Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-24 / 171. szám
2. oldal Megyei Körkép 1995. július 24., hétfő Európa-nap zenével és tánccal Az Európai Fiatalok 14. Találkozója - amelynek Felső- tárkány ad otthont - fénypontját jelentette az úgynevezett Európa-nap, amelyre vasárnap került sor Egerben. A tíz ország fiataljait fogadta dr. Rin- gelhann György polgármester, majd a külhoni vendégek - a helyőrségi zenekar, illetve a majorettek kíséretében - felvonultak a város utcáin. Ezt követően a Dobó téri színpadon mutatkoztak be a csoportok. A hangulatos műsorok szereplőinek a délután folyamán sikerült némi ízelítőt adniuk hazájuk népzenéjéből és -táncaiból, így is szolgálva a tábor fő célját: az egymáshoz való közledést, a másik nemzet jobb megismerését. Perl Márton képriportja Alkotótábor szünidős gyermekeknek Kiskörén Szükségük van az alkotás örömére Visszahívták a megyei Kézműves Kamara elnökét Alteregró Megtámadtak egy paksi orvost - szól a híradás. A sértett megjelenik a híradó képernyőjén, aztán rájön a néző: nem más O, mint Bokros Lajos pénzügyminiszter alteregrója. A néző ilyenkor nagyot vigyorog, aztán zsebrevágja a kezeit, mered néhány percig a tévékészülékre. Majd belenéz a tükörbe. Mi lenne ha...? (sz-ó) Kagylópusztulás a Tisza-tavon Az utóbbi napokban nagyszámú kagylótetem tűnt fel a Tisza-tavon, az abádszalóki öbölben. A jelenséggel kapcsolatban Vass Sándor, a Közép- Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség főelőadója az MTI tudósítójának elmondta: a kagylóelhullást egyetlen kagylófajt megbetegítő, emberre teljesen ártalmatlan víziatkák és baktériumok okozzák. Az idén már a Nagykunsági-főcsatornán és a tározótó felső részein is észlelték az Anondonta cygnea nevű kagylófaj nagymértékű elhullását. Hozzátette: amennyiben a víz erősen szeny- nyezett volna, akkor más állatok, például a sokkal érzékenyebb rákok is pusztulnának. Dr. Kicsi Jenő Jász-Nagy- kun-Szolnok megye tisztifőorvosa azt az információt adta, hogy a tiszafüredi tisztiorvosi szolgálat munkatársai megvizsgálták a Tisza-tó abádszalóki partján a kagylópusztulást. A szakemberek úgy ítélték, a víz minőségét a partra sodródott állatok nem rontották. Ettől függetlenül vízmintákat vettek, elvégzik a mikrobiológiai és toxikológiai vizsgálatot. Ennek eredménye a hét végére várható. Abádszalók polgármestere, Bordás Imre arról számolt be, hogy az önkormányzat kezelésében lévő egy kilométeres partszakaszon rendszeresen gyűjtik a kagylótetemeket a vízben és a parton egyaránt. Nyugdíjasok választmánya Holnap délelőtt Egerben, a Megyei Művelődési Központban ülést tart a Nyugdíjasok Heves Megyei Választmánya. Többek között beszámolót hallgatnak meg az éves közgyűlés óta történt eseményekről. A találkozóra várják a megye településein levő nyugdíjas klubok és közösségek, a szociális- és az idősek otthonainak képviselőit. (Folytatás az 1. oldalról) Az egyik teremben kádakban szórt színes festékekbe éppen papírt merítettek a lurkók, a helyiség hátsó részében pedig a már elkészült nemezszütyők, faliképek sorakoztak. Máshol agyag- és gipszfigurák „gyártása” folyt, amelyekkel a Piroska és a farkas című mese került később előadásra. A gyöngyfűzők asztalainál a szebbnél szebb láncokon, karkötőkön túl krokodil-, méhecske-, sőt majomfigura is készült. A viászos batikolók a személyes használatra készült képeken kívül emlékül hagytak egy-egy nagyobb képet az óvodának és az iskolának is. A tűzzománcosok színes alkotásai már szép sorjában várták a záró kiállítást. A színjátszók azon túl, hogy egy nagyszerű előadásra készültek, az ehhez szükséges díszleteket, kellékeket és jelmezeket is maguk készítették - nagy titokban. A festőket házon kívül a falumúzeumban leltük meg - csendéleteket, tiszai tájakat és házbelsőket festettek nagy buzgalommal. (molnár) A gyomok szezonja Az ÁNTSZ Aerobiológiai hálózatának jelentése szerint a fűpollen koncentráció csökkenőben van, de néhol még mindig meghaladja a magas kategória határértékét. Alacsony volt a lórom, az útifű és a szelidgesz- tenye pollenszáma, akárcsak a libatopféléké. Viszont már regisztráltak parlagfű, valamint üröm pollenszemet is (egyet-kettőt légköbméterenként). Ez arra enged következtetni, hogy kezdődik a nyárvégi, erősen allergén gyomok virágzási szezonja. Az országban több helyen most kezdődnek a virágzás előtti irtási akciók, ezért dr. Gombkötő György helyettes megyei tisztifőorvos felkéri a lakosságot, segítsék a munkát. (Folytatás az 1. oldalról) A kifizetést járulék terhelte, de mindez ellentmondásosan történt. Az elnökség tagjai a költségvetés ismerete nélkül döntöttek. Vizsgálták az Aszok Kft.-nek tavaly novemberben irodabútorok vásárlása címén átutalt másfél millió forintot, mert a szerződésben több hiányosságot észleltek. Felülvizsgálták a kamarai ügyvezetői apparátus végzettségét és fizetését, és ebben is találtak hibát. A bizottság nem talált visszaélésekre utaló, úgynevezett fiktív számlákat. A felsoroltakról egyébként a pénteken tartott elnökségi ülésen beszámoltak és utasították a testületet a hiá- nyossságok mielőbbi felszámolására, felelőssel és határidővel. Dr. Holló István, az ellenőrző bizottság tagja kijelentette, megállapították: bűncselekmény nem történt, törvénysértés viszont igen! Ezután Horváth Gyula elnök kért szót. A jelentést elfogadásra javasolta, ám felhívta a figyelmet, hogy a bizalalmat- lansági indítvány ellene irányul. Kifejtette: a tavaly decemberi 6-i elnökségi ülésen eldöntött tiszteledíjak körül felmerült hiányosságok rendezésre kerültek. Többször is elhangzott, hogy a tiszteltdíjak magasak, különösen az elnöké. Aláhúzta: történtek tévedések, de a május 24-i elnökségi ülésen azokat tisztázták. A kamara a kapott állami támogatást a működésének elkelkezdéséhez szükséges feltételek megteremtésére fordította. Az elnökség sokat tett, hogy a munka megindulhasson. A tiszteletdíjakat országos ajánlás alapján állapították meg és fizették ki. Az elnök kérte az ellenőrző bizottság elnökét, hogy a vizsgálat alapján Cseh István elnökségi tag jegyzőkönyvben rögzített vádpontjaira adjon választ. Kelemen László összegzésként elmondta: hűtlen kezelés nem történt, de pénzügyi gondok vannak. Horváth Gyula visszautasította a vádakat és bejelentette: önszántából nem mond le elnöki tisztségéről. A vitában Oláh András Gábor küldött kifejtette: a szabálytalanságokért az elnök és az elnökség egyaránt felelős! Do- moszlai László elnökségi tag megkérdőjelezte a tiszteledíjak kifizetését. Herman István alel- nök tragikomikusnak nevezte a pénteki elnökségi ülést, és a rendkívüli küldöttgyűlést is. Kifejtette, hogy Horváth Gyula elnök nem sikkasztott, tehát nem kezdeményeznek ellene bűnvádi eljárást, de az elmúlt egy évben az elnökséget rendszeresen félrevezetette, önös döntéseket hozott, amelyben az elnökség is felelős. Emlékeztetett: a kézműves kamara elnöke olyan közjogi méltóság, akinek feddhetetlennek kell lennie. Utalt rá, hogy a pénteki elnökségi ülésen bejelentették: amennyiben Horváth Gyula marad az elnök, akkor 13 elnökségi tag nem hajlandó a jövőben vele együtt dolgozni és lemond, miután nem tud azonosulni a vezetői stílusával, magatartásával. Véleménye szerint az elnök tisztasága is megkérdőjelezhető. A tizenhét jelenlevő elnökségi tag pénteken 13:4 arányban megvonta a hazaimat az elnöktől és elhatározta, hogy ezt a szombati küldöttgyűlés elé terjeszti. Ezt erősítette meg Majoros László, Tuza József, Cseh István és Dohány István elnökségi tag is. Felszólalt dr. Rácz Sándor, a Magyar Kézműves Kamara al- elnöke is, aki kifejtette: súlyos vádak hangzottak el az elnök ellen, de hol volt az elnökség az elmúlt időszakban, amikor ezek felvetődtek. Megegyezést javasolt, személyeskedés nélkül. A vita lezárása után a küldöttgyűlés elfogadta az ellenőrző bizottság jelentését a vizsgálatról, és utasította a kamara elnökségét a hiányosságok mielőbbi megszüntetésére. A bizalmatlansági indítvány alapján a levezető elnök titkos szavazást rendelt el. A harmincnégy érvényes szavazatból 22 küldött az elnök visszahívásáról döntött, míg 12 ellenezte azt. A küldöttgyűlés ennek alapján július 21-i hatállyal visszahívta tisztségéből Horváth Gyula elnököt, és arról is döntött, hogy következő küldöttgyűlésig Hermán István alelnök lássa el - ideiglenesen - az elnöki feladatokat. Ugyanakkor kötelezte az elnököt, hogy az átadás jegyzőkönyvileg július 31-ig történjen meg. Horváth Gyula törvénytelennek tarotta a visszahívásáról született döntést. A kamarai törvényre hivatkozott, amely szerint a