Heves Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-19 / 220. szám
1995. szeptember 19., kedd 5. oldal PÉTERVÁSÁRA És KÖRZETE Véradókat várnak az általános iskolába A helyi Vöröskereszt szervezésében szeptember 22-én, pénteken reggel kilenc órától délután négyig a pétervásárai általános iskolában várják az önzetlenül segíteni szándékozó véradókat. Az akció sikere érdekében minél több régi és új véradó segítségére számítanak. Hamarosan fölfestik újra a recski zebrát A 24-es főút Recsken átvezető szakaszán nemrégiben készült el a burkolat-felújítás, s a gyalogátkelőhelyek, illetve a felezővonal újbóli fölfestése még nem történt meg. Ennek oka, hogy az alkalmazott technológiánál a kavicsszemek kiper- gése 4-6 hét elteltével szűnik meg. Ha ez az idő eltelik, a közúti igazgatóság szakemberei újra fölfestik a hiányzó útburkolati jeleket. Péterkei nyugdíjasok ópusztaszeren Az elmúlt héten a Pétervásárai Nyugdíjasok Szövetségének tagjai Ópusztaszerre kirándultak, ahol megtekintették a Nemzeti Parkot, valamint a Feszty-kör- képet. A programról videofelvétel készült, melyet a városi televízió is műsorra tűz. A költségeket részben a Karácsony Sándor Szakalapítvány pályázati támogatása, részben a szövetség saját anyagi forrásai fedezték. Újabb közmunkások Erdőkövesden is Erdőkövesd önkormányzata a már meglévő öt közmunkás mellé újabb tizennégy fő foglalkoztatását kezdte meg tegnaptól. A harminc napra szerződött „alkalmazottak” a területrendezési, tisztítási munkákat végzik a községben, valamint kisebb karbantartásokat. Elkészült az ivádi Gyöngyvirág út Az elmúlt hét végén megtörtént a felújított Gyöngyvirág út műszaki átadása Ivádon. A munkákat a pétervásárai Pevik Kft. szakemberei végezték. Egészségbiztosítási támogatás híján szeptembertől fizetni kell a kezelésekért Gyógyít a mátraderecskei mofetta Lapunkban már hírt adtunk a Mátraderecskén feltörő széndioxid-gáz gyógyító hatásáról, s a ritka természeti kincs kihasználására tett lépésekről. A mofettára épített szárazfürdőben véget ért az első hatvan érbeteg kezelése. A tapasztalatok azt mutatják - a várakozásoknak megfelelően hogy valóban gyógyhatású a derecskéi gáz. Épp ezért szeptember 11-től megkezdi „teljes körű” működését a szárazfürdő. A közelmúltban a mofetta további működéséről tanácskoztak a szakemberek dr. Ballagi Farkas, a Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház Érbeteg-rehabilitációs Osztályának vezető főorvosa vezetésével.-A főorvos úr a derecskéi tapasztalatokról tájékozódva hogyan látja a fürdő további lehetőségeit?- Elsősorban azt kell megemlíteni, hogy Mátraderecske az egyetlen hely az országban, ahol természetes forrásból tör fel a főként szén-dioxidot és elenyésző mennyiségben más gázokat tartalmazó mofetta. A világ más részein az ilyen lehetőségeket maximálisan kihasználták, például a németországi Bad Schönauban, vagy a franciaországi Royat fürdőben. De van közelebbi példa is, a torjai Büdösbarlang mellé telepített gyógyhely. Ezeken a helyeken már gyakorlatilag teljes gyógy- turisztikai centrumok alakultak ki, s ez a lehetőség - a természeti adottságok tekintetében egyértelműen - Mátraderecske számára is adott. Az anyagi lehetőségek megteremtése persze hosszabb távú és komoly feladat, melyet elsősorban az ön- kormányzatnak kell vállalnia. Mivel a mai Magyarországon - eddig - természetes forrásról nem volt tudomása a szakmának, mesterségesen előállított szén-dioxiddal oldották meg a gyógyítást, többek között Kapuváron, ahol én magam is huszonöt éve folytatom a kezeléseket. Eddig már több mint tizenhatezer beteget kezeltünk, jó eredménnyel.-Az elmúlt hónapokban Derecskén is kezeltek hatvan beteget, az ő eredményeikről lehet-e biztosat tudni?- Biztosat lehet - válaszolt dr. László Márta, a Parádfür- döi Állami Kórház főorvosa -, igen kedvezőek a tapasztalatok. Amíg azonban a szakmai fórumokon nem ismertettük az eredményeket, ezekről részletesen nem szeretnék beszélni. Azt azonban elmondhatom: mind a vizsgálati eredmények, mind a betegek szubjektív élményei - hiszen ezekre is rákérdeztünk - az állapotuk javulását, könnyebbedését mutatják. A vizsgálatokra azért volt szükség, mert a magyar egészségügyi bürokrácia megköveteli a gyógyhatás kimutatását - veszi át a szót Ballagi főorvos, - igaz, ez olyan eset, mintha a penicillinről kellene naponta bebizonyítani annak hatékonyságát... A kezelésekre jelentkező betegek kivizsgált eredményekkel, zárójelentésekkel érkeznek ide, illetve ezek alapján dől el, részt vehetnek-e a kúrákon. Ez a szén-dioxidos kezelés krónikus betegek részére javallott, tehát tulajdonképpen nem - a klasszikus értelemben vett - gyógyító, sokkal inkább rehabilitációs módszer. Ezért kezelünk egyrészt olyan betegeket, akik már átestek érműtéten, másrészt olyanokat, akik nem műthetők, s néhány esetben a műtét is elkerülhető a kezelések által. A szén-dioxid ugyanis keringést serkentő anyag, s jelen esetben a bőrön át bekerülve a szervezetbe, ott fejti ki hatását, ahol erre leginkább szükség van, ellentétben számos gyógyszerrel, amelyek hatóanyagai egyszerűen nem jutnak el a beszűkült erekbe, s így igazán nem nyújtják a megfelelő eredményt.- Most, hogy a gyógyhatás bebizonyosodott, mennyiben fog másként működni a szárazfürdő?- Az első hatvan betegnél az alapvizsgálatokat végeztük el - válaszol dr. László Márta -, a következő csoport kezelései közben már a gáz viselkedését is mérjük és rögzítjük, különféle meteorológiai szempontok- például légnyomás, szélviszonyok, hőmérséklet, páratartalom - alapján, hiszen mindezek befolyásolják a gáz diffúzióját.- A betegek, bár zárójelentésekkel, eredményekkel érkeznek, a kúra megkezdése előtt alapos vizsgálatokon esnek át,- veszi át a szót dr. Dobos Ilona háziorvos, - hogy az esetleges kizáró tényezőket kiszűrjük. Minden egyes kezelés előtt is mérjük a vérnyomásukat, pulzusszámukat, légzésszámukat. Ugyanezeket a kezelés végeztével is, és természetesen állandó felügyelettel tartózkodnak a gázban. Szeptember 11- től egy mentős is szolgálatot teljesít a fürdőben, hogy egy - mindezek ellenére - jelentkező váratlan rosszullét esetén azonnal közbeléphessünk. A finanszírozásról szólva elhangzott, hogy egyelőre nincs sok esélye, hogy a tb befogadja a derecskéi szárazfürdőt, de a későbbiekben mindenképpen ez lenne a mindenki számára megnyugtató megoldás. Mivel eddig az önkormányzat állta a gyógyhely kialakításának és üzemeltetésének teljes költségét, ám a pénzek fogytán vannak, ezután a betegek - igaz, szerény - térítés ellenében vehetik igénybe a kezeléseket, illetve a tornacsarnok tetőterében kialakított szálláshelyeket és az igény szerinti ebédet. A szakemberek megegyeztek abban, hogy a további technikai fejlesztések, a gyógyturisztikai központtá válás nemcsak a község, de a gyógyulni vágyók javát is szolgálnák, hiszen - bár így is jó légkörben működnek együtt a betegek és a személyzet - a terápiás jniliő kedvezőbb kialakítása s minél fokozottabb megléte a gyógyulást nagymértékben elősegítheti. Emellett lehetőség nyílna a kiegészítő terápiás kezelések, vizes fürdő, masszázs, gyógytorna biztosítására. Suha Péter Erdőkövesdi cirkusz: „Ez így nem mehet tovább” Úgy tűnik, Erdőkövesd is belép azon települések sorába, ahol a személyes ellentétek már a község életének irányítását veszélyeztetik. Történt ugyanis, hogy vándorcirkusz érkezett a községbe, s a polgármesterrel egyeztetett szerződésük szerint a focipálya előtti téren szerették volna felállítani sátrukat. Az alpolgármester azonban - a cirkusz vezetője szerint - minősíthetetlen hangnemben, mind őket, mind a polgármestert sértegetve akadályozta meg mindezt. Földy Gyula alpolgármester szerint a szóváltás eldurvulásáért nem ő a felelős, a polgármestert pedig semmiféle negatív propagandának nem tette ki. Azt azonban hozzátette: a falu első emberének, mielőtt döntést hoz egy intézmény bérbeadásáról, mindenképpen egyeztetnie kellene annak vezetőjével, annál is inkább, mert nem első esetben alakult ki efféle bonyodalom.-Mostani helyettesem a választásokon riválisom volt, és sikertelensége miatt folyamatában támad, igyekszik befeketíteni - mondta Sály László polgármester. - Ez az állapot így nem tartható fenn tovább, a rólam terjesztett, Földy úrtól eredő rágalmakért, ha más megoldást nem találok, kénytelen leszek bíróság útján elégtételt venni. sp Már az utolsó simításokat végzik - a recski szennyvíztisztító telepen. Napokon belül - a műszaki átadást követően - megkezdődik a próbaüzem, melyben már a parádi szennyvizet is fogadja a létesítmény. Annak érdekében, hogy az 1300 köbméteres kapacitásnak megfelelő körülmények között vizsgálhassák a működési tapasztalatokat, a szakemberek remélik, hogy minél többen mihamarabb rákötnek a rendszerre, a Recsken már elkészült gerincvezetékre. FOTÓ: MAJOROS TAMÁS A differenciált segélyezés eredményt hozott Tarnaleleszen A szülő kötelessége az iskoláztatás A szülőknek joguk van ahhoz, hogy felismerjék elsőbbségüket gyermekeik nevelésében. Kötelességük felelősségteljesen nevelni, és nem elhanyagolni őket. A szülőknek kötelességük időt és személyes részvételt áldozni gyermekeikre és iskoláikra, hogy támogassák az oktatási célok elérését. Ezek a - az Európai Szülői Szervezetek Szövetségének dokumentumában megfogalmazott - gondolatok, és persze a kedvezőtlen tapasztalatok kényszeríthették a tamaleleszi Általános Művelődési Központ igazgatóját, illetve a község vezetőit, hogy rendhagyó módon nyissák meg az idei tanévet.- Valóban nem -mindennapi esemény volt - meséli Földi Ferenc, az ÁMK igazgatója -, hogy a legproblémásabb gyerekeink szüleit a tanévkezdés előtt afféle rendhagyó szülői értekezletre sikerült összehívni. Mindezt az indokolta, hogy háromszázharminchét diákunk közül 135 cigány, s közöttük is van egy 39 fős „kemény mag", akikkel nem sikerül eredményesen dolgozni. Az elmúlt tanévben hétezer-hétszáz mulasztott napot regisztráltunk, ebből több mint ötezer-háromszázat a cigánytanulóink „ követtek el”, főként a már említett majdnem negyven diák. Úgy éreztük, ennek egyik fő oka, hogy szüleiket sem érdekli, mi is történik a gyerekkel az iskolában...-Hogyan sikerült rávenni a szülőket, hogy eljöjjenek?- Kiértesítettük őket, hogy a tanévkezdési támogatást a szülői értekezleten vehetik át. Ilyen egyszerű volt. Kissé persze minket is meglepett, hogy kivétel nélkül megjelentek, volt, ahonnan mindkét szülő. Elmagyaráztuk nekik, hogy - az ön- kormányzat rendelete alapján - a múlt tanévben nyújtott teljesítményt figyelembe véve állapítottuk meg a segélyek összegét, ami persze rögtön ellenérzéseket váltott ki. Azzal együtt, hogy volt olyan anyuka, aki csak ekkor értesült róla, hogy a gyereke - ismét - megbukott... Hogy a fogadkozásoknak lesz-e kézzelfogható eredménye, arról persze korai lenne beszélni, de mindenképpen sikerült elindítani egy folyamatot, amelyet következetesen végigvive sikerülhet javítani a helyzeten. suha Az agrárértelmiség tagjai voltak az elsők, akik feleslegessé váltak munkahelyükön. A tar- naleleszi születésű, Bükkszent- erzsébeten élő Bozó József vállalkozónak. első és egyben utolsó munkahelye volt az Egyetértés Mgtsz, ahonnan 1990 elején, tizenhét évi munkaviszony után távozott.- Mihez kezdett ezután?- Három hónapig voltam munkanélküli. Akkor az öcsémmel úgy határoztunk, hogy Németországba megyünk fakitermelői munkára, mivel mindkettőnknek volt motorfűrészünk, és meglehetősen jól is bántunk vele. Minden hivatalos papír készen állt, hideg élelem és ruhák a bőröndben, amikor az indulás előtt egy nappal értesítettek bennünket, hogy az előzetes szerződést tekintsük tárgytalannak. Aludtam rá egyet, és A sikeres vállalkozás mottója: „Csak egyet lépni, de azt biztosan” eldöntöttem: én ebből az országból nem megyek el dolgozni sehová, bebizonyítom, hogy itt is meg lehet élni.- S akkor kezdett neki jelenlegi vállalkozásának. Hogyan?- Pénzem nem volt, csak egy rossz Zsigulim meg a motorfűrészem. Újrakezdési hitelből vásároltam egy új traktort, s dolgoztunk keményen, az öcsém, a traktoros, meg én. így indult az egész.- Mára már három ilyen traktor dolgozik az erdőn, van elegendő szállítójármű, és a dolgozók száma is tizennégyre szaporodott. Sőt, talán akadnak a faluban olyanok is, akik irigylik sikeres vállalkozásáért...- Végzettségem szerint mezőgazdasági üzemmérnök vagyok, de a közgazdasági érettségimnek jelenleg több hasznát veszem. Már a téeszben is Dokinak becéztek a pajtások, mert a rendeleteket, törvényeket - ami az én területemre vonatkozott - naprakészen tudtam. Akkoriban ez hóbortnak tűnt, most pedig a legelemibh tudás egy vállalkozó számára. Hitvallásom, hogy csak egyet lépni, de azt biztosan. A fokozatosság elvét be kell tartani. Néhány barátom a megyében, akikkel egy időben kezdtünk új életet, már rég abbahagyta a fakitermelési tevékenységet, mert nem tartotta szem előtt a minőségi követelményeket és a fokozatosságot. Több tucat olyan üzlettársam van, akinek csak a telefonhangját ismerem. Sosem találkoztunk, és évek óta vagyunk kapcsolatban. Számomra csak az az üzlet jó, amiben mindkét fél jól jár. És persze elengedhetetlen feltétele az eredmények fölmutatásának a kitartó munka.-A termelőszövetkezetben fő-ágazatvezetőként a legfelsőbb vezetéshez tartozott. Milyen most a hajdani mérnök úr kapcsolata a dolgozóival?- Én ezt a megszólítást most hallom először. Az idevalónak nem dukált ez a titulus, de nem is vágytam rá. Mindig is a közvetlen emberi kapcsolatok híve voltam, nem véletlenül alakult úgy, hogy a legfiatalabb dolgozóm is tegez. De mindennek nem mond — nem mondhat - ellent, hogy úgy érzem, tisztelnek és elfogadják utasításaimat. Nem szeretek olyan területen dolgozni, ahol másik brigád is termel, mert azután jönnek a kérdések, hogy „Józsi, miért nem lehet nekünk is így?” „Azért, mert nálam dolgoztok” - szoktam felelni. A fizetést ugyanis az elvégzett munka után kapják. Újabb szerződés meg csak a rendesen teljesített feladatok után van. Ilyen egyszerű az egész.- Milyen tervet forgat a fejében a továbblépésre?- Még feldolgozott áruval nem foglalkozom, csjk erdei választékkal. Ez kínálkozna a következő lépésnek, csakhogy ennek megvalósításához sok pénzre lenne szükség. Kovács Mária Az ajánlat A közelmúltban azzal hívta fel valaki polgármester ismerősömet, hogy fülébe jutott a falu határában illegálisan tárolt lúgos akkumulátorlemezek híre. Nos, mint mondta, ő szívesen megvásárolná a veszélyes hulladéknak számító 21 tonna nikkel- (kilójának világpiaci ára öt francia frank körül mozog) és 33 tonna kadmium- (mintegy három frankot kínálnak érte jobb helyeken) lemezt. Mielőtt a meglepett elöljáró elmondhatta volna, hogy neki semmi köze a használtakkumu- látor-alkatrészekhez, azoknak van tulajdonosa, s éppen csak tudta nélkül leszórták a kicsiny falu szélére, a fellelkesült vállalkozó még hozzátette: gyors választ kér, mert Zala-akár- honnan telefonál egy nyilvános fülkéből, és momentán nincs nála apró... (kühne)