Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-29 / 176. szám

E lviselhetetlen szá­momra ez a börtön! - fakadt ki keserűen Bús Balázs az elfo­gyasztott két üveg bor után. Barátja, Csuka Sándor, az örök ivótárs, aki már az ötödik borosüveg nyakát csavargatta, ittas vigyorral kérdezte, kissé akadozva:- Mondd, miféle börtön ez, te? Hallod-e? Milyen börtön­ről beszélsz?- Amelyikben vagyok.- Te, te úgy gondolod, hogy most börtönben vagy?- Igen. Abban élek én - só­hajtotta Bús Balázs, és most egyáltalán nem látszott rajta, hogy ivott. Aki szemébe néz, tulajdonképpen józannak látja. Valami nagyon mély gond jó- zanítja. Csuka Sándorra azonban rá­jött a kacagás. Féktelenül ha­hotázott. Arca kipirult, füle vöröslött, fetrengett az asztal és a szék között, hasát rázta a nevettető jókedv. Röhögve kérdezte.- Melyik?... Melyik az a... börtön? Te!-Melyik? Hát amelyikben a legtöbbet vagyunk! Veled együtt! - csattant Balázs hangja, és gyorsan felhajtotta azt a cseppet, ami még a pohár fenekén volt. Csuka Sándor most már nem tudta, tovább röhögjön-e, vagy váltsa fel sírással. Min­denesetre elhallgatott, sűrűn pislogott, mint az ütéstől meg­riadt kutya, és hebegve kér­dezte, mintha elindult volna benne egy kis kijózanodás:-Hogyhogy én is?... Bör­tönben volnék, én? Benne él­nék?- Abban élsz, bizony.- Szamárságokat beszélsz, te, Balázs! A börtönnek rácsos az oldala... öles falakkal... vaspántos kemény ajtaja... fegyveres őrök... és onnan ki nem szabadulsz magadtól.- Az ott van, de a mi börtö­nünk, amelyikben élünk, az más... Annak nem látszik a rá­csos ablaka, öles fala, záros aj­taja, fegyveres őrzője, de mégis az... Az bizony. Börtön! Valóságos, igazi börtön, ha mondom! Érted?-Nem.-Pedig most csukták ránk megint az ajtót... Hallottam, hogy fordult a kulcs a zárban.- Ugyan, rémeket látsz... Most húzták le a vendéglő re­dőnyét, és kulcsra zárták az aj­tót. Minket csak ott hátul en­gednek ki, záróra.- Na látod, ez, ez a' mi bör­tönünk. És innen nincs szaba­dulás! Soha! Érted? Soha! Életfogytiglan erre vagyunk ítélve... Itt költjük el az utolsó fityinget is... azt a kevés fize­tést..., amelyre vár az asszony, de hiába vár... Itt rohad le ró­lunk a hús, hiába eszünk... és itt megy el az eszünk és bo­londulunk meg. Igen, itt. Itt... persze, hogy itt... Ebben a kocsmában... Érzed, ugye, te is, hogy ez a láthatatlan bör­tön, amelynek vastag falait nem látod, de ott állnak sorban az italosüvegek és azok nem engednek el. Fogva tartanak... Nincs az ablakon börtönrács, de részeg szemedre rozsdás rácsot köp az ital... Záros vas­ajtaja sincs, de amikor késő éj­jel rád húzzák a dübörgő re­dőnyt, és te csak iszol bent to­vább, kell érezned, hogy bör­tönbe vagy zárva. És hogy nem volna fegyveres őr? Itt fegyveres őr minden, ami kö­rülvesz. Polcokon az üvegek, a poharak, a csapos, mind­mind az ital rabjainak őrei, akik vigyáznak, hogy józan ne maradj, mind az ivásra csalo­gatnak, és te gyengülsz, gyen­gülsz tovább... Hát nem börtön ez?... De- hogyisnem, komám. Börtön, mégpedig a javából... Nehéz börtön. Ahol csak életfogytig- lanra elítélt szerencsétlenek vannak. Csuka Sándor falfehéren, támolyogva állt fel, megin­gott, tántorgott egy-két lépést, és elzuhant az olajos padlón. A lig hallhatóan mo­tyogta: - Csak­ugyan... Tényleg börtön ez... Engem már levertek... a lábamról. Gál Elemér A láthatatlannak képzelt börtön

Next

/
Thumbnails
Contents