viszszahívásának okait írásban kellett volna indokolnia a közgyűlésnek, amely elmaradt. Ezért bejelentette: jogorvoslathoz folyamodik az ügyben. A résztvevők a továbbiakban Fodorné Gombos Klára ügyvezető előterjesztésében tájékoztatást hallgattak meg a tagre- gisztációról és a tagdíjbevételekről, valamint a Vásár Agriá- ban ’95 kamarai elkészületei- ről. A tervek szerint szeptember 1-jén tartják a kézműves szakmai napot. A küldöttek végül - tagsági kezdeményezésre - a méltányos tagdíjakról is határoztak. Mentusz Károly Bogumil és a kozmikus gyógyítás Az Univerzum önzetlenül kínálja energiáit Az első honi feltalálók közé tartozik, akik ezernyi konfliktus révén, de csak révbe jutottak. Nem pénzügyi tranzakciókat bonyolított le, hanem arra alapozott, amit hajdan tán a természet titkait jól ismerő nagyanyjától tanult. Támadták, üldözték, perekkel zaklatták, mégis kiharcolta igazát Balogh Gyula, aki nem véletlenül választotta az egykori lázadó eretnekek nevét, s így lett Bogumil. Teáit nemcsak hazánkban ismerték meg, hanem külhonba is eljutottak. Aztán jött a rendszerváltozás, és neki is birkóznia kellett a nehézségek regimentjével. Nem panaszkodott, hanem irányt változtatott. Megalapította az Algavit Bt.-1, s új termékekkel jelentkezett a természetgyógyászati piacon. Közben könyveket írt és adott ki, amelyek megkönnyítették az eligazodást azok számára, akiket vonzott a növények által kínált öznetlen ajándék. Korrekció szükségeltetett? Nem sokat töprengett, hanem lépett. Járta a világot. Tanulmányozta az ősi népek titkait, ekkor fedezte fel a jelgyógyászatban rejlő lehetőségeket. Ezt aztán kombinálta a szabad energia elmélettel és gyakorlattal, s ötvözte a reiki különböző fokozatai által kínált tudással. Ekként formálódott újfajta tevékenysége, amelynek lényegét egy újabb kötetben foglalta össze. Szakszerűen, ám mégis olvasmányosan. Mindebből ízelítőt ad majd július 26-án, szerdán délután 4 órakor az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium ebédlőjében rendezett programon. Nem először jár Egerben, a közönség mégis visszavárja, mert rutinos, talpraesett előadó, aki nem feledkezik meg az érdeklődés-felkeltés fortélyainak értő hadbavetéséröl sem. Ötleteinek lényegéről így beszél:- Néhányan „plágiummal” vádoltak. Természetesen alaptalanul, hiszen minden kezdeményezésnek építenie kell az elődök hagyatékára, azaz ezek kombinációjából mintázódik szerves egésszé. A világegyetem éltető energiafajtáit önzetlenül nyújtja mindnyájunknak. Nincs más dolgunk csak az, hogy megfelelő szerkezetek segítségével kiszűrjük, a pacienshez vezessük. A hozzáértők tisztában vannak azzal, hogy régvolt indiánok, s mai leszármazottaik bizonyos „ábrákat” festettek az arcra, illetve a test különböző részeire, s ezek a fizika törvényei szerint működtek, vagyis feloldották a negatív hatást, illetve felerősítették a pozitívat. Ha mindehhez csatlakozik a kézrátételes kezelés, akkor az összhatás hatványozott eredményt szül. Ne felejtsük el azt sem, hogy az általam gyártott „lengyelpálca” viszont a diagnózist szolgálja, azaz nincs akadálya a gyümölcsöző beavatkozásnak. Akik ízelítőt kaptak mindebből - nem kevesen akadnak ilyenek a barokk városban sem -, meggyőződhettek arról, hogy az előbbi információsor nem valamiféle önnépszerűsítő lózungcsokor, nem olcsó reklámfogás.- Nekem az a dolgom - évitzedek óta kikristályosodott bennem -, hogy mások, a pillanatnyilag bajbajutottakért munkálkodjak. Ezért nem elégedhetek meg soha az elért szinttel. Az a célom, hogy holnap többet produkálhassak mint ma. Megnyerő szemlélet... Pécsi István Korlátozzák a forgalomat! Mától vasárnapig az Egri Közúti Igazgatóság megrendelésére megyénkben több helyen forgalomkorlátozásra számítsanak az autósok. A 3. számú főúton - Gyöngyös belterületén - az ott folytatott munkák miatt óránként 40 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. A jelzőlámpák sárgát mutatnak. A 24—es főúton: Galyatető-Pa- rádsasvár között - korlátfestés miatt - félpályás útlezárás van, szakaszosan. Emiatt óránként 40 kilométeres sebességkorlátozásra számítsanak az arra közlekedők. Eger belterületén, a 25-ös főúton, a Kisvölgy-hídon félpályás útlezárás van. Előzni tilos, és 40 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben.