Heves Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-12 / 214. szám
1995. szeptember 12., kedd Megyei Körkép 3. oldal A nagyrédei tragédia vizsgálatának elsődleges megállapítása Elaludhatott a volánnál a katona Amint arról beszámoltunk, vasárnap hajnalban a 3-as autóút nagyrédei elágazójánál történt baleset következtében életét vesztette két sorállományú katona. A rendőrségi vizsgálat adatai szerint K. A. 21 éves egri lakos - feltehetően elaludt a volánnál - 1200-as Ladájával átment az úttesteket elválasztó füves területen, majd összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Sz. 1. miskolci lakos által vezetett Lada kombival. A baleset következtében az 1200-as Lada sofőrje és utasa, a 19 éves gyöngyösi N. T. a helyszínen meghalt. Még tartott a helyszínelés, amikor újabb autó rohant az úton álló Ladákba, ám Sz. L. tiszaújvárosi lakos, a Peugeot sofőrje sérülés nélkül megúszta a karambolt. A három gépjárműben keletkezett anyagi kár 680 ezer forint. A hatvani Albert Schweitzer Kórházban ápolják a súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett Sz. I.-t. A baleseti sebészet információja szerint a miskolci férfit combcsont- és térdkalácstöréssel, valamint erősebb agyrázkódással szállították kórházba. Állapota további műtéti beavatkozást igényel. *** Ugyancsak a hétvége fekete krónikájához tartozik az a baleset, amely szombaton délben Recsk és Sírok között történt. B. G. mátraderecskei lakos személygépkocsijával egy kanyarban megcsúszott, a jobb oldali útárokba hajtott, ahol felborult. A baleset következtében a jármű utasa, K. Zs. 17 éves mátraderecskei lakos 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A keletkezett anyagi kár kb. 50 ezer forint. Szombaton délután Gyöngyös és Kápolna között közlekedett személyautójával dr. M. K.-né budapesti lakos, amikor lecsúszott az útpadkára, majd a kormányt hirtelen elfordítva, áttért a bal oldalra és felborult. A gépkocsi vezetője 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, a gépkocsiban 40 ezer forint kár keletkezett. E balesetnél sem vették figyelembe az útviszonyokat FOTÓ: FARKAS IMRE Polgári engedetlenség a főiskolákon Eger is csatlakozik a tandíj elleni küzdelemhez Tegnapra hirdettek hazánkban a Gyermekek Világnapját, mely az ENSZ felhívására jött létre. A megye óvodáinál és általános iskoláinál érdeklődtünk, hogyan ünnepük meg ezt a napot. Az óvodák többségében számon tartották, mégsem tudtak kellő figyelmet fordítani e napra, mert tegnap mentek először a csemeték, és most folyik a „beszoktatás”. Lapunk közbenjárására délután az óvónők apróbb ajándékokkal kedveskedtek a kicsiknek. Az iskolákhoz is eljutott a sajtó jóvoltából a „hír”. Ők főképp arra törekednek, hogy a tankönyveket, füzeteket és az étkeztetést ki tudják fizetni. A felnémeti Pásztorvölgyi Általános Iskolában pénteken rendeznek kis ünnepséget ebből (Folytatás az 1. oldalról) Ezekben az esetekben viszont a közösség ébersége is garancia, hogy ne telepedjenek meg a hívatlan látogatók, hiszen senki sem szeretne ilyen szomszédot. Az Északi-lakótelep házfelügyelői például nyilvántartják és beszámolnak róla, amennyiben hasonló helyzet adódik. Az is tapasztalat, hogy olyan lakást nem törnek föl, amelyiket már megvásároltak, de még senki sem lakik benne. Tehát igen jól informáltak. Gyakorlatilag a rossz minőségű, alacsony komfortú ingatlanok érintettek, ahová elsősorban a cigányság telepszik be. Ez mintegy tíz családot érint a városban. Köztudott a Petőfi téri helyszín vagy az Oncsa-telep állapota, de a Kertész utca végén is tapasztaltak hasonlót. Pedig itt az ajtókat, ablakokat is kivették a cég munkatársai. Ezek az épületek a rendezési terv szerint is lebontásra vannak ítélve, ám az itt élőket ez sem zavarja, nejlonnal pótolták a hiányt. A valóságban is előfordult, az alkalomból. Napközis játszóházat szerveznek, melynek keretében az udvaron kerékpáros ügyességi és hulahopp-ver- senyre kerül sor. Az aulában táncház várja a gyerekeket, a tantermekben pedig kézművesfoglalkozások lesznek. Sok intézményhez eljutott tehát a világnap híre, de többségében váratlanul érte őket. Anyagiak híján több óvodának és iskolának kellett lemondania az év eleji ünneplésről. Rögtönzött közvélemény-kutatásunk szerint a gyerekek többsége sem tudta, hogy ma őket ünneplik itthon. Bennük a május végén lévő nemzetközi gyermeknap maradt meg, de boldogok, hogy van az évben még egy olyan nap, amikor a „világ” velük van elfoglalva. Hancsák Orsolya hogy ha hivatalos úton jutottak is a lakáshoz, ám utána egymás között adták tovább, vagy oda hívták az egész rokonságot. Akadt eset a Mária utcában arra is, hogy zsebszerződéssel, kerülővel próbálták meg átadni a lakást. A törvénytelen beköltözőkkel szemben akkor van a legnagyobb esélyük az intézkedésre, ha tetten érik őket, és a feltörés ténye is bizonyított, így igénybe vehetik a karhatalmat. Az új szabályozás alapján - a régebbi számtalan minősítéssel szemben - ma már csupán egyetlen kategória, a jogcím nélküli lakáshasználó létezik. A korábbi önkormányzati hatósági jogkörrel szemben ma jobbára a pereskedés marad, és az állami elosztásból is kizárja magát az illető, aminek különben sincs jelentősége, a korlátozott állomány miatt. Aggodalomra tehát semmi ok, a tények azt tükrözik, hogy az egyre olvadó állami lakásvagyon miatt sem kell tartani a jelenség elharapódzásától. (KJ) (Folytatás az 1. oldalról) A csekkeken feltüntetett összegeket mindaddig nem fizetik be, amíg a kormány tárgyaló- képes nem lesz. A Hírlap munkatársának kérdésére, hogy a polgári engedetlenség miatt számítanak-e retorzióra, azt válaszolták: ha a demokrácia működik, akkor nem érheti őket hátrányos megkülönböztetés emiatt. Biztosak abban, hogy a labilis koalíciónak nem használ az általuk október elejére meghirdetett kétnapos megmozdulás, ám ennek semmiféle politikai jelleget nem szánnak, csupán a szakmai analfabétizmus ellen tiltakoznak. A hallgatók a munkavállalást sem tartják járható útnak, mivel munkát ma már a diplomás ember sem talál, s mi a felsőoktatás lényege, ha nem a tudás gyarapítása... Már a kollégiumi díjak emelése is bombaként robbant a hallgatók között, hiszen - indokolták - a lakás és a tankönyvek kifizetése már önmagában is havi 10.000 forintos anyagi terhelést jelent. Az egri 2800 fővel indult nappali tagozatos képzésben résztvevők a differenciálatlan „adót” már semmiképpen nem viselik, ezért október 3-4-én helyi megmozdulásokra kerül sor az országban, így Egerben is. Október 3-án a Líceum előtt egész napos vitafórumot tartanak koncertekkel, előadásokkal összekötve, majd másnap demonstrációra is sor kerül, melynek végén különvonatok- kal a fővárosba mennek a hallgatók, ahol a „Virrasztás a jövőért” címmel megtartandó éjszakai fáklyás megmozduláshoz csatlakoznak. Dr. Hauser Zoltán, a főiskola főigazgató-helyettese a hallgatók tervezett megmozdulásához hozzáfűzte: az intézmény tanári kara a helyén lesz, s azok a hallgatók, akik előadásra vagy szemináriumra akarnak menni, ezt megtehetik. Az alaptandíj bevezetése elodázható, de nem elkerülhető. Ha nem fizetik be a 2000 forintot, úgy lehetőség van arra, hogy az évi 65 ezer forintos, hallgatónkénti normából vonják el az összeget. Ha a főiskola vezetése nem szavazza meg ezt a lépést, úgy nyitott kérdés marad, hogy az alaptámogatásból kieső összeget honnan, miből pótolja be az intézmény. Szuromi Rita Kisnánán új sportudvart kapnak Az elmúlt hét végén aszfaltburkolatot kapott az általános' iskola udvara Kisnánán. A köz- ségi önkormányzat 640 ezer forintot költött az új sportudvar kialakítására. i Zeneóvodai képzés nagycsoportosoknak Nagycsoportos óvodások száj- mára zeneóvodai foglalkozás indul az Egri Állami Zeneiskolában. Beiratkozás szeptember 13-án, szerdán 16-18 óra között lesz a helyszínen. A szívinfarktus megelőzését ígérik Szívinfarktusra való pszichés hajlamosság szűrővizsgálatárá várja az érdeklődőket az egri egészségügyi alapellátás mentálhigiénés csoportja csütörtök délutánonként 2 és 5 óra között Egerben, az Arany János út 20j. szám alatt. Forgalomkorlátozás Hevesen és Párádon Vasárnap estig Heves belterületén, a Szerelem Alfréd utcában ideiglenes forgalmirend-válto - zás lesz, Eger felől behajtani ti - los, az ez irányú forgalom tere- lőúton halad. A másik iránybójl 30 kilométerlóra sebességkor látozásra és előzni tilos jelzésre számítsanak. Párád belterületén félpályás útlezárás és sebességkorlátozás van, közműépítési munkák miatt. Szociális árusítás a Vöröskeresztnél A Magyar Vöröskereszt egri területi szervezete szeptember 16-án, szombaton •délelőtt 9 órától szociális árusítást tart a Klapka út 9. szám negyedik emeleti nagytermében. Ä befolyt összeget az alaptevékenységük támogatására fordítják. Szeptemberben is: Markazi Hírmondó Megjelent a Markazi Hírmondó szeptemberi száma. Az önkormányzati lap részletesen tájékoztat a szennyvízcsatornázás helyzetéről, az iskolakezdésről, a mezőgazdaság aktuális tennivalóiról, és érdekes beszélgetést közöl Kolos atyáról, a falúból elszármazott ferences rendi tartományi főnökről. Cukorbetegeket a Diabetes Centerbe A nyári szünet után ismét fogadóórát tart a Heves Megyei Diabetes Szövetség. Holnap, azaz szerdán 17 és 18 óra között várják az érintetteket 'a Knézich Károly út 2. szárn alatti irodájukban. Járt utat a járatlanért... Jól döntött az önkormányzat, amikor úgy határozott, nem tűri tovább az egri főiskola előtti parkon átvonuló egyéneket, akik nemcsak a füvet, hanem a virágokat is letaposták nagy sietségükben. Megépült a parkon átvezető út, amit eleinte mindenki boldogan használt. Pár hónap múlva azonban az új út mindkét oldalát ugyanúgy kitaposták, mintha az ott sem lenne. Ezen töprengve, rájöttem a „titok nyitjára”. Az építők nem vették figyelembe: a durva kavicsos út nem a nők divatos lábbelijéhez készült. A topánkák sarkát, s az azt bontó bőrt is tönkreteszi. Manapság pedig nem egy olcsó mulatság a cipők javítása. Megépítették a járható utat, ami sokak számára mégis járhatatlan marad. H. O. Lapunk ösztönzésére: ajándékosztás Egy nap a gyermekekért Foglalj magadnak, ha bírsz? Illegális beköltözők a megyeszékhelyen Á HEVESTHÍRLAP tea CTfrcrfti urw ura. itaunn. f AJi^CTartimmtt'ijoiotatficntiuwuru ÜGYELETE Újságíró: KÜHNE GÁBOR Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 * Hirdetésfelvevő: ERDÉLYINÉ MAGVASI JUTKA Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: PENCZUNÉ RAUCH EDINA Telefon - (36)412-646 Megkezdődött a vadászidény Csökkent a hazai vadállomány A szarvasbikák után a dámvadak következnek Szeptemberben ismét megkezdődött a Mátra és Bükk erdeiben a nagyvadak vadászata - tájékoztatta lapunkat Pre- zenszky János megyei fővadász. A szarvasbika és a muflon kilövését októberben követi majd a dámvadaké, melyek a szezon végéig, azaz január 31-ig lőhe- tők. A szakemberek már most nehézségekre számítanak, hiszen a szomszédos országok is megnyitották kapuikat a nyugat-európai vadászok előtt. A Kárpátok és a Balkán erdei egyelőre gazdagabb állatállományt kínálnak, ami a fizető ■vendégek számára vonzóbb, mint a hazai, hiszen minőségben és mennyiségben is nagyobb zsákmányra lehet számítani a környező országokban. Éppen ezért az előrejelzések alapján az idén ötven százalékkal csökkent a külföldi vendégkör. A gondokat gyarapította még az is, hogy a szarvas, a vaddisznó és az őz nyári szaporulata elmaradt a várakozástól. Az állomány növelése viszont továbbra is központi kérdés maradt, hiszen az erdészek szerint már így is túl sok a vad, míg a vadászok a mennyiségi növekedés és minőségi változás mellett adták le voksukat. Ezzel együtt az idén 900 szarvas, 1000 vaddisznó, 400 muflon és 700 őz'kilövését tervezték. Mindennek persze anyagi vonzata is lesz: a szakemberek 30-40 százalékos anyagi veszteséggel számolnak annak ellenére, hogy a vadhús ára a kisebb mennyiség miatt emelkedni fog. A rendszeresen visszatérő német és osztrák vadászok mellett kevés francia és amerikai vendéget is várnak erdeinkbe, s az idén is érkeznek olaszok, de az ő speciális területük az apróvad: a mezei nyúl és a fácán. Az előbbi nyári szaporodása biztató volt: 7000 vadnyulat szeretnének puskavégre kapni a vadászok. (szuromi) ŐlD BANK Egerben üzemelő BANKJEGYKIADÓ AUTOMATÁINK Centrum Aruház Széchenyi u. 2. Hatvani kapu tér 7.