Heves Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-04 / 207. szám
6. oldal Hazai Tükör 1995. szeptember 4., hétfő Módosult a rendelkezés a túlóráról és a tisztségviselői kedvezményről Változások a munka „kódexében” Megváltozott szeptember l-jétöl a Munka törvénykönyvének több paragrafusa. Módosult például a munkaidő számítása. A napi nyolcórás munkaidőnek korábban nyolc hét átlagában kellett megfelelnie a munkahelyi követelményeknek. Mostantól a kollektív szerződések alapján már négy hónap átlagaként is elfogadható a napi nyolcórás munkaidő. Ha a szakszervezetek több cégre kiterjedő kollektív szerződést kötnek, a felek kiköthetik: elegendő, ha hat hónap átlagában biztosítja a munkahely a napi nyolcórás munkaidőt, de az elfoglaltság ennek ellenére sem haladhatja meg a korábban is érvényes napi 12 órát. A túlmunkánál általánosságban az évi 144 órás maximális mértéket fogadja el a törvény, de megengedi, hogy a helyi kollektív szerződésekben legfeljebb 200 órára felemeljék ezt a határt. A törvényben változott az is, hogy a több munkaadóra érvényes kollektív szerződés esetén ezentúl legfeljebb évente 300 túlóra is elrendelhető, de szeptember 1-je után négy egymást követő napon maximum 8 óra túlórát lehet elvárni. A változások alapján a szak- szervezeti tisztségviselők számíthatnak arra, hogy szeptembertől a fel nem használt munkaidő-kedvezményük 50 százalékát a munkaadó kifizeti - a szakszervezetnek. Ezt a pénzt a munkaadó havonta utalja át a szakszervezet számlájára a tisztségviselők előző évi átlag- keresetének alapján. A törvény szerint azonban ezt a pénzt nem lehet „béresíteni”, csak érdek- védelemmel kapcsolatos célokra használható fel. Ugyancsak módosult a munkaidő-kedvezmény számítása. A nagy taglétszámú szak- szervezetek eddig aránytalanul magasabb kedvezményhez jutottak, ugyanis korábban minden három szakszervezeti tag után havonta két óra kedvezményt számolhattak el a tisztségviselők. Ezután azonban csak 200 tagig számolható el így a kedvezmény, ennél nagyobb létszám esetén három tagonként havonta másfél, 500 fő felett három tagonként havonta egy órára csökken a kedvezmény. Mindent a szemnek, a fülnek és a kéznek! Ez a jelszó a Csodák Palotájában, a tudományt kézzel foghatóan bemutató múzeumok magyar változatában. Közép-Európa első interaktív tudományos játszóházában október 15-éig láthatják és tapinthatják a kíváncsi kicsik és nagyok a természet csodáit. fotó: feb/diósi Magyar Államkötvény 1997/X PILLANATOK A jelen nagy pillanataiban Ön is részt vehet így megteremtheti saját életének jelentős pillanatait. Például egy jó befektetési döntéssel. Magyar Államkötvény 1997/X 2 év futamidő, változó kamatozás. A kamat mértéke a Diszkont Kincstárjegy mindenkori árfolyamától függ, és fél évenként kerül megállapításra. Az első félévre érvényes kamat mértéke évi 35,43%. A kötvény kamatozása a kibocsátás napján kezdődik, és a lejárat után tovább már nem kamatozik. Jegyzés: 1995. szeptember 4-től 15-ig. Futamidő: 1995. szeptember 20-tól 1997. szeptember 20-ig. Kibocsátási árfolyam: A névérték 100%-a. Azok a befektetők, akik az első héten jegyeznek, a névérték 99,4%-áért juthatnak a kötvényhez. Kamatfizetési időpontok: 1996. március 20., 1996. szeptember 20., 1997. március 20., 1997. szeptember 20. Befektetése mindig biztonságos A Magyar Államkötvény 1997/X visszafizetéséire és kamataira az állam teljes körű, soha el nem évülő garanciát vállal. így pénze tökéletes biztonságban van. Pénze mindig elérhető A Magyar Államkötvény 1997/X - mint az eddig kibocsátott állam- kötvények többsége - a jegyzést követően másodlagos forgalomba kerül. Ez azt jelenti, hogy a futamidő alatt is napi árfolyamon adható és vehető. Ön eladhatja a tőzsdén, a Magyar Nemzeti Bank és az OTP Bank fiókjaiban, valamint egyes forgalmazóknál. Megvásárlása pedig a tőzsdén, a Magyar Nemzeti Bank fiókjaiban, valamint az értékpapír forgalmazóknál lehetséges. További aktuális információk: 266-6044 Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Heves Megyei Igazgatóság Eger, Barkóczy u. 3. • OTP Bank Rt. 3301 Eger, Széchenyi u. 2., Gyöngyös, Heves, Hatvan • Cooptourist Rt. (a New York Broker Kft. ügynökeként) 3300 Eger, Dobó tér 3. • Konsumbank 3300 Eger, Dobó tér 3., 3200 Gyöngyös Szt. Bertalan u. 2. • Magyar Takarékszövetkezeti Bank 3300 Eger, Széchenyi u. 13. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Üjabb közlekedési baleset, három halott Szigorítások a Határőrségnél Szombat délelőtt tíz órakor a Csongrád megyei Deszk községben halálos közúti balesetet szenvedett a Határőrség három tiszthelyettese. A Mezőkovácsházán és Makón lakó hivatásos tiszthelyettesek Röszkén teljesítettek szolgálatot, majd magántulajdonú autójukkal indultak haza. Közülük a legidősebb még 29 esztendős sem volt, a legfiatalabb is csak 1974-ben született. A jármi! egy kanyarban a másik sávba sodródott és nekiütközött a szembe jövő kamionnak. Mindhárman életüket vesztették. Az ügyben a rendőrség megkezdte a nyomozást. Krisán Attila, a Határőrség szóvivője lapunk kérdésére válaszolva elmondta: a két héttel ezelőtti balassagyarmati baleset és a mostani semmiképpen sem hasonlítható össze, mivel az előző szolgálatban, az utóbbi pedig annak letelte után történt. Egyelőre vizsgálják, munkahelyi balesetnek minősíthető-e a szombat délelőtti tragédia. A vizsgálat eredményétől függetlenül a Határőrségnél szigorítani fogják a szolgálati szabályokat, és betartásuk ellenőrzését. A sorkatonák aggódó szüleinek megnyugtatására a szóvivő közölte: a parancsnokok fokozottan ügyelnek a katonák testi épségére, a szolgálati előírások betartására. B. B. Nosztalgianap az Űttörővasúton Igazi mulatság volt szombaton a Széchenyi-hegy és a Hűvösvölgy közötti erdőkben. Még a cudar időnek sem sikerült a nosztalgiázó szülök és a kíváncsiskodó gyerekek kedvét szegni. Az eső és a hideg szél ellenére is több ezren vettek részt a hajdani Úttörővasút nosztalgianapján. Kék szoknya, piros nyakkendő, fehér térdzokni... Az egykori úttörő lányok és fiúk - ma őszülő felnőttek - ezen a napon is tisztelegve köszöntötték az állomásra begördülő vonatokat. „Csillebérc. Új felszállók menetjegyét kérem” - kiabál a kalauz. Régen is így volt, és jó, hogy most olyan, mintha „akkor” lenne. Megelevenednek az emlékek, és a gyerekek tátott szájjal hallgatják anyu, apu történetét. A hűvösvölgyi megálló termében vidám kiállítás mutatta be a régi forgalomirányító eszközöket, a menetjegygyártó masinát. A vasutat, amely a gyerekek birodalma volt. Építették, szépítették, maguknak teremtve közösséget. A mozgalom jelszavait megkoptatta az idő. Ami fontos volt, érdekes, az megmaradt. Ez után sóvárogtak a mostani kicsik is, akik a fényképek láttán, szüleik meséi nyomán azonnal mozdonyvezetők és kalauzok szerettek volna lenni. Némelyikük azzal is beérné, ha a váltónál tiszteleghetne a zászlóval. Te is lehetsz vasutas! - hirdették az állomásokon kiragasztott plakátok. A fővárosban vagy a környékén lakó, jó tanuló gyerekek jelentkezhetnek most is tanfolyamra. Szomorkodniuk azonban a vidékieknek sem kell. A múlt héten hivatalosan bejegyezték a Gyermekvasutasokért Alapítványt, amelynek céljai között nemcsak a vasút felújítása, hanem egy független, politikamentes gyermekszervezet országos hálózatának kiépítése is szerepel. A lényeg, hogy minél több gyerek vehessen részt tartalmas, izgalmas programokban, táborozáson és kiránduláson. Bozsó A Hűvösvölgytől a Széchenyi-hegyig fújta a rezesbanda 5 r * js í í s É 5 * k Hegyek között, völgyek között...