Heves Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-30 / 230. szám

16. oldal 1 1995. szeptember 30., szombat Kevés napsütés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Egyelőre folytatódik az átlagosnál hűvösebb idő. A napokban érkezett hidegfront mögött alaposan visszae­sett a hőmérséklet. A hideg levegő utánpótlása csak vasárnapra szűnik meg. Ma változóan felhős lesz az ég, néhány órás napsütés csaknem mindenütt valószínű. Csak elszórtan fordul elő rövid zápor, a csapadék mennyisége sehol sem számottevő. Az északi, északnyugati szél egész nap élénk, több helyen időnként erős lesz. A szél mérséklődése csak az esti órákban várható. A mai csúcshő­mérséklet 11, 16 fok között várható. A hűvös hétvége után a jövő hét első felére kellemes, napos idő Ígérkezik, erősödik a nappali felmelegedés. ______ E LŐREJELZÉS HEVES MEGYE TERSEGERE Az élénk szél estére mérséklődik, ezért erős lesz az éjszakai lehűlés. Marad hétvégére az átlagosnál hű­vösebb idő. Változóan felhős időre számíthatunk, csak szórványosan for­dul elő záporeső, az eső mennyisége nem számottevő. Az élénk észak- nyugati, északi szél napközben gyak­ran megerősödik A délutáni órákra általában 12, 14 fokig emelkedik a hőmérséklet. Várható legmagasabb hőmérséklet Vízhőmérsékletek Balaton: 15 Velencei-tó: Tisza-tó: 17 Fertó-tó: Tisza: 12-16 Duna: “c °C Eger: 13 Füzesabony: 14 Hatvan: 13 Kékestető: 9 Gyöngyös: 13 Párád: 12 Heves: 13 Recsk: 12 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 35-50 Velencei-tó: 35-55 Tisza-tó: 35-40 Fertő-tó: 35-55 Eger: 20-35 Füzesabony: 30-40 Hatvan: 25-40 Kékestetö: 35-60 Gyöngyös: 25-40 Párád: 20-40 Heves: 30-40 Recsk: 20-40 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés az Északi középhegységre: 06-90-304-631 06-90-304-626 Agrometeorológia: Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc SZUPEREXPRESSZ 20% engedménnyel svéd PVC- padlók, tapéták már 299 Ft-tól kaphatók a TAUSZ tapéta- és PVC-szaküzletben. Eger, Szé­chenyi u. 58. Tel.:311-811 (41354) TOVÁBBRA IS VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET ÚJ TURBÓCSÖVEKKEL FELSZERELT SZOLÁRIU­MUNKBAN. EGER, MA­LOMÁROK U. 57. TEL: 428- 587. (42409) A Főiskola Autósiskola szgk. motoros C, D, E kategóriás, va­lamint szakoktatói tanfolyamot indít részletfizetéssel. Megnyitó: 95. okt. 3-án 16 órakor. Eger, Egészségház u. 4. T.:o6/413-564 (43575) MEGNYÍLT a Cifrakapu tér 16. sz. alatti DIVATÚZLET (Duna Diszkonttal szemben, a vi­rágbolt mellett, parkolási lehető­séggel)! NŐI KABÁTOK - rö­vid, hosszú, őszi, téli változatban, minden korosztálynak, - Cipzá- ras polárkabátok, - Pamutgami- túrák, - Pamutruhák, - Női nad­rágok TERMELŐI ÁRON! La­kástelefon: 36/320-471 este, Üz- Tettelefon: 36/323-129. Nyitás: 1995. szeptember 29-én reggel 8 órakor! (42374) BRONZÁRIUM STÚDIÓ (Eger, Rövid u. 1. fsz. 2.) Tel.: 36/321-228, 326-692. Csökken­tett árakkal vár mindenkit sok szeretettel H-Sze-P: 15-20-ig, Szó: 8-12-ig. (41096) Belvárosi 24 m2-es üzlethelyiség mellékhelyiségekkel kiadó. Érd.: 36/315-254 (43560) Dr. Csuhái Sándor szülész-nő­gyógyász szakorvos tájékoztatja betegeit, hogy az alábbiak szerint bővíti a rendelési idejét: kedd du. 4-től 5-ig, csütörtökön: de. 9-től 11-ig és du. 4-től 5-ig. A rendelés helye: Párád, Kossuth u. 304. Tel.: 36/364-369 (43414) Eger legszebb zöldövezeti ré­szén körpanorámás, villaszerű, épülőben lévő családi ház eladó. 36/312-334-en este (43392) Egerben egvszoba-összkomfor- tos hútorozatlan lakás hosz- szabb távra kiadó. Érd.: 36/412-900 (41311) Eladó 400 1-es hűtőláda, 1 éves Bullmasztif kan kutya és 2 db pókergép. Érd.: Makiár, Alkot­mány u. 5. (43573) Eladó Eger, Lőcsei u. 70 m2, 3 szobás társasházi lakás garázzsal. 36/324-370 (43543) Eladó Trabant, Wartburg gk. 36/419-520 (43569) FIAT Cinquecento 2 éves 900 cm’ kát. eladó. T.: 36/321-286 egész nap (43056) Ford Sierra 1986-os eladó 36/428-466 (43570) Füzesabonyban 5 szoba össz­komfortos családi ház eladó. Tel: 36/342-428 (43480) FŐBÉRLŐ NÉLKÜLI gázfű­téses lakásban 2 diáklány mellé 2 diáklányt keresünk. Érd.: 36/357- 315, 18 h után. (43444) Garázst bérelnék Egerben az Iglói utcában, ill. a szomszédos utcákban. Érd.: du. 15.00 órától 36/324-430 (43217) GÁT A HIDEG ELLEN! Ajtó­ablak szigetelés szilikonos pro­filgumival! Tel: 36/318-029 Gázszerelői és hegesztői szak­mával rendelkező szerelőket vagy brigádot keresünk. Érd.: 8- 16 óráig Földgáz-SZER Hatvan, Szent Mihály u. 9. Tel.: 37/343- 388 (43593) Hegymászó tanfolyam indul ok­tóberben. Érd.: 36/356-246 Fehér (43564) Hevesi Tamás a Sing-Sing-ben szeptember 30-án! Mindenkit szeretettel várunk! (43582) Füzesabony Piaccsarnokban üzlethelyiség eladó. Tel: 36/341- 084 * (42606) Keszt-Dunawall Tapéta Min­tabolt a Minaret Kisáruház- ban! Vásároljon gyári áron! Eger, Knézich K. u. 16. (SZTK- val szemben) (43139) Kilencéves Trabant eladó 36/320-426 (43295) Kétszoba-összkomfortos, saját tulajdonú lakás 55 m2-es, VI. emeleten eladó. Rendezett, felújí­tott, erkélyes. Áron alul. Malom­árok u. 60. VI/18. Érd.: u.itt. (43462) Eladó kitűnő állapotban lévő Mercedes 123/300D, 1979-es évjáratú. Tel: 06-20/312-066 (42596) Megérkezett a gumicsizma 37- 46-ig, az esőköpeny a Super Spicc horgászboltba. Vegyvé­delmi kabát csizmával és kesz­tyűvel kedvező áron kapható. Eger, Deák F. 14. Ny; 9-18-ig, szó 9-12-ig. (43565) Most induló nehézgép- és tar­goncavezetői tanfolyamra még jelentkezést elfogadunk. T.: 342- 617, Sajó Bt. (43542) Még elfogadunk jelentkezése­ket! Az Univerzál Oktatási Kft. októberben induló OKJ szakké­pesítést nyújtó tanfolyamaira: számviteli ügyintézői, képesített könyvelői számítógép-kezelői fakultációval. Számítógép-keze­lői kedvezmény: részletfizetés! Jelentkezni: Heves, Dobó u. 31. Tel: 346-633 (43382) Mák 190 Ft/kg, tarkabab 220 Ft/kg, fehér bab 200 Ft/kg, sava­nyú káposzta 60 Ft/kg, vörös­hagyma 25 Ft/kg és télálló bur­gonya nagy tételben eladó. Ház­hoz szállítva is. Tel.: 06-20/450­708 (43426) Nvúlszállítás szerdán 15.00 Eger, Váci M. 15., Felnémet 16.00, Felsőtárkány 16.30 (43523) Opel Record olcsón eladó. 36/361-697 (43481) , Önállóan dolgozni tudó autósze­relőt keresünk egri szervizünkbe. Érd.: 06-30/452-403 (43431) Padlószőnyeg- és PVC-vásár a Minaret Kisáruházban! Vásá­roljon most olcsóbban 10-20-30%-kai! Salgó mini­polc 60%-os áron! Eger, Kné­zich K. u. 16. (SZTK-val szem­ben) (43141) Párádon bevezetett üzlet a hozzá tartozó ingatlannal eladó. Érd.: 12-18 óráig tel: 318-304 (43232) Rákóczi úti üzletsoron üzletnek kialakítható garázs hosszabb távra kiadó. Tel: 36/412-984 (43572) Tarnalelesz központjában jó ál­lapotú 100 m2 italbolt eladó. 36/315-034 este (43576) Univerzál Oktatási Kft. októ­berben az alábbi tanfolyamokat indítja: vendéglátó üzletvezető kereskedő, boltvezető, könnyű- és nehézgépkezelő, kazánfűtő, C, D, E gépjárműképzés. Munka- nélküliek egyedi átképzési támo­gatást kérhetnek. Jelentkezni: Heves, Dobó u. 31. Tel.: 36/346- 633 (43379) Üzletek sürgősen eladók Mező- tárkányban. Érd.: 36/342-274 (43522) V és L bálásruházati vásár hét­főn az egri Tábornok-házban 8- 17 óráig (43432) Virágkötő tanfolyam indul a Kézműveskamara és a Flóra Schola szervezésében. Beiratko­zás EGERBEN az Ifjúsági Ház­ban szombaton 9-kor, információ 410-094; HEVESEN a Művelő­dési Házban pénteken 15-kor 346-684 (43044) Választási malacok és bárá­nyok eladók. Eger. Kilián u. 11. (43092) Eladó 1.8 Datsun Bluebird 200 eFt, 2x8 l-es 220 V-os fritőz 55 eFt, PB gázpalackos gázzsámoiy 35 eFt. Efd.: 36/323-392 v. 411- 322 Kárpáti ' (41033) LAMBÉRIÁZÁS, TETŐTÉR- BEÉPÍTÉS FELSŐFOKON T.: 06-36/326-513 ESTE (42019) Szombat 1995. szeptember 30., A Nap kél: 5.41 órakor, nyugszik: 17.27 órakor. A Hold kél: 12.03 órakor, nyugszik: 21.27 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JEROMOS, KORINA nevű kedves olvasóinkat! A Jeromos görög eredetű név, jelentése: szent nevű. A kát. liturgikus naptárban Szent Jeromos áldozópap, egyháztanító (megh.: 420), aki Damazusz pápa megbí­zásából latinra fordította a Bibliát (Vulgata). Mozi EGRI URANIA Du. 3 és 5, este 7 és 9 órakor: Congo Színes, amerikai kalandfilm URÁNIA KAMARAMOZI Du. 4, este 6 és 8 órakor: Eszelős szerelem Színes, amerikai film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 órakor: Dobd fel magad! Színes, amerikai filmvígjáték Este 6 és 8 órakor: Aludj csak, én álmodom Színes, amerikai filmvígjáték HATVANI APOLLÓ Du. 4, este 6 és 8 órakor: Casper Színes, amerikai filmvígjáték HEVES Szombaton este 6 órakor: Star Trek (Nemzedékek) Színes, amerikai sci-fi Vasárnap este 6 órakor: Richie Rich Színes, amerikai film FÜZESABONY Szombaton este 6 órakor: Mindörökké Batman Színes, amerikai film PETÖFIBÁNYA Vasárnap este fél 6 órakor: Gyújtóhatás Színes, amerikai akciófilm NAGYRÉDE Szombaton este 6 órakor: Bad boys Színes, amerikai film A GRAFOLÓGIA ma már az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakma, amely elsajátítására jelentkezni lehet a Dr. Agárdi Tamás vezetésével működő Grafológiai Intézet Egri Regionális Irodájában. A négy féléves felsőfokú OKLEVELES GRAFOLÓGUS képzés ez év október hónapban indul EGER városában. Továbbá újdonságként indítjuk: szakgrafológus és írásszakértői képzésünket. 'S Jelentkezni lehet: Egri Regionális Iroda ~ i Eger 3301 Pf. 471. Grónay út 3. Telefonon: 36/410-092 hétköznap 9-15 óráig, 36/481-127, 36/428-546 este és : hétvégén. TAKARÍTÓ­SZOLGÁLAT Szőnyegtisztítógép kölcsönzés házhoz szállítással azonnal. Szőnyegtisztítás. Közuleteknek napi takarítás. Eger tel.: 322-698 Rád. tel.: 06-20-359-211 _ A Baby Bell Babaáruház ajánlata! Eger, Széchenyi u. 16. /(Ifjúsági Ház) Nyitva: 9-18-ig 3 funkciós babakocsik (mélykocsi + mózeskosár + sportkocsi) 22.980, 21*000)* Peg Peregő 3 funkciós babakocsik 10.000 Ft-tal olcsóbban Golyós kiságy, etetőszékek és járókák-10% árengedménnyel. | Fa szétszedhetős (asztal + szék) etetőszék 5*980,' Novotex eldobható és Ágnes mosható pelenkabetét. Fentieken kívül téli sapkák, bélelt farmernadrágok, thermo két- és háromrészesek, átalakíthatós overálok érkeztek. Seit, hUkcUk. <u*ti <z faÁónoÁ toll! MATRAMETAL Kft. keres üzemmérnöki munkakörbe 30 éves korig egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkező gépészmérnököt és villamosmérnököt Lehet pályakezdő is. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni levélben rövid szakmai önéletrajzzal október 20-ig a következő címen: MÁTRÁM ETÁI, Kft. Humánpolitikai osztály 3332 Sírok, Pf. 10. Érdeklődni a 361-377/123 telefonszámon lehet. r Hívható 6-22-ig hétvégén is!/: A BESZÓLÓ RT. 4025 Debrecen, Ispotály út 10. Postacím: 4002 Debrecen, Pf. 213. minta MÁTRAVIDÉKI FÉMMŰVEK fa Sirok Heves Megyei Bíróság által kijelölt felszámolója nyilvános pályázatot hirdet meg az adós cég alábbi ingatlanjaira:- 1003/4 helyrajzi számú, volt MHSZ lőtér és munkásőrbázis, a hozzá tartozó földterülettel, kialakított salakos labdarúgópályával. ossz. terület: 84.610 m2 beépített terület: 960 m2 irányár: 11.000.000 Ft + ÁFA- 1299/28 helyrajzi számú, Sirok, Lenin út 44. számú lakóépület alatt található, három helyiségből álló 73 m2-es pincerész. Irányár: 880.000 Ft + ÁFA • 1003/1 helyrajzi számú terület, melynek egy része jelenleg MEH-telepként üzemel, ossz. terület: 49.373 m2 beépített terület: 140 m2 iroda és szociális épület. Irányár: 5J80.000 Ft + ÁFA A pályázatokat feladó nélküli kettős borítékban a felszámoló címére kell benyújtani. A belső borítékra kérjük felírni: „MÁTRAVIDÉKI FÉMMŰVEK fa pályázat' A pályázatokban kérjük egyértelműen megjelölni, hogy melyik ingatlanra, milyen áron és milyen fizetési garanciákkal jelentkeznek. A pályázatok beérkezési határideje: 1995. október 20. A pályázatok felbontása közjegyző jelenlétében 1995. október 24. 10 óra A felszámoló a legmagasabb ajánlattevővel köt szerződését. Kedvezőtlen ajánlatok esetén a felszámoló fenntartja magának a jogot a pályázat érvénytelenné nyilvánítására. Előzetes megtekintés céljából érdeklődni lehet: Marton Lászlónál, a 36/312-897-es telefonon. Felhívjuk a lisztéit hitelezők figyelmét, hogy elővásárlási szándékukat a fenti módon szíveskedjenek bejelenteni. Ebben az esetben több érdeklődő esetén egy későbbi időpontban licitálásra hívja be a felszámoló a pályázókat. r (43349) ,

Next

/
Thumbnails
Contents