Heves Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-14 / 189. szám

1995. augusztus 14., hétfő Gazdasági Tükör 9. oldal Növekszik a beruházási kedv A vállalkozó bizakodó és befektet, a költségvetés és a társadalombiztosítás spórol Biztató jelentést adott közre a Magyar Nemzeti Bank az első évnegyed beruházási tevékenységéről. Mint a beszámoló megállapítja, januárban, februárban és márciusban egy­aránt a befektetési kedv megélénkülése jellemezte gazdasági életünket. A banki összegezés szerint 141 milliárd forint volt a nem­zetgazdasági bemházások ér­téke, ami az előző év azonos időszakához képest 8-10 szá­zalékos növekedésnek felel meg. Figyelmet érdemlő jelen­ség, hogy az élénkülés szinte kizárólag a vállalkozói kör növekvő aktivitásának volt köszönhető; miközben ugyanis a -cégek, vállalkozá­sok beruházásai 66 százalék­kal emelkédtek, addig az ál­lami költségvetési, valamint a társadalombiztosítási szektor­ban 4 százalékkal visszaesett a beruházások értéke. Pozitív jelenségként köny­velhető el, hogy míg tavaly elsősorban az építési beruhá­zások szerepe volt a meghatá­rozó, az idén az első évne­gyedben a hangsúly a terme­lési eszközökre tevődött át, s a gépberuházások értéke nö­vekedett a legnagyobb mér­tékben. Ez utóbbi több mint 60 százalékkal bővült, viszont az építési beruházásoknál a nö­vekedés „csupán” 31,5 száza­lékos volt. A befektetések ágazati megoszlását vizsgálva megál­lapítható, hogy továbbra is a mezőgazdaság ilyen irányú tevékenysége a legdinamiku­sabb, ebben a szektorban 2,5- szeres beruházásbővülést re­gisztráltak. Erőteljes élénkülés jelle­mezte egyebek között a szál­lítási, a raktározási, a posta és távközlési ágazatot, valamint az építőipart, ahol csaknem megkétszereződtek a beruhá­zások. A feldolgozóiparban 55,2 százalékos volt a növe­kedés. A recski mélyfúrások eredményei ígéretesek, de... Aranyat érő tanácsok aranyláz ellen Két számjegyű infláció idején szinte természetes, hogy nő az arany iránti kereslet. Kivált akkor, ha a világpiacon az ára emelkedőben van. A kitermelés csökkenéséből, az ipari fel- használás növekedéséből arra lehet következtetni, hogy esetleg drágulás várható. Új bányák nyitása, a kínálat vár­ható bővülése is árfelhajtó erő, mert sokan úgy vélik: akik en­nek a fémnek a bányászatába fektetik a pénzüket, nyilván tud­ják, hogy növekedni fog iránta a kereslet. Aranylázat talán nem, de „hőemelkedést,, okozhat az is, ha a dollár, a világ tartalék- és kulcsvalutája (ahogy emlegetik: a papírarany) huzamosan gyön­gélkedik. Ezek a tényezők jelen­leg együttesen érvényesülnek. Sokakat élénken foglalkoz­tatnak az arany kutatására és termelésére vonatkozó hírek. Nos, ismeretes, Recsken újra­indult az aranykutatás. A La- hóca nevű érclelőhelyen eddig 4 mélyfúrást végeztek, s megál­lapították, az ércben tonnánkat 2,1 gramm arany található. Bár a világon számos olyan lelő­hely létezik, ahol a recskinél alacsonyabb aranytartalom mellett is gazdaságos a terme­lés, nem tudni, hogy nálunk an­nak bizonyul-e. Erdemes-e idehaza aranyba fektetni a pénzt? Időszerű a kérdés azért is, mert Ausztriá­ból az elmúlt hetekben felvásár­lási lázról érkeztek hírek. Külföldön hagyomány, hogy a vagyon kisebb-nagyobb ré­szét aranyban tartják, rudakban, érmékben, aranyletéti jegyek­ben. Ezek általában nem adókö­telesek, s áruk alig haladja meg a tényleges aranyértéket. Nagy nyereségre egyébként is ritkán lehet számítani. Évszázadon­ként egyszer esik meg olyasmi, mint a 70-es évek elején, amikor hússzorosra nőtt az arany ára. Azt se felejtsük: nálunk, a még érvényben lévő korlátozá­sok miatt legálisan kizárólag fazonaranyat, aranyból készült ötvösipari termékeket lehet be­szerezni, tartam - forgalmi adóval terhelten. Tömegében ; tehát csak feldolgozott aranyat vehetünk, amit általában tört­aranyként vásárolnak vissza. Vagyis sok mindenre jó az arany: gyönyörködhetünk benne, viselhetjük ékszerként, de a szakember tanácsa mégis az: megtakarított pénzünket itt és most nem érdemes aranyba fektetni. Bácskai Tamás vezetés Határidők cégvezetőknek Augusztus 15.-§ Mezőgazdasági támogatá­sok igénylése; ^ az útálap-hozzájárulás befi­zetése^ visszaigénylése; ; .a/, idegenforgalmi adó, a fqgyasztási adó, a társasági adó befizetése. Augusztus 20. 4 Az áfa, az szja befizetése; 4- a cégautó adójának befize­tése;- a külföldi szervezetnek kifi­zetendő, belföldi személy ál­tal levont adó befizetése;- a játékadó befizetése;- a munkaadói, a munkaválla­lói, a bérgarancia-járulék be­fizetése;- a tenyésztési hozzájárulás befizetése. Külföldiek magyarországi munkavállalása A 7/1991. (X. 7.) MüM rende­let újraszabályozta a külföl­diek magyarországi munka­vállalásainak feltételeit. Esze­rint a külföldi munkavállalá­sát a munkaügyi központ ak­kor engedélyezi, ha a munkál­tató munkaerőigényét a mun­kavállalási engedély iránti ké­relem benyújtását megelőzően legalább 60, idénymunka esetén legalább 30 nappal korábban bejelen­tette és a bejelentés időpontjá­tól kezdődően a munka el­végzésére megfelelő képzett­séggel rendelkező, kiközve­títhető magyar munkaerő nem áll rendelkezésre. Október 18-ától bővül azok köre, akiknél kizáró okok hiányában az engedélyt- minden egyéb szempont vizsgálata nélkül - ki kell adni. így nem szükséges en­gedély a nemzetközi szerve­zetek, az ilyen szervezetek tanácsadó szervezetei által kirendelt szakértő munka­végzéséhez sem. Ugyanígy adja ki a munkaügyi központ az engedélyt évenként a többségi külföldi tulajdon­ban levő gazdasági társaság által foglalkoztatni kívánt külföldi munkavégzéséhez, ha ez a társaság előző év de­cember 31-ei munkajogi ál­lományi létszámának 2 szá­zalékát nem haladja meg. A jogszabályváltozás bő­vítette azoknak az eseteknek a körét is, amikor a külföldi munkavállalása kapcsán nincs szükség a munkaügyi központ engedélyére. A jö­vőben nem kell ilyen enge­dély a többségi külföldi tu­lajdonban levő gazdasági társaság felügyelőbizottsági tagja, az itt tanuló külföldi diák, valamint az építőtábor­ban dolgozó külföldi munka­végzéséhez sem. Továbbra is engedélyköteles azonban a többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének, valamint a közkereseti és a betéti tár­saság képviseletet ellátó tag­jának a társaság tevékenysé­gében való minden olyan közreműködése, amely a ve­zető tisztségviselői feladato­kat és a képviseletet megha­ladja. Fontos tudnivaló, hogy az engedélyezési kérelem­hez, amelyet a belföldi mun­káltatónak kell benyújtania, csatolni kell a külföldinek a munkaköri szakképzettségét igazoló okirat hiteles másola­tát, ennek hiteles magyar fordítását, a külföldi egész­ségügyi alkalmasságáról szóló igazolást. (Magyar Közlöny 1995/65. sz.) A Bornemissza Gergely Szakképzési Intézet és az Egri Nyomda Kft. felvesz érettségizett fiatalokat szakmunkástanulónak az alábbi szakmákban: gépmester, montírozó, továbbá 8 általánost végzetteket könyvkötő' szakmára. Elméleti képzés: a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézetben. Gyakorlati képzés: az Egri Nyomda Kft.-ben. Jelentkezni lehet: 1995. augusztus 25-ig 1. Bornemissza Gergely Szakképzési Intézetnél Eger, Kertész u. 128. 2. Egri Nyomda Kft.-nél Eger, Vincellériskola u. 3. sz. munkaügyi és bérelszámolási csoportnál. Ráadásul hétig 29*5 jegyezhető a Kamatozó Kincstárjegy 1996/VIII. Az igen népszerű Kamatozó Kincstárjegy jegyzési idejét meghosszabbítottuk: a havon­ta kibocsátott állampapír mos­tantól két héten keresztül kapható. Hogy még könnyeb­ben hozzáférhető legyen. Miért kedveli nagyon sok em­ber ezt a befektetési formát? E5" Mert az egyéves futam­idejű értékpapír megemelt évi 29,5%-os kamatot nyújt. Ez kiemelkedően ma­gas erre az időszakra. ESP Mert a Kamatozó Kincs­tárjegy biztonságát az állam garantálja. ESP Mert tőzsdei forgalma­zásra kerül, sőt a futamidő alatt az OTP Bank kijelölt fiókjaiban napi áron adható és vehető. E30 Mert a futamidő alatt vissza is váltható. (Figye­lem: ebben az esetben csak a névértéket fizetik ki a befek­tetőknek.) ESP Mert - mint az alábbi lis­tából kiderül sok forgal­mazónál vásárolható. A Kamatozó Kincstárjegy leg­újabb sorozata (1996/VIII.) 1995. augusztus 14-25-ig je­gyezhető. Kibocsátási árfo­lyam: 1995. augusztus 14-18. között 99%, 1995. augusztus 21-25. között 99,5%. A kamatozás kezdő időpont­ja: 1995. augusztus 30. Évi kamata 29,5%. További aktuális informá­ciók: 266-6044 A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt. 3301 Eger, Széchenyi u. 2., Gyöngyös, Heves, Hatvan • Quaestor Értékpapír Kft. 3300 Eger, Sándor Imre u. 2. • MNB Heves Megyei lg. 3300 Eger, jr Beloiannisz u. 13. • Cooptourist Rt. (a New York Broker Kft. ügynökeként) 3300 Eger, Dobó tér 3. • Kereskedelmi Bank Rt. (a K&H í' Brókerház Rt. ügynökeként) 3300 Eger, Barkóczy u. 3., Hatvan, Heves A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents