Heves Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-02 / 206. szám

I Gyertyás virrasztást tartottak katolikus asszonyok a békéért Észak-írországban FOTÓ: FEB-REUTERS Eredmények az AIDS gyógyításá­ban. Dominique Peyramond lyoni professzor kombinált antivírus/antitumor kezelésének eredménye: ötvenszázalékos gyógyulás FEB A rock and roll csillagainak palotája. Pénteken nyitotta meg ka­puit a közönség előtt a Cleveland belvárosában álló impozáns épület, amelyben a műfaj legjobbjainak állítottak emléket FOTÓ: FEB-REUTERS Öreg kirgiz - sassal. A Manasz-fesztivált a kirgizek népi eposza és legendás vezére emlékére rendezik minden évben FOTÓ: FEB-REUTERS Délvidéki parasztok meneteltek Acapulcóból Mexi­kóvárosba, Guerrero tartomány kormányzójának leváltását követelve. Szerintük ő a felelős 17 paraszt lemészárlásáért FOTÓ: FEB-REUTERS Másnapos ország fi­KJzuhjektív tvrcxx i , --jerr’C'-rr-rxTg;—rm-rmrin- rnmut-// második állampolgára - a cse­csemőket is beszámítva - másnaponta egy deci pálinkát iszik. Bizonyos, hogy ennél több is jut egy-egy garatra, mivel a bébik, sőt a nagyob­bacska gyerekek sem igen fo­gyasztanak még szeszes italt. Felnőtt honfitársaink pedig a kisüsti, vagy éppenséggel a kuktában főzött „tüzes víz” mellett egyebeket, bort, sört is vedelnek örömükben-bánatuk- ban. Vagy csak úgy megszo­kásból... S meggyőződésem, hogy nem csupán a másnaponként leengedett kortyoktól másna­posak gyakorta annyian. Ennélfogva, ha éppen nem is álltam még közibük, csak jóval ritkábban emelgetem a poharamat, már a számok puszta emlegetésétől beteg le­szek. Valósággal beleborzon- gok, ha a megdöbbentő arányra gondolok, s álmodni sem merek a folytatásról, a sta­tisztika további romlásáról. A legkevésbé sem az irigy­ség veteti észre velem, hogy nem csupán a primitív bögre­csárdák, hanem a kétségkívül jobb csapszékek, sőt az elegán­sabb vendéglők, presszók, bá­rok is megtalálják üzletkörei­ket, és a nehezebb idők dacára egyre bővíthetik. Talán soha­sem volt nálunk annyi italmé­rés, mint korunkban! Bár­mennyire panaszkodik is a szakma, aligha éltek korábban annyian az italból, mint ma. Ha rosszul menne a bolt, sokkal kevesebben nyitnának új és egyre újabb helyeket az italozáshoz, gyakran a cégér­hez már nevet is nehezen ta­lálva. Igaz, különösebben nem is törik rajta a fejüket. Szóval, maholnap nem csu­pán másnaponként, hanem ta­lán már félnaponként is mér­heti a statisztika nálunk a fo­gyasztást, hogy érzékletesebb legyen a drámai helyzet. No de mikor kezdünk el végre többen, s jobban félni is? Mikor próbáljuk határozottab­ban derűsebbé tenni a rólunk kialakult, hogy úgy mondjam: cseppet sem szívderítő képet? Bizony, éppen ideje lenne már hozzáfognunk! Annál in­kább, mivel az alkohol mellett a dohányzás sem kisebb gond nálunk. Felnőttjeink 34 száza­léka füstöl, s felerészben már túlzottan. Ráadásul pedig már a drogveszély is a nyakunkon! Állítólag minden harmadik magyar megízlelte már a kábí­tószert, s mint pontosabban is tudjuk egy minapi bejelentés­ből: az ostoba kíváncsiság a Heves megyeieket sem kerüli. BÁR A KÓSTOLGATÁS csupán kezdete a fölöttébb ár­talmas élvezeteknek - evés közben megjöhet az étvágy..! Gyóni Gyula Porral, tűvel jő a halál „Egy idő után odáig jutottam, hogy elfelejtettem a szöve­get, lassan már senkivel sem tudtam kommunikálni. Szól­tak is a srácok, abba kéne hagynom, mert ha így megy to­vább, emberi roncs leszek. Ok pedig egy ilyennel nem haj­landók együtt muzsikálni” - tett vallomást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon a videokamera előtt egy 26 esz­tendős zenész fiatal. A frissiben készült kis filminterjú hosszú, bozontos hajú, kecskeszakállú főhőse mindent megbánva mesélte el el­múlt hónapjainak történetét. Zenekarával Nyíregyházán szerepelt. A fellépés előtt kínálta meg valaki marihuánás cigarettával. Utána , Jeldobott” állapotban zenélt, s úgy érezte, ezt meg kell ismételnie. Rögtön akadt, aki azzal csá­bítgatta, próbálkozzon LSD-bélyeggel, az százszorta jobb a bagónál. Belement a dologba. Azután újabb és újabb, foly­ton növekvő adagokkal élt. Ahogy teltek a napok, úgy erő­södött benne az olthatatlan vágy a kábítószer okozta kelle­mes bódulat iránt. Nem volt nehéz hozzájutnia a droghoz, hiszen alig van szórakozóhely, ahol ne kínálnák ezeket az alattomos anyagokat. Végül döntenie kellett: a muzsikálást, a barátokat, a kedvest, vagy az öt egyre inkább az élet perifériájára sodró narkót választja. Döntött. Ma már szerencsésen túl van azon az állapoton, amit kábítószer-függőségnek neveznek. A beszélgetés fel­vételekor immár magabiztosan jelentette ki: „aki okos, az előbb-utóbb rájön, nem érdemes”. Az iménti elbeszéléssel természetesen célzatosan ismer­tették meg a sajtó képviselőit a rendőrség bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberei. Örömükbe - hogy az országban az egyik legnagyobb kábítószerfogás részesei lehettek - üröm is vegyült. Nevezetesen az az elrémítö tény, hogy a drog­árusok félelmetes pók módjára növelik és terjesztik ki háló­jukat. Aggasztó adat: volt olyan este, mikor az egyik városunk­ban a narkózás gyanújával bekísért 11 ifjú közül nyolc vé­rében mutatott ki a vizsgálat valamilyen amphetamin- származékot! Lefoglaltak nem egy házi készúésű vízipipát - ez egy kólásüveg, a szája becsomagolva kilyukasztott nej- lontasakkal -, amelyből súlyos fertőzés veszélye mellett is szívják a kábító anyagot. A drogkereskedök mind több fiatalt igyekeznek becsalo­gatni sokszor kiúttalan, szörnyű véget hozó csapdájukba. Mindezt persze leginkább azért, hogy e láncolat kisebb pontjain lévők megtömhessék valamelyest a pénztárcáju­kat, a zsebüket, a nagyobbak pedig egyre csak zsírosodhas- sanak, óriási vagyonokat halmozhassanak fel maguknak. Mások élete árán! Szalay Zoltán Kegyeskedő sarcolás Lassan már megszokhatnánk, mégis nehezen viseljük el az újabb, szinte törvényszerű megszorításokat. Már az rossz jel, ha feltűnik a képernyőn legfőbb pénzügyérünk. Rögvest sejtjük - sajnos, a megérzés mindig beválik -, riasztó beje­lentés következik. így történt a múltkor is, azzal a különb­séggel, hogy a fejbe kólintó információ a rádió révén tagló­zott le bennünket. A miniszter negédesen ismertette az 1996-ra szóló, a személyi jövedelemadóval összefüggő vál­tozásokat. Közölte: január 1-jétől megszűnik a nullakulcsos sáv is, azaz minden forintunkra lecsapnak. A szakember aztán kegyeskedő stílusra váltott. Mintegy könnyítésként ígérte azt, hogy a legalacsonyabb jövedel­műek - a kifejezés nem pontos - e summa egy részét leírhat­ják majd. Más szóval: tessék kérem örülni, mert a „gondos­kodó” állam egyáltalán nem feledkezik meg róluk. Lám- lám, enyhíti nehézségeiket. Nem hiszem, hogy bárki is bedőlt ennek a tartuffe-i fordu­latnak. S nemcsak azért, mert ezt a szerepet csak az igazán nagy alakítók játszhatják el, és az érintett személy nem tar­tozik közéjük, hanem amiatt is, mert mindenki rögvest fel­fedezte az átvágási szándékot. Nem vitatjuk azt, hogy a leg­rászorultabbak némi alamizsnát visszakaphatnak. Gyorsan hozzátesszük azonban, hogy nem ők a nyertesek. Mivel so­kan vannak, péterfilléreik milliárdokat tesznek ki, s az ötlet kiagyalói épp erre a hatalmas összegre szomjúhoznak. Még többet fizetnek a viszonylag többet keresők. Nem kell matematikatanárnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: e szférából is ömlik majd a pénz abba a bizonyos feneketlen kútba. Illene már észrevenni, hogy mi, árnyékos oldalra kényszerült állampolgárok az elmúlt évtizedek során alapo­san megtanultunk a felszín, a díszletek mögé látni. Egyikőnk sem kételkedik abban, hogy ránk az áldozatvál­lalást osztották. Méghozzá erőnkön felüli mértékben. Mi nem hivatkozhatunk gáládul arra, hogy az ország problémái miatt emeljük utólag - ez tökéletes abszurdum - a lakásköl­csönök kamatait, nem mondhatjuk azt, hogy anyagi csőddel birkózunk. Tőlünk mindent levonnak, nekünk nincs módunk arra a féktelen pazarlásra, amit nap mint nap tapasztalunk odafent, arra a szerencselovag-életvitelre - egyébként ez gyomor kérdése -, ami arrafelé dívik. Ki törődik a sanyarga­tott, a nyomorúságba taszított tömeggel? Hol az emberség, az empátia, a cselekvő együttérzés? Nem nekem kell válaszolnom... Pécsi István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents