Heves Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-26 / 200. szám

1995. augusztus 26., szombat 3. oldal Megyei Körkép Látványos tornabemutatót tartottak az óvodások és a kisdiákok FOTÓ: PERL MÁRTON Új sportkombinát Visontán 50 millió forintos beruházás­sal - tanuszodával, kondite­remmel, szaunával és szolári­ummal - új, korszerű torna­csarnok született Visontán. A létesítményt pénteken délután kedves ünnepségen avatták. A Himnusz hangjai után Vö­rösmarty Mihály versének elő­adásával vezették be az ava­tást. A megjelenteket - közöt­tük dr. Fodor Gábor művelő­désügyi és közoktatási minisz­tert, a térség országgyűlési képviselőjét, s a másik hon­atyát, Hiesz Györgyöt, illetve dr. Jakab Istvánt, Heves Me­gye Közgyűlésének elnökét, valamint a körzet önkormány­zati vezetőit és gazdasági ve­zetőit, nem utolsósorban pedig a kivitelező Fuga Kft. munka­társait, továbbá az összegyűlt nagyszámú falubelieket - Ambrusz Józsefné polgármes­ter köszöntötte. Méltatta általános iskolájuk további fejlődésének jelentő­ségét, s örömmel idézte azokat a változásokat, amelyek a mintegy tízéves építési tilalom feloldása óta történtek a tele­pülésen. Egyben pedig köszö­netét mondott mindazoknak, akik a mostani beruházás megvalósítását tisztességgel segítették. A miniszter örömének adott hangot, hogy maga is részt ve­hetett az eseményen. Kiemelte avatóbeszédében: Visontán valamennyien büszkék lehet­nek arra, hogy azokban az időkben, amikor másutt isko­lák megszüntetésére vagy ösz- szevonására kerül sor, itt az oktatási intézmény gyarapítá­sáról beszélhetnek. Utalt a testkultúra fontosságára, és hangsúlyozta, hogy annak szé­les körben a műveltség részévé kell válnia a továbbiakban. Bizakodását fejezte ki az új is­kolareform sikerével kapcso­latban, és hozzátette, hogy a visontai törekvések is ehhez közelítenek. Végül a kifeszí­tett szalag átvágásával adta át rendeltetésének az új sport­kombinátot. Az avatóünnepség további részét óvodások és iskolások látványos tornabemutatója tette emlékezetesebbé. (gyóni) Az üzemorvosi hálózat „pokoljárása” A foglalkozás-egészségügy a megelőzést szolgálja majd Zöld út a patikaprivatizációnak Poroszlón csupán az elsősök számára Tegnapi lapszámunkban a po­roszlói szociális és egészség- ügyi bizottság döntéseiről tájé­koztattuk olvasóinkat. A közép- iskolások támogatását azonban tévesen közöltük, mivel csak az első évfolyamot kezdő gyere­keknek adnak 2000 forintot az iskolalátogatási igazolás bemu­tatása mellett. Idén is lesz Arlón művészeti tábor A Művészeti és Szabadművelő­dési Alapítvány támogatásával az egri Atellana mozgásszínház idén is megrendezi művészeti táborát az Ózd melletti arlói tó­nál augusztus 28. és szeptember 1. között. Témák: mozgásmű­vészet, fotózás, video, számító- gépes plakáttervezés. További felvilágosítást a 311-328 vagy a 323—459-es egri telefonon adnak. Országos vadásznap megyei rendezvénye Az idei országos vadásznapok keretében szeptember 2-án, szombaton Párád és Parád- fürdő ad helyet a megyei ren­dezvényeknek. A szakmai elő­adások mellett szórakoztató, szabadidős programok is várják az érdeklődőket. Debreceni győzelem a Bugát-versenyen Gyöngyösön rendezték meg ezen a héten az Országos Bugát Pál természetismereti verseny döntőjét. A győzelmet a debre­ceni Fazekas Mihály Gimná­zium csapata szerezte neg, má­sodik a miskolci Herman Ottó Gimnázium, míg harmadik a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium lett. A gyöngyösi Berze-gimnazisták a tizenegye­dikek lettek. Keresztrej t vényünk szerencsés nyertesei Az augusztus 19-én közölt rejt­vényünk helyes megfejtése: Ez biztos, mert az enyém még megvan. A jó választ beküldők közül a következők nyertek könyvutalványt: Simon Sándor (Eger), Hugyecz Mihály (Gal- gaguta) és Bóta Oszkárné (Fel- sőtárkány). Nem lehet érvényes a lopott bélyegző Tegnap délután Egerben, a Ka­tona téren ellopták Ország Jó­zsef istenmezejei polgármester irattárcáját, benne a község polgármesteri hivatalának kör­bélyegzőjével. A polgármester ezúton tájékoztat erről vala­mennyi intézményt, s kéri a hi­vatalból származó okmányok eredetének ellenőrzését. (Folytatás az 1. oldalról)- Ezek szerint a volt üzemor­vosoknak megmarad a státusuk, csak másképp nevezik őket...-Csak az maradhat, akinek van rá képesítése, vagy leteszi a szükséges szakvizsgát. A volt üzemorvosoknak a fele sem rendelkezett megfelelő szak- képzettséggel, most itt is szigo­rítások várhatók.- Ki fizeti meg ezután a fog­lalkozás-egészségügyet?- A munkáltatók kötelessége lesz, hogy szerződéssel foglal­koztassák az orvost, illetve ha gyógyító tevékenységet is igénybe vesznek, akkor azért külön kell javadalmazni, mivel ezért a társadalombiztosítás a háziorvosoknak utalja a pénzt. A rendelet hatályba lépésétől az üzemorvosoktól a TB meg­vonta a pénzt, így a foglalko­zás-egészségügyet teljes egé­szében a munkáltatóknak kell fizetniük.-Felmérték-e a döntés előtt a munkavállalók igényét, amit az orvosi ellátással szemben támasztanak?- Ez csakis az ő érdekeiket szolgálná. Mivel az utóbbi években a munkáltatók részéről azt tapasztaltuk, hogy vissza­élések is előfordultak, például egészségügyi alkalmasság nél­kül is foglalkoztatott embereket, ezért az átalakulás azt célozná, hogy azokat a negatív eseteket idejében kiszűrjük, amikor mondjuk szívbeteg embert állí­tanak a kemence mellé... Ha a munkavállalónak fáj a torka, akkor azt a háziorvos is meg tudja gyógyítani. De a munka­helyén senki nem védi az egészségét.- Lesz-e annyi szakorvos, hogy minden egyes vállalatot - még ha csak két embert foglal­koztat is - el tud látni?-Mivel a konkrét betegsé­gek ellátása átkerül a házior­voshoz, így lesz kapacitása a foglalkozás-egészségügyben dolgozó orvosnak arra, hogy több munkaadóval is szerződést kössön.-Meddig kell ennek a tör­vénynek életbe lépnie?- A törvények megszülettek, szeptemberig adott a TB türelmi időt a megvalósításra, utána végleg kiszáll. A foglalkozás­egészségügy a saját útját járja ezután. Szuromi Rita (Folytatás az 1. oldalról) Azt azonban mindenesetre megszavazták a delegáltak, hogy a közgyűlési és bizottsági tagok számára járó természet­beni juttatások után fizetendő személyi jövedelemadót a me­gye átvállalja - amennyiben azok nem lesznek adómentesek. Az ezt követő kis pauza alatt némiképp javult a hangosítás minősége, így lényegesen ért­hetőbbé váltak a szünet utáni történések. Az indítványok so­rában feltüntetett, a Pharma- prim Gyógyszerellátó Rt. tulaj­donában lévő patikák magáno- sítási koncepciójáról szóló ja­vaslat felvezetéseként Halász Károly kijelentette: miután az előkészítő munkából alaposan kivette részét, nem kíván bele­szólni annak eldöntésébe, hogy ki juthasson tulajdonosi jogo­sítványokhoz. Ezeken - fogal­mazott - pusztán tanácskozási A Vám- és Pénzügyőrség me­gyei parancsnokának koordiná­lásával régiónkban két akció- csoport is alakult, egy a gyön­gyösi, egy másik pedig az egri hivatal munkatársainak részvé­telével. Az egységek feladata, hogy rendszeres ellenőrzéseik révén kiszűrjék a vám- és pénz­ügyi rendelkezések megszegőit. Ilyen akcióra került sor csü­törtök estéről péntek hajnalra virradóra is, amikor a városi rendőrkapitányság szakembe­reivel karöltve Eger és környé­kén, a 3-as és a 25-ös számú főútvonalon tartottak ellenőr­zést. A Megafa Kft. felszámolásával megbízott PK-Econo Rt. és a gyöngyösi önkormányzat meg­állapodott abban, hogy a hely­hatóság fennmaradási enge­délyt ad a város határában álló Megafa-telep azon épületeire, amelyekről „állékonysági vizs­gálat” során megállapítják, hogy megfelelnek a követelmé­nyeknek. Köztudott: a kisgazda-képvi­selővé vált Morvái Ferenc fel­épített egy fatelepet és egy üz­letközpontot a Körtvélyessy-ta- nyán, de nem volt rá engedélye, illetve, hogy a város közgyű­lése nem nyilvánította belterü­letté az említett részt. A közelmúltban azután fel- számolási eljárást rendeltek el Morvái ellen, miután a cégei­nek 150 millió forintos tarto­zása halmozódott fel. szándékkal jelenne meg, ha le­hetővé teszik számára. A priva­tizációs tendereket elbíráló bi­zottságba így a testület - hosz- szas és megismételt szavazási procedúra után - Keresztesi Jó­zsef ellenében az éppen távol lévő dr. Semperger Tibort ajánlja. Ezt követően már gyorsan pörögtek az események, a testü­let egyhangúan támogatta a Heves Megyei Vízmű Rt. válto­zatlan formában történő fenn­tartását. A közgyűlés ugyanak­kor úgy döntött, visszaadja a volt hevesi községházát a vá­rosnak, majd támogatta az egri szépasszony-völgyi lovastanya értékesítéséről szóló javaslatot is, csakúgy, mint a mátraszent- imrei községháza közös tulaj­doni viszonyainak rendezésére tett indítványt. Kühne Gábor Mint Gál Tibortól, a nyomo­zóhivatal helyettes vezetőjétől megtudtuk, mostani vizsgáló­dásukkal főként a jövedéki tör­vény ellen vétőket szerették volna nyakon csípni. Ám a szolgálatosok jelentése szerint az éjszaka rendkívüli esemény nem történt, csupán egyetlen nagyobb fogásról számolhattak be. Egy külföldi, román autóbusz utasainál az engedélyezett mennyiséget leg­alább hat-nyolcszorosan meg­haladó alkohol- és dohányféle­séget találtak. Az ellenőrzéseket folytatják. (kj) Komiéi Károly, Gyöngyös jegyzője elmondta: a polgár- mesteri hivatalnak nem célja a telep lerombolása, ezért a sta­bilnak bizonyuló épületekre nem kíván bontási határozatot kiadni az önkormányzat, így azok is bevonhatóak az értéke­sítésbe. Az üggyel kapcsolatban megkértük Morvái Ferencet is, aki örül a tervezett fennmara­dási engedélynek. Ugyanakkor felháborítónak tartja, hogy ezt az engedélyt nem ő kapta két évvel ezelőtt, hanem a tulajdo­nosváltás folytán a koncon ma­rakodók minden további nélkül megszerezhetik azt. Épp ezért büntetőjogi felelősségre vonást kezdeményez Gyöngyös jegy­zője ellen, mivel véleménye szerint a hivatalt anyagi érdek vezérli a tervezett lépésben. Pénzügyőrök ellenőrzése Egerben Szesz és dohány a buszban Fennmaradhat a Megafa Morvái a hivatal érdekeit véli felfedezni Televíziós meteorológus előadása Egerben Még maradhat a nyári ruha A második magyar ifjúsági űr­tábor vendégeként Egerben tartott előadást a televíziós meteorológus, H. Bóna Márta. Az esemény után - érdeklődé­sünkre - nemcsak a várható prognózisról adott előzetest.- Előadásomban arról be­széltem a fiataloknak, hogy miként segítette a műholdas technika megjelenése az időjá­rás-előrejelzést. S hogy mit je­lentenek az űrfelvételek, me­lyek a hasznos következmé­nyei, és mire nem adnak vá­laszt. Vagyis nagyon sok több­let információt nyújtanak, de csupán rövid távon, maximum két napra előre. A nagy lép­tékű mozgásokból az általáno­sabb tendenciákra tudunk kö­vetkeztetni, a kisebb helyi ér­tékek pedig rejtve maradnak előttünk.- Meddig tart még az idei nyár?- Továbbra is lesz részünk benne, nem kell eltenni a könnyű ruhákat. A következő hét elején viszont egy komo­lyabb lehűlés kezdődik, ez a hidegfront az ősz első csenge­tése, de utána, szeptemberben majd csak lassan, fokozatosan hűl le a levegő. Folytatódik a kellemes indián nyár.- Mennyire változtatta meg az életét, hogy a nézők milliói­nak lakásában vált mindenna­pos vendéggé?- Tagadhatatlan, hogy a hétköznapi életben is gyakran rám ismernek. A szakmában egymás között is nyomon kí­sérjük a másik szereplését, és a látottak alapján komoly bírá­latok vagy érdem szerinti di­cséretek is elhangzanak a kol­légák részéről.-Kapnak-e olyan észrevéte­leket, hogy az emberek meny­nyire elégedettek a modern „időjósok” tevékenységével?- A közelmúltban végez­tünk egy felmérést arról, hogy miként fogadják az előrejelzé­seket az emberek. A vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy az eddigiekhez képest jelentősen növekedett azok száma, akik a mi mun­kánkra alapozva tervezik nap­jaikat, de kedvező változás, hogy egyre többen a foglalko­zásuk körülményeiben is ránk hallgatnak. (kj) Játék határok nélkül Ma este műiden eldől Egyórás késéssel érkezett meg hét ország egy-egy csapata tegnap késő délután Egerbe. Mint korábban hírül adtuk, a város a döntő előtti este vendé­gül látja a játék legjobbjait. A csapatok a Hotel Eger parkoló­jából indultak a Dobó térre, ahol a város polgármestere, dr. Ringelhann György köszöntötte a versenyzőket. Innen rövid vá­rosnézésre indultak, majd este a Park Hotelban adtak állófoga­dást tiszteletükre. Csütörtökön este a budapesti Vajdahunyadvárban megren­dezett főpróbán az egri csapat az előzetes elvárásoknak meg­felelően szerepelt. Csányi Barna csapatkapitány szerint az eddigi versenyfelada­tok közül a legnehezebbeket a magyarok találták ki. A magyar feltalálók címet viselő feladat­sorozat megoldása - a Rubik- kockától a sakk-automatáig - próbára tette a játékosokat. Ennek ellenére az egriek a ki­lencedik fordulóban a második helyen álltak. A 10. fordulóban a mieink toronymagasan győz­tek, így bizakodva várják a ma esti döntőt, mely fél kilenc óra­kor kezdődik. Az említett főpróbán új játé­kosként minden számban részt vett Fejes Adriann is, aki most ismerkedett a verseny izgalma­ival. Az egri nyolcas - Koncz Krisztina, Stefán Szilvia, Fejes Adriann, Esküdt Csilla, Járdán Zsolt, Kovách László, Kékesi László és Egyed Csaba - játé­kát szeptember 9-én vetíti a Magyar Televízió. A / _ HEVES »’"H kueyOiertkunwmKanwn. 3iMnc.-m* IRLAP VASÁRNAPI ÜGYELETE Újságíró: SZUROMI RITA Telefon-(36)413-853 Fax-(36)412-333 Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola 4. sz. Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium angol szakos tanári állást hirdet. Érdeklődni az iskola 1 igazgatójánál: 413-742. -

Next

/
Thumbnails
Contents