Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-14 / 163. szám

4. oldal Eger Körzete 1995. július 14., péntek Punk és rock koncert Egerben Éjszakai programra várják ma Egerben, a Rock Cafe-ban a va­dabb ritmusok rajongóit. A Derszu Uzala (No Cukor) és a Polly is Dead együttesek este 10 órától lépnek pódiumra. Zenés nyári esték Nősz vaj on A népi kultúrát kedvelőknek kínálnak több alkalommal is programot a szervezők Noszva- jon. A Matyó táncegyüttes mű­sorát 16-án láthatják, az Egy- szólam zenei együttes koncert­jét 23-án hallgathatják meg az érdeklődők. Mindkét előadás helyszíne a de la Motte-kastély, a kezdés időpontja: este 7 óra. Balatonban is szépül az iskola Míg a gyerekek erőt gyűjtenek az új tanévre, addig az önkor­mányzat kifesteti az iskolát. Az óvodában nemcsak a falak újulnak meg, hanem parkettáz- zák is a csoportszobákat. A fogászati díjakról döntenek Csehiben Rendkívüli testületi ülést tarta­nak a képviselők Egercsehiben 18-án, amikor is arról határoz­nak, mennyibe kerüljön például a tömés vagy a gyökérkezelés. A jegyzőnő véleménye szerint valószínűleg az egri árakat fo­gadják el ők is. Tudni kell, hogy ez a tarifa alatta van a Magyar Fogorvosi Kamara ajánlatának. Vagyis a bekölce- iek és szúcsiak - akik ugyancsak a csehi doktornővel kezeltethe­tik fogaikat - kevesebbet fizet­nek majd, mint az ország más településein élők. Egerszalóki búcsú új helyszínnel A mutatványosok és sátrasok éveken át a sportpályán ütöttek tanyát, ha búcsú volt Egersza- lókon. Idén azonban a polgár- mesteri hivatal felújíttatja a te­repet. Ezért a lakosság, és az eseményre érkező vendégek az általános iskola udvarán és a bekötő úton kereshetik fel a vá­sárosokat 16-án, némi búcsú­fiáért. Pihenőidőben sem pihentek / Életmód-tábor Tardoson - túlsúlyos gyerekeknek Ha valami szépnek marad, még csak emlék, de ha mélyebbre hatol az élmény, átalakító erőre kap, hogy követendő példaként világít­son. Amikor az élmények nem merevülnek emlékké, a visszaemlé­kezés játékaivá, akkor nagy dolgok történnek a lelkekben. Úgy ér­zik, olyan kincsek birtokába jutottak, amelyek egy életre szóló út- ravalót jelentenek. Erről győződtem meg a tar- dosi életmód-táborban, ahol túlsúlyos tizenévesek részére szólt a napirend, a torna, a túra, a rostdús étkeztetés és az egészséges életmódra hangoló előadások sorozata. Ebben a táborban a konyha­személyzettől a három egész­ségnevelőig mindannyian egyetlen cél érdekében fogtak össze: példát adni az egészsé­ges életmód gyakorlására. Hogy ez mennyire sikerüli, a legilletékesebbeket kérdeztem, akik „szenvedő alanyai” ennek a kísérleti „tortúrának”. Elkín- zott, lehangolt kedélyű fiatalok helyett, életvidám, közlékeny fiúk vettek körül, mindenik a maga fatönkjén ülve. A csoport 25 tagja közül csak három fiú, de köztük Egerből Kovács Gábor magas termetével és súlyával kitesz még kettőt. Bessenyei Csaba (Heves), Berényi István (Nagy- füged) is nyomakodnak súly­ban Gábor után. Egybehang­zóan állítják, hogy az étkezés kifogástalan, néha el se fo­gyasszák, mégsem gyarapod­nak súlyban, mert fogyaszt a rendszeres testmozgás. Az ebédlő falán látható az egészséges táplálkozást népsze­rűsítő kollázs, amelyet Gábor készített társaival. Ezt a címet adták neki: Együnk jókat és ke­veset!- Arra törekszem, hogy ott­hon is bevezessem ezt az élet­módot - ígéri István. Ha megvan a szándék, a megvalósítása akarat kérdése csupán! A fiatalok közfelkiáltással fogadták a túrákat, és nyaktö- rőbb utakra is szívesen vállal­koznak. Kifáradtak, izzadtak, lötyögtek a fölöslegek, és en­nek örvendeztek. Ezért jöttek... Újdonság varázsával hatot­tak az életkorukhoz méretezett szakelőadások az egészséges táplálkozásról, a szexuális élet­ről, az ehető gombák fajtáiról. Hasznos tudnivalókkal térnek haza, az ajándékot a fejükben, lelkűkben viszik. A lányok nevében Juhász Eszter (Eger), Kovács Henriette (Bükkzsérc), Molnár Katalin (Apc), Cseh Éva (Füzesabony) nyilatkozik a táborélet örömei­ről. Arra a kérdésre, hogy meg­erőltető-e a rendszeres test­mozgás, határozott nem-mel válaszolnak. Lelkesednek a kö­zös játékokért, kosaraznak, ütik a pingponglabdát, kerékpároz­nak, letekerik a kötelező körö­ket. A konditeremben is hasz­nálják a hasprést, a fölöslegle­adó tomaeszközöket, de legin­kább a labdajátékokat kedvelik.- Pihenőidő alatt se pihe­nünk - mondják a lányok mert van kivel játszani... Nagyra értékelik az előadá­sokat, ami egész életükre kihat, még a leendő gyerekeikre is. Maradandó élményszámba megy dr. Misz Irén főorvosasz- szony előadása az abortusz ve­szedelmekkel járó kérdéseiről, Szilágyi Katalin védőnő közvet­len társalgása a szexuális élet­ről; zárt beszélgetés formájában értekeztek László Lajos kortárs előadó vezetésével az AIDS- ről, aki az egri Lenkey János Honvéd Gimnázium növendéke, és angol nyelvű előtanulmá­nyokkal készült a megbeszé­lésre. Közvetlen segítséget nyújtott részére Fejér Istvánné, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat munka­társa. Némedy László sporttanár: - Nem vártam, hogy ilyen ambí­cióval vállalják a legnehezebb gyakorlatokat, ha valamelyik elesik, felpattan, és folytatja to­vább. A légkör kitűnő, különle­gesen jó csoport. Célunk: adjuk vissza önbizalmukat a sikerél­mény alapján, hogy folytassák otthon is, amire itt szoktattuk. Nem maradhatnak ki a sor­ból, az egészségnevelők sem, akik lelket adtak a tábornak: Lukács Mónika, Fodor Zsu­zsanna,Körtvélyesi Rita, és dr. Mezei Éva iskolaorvos. A tábor nevében Lukács Mó­nika lapunkon keresztül mond köszönetét a szponzoroknak a támogatásért, és kéri segítsék őket az augusztusban is, amikor újabb turnus érkezik.- Hálásak vagyunk a Tardosi Sporttábor intézményvezetője, Pál Dezsőnek és az irányítása alatt tevékenykedő dolgozók­nak is, akik áldozatos közre­működésükkel eredményes munkánkat elősegítették! Gál Elemér Novaji gyerekek madárlesen Zöldszívesek a zöld Blikkben A Bükk-hegység szívében, a Peskő háznál ütöttek tanyát a novaji zöldszívesek. A négynapos táborra a gye­rekek kiselőadásokkal készül­tek, és megismertették társaikat a Bükk kialakulásával, történe­tével, növény- és állatvilágával. A túrák szakmai vezetője Kormos János erdész volt, aki megmászatta a diákokkal a me­redek kősziklákat. Felkapasz­kodtak a Peskő barlanghoz, ahol különleges látvány várt rá­juk. Óriási élményt jelentett szá­mukra a boszorkánygyűrű, amelyben több mint 60 gom­bára leltek. Újabb nekilendülés után már a Cserepes-kő szikláit csodálták. Nem csalódtak a kirándulók az Őserdőben sem, ahol a ha­talmas faóriások alatt törpikék- nek érezhették magukat. Útközben megvizsgálták a növényeket, megvizsgálták a madarakat és megszelídítették a pillangókat. A harmadik nap Visnyei La­jos madárlesre csalta a kíváncsi gyerekeket. Nem mindennapi feladatot jelentett a lombok közé bújt énekeseket a hangjuk alapján azonosítani. Amikor felismertek egy-egy fajt, fel­ütötték a határozót, és elolvas­ták, mit illik tudni a madárká­ról. Míg a csoport egyik fele fürkészett, addig a társaság többi tagja vetélkedőn mérhette össze tudását. A zöldszíveseknél már ha­gyománnyá vált, hogy a tábor­záró napon vendégül látják a szülőket, testvérek, hozzátarto­zókat, akikkel közös kirándulá­son vesznek részt. Míg együtt bolyonganak az erdőben, me­sélnek élményeikről, s beszá­molnak új tapasztalataikról is. Most is így történt. Virágzó bo­dzabokrok, csörgedező patak mellet vitte őket az útjuk a Sti- mecz-házig. A gyerekek szeretettel gon­dolnak a felnőttekre, akik bea­vatták őket a természet titkaiba. Az egri vár ura és úrnője FOTÓ: PERL MÁRTON A kapitány előtt tettek esküt az íjászok A várúr és a várúrnő Nézők - alattvalókként Gyerekkoromban - mint min­den kislány - arról álmodoz­tam: királynő leszek. Hosszú, uszályos ruhában járok-kelek az udvamők hada kíséretében, és természetesen a paripán ér­tem jövő legszebb királyfi nyeri el a kezem. A hét végén Egerben meg­rendezett barokk fesztiválon, a várkapuban azonban egy csa­pásra elszállt egykori vágyam, amikor megpillantottam a vár­urat és a várúmőt. Igaz, gyö­nyörűek voltak mind a ketten: talpig bársonyban, kesentyű- ben. Csakhogy olyan iszonya­tos hőség volt; a lenge ruhás, rövidnadrágos alattvalók is ugyancsak törölgették izzadó homlokukat. Hogy bírhatták akkor ők súlyos kelméjüket? Két pompás paripa - Andru- sek Csaba és Pabar József ül­ték meg őket - kíséretében ve­zette fel a nézősereget, bocsá­nat, az alattvalókat az Ágyú­dombhoz a várúr és a várúmő. Szilágyi Júlia civilben mú­zeumpedagógus:-Hogyan lesz 1995-ben ilyen magas rangú egy hölgy?- Körülbelül két, két és fél éve született az ötlet: nagyon sok turista, külföldi megfordul nyaranta a várban. Mondhat­nánk: idegenforgalmi látvá­nyosságként is találtuk ki, hogy ily módon adjuk meg ne­kik a tiszteletet. A várbéli Ispo­tály-pince igen közkedvelt a szezonban, s a vezetőjével szü­letett a megegyezés. Egyéb­ként itt korhű környezetben, fáklyaláng fényénél tölthetik el idejüket a vendégek; a felszol­gálók is jelmezt öltenek. Külö­nösen a német turisták kedve­lik.- És kit tisztelhetünk a vár­úrban?- Kállay Zoltánnak hívnak, civilben én is itt dolgozom a várban, anyagbeszerzőként. S hadd áruljak el valamit: nem én nyertem el a királynő kezét. Ezúttal fordítva történt a do­log, ő választott ki engem. (mikes) Az Egri Patyolat Kft. értesíti a lakosságot és ügyfeleit, