Heves Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-21 / 195. szám

LŐRINCI, PÉTER VÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VI. ÉVFOLYAM 195. SZÁM ÁRA: 23,50 FORINT u Ajjrébo« . H S< !$7/ ÁyV mm Sziréna Öt autó ütközött a „dinnyesomál” Viszonylag csendesen telt a szolgálat tegnap az ügyelete­ken. Talán legkevésbé & füzes­abonyi rendőrség munkatársai unatkoztak, akiknek több alka­lommal is koccanáshoz kellett kivonulniuk. * A kápolnai dinnyesornál a sors nem fogadta kegyeibe az autó­sokat. Először két személygép­kocsi ütközött össze, ám az egyenruhások jószerivel ki sem értek a helyszíneléshez, amikor - alig 300 méternyire az előző esettől - újabb három autó sza­ladt egymásba. Súlyos személyi sérülés szerencsére nem történt. Az ilyenkor szokásos eljá­rásból visszatérve a közbizton­ságiak tán még ki sem szálltak autójukból, máris indulhattak a Poroszló és a Tisza-híd közötti útszakaszra. Itt egy Wartburg „szemrevételezte” túlságosan közelről járműtársát, aminek eredményeként az ittasság jeleit magán hordozó tulajdonost vérvétel céljából kórházba kí­sérték. * A gyöngyösi rendőröknek Pata és Tarján között akadt dolguk. Egy szabálytalanul balra ka­nyarodó segédmotor-kerékpá­rost 8 napon túl gyógyuló sérü­lései emlékeztetik majd - felte­hetően - a KRESZ fokozottabb betartására. Gyöngyös belterületén, a 3- as úton két személygépkocsi ta­lálkozásából három könnyű és egy súlyos sérült került a trau­matológiára. * Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy tolvajok fosztogat­ják az egri autós-kemping la­kóit. A hívatlan látogatóknak a minap leáldozott szerencsecsil­laguk. A helyszínen dolgozó vagyonvédelmi kft. emberei jól szervezett akciójuk révén fülön csípték a „szarkákat”, L. J.-t, L. S.-t és M. G.-t. Az ügy pikanté­riája, hogy utóbbi elkövető - „hölgy”. Egyikőjük megpróbált kereket oldani, ám az időben ri­asztott rendőrökkel szemben nem maradt esélye. A díszes társaság beismerte, hogy az elmúlt időszakban gyakorivá vált tolvajlásokat ők követték el. Lakos László miniszter a kistermelő és kereskedő Grónai Gábor standjánál Hevesen FOTÓ: PERL MÁRTON Államalapítónkra emlékezett az ország, a megye „A visszatérő utat keressük nagyobb hazánkba, Európába” Harangzúgás zavarta meg Göncz Árpád ünnepi beszédét A Magyar Köztársaság állami zászlaját a Himnusz hangjai mellett vonták fel vasárnap reggel, s ezzel megkezdődött az augusztus 20-i ünnepségsorozat. Délelőtt felavatták a Ma­gyar Honvédség és a határőség fiatal tisztjeit az Országház előtti Kossuth téren. Tegnap az ország különböző városaiban és településein - így megyénkben is - megemlékeztek állam- alapító szent királyunkról. Göncz Árpád köztársasági el­nök a budapesti Szent István szobor előtt rendezett állami ünnepségen mondott beszédet, ezt azonban csaknem egy percre megzavarta a Mátyás templom harangja, amely az államfő első mondatait köve­tően pontban fél 12 órakor megszólalt, s - jelenlevők számára - szinte teljesen el­nyomta a szónok hangjait. Dr. Fábián János őrkano­nok, budavári plébános saj­nálkozását fejezte ki az eset miatt, elmondta: a harangozás gépi, egy évre előre be van programozva. Göncz Árpád - beszédét folytatva - egyebek közt kie­melte: „Nem állítom, hogy mai helyzetünk pontosan egyezik egykori őseinkével. Ma nem idegen és ellenséges Európához igyekszünk iga­zodni, hanem a visszavezető utat keressük, a magunk - Eu­rópa többi népeivel közösen - épített nagyobb hazájába.” Egri lokálpatrióták esti emlélunenete Bensőséges ünnepségen ve­hettek részt mindazok, akik el­fogadták az Egri Lokálpatri­óta Egylet választmányának meghívását. A szombat esti ta­lálkozó helyszíne a Dobó tér volt, ahol dr. Ringelhann György polgármester emléke­zett meg a széles látókörű Szent István királyunkról. Ki­emelte, Imre herceghez írt in­telmei ma is megszívlelen­dőek, különös tekintettel az idegenek megbecsülésére. A beszéd után fáklyákat kaptak a kezükbe az egybe­gyűltek, és felsétáltak a várba. Ott dr. Ringelhann György, Láng András, Habis László és Csányi Barna letették virágai­kat a Szent István szobor előtt, majd egy jó félórás műsorra került sor. A meghitt rendez­vényt Szepesi György klarinét­szólója zárta. Díszpolgárokat avattak a Dobó téren Vasárnap délután az egri Dobó téren Mikolai Vince, a Hittudományi Főiskola rektora ünnepi beszédében kiemelte, hogy a jó törvények a gazdag­ság, az emberek mély vallá­sossága a mai korban is köve­tendő példa lenne. Nincs visz- szatérés a múltba - hangsú­lyozta a rektor -, hiába vá­gyunk vissza a nyugodtabb év­tizedekbe, az út előre vezet. (Folytatás a 2. oldalon) Halálos szerencsétlenség az M3-ason, Hatvan mellett Német állampolgár volt az áldozat Halálos áldozatot követelő bal­eset történt szombaton az M3- as autópályán, Hatvan határá­ban. Az ominózus nap reggelén 7 óra 20 perckor T. L. A.JA éves, Németországban élő magyar állampolgár Budapest irányá­ból Gyöngyös felé tartva az 51 - es kilométer-szelvényben el­vesztette uralmát az általa veze­tett gépjármű felett, s a belső forgalmi sávból az út szélére sodródott. Noha a felelősség megállapí­tására a rendőrségi vizsgálat je­lenleg még tart, valószínűsít­hető, hogy a vezető túllépte a megengedett sebességhatárt. Az úttest elhagyását követően ugyanis az autó még mintegy 200 méternyit haladt az árok­ban. A baleset következtében T. L. A. súlyos sérüléseket szen­vedett, míg 40 éves, német ál­lampolgárságú felesége a hely­színen életét vesztette. Csak a HEVES HÍRLAP olvasóinak Informatikai főiskola Egerben Hét félév után - diploma Az iskolaváros, Eger szeptembertől újabb felsőfokú, állami végzettséget adó oktatásnak ad helyet. Ekkortól indítják ugyanis a képzést a Gábor Dénes Informatikai Főiskola itteni tagozatán. Hogy ne kelljen a terület iránt kedvet érző hallgatóknak Bu­dapestre, a névadó iskolába járniuk, hanem a lakókörnyeze­tükhöz közelebb találják meg, azért a legtöbbet a Sprinter Stúdió Kft. tette.- A főiskola egri tagozata olyan szakemberek képzését tűzte ki célul, akik képesek lesznek a számítógépek és az azokhoz kapcsolódó informati­kai rendszerek alkalmazására - hangsúlyozza Csathó Csaba, a Sprinter Stúdió Kft. vezetője. A kezdeményezés folytatása a Széchenyi utcai központban évek óta tartó közép- és felső­fokú oktatásnak. A három és fél évig tartó, hét félévből álló ta­nulmányokra eddig már negy­venen jelentkeztek. A szeptemberben induló csoport a távoktatás és a nap­pali tagozatos képzési forma és módszer kombinációja szerint veszi át a tananyagot. (Folytatás a 2. oldalon) Az üdülőtelepülésen is kiépült a hálózat Mátrafüreden is fellobbant a gázfáklya Az állami ünnep alkalmából je­lentős helyi beruházás avatá­sára került sor a mátrai telepü­lésen: Heisz György Heves me­gyei országgyűlési képviselő adta át - a láng meggyújtásával - rendeltetésének szombaton Mátrafüred gázhálózatát. Az új vezetékrendszer át­adása azt jelenti, hogy mára va­lamennyi Heves megyei telepü­lés bekapcsolódott a gázszol­gáltatásba. Az ünnepségen elhangzott: a mátrai üdülőtelepülés beruhá­zása három hónap alatt, 70 mil­lió forintos költséggel készült el. Á munkálatok során a gáz­vezeték csonkját mintegy 400 házba kötötték be. A beruházást a Tigáz Rész­vénytársaság, illetve a részön­kormányzat finanszírozta, a helybéli lakók pedig családon­ként 75 ezer forinttal járultak hozzá a költségekhez. Piaci viszonyok a SZOT-nál is Fizetővendégeket vár a szanatórium Úgy tűnik, megoldódik a pa- rádfürdői Károlyi kastélyban működő Hunguest Rt. tulajdo­nában lévő Szanatórium hely­zete. Az évek óta romos, aládú­colt épületegyüttes élére új igazgató került Varga Natasa személyében. Ezzel egy időben a tulajdonos arra is ígéretet tett, hogy a SZOT épületét felújítja, ami 300 millió forintos beruhá­zást jelent. Ez a terv nem csu­pán a parádfürdői intézményt érinti: az rt. az ezredfordulóig valamennyi saját tulajdonban levő épületét renováltatja. Az intézmény eddig 30 szá­zalékos kihasználtsággal mű­ködött, ami megyei viszonylat­ban rendkívül alacsonynak számított. Az igazgatónő a Hunguest elvárásainak megfe­lelően tervezi, hogy az intéz­mény az Állami Gyógyintézet­hez hasonlóan nyit a fizető ven­déglátásfelé, ami elengedhetet­len a fennmaradás érdekében. Éppen ezért a helyi program­szervezés mellett felvették a kapcsolatot a település Idegen- forgalmi Egyesületével és a kü­lönböző utazási irodákkal, ame­lyek a jövőben a SZOT szolgál­tatásait ajánlják majd pihenni vágyóknak. A közeli Állami Gyógyintézettel - a szakmai együttműködéstől függetlenül - azonban konkurenciára lehet számítani, hiszen a verseny­helyzet mindkét intézményT arra ösztönzi, hogy minél több vendégnek, a lehetőségeknek megfelelően szolid árakkal biz­tosítsanak helyet Parádfürdőn. Átadták Nagyút új útját - a község mai és korábbi polgármestere, Szánkó János és Kovács András közreműködésével vágta el az M3-as főúthoz vezető szakasz átadását jelentő szalagot Holnapi László, a KHVM képviselője. (Információnk a 3. oldalon olvasható) Lottó­ipröszámok A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 33. heti ötöslottó nyerőszámai a következők: 27, 34,49, 63, 68. Jokerszám: 994212. A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerinfia 33. heti hatoslottó nyerőszámai a következők: 15,18, 23, 32, 34,41. Pótszám: 33. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents