is foglalkoztatta az épület befejezésének gondolata, ismerteti a történéseket Gémes László, a település polgármestere. Az elhatározás mintegy másfél éve érlelődött meg, hogy a lakosság kezdeményezésére, a helyi önkormányzat gondozásában alapítványt hozzanak létre a torony megépítésére. A vállalkozás megvalósításában döntő segítséget nyújt az Egri Egyházmegye Érseki Hivatala, valamint egy, a külföldi templomépítést és -fenntartást szolgáló német segély- szervezet, és természetesen számítanak a polgárok adományaira is. A költségvetésben mintegy ötmillió forint szerepel, ebből valósulhat meg a süvegcsúccsal együtt több mint harmincöt méteres torony. A kivitelezést - az épület jellege és a munka pontossága miatt is - az Országos Műemlékvédelmi Hivatal egri kft.-je végzi, a mielőbbi befejezés érdekében csúsztatott műszakban. Az elmúlt napokban ülésezett az alapítvány kuratóriuma, ahol értékelték az építkezés jelenlegi állását, és megállapították, hogy az időközben fölmerült technológiai nehézségek miatt a komplett átadás időpontja várhatóan átcsúszik majd a jövő esztendőre. Az elkészült toronyba a meglévő két kisebb harangot állítják be, de később esetleg egy nagyobb beemelésére is mód lehet. Az elektromos óraművet pedig, miután egy passaui cég ajánlatát is áttekintették, valószínűleg egy füzesabonyi szakember állítja majd össze. (K.J.) V t ' f, / . >, • . , Éretlen ,,gyümölcs” - Ha az üzlet profiljához is annyit konyít e reklámfelirat megrendelője, mint a helyesíráshoz - nos, akkor jaj a káli bevásárlóknak... fotó: budavári Sándor