Heves Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-30 / 230. szám
mmn u ’TAT Az álmaimnak legyen igazságmagva... Sziki Károly nemcsak a színpadnak él Pillanatkép a nagy sikerű József Attila-estjéből Teli van életerővel. Örökké tettre kész. Az a fajta ember, aki még egy fél órát sem unatkozott soha. Játszik, rendez, ír, és rengeteget utazik. Gyakran találkozunk, de még egyszer sem láttam fáradtnak, rosszkedvűnek. Mindig töri valamin a fejét, s;ha kipattan az ötlet, azonmód meg is valósítja... Sziki Károly, az egri Gárdonyi Géza Színház tagja kimagasló művészi tevékenységéért a közelmúltban Eger városától Nívódíjat kapott.-Mindenféle udvariassági, szerénységi körök futása nélkül, Ón hogy érzi: miért részesült ebben az elismerésben?- Megmondom őszintén, meglepett a díj, mert dolgoznak ebben a városban rajtam kívül még nagyon sokan. Ám örülök, hisz úgy érzem, eleget tettem Egerért. Nem szeretném, ha túlzásnak vagy beképzeltségnek tűnne, de konkrét eredményeket is föl tudok mutatni. Rögtön számot vetettem, amikor megtudtam a hírt, hogy miért is ítélték nekem. Abban" a munkában, amit végzek, jól érzem magam. Emberek javára teszek, bizonyára. Nem tudok úgy élni, hogy ne gondolkodjak égerben. Most, hogy legutóbb Amerikában voltam, csak olyan embereket jkeresteai. akik e városból, e megyebői származtak el.- Mi kötiEgéfíttz?- Mindenekelőtt a történelme. De ha már itt vagyok, akkor ezen túlmenően természetesen a mai valóságot is kell, hogy keressem. A múlt és a jelen közt feszülő egyenes; a folyamatosság képeit kell föl- akasztgatni. Ebbe pedig a következők tartoznak: akik itt vannak, azokat maximálisan megismerni, amennyire csak telik az emberből, s akik elszármaztak, azokat is ide visszahozni. S akkor talán az egri várvédelem időszaka és az arizonai sivatagban élő egri ember élete is összekötődik.- Mikor érzi magát a legjobban: egy önálló előadói esten, vagy egy olyan darabban, mint mondjuk Az atyai ház, vagy amikor rendez?- Az az igazság, hogy a színházi munka sosem volt számomra a teljesség. Miután álmom teljesült, hogy fölvegyenek a főiskolára, kezdtem megismerni a dramaturgia, a rendezés alapelemeit, próbáltam elsajátítani az írás mesterségét. Ha csak a színpadon élnék, nekem az kevés lenne. Mert napjaim nagy része üresen maradna. Ezért van, hogy egyre többet foglalkoztam a gimnáziumokban irodalmi estek szervezésével, különböző művéSzíki Károly modern polihisztor. Nemcsak remek színész; szívesen és eredményesen forgatja a tollat is. A népszerű művészt bemutató összeállításunkhoz éppen ezért legújabb írásaiból is válogattunk. szeti köröket kerestem meg, írókat hoztam ide Amerikából vagy Kanadából. Számomra a színpadot ez egészíti ki. A rendezés komplexebb műfaj. Én nem vagyok rendező, és valószínű, nem is tudnék az lenni; teljes embert igényel egy évadban négy-öt előadást színre vinni.- Miért jó, ha egy színész rendez?- Úgy érzem, sokkal nagyobb az ismeretanyag, sokkal jobban át lehet adni. De például az október végi pesti bemutatóra, amit rendezek, fél évet készültem. Szintén Nagy András darabját választottam, mint az elmúlt évadban Egerben, amikor A csábító naplóját rendeztem. A „régi” új Thália Színházban kaptam a lehetőséget Csiszár Imre igazgatótól. Pápai Erika játssza az One woman show-t. Egy század eleji nőalakot formál meg, az embereknek a múzsáját. Nagyon sokak ihle- tője volt. A darab tulajdonképpen arról szól, hogy a szecesz- szió és az expresszionizmus közötti irányzatok hogyan férnek meg egymással egy emberben. Nagyon sokat készültem rá, valójában a legutóbbi amerikai utam jelentős része is arról szólt, hogy a díszlet-, jelmezügyben miket találok ki. Egyáltalán az én gondolkodásmódom hogyan fér el a modem művészetben, ha elképzelek valamit, az helyénvaló-e. Mondhatnák, ha valakinek ilyen hosszú idő szükséges ehhez, akkor az ne rendezzen. De hál’ Istennek, minden évben képes vagyok egyre.- Tudja már, hogy Egerben mi vár Önre ebben a színházi évadban?-Egy szerződést írtam alá, amely szerint rendezek egy Schlesinger-darabot, a Danny Winston és Rib Ann Magee csontjai címűt. Kaptam ígéretet arra is, hogy játszhatok még két szerepet; bízom benne, hogy ez bekövetkezik.- Van olyan az életében, ami elkeseríti?- Én mindig úgy álmodozom és tervezek, hogy sikerüljön azt megvalósítani. S ennek mindig legyen valami igazságmagva. Ha valami nem sikerül, borzasztó boldogtalan vagyok. Van néhány dramaturgiai munkám, amit nem sikerült színpadra vinnem. És ezek nyugtalanítanak. De nagyon jól érzem magam a kultúra néhány területén, például az írásban is. Szeretek az emberek életéről szólni, akik valamilyen módon kötődnek Egerhez. S mindig töröm a fejem abban: tágítani e város körét nyugatra, keletre egyaránt. Mikes Márta Es győzzük-e kereszttel? Egy háború margójára Jár-kel az ember, fel s alá járkál utcán, otthonában, fejét ingatja és mondja a magáét. Válaszokat keres. Vár. Telefont, barátot, szerelmet, szeretőt. Embert! Ki benyit, hogy kétségei oszolnának már. Senki. Csöndváró csönd. Tankok robognak át a felszántott ég alatt, telefon csörren végre (a végre!). Elmaradt szeretők mentegetik magukat, névtelen „jóakarók” szólongatnak, jó nevű rosszakarók tesznek bejelentéseket. Lehetőleg éjszaka. Indul a had. Hajad színét átfestik, barázdákat karcolnak arcodra. Mozgó célpontok, mozdulatlan halottak. Élő halottak. Konzervdobozok, palackok nyílnak: „Szabadok vagyunk” - üvöltik, és mi újra pincékbe bújunk, versekbe fogódzunk, imákat mormolunk Értük, magunkért, a Csöndért, melyben szerelmesek találkoznak a parkban, s itt vagyok - szól a fiú, és egy csupa virág ágat nyújt át rövidre vágott hajú kedvesének. Október, álmok Fura hónap ez az október. Sorban a tizedik. Majdnem az utolsó. És mégsem! Mielőtt lecseng az ég, mielőtt a nyár átadja magát a lucskos novembernek, mielőtt súlyos ünnepek nehezednek ránk (pedig úgy hívjuk, hogy a szeretet és béke napjai), mielőtt elköszönnénk ettől a meggyötört évtől, s fogadkoznánk az óévbúcsúztatón, hogy holnaptól minden másképp lesz: újra visszatérek hozzátok, szeretteim; újra szerelemmel szeretlek, szerelmem; és a munkában is, meg mindenütt, mielőtt még... Azelőtt itt van nekünk levélhullásával, gyönyörű színeivel az október, mikor a lelkekben valami szonáta zeng a nyárról, ami már vissza nem térhet, kedvünk borongós, ha a jövőt vallatjuk, és világos, ha az újra kikandikáló nappal tengerpartokra, utazásokra gondolunk. Fura hónap ez az október. Játszik idegvégződése- inkkel és terel az álmok felé, felhők fölé, ahol hajnalban a felkelő nap elé rohanunk. E véres hasadásban megnyugszunk, mert felszakadt az éj, világos árad be az ablakon. Ilyenkor a felhők felett lenne jó, ahol kitágul a kép, megnyílik a végtelen, ahol zárt világunk nem robban fel nap mint nap. Októberi merengőnk így indul reggelente. Fábri Zoltán találkozása Istennel Valahogy az idő fordult ismét, hogy felszaporodtak az emlékezés órái, és a Naplókból már kicsurognak a keserű sorok, melyek csak nem apasztják így leírva sem a sodró valóságot: ez a nyárvég, hűvös őszeleje ismét szomorú telet sejtet. Hosszú lesz a lista, amelyen „nagy nevek” halott betűi sorakoznak katonás rendben, feszes alakzatban, feszületformába csúszva. A művész-professzorok élén most éppen Fábri Zoltán lépdel ki; egy éve halt meg, s én pedig visszarohanok az időben, pirospozsgásabb képekért, mondjuk Ócsára, ahol Fábián Bálint képei újra összeállnak, és a gregorián lépcsőin emelkedve végül is találkoznak Istennel. így az éjfél előtti percekben, amikor megint felszaporodtak az emlékezés órái, a Magyarok születésének feszült pillanatait élem újra... Régen történt! Nehéz kínlódás lenne folyamattá varázsolni az idő rettentő reflektorfényeivel szétdarabolt forgatási képeket. Akkor kellett volna rögzíteni mindent, szakadt újságpapírokra bár, de rögzíteni! így maradt, ami még menthető: néhány perc menetelés a ropogó hóban, a kézben szalaggal átkötött borosüveg, fülsüketítő hamis ének, amellyel a háborúba csúszkáló-menetelő fiúk búcsúznak. Maradt néhány szigorú mondat is: „Álljatok meg! Megint mosolygott valaki, miért nevettek, gyerekek?" És maradt lassított felvételben minden pillanat abból, amikor Illés Gyuri bácsival körbejárta a teázgató színészeket: „Jól vagytok, gyerekek? Ha kiolvadtatok kicsit, s Ti is úgy gondoljátok, vágjunk bele újra!”... Jó lenne, de milyen jó! Egriek pedig Chicagóban is vannak A többkötetes költővel és utazási irodák vezetőjével való találkozás furcsa módon valahogyan mindig különlegesre sikerül. Ő kérdi: Mikor lesz egy újabb Mózsi-est Heves megyében? S én kérem Mózsi Ferencet: Mesélj a chicagói egriekről! így volt ez most is Csobán- kán, ahol Márai Sándor életművéből tartottak előadásokat három napon át irodalmunk legjelesebb képviselői. Mózsi Ferenc széles mosoly- lyal mondja:- Képzeld, utazási irodámban újabb egri ember jelent meg, hogy repülőjegyét én rendezzem. Áz urat hogyan is hívhatnák másként, mint Dobó Ernőnek? O hozza nekem a legfrissebb egri történéseket - így létrejött a forródrót a két város között. Én meg nem értettem, mi vonzza az egrieket, hogy a búvópatakokkal, hegyekkel, völgyekkel tarkított gyönyörű tájat felcseréljék Chicago to- ronyház-rengetegjével. Azt hiszem, a nosztalgia terelgeti őket errefelé. A cowboyokat, a western világát kutatják. De hát az már teljesen letűnt arrafelé! Nos, magyarázd meg mindezt a nosztalgiával átitatott embereknek. Jönnek, ahogyan mi is megyünk a Dobó térre, a várba, és keressük, ami már talán csak a kövekben van jelen. De milyen jó érzés, hogy valami konkrét és megfogható...- Tizenöt évnyi munkát sűrítettek össze a Szivárvány folyóiratban. Saját zsebből készítettétek Chicagóban, mígnem három évvel ezelőtt megtört a jég-Igen, most már nemcsak ott szerkesztjük a lapot, hanem Budapesten is; Zalán Tibor, Jankovits József és az Adáról áttelepült Szügyi Zoltán segítségével. Létrehoztunk egy alapítványt is munkánk megköny- nyítésére. Az elmúlt években ily módon a Szivárvány Alapítvány huszonkét kötetet adott ki; többek között Fáy Ferenc, Tűz András könyvét.-Itt vagytok Magyarországán, de vajon jelen vagytok-e az irodalomban?-Kezdetben mintha kuriózumok lettünk volna, s az 1990- es tudatos visszatérés - úgy érzem — meghozta az eredményt. Mára eljutottunk odáig, hogy elfogadták a Szivárványt. Nem érzem és nem hiszem, hogy széles körben ismernének bennünket. Van tehát még min dolgoznunk. Igazában talán csak akkor nyugszom meg, ha az egyik egri sétámon minden újságárus standján ott látom a Szivárványt is.
