Heves Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-22 / 223. szám
1995. szeptember 22., péntek Körkép 13. oldal Göncz Árpád hivatalában fogadta William Perryt. A találkozó után az amerikai védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy Magyarország az elsők között nyerhet felvételt a NATO-ba. William Perry Budapesten ismertette a NATO-tagság öt feltételét, ezek: elkötelezettség a demokrácia védelme, a kisebbségek jogainak elismerése mellett; a piacgazdaság kiépítése; a hadsereg feletti polgári ellenőrzés megteremtése; a jószomszédi viszony, valamint a kompatibilitás, azaz illeszkedés a NATO-követelményekhez. Az amerikai védelmi miniszter csütörtökön megbeszélést folytatott Horn Gyula kormányfővel, majd délután Kecskemétre, a Szentgyörgyi Dezső repülőezredhez látogatott. fotó: feb/diósi imre Orvosságok előtt ne eresszék le a sorompót Szűkös gyógyszerválaszték Az egészségügyi kormányzat azt tervezi, hogy bizonyos korlátozásokat vezet be külföldi gyógyszerek behozatalában. Az elgondolás máris élénk visszhangot váltott ki szakmai körökben. A Magyar Gyógyszerész Kamara indokolatlannak és etikailag elfogadhatatlannak tartja, hogy adminisztratív eszközökkel bárki is elzárja a betegeket a korszerű terápiától. Funart zavarja Bartók Az Európai Unió keleti bővítése és a délszláv háború volt a fő téma Gál Zoltán csütörtöki bonni tárgyalásain. Az Országgyűlés elnöke délután részt vett és felszólalt az Eu- rópa-párbeszéd bonni rendezvényén, amelyen a német kormány több tagja is jelen volt. A magyar hatóságok szeptember 20-án átadták az Ukrán Biztonsági Szolgálatnak Viktor Palivoda nyugalmazott ezredest, Leonyid Kravcsuk előző ukrán elnök személyi testőrségének parancsnokát - jelentette csütörtökön Ungvárról az Unian híriroda a biztonsági szolgálathoz közel álló forrásokra hivatkozva. Viktor Pali- vodát a kijevi főügyészség által kiadott elfogató parancs és az Interpol körözése alapján a magyar rendőrség vette őrizetbe június 11-én Budapesten. Az ukrán igazságügyi hatóságok azzal vádolják, hogy nagy állami pénzeket sikkasztott, és ködös fegyverüzletekben vett részt. Rendkívüli állapotot hirdettek ki csütörtökön az izraeli katonai hatóságok a Jordán nyugati partján fekvő Náblusz belvárosában, ahol az előző napon izraeli katonák agyonlőttek két palesztin fiatalt. Palesztin források szerint a városban csütörtökön is folytatódtak a tüntetések. A Lufthansa bővíti repülő- gépparkját. A tavaly megrendelt 25 Airbus gép mellett 1997-ben további 17 új gép áll majd szolgálatba. Az összesen 1,7 milliárd márka értékű megrendelés szerda este kapott zöld utat a német légiforgalmi társaság igazgatótanácsától. A Lufthansa flottája a következő két évben megközelítőleg 350 gépre bővül. Dr. Szabó Sándor, a kamara elnöke elmondta munkatársunknak: hazánkban évtizedekig mintegy 800 magyar gyártmányú és körülbelül 200 import medicina állt a gyógyítás rendelkezésére - miközben Európa legtöbb országában a gyógyszerek száma meghaladta a három és fél ezret. (Csehországban például 10 000, Lengyelországban 8000, Romániában 4500 féle orvosság alkotja a választékot.) Nálunk évente 350-400 új készítményt törzskönyveznek, míg a környező országokban több mint ezret.- Nem „öntött” el bennünket olyan mértékben a gyógyszer- import, hogy adminisztratív úton kellene közbelépni mondja az elnök. - Lehetséges, hogy a társadalombiztosítónak nincs elég pénze a drága külföldi gyógyszerek ártámogatására - ettől azonban a betegnek lehet rá fedezete. Ebben az esetben nem az importkorlátozás a megoldás, hanem például az, hogy felülvizsgálják és módosítják a támogatott gyógyszerek listáját. Igaz, az alap- és más listákat az illetékesek időszakonként a kelleténél is gyakrabban változtatják, sokszor a megalapozott szakmai, kamarai vélemények meghallgatása nélkül. (der) „Sajnálom, hogy politikai hír lett a programsorozatból” - nyilatkozta Demény Attila, a kolozsvári Bartók Emléknapok főbiztosa a Ferenczy Eu- ropressnek. A művész elkeseredésének oka: az erdélyi nagyváros hírhedt polgármestere, Gheorghe Funar szerda este leszereltette az Állami Magyar Opera épületének homlokzatáról a rendezvényt hirdető magyar nyelvű feliratot. „A szeptember 19-től 29-ig tartó Bartók Emléknapokat olyan intézmények támogatják - mondotta -, amelyek képviselői amúgy le sem ülnének egy asztalhoz, de Bartók művészetét egyaránt tisztelik. Már csak ezért is abszurdnak tűnik Funar újabb akciója.” A polgármester szerint ellentmond a törvénynek, hogy a transzparens egynyelvű, ezért azt követelte a rendezvény szervezőitől, hogy távolítsák el az operaház homlokzatáról. Demény Attiláék viszont a román legfelsőbb bíróság egy korábbi végzésére támaszkodtak, amikor semmibe vették Funar felszólítását. Az ítélet értelmében a reklámok bármilyen nyelven kifüggeszthetők a középületekre. „Szerda éjszaka mégis levették a feliratot az épület homlokzatáról, de csütörtök reggel mi visszatettük. Várjuk, mikor jelenik meg újra a daruskocsi” - mondta a főbiztos. „Ha leszedik, mi ismét föltesszük” - tette hozzá Demény Attila. Péchy Blanka-díj Péchy Blanka-díjat kapott Majoros Imréné, a szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnázium tanára és Szép László művésztanár, a miskolci Pécsi Sándor Guruló Színházi Egyesület elnöke. Az elismerést csütörtökön Honti Mária, a művelődési minisztérium közigazgatási államtitkára adta át a két nyelvművelő pedagógusnak. Keresik a merénylőt Folytatja a rendőrség a nyomozást a Práter utcai robbantásos merénylet ügyében. A szakértők részint a robbanóanyagot és a robbanószerkezetet próbálják azonosítani, részint az áldozat ismeretségi és üzleti körét térképezik fel. Feltételezik, hogy a merénylet oka pénzügyi nézeteltérés, vagy piaci konkurencia- harc lehetett. Környezetvédelmi termékdíj A környezetvédelmi termékdíj beszedése megkezdődött a vámhivatalokban. A vámőrség tájékoztatása szerint csütörtöktől az üzemanyagokra, a gumiabroncsokra és a hűtőberendezések hűtőközegeire vonatkozik a fizetési kötelezettség. A jövő évtől kiterjed ez a csomagolóeszközökre, az akkumulátorokra, 1997-től pedig a gyógyszerek csomagolóanyagaira is termékdíjat kell fizetni. A kutya úgy belejött feladatkörének teljesítésébe, hogy még a rendőrökkel is szembeszállt, mire aztán le kellett lőni. Járásé ott követte el a hibát, hogy nem mérte fel jól a helyzetet. Ha már tolvajok ellen idomított kutyát bérelt, akkor arra is kellett volna gondolnia, hogy nemcsak a raktárát törhetik fel a tolvajok, betörők, hanem a vásárlók közül is lophat valaki, pláne, hogy a jószívű Jarése méghozzá rövidlátó is. Szóval, ő nem mérte fel jól saját helyzetét, nem vette figyelembe a kutya messzemenő képességeit, és ezért következett be a tragédia, hogy végképp be kellett zárnia a boltot, örökre elvették tőle az engedélyt is. Olyan meggyőző erővel adta elő a történetet Svejk, hogy megfogadta Prásek: kutyaügyben kizárólag csak Svejkkel fog intézkedni, és máris rábízza a megfelelő kutyák beszerzését. Neki olyan kutyák kellenek, amelyek elriasztják a betörőket, tolvajokat, de a meghívott vendégek kezét nyalják. Svejk biztosította Préseket, hogy bár nincs még ilyen kutya kitenyésztve, teljes biztonsággal, de a szocializmusban minden lehetséges, csak bizakodjunk. Már mindent elfogyasztottak ezen a munkavacsorán, fel- trancsírozták a ropogósra sült fácánt is, de Prásek a fácán farktollait az elnökségnek ajándékozta, hogy érdemek szerint osszák el egymás közt. A végén derült ki, hogy ez a fácánkakas is a Prásek ajándéka volt a vacsorához, még a többi vadhús mellett. Érdekes, itt mindenki mértékletesen iddogált, senki se hörbölt, ittas nem volt, még Szolomon Kátcov is egyenes tartással járt a vendégek között, de sűrűn pillantott Svejk felé, hogy nem követ-e el megint valami felségsértést, de Svejk ebben a társaságban mintagyerek volt és szobatiszta. Mindent meg lehetett vele beszélni, még azt is, hogy Prásek vadaskertjébe szerezzen farkasokat is, mert ebben a rezervátumban nagyon elszaporodtak a szarvasok, kezdenek hízásnak indulni, már-már istállózni kellene őket, annyira eltunyulnak, hogy elszoknak a futástól, és nem lesznek igazi szarvasok. Ha egy jó farkas- falka megfuttatná őket, ismét iramszarvasokká válnának. Svejk megígérte, hogy a legjobb tulajdonságokkal rendelkező kárpáti farkasokat fogja beszerezni, bár fogalma se volt még, honnan, de bízott szerencséjében, ami sose hagyta el. Hátha belebotlik valakibe, akinek éppen vannak nélkülözhető farkasai. Ezen a munkavacsorán minden volt, csak munka nem, állapította meg Svejk, amikor sorba lekezelt új ismerőseivel, de Otto Kátz gyorsan belekarolt, és vonszolta hazafelé Svejket a kocsijukhoz, hogy nehogy újabb barátságokba keveredjen Svejk, a> derék katona, ami aztán végképp elsötétítené ezt a kivilágított estét. *** Másnap jól sikerült estének könyvelte el Szolomon Kátcov a munkavacsorát, azon kapta magát, hogy egy cifrát káromkodik örömében, és virágcsokrot visz Jelena elvtársnőnek neve napjára, hogy enyhüljön közöttük is a feszült viszony, mert kölcsönösen tartanak egymástól. Információk szempontjából Kátcov elvtárs előnyben van Jelenával szemben, mert ennek a partizán múlttal is rendelkező nőnek nyílt titok az életrajza mindenki előtt, de Jelena azt gyanítja, hogy Kátcov elvtárs rövid életrajza és szabadulása Birkenau haláltáborából helyenként elég szellős, hézagok mutatkoznak, amiket ki kellene tölteni valami személyesebbel is, mert nagyon is történelmiek és általánosak. Ez csak az ő személyes véleménye, amikor néhány pillanatra beletekinthetett barátnője jóvoltából a káderosztály féltve őrzött irattárában Szolomon Kátcov dosz- sziéjába. Ezt gyanítja Jelena, az aszott pártnő, akinek az életét csak a pártszolgálat tölti ki, ezenkívül se kutyája, se macskája. (Folytatása következik) A Mi Családunktól az Ön Családjának egy családi hűtőgépet! LEGYEK AZ ÖNÉ 1 HÉT MÚLVA! Kukkantson be hozzánk, az akció leírása a Hossó ABC-ben Eger, Katona I. tér. Sorsoló»; / 9.95. ttxeptember 29-étt? 16 órakor ax ABC előtt! Sorsolás előtt különféle árubemutatók és kóstolóki _ A fődíjon kívül még sok értékes nyeremény! Jj Mobil telekommunikáció területén működő amerikai-magyar vegyes vállalat keres fiatal, dinamikus Értékesítési üzletkötőket. Követelmény: - középfokú végzettség- jó tárgyalókészség- ambiciózus hozzáállás A jelentkezéseket az alábbi címre várjuk: EURO-HÍVÓ Rt. 1134 Budapest, Váci út 37. A/501. Tel.: 270-4160 (42794) hagyma es burgonyavásar! a Zöldség-gyümölcs nagykereskedésben Eger, Egri üt 17. Tel.: 36/428-600 Közületi értékesítés Zsákos tételben lakosságot: nyugdíjasokat nagycsaládosokat is kiszolgálunk. Nyitva: H-P 5-18-ig Szombat 6-10-ig az ÉM Fecske Tüzép Kér. Kft. egri és füzesabonyi telepén Porotherm falazóblokkot és válaszfaltéglát. üaép "/4a építe kapcsolat" 10% engedménnyel kínálunk ► Eger, Kistályai út Tel.: 36/410-322 Füzesabony, Hunyadi út 2. Tel.: 36/341-248 • (42777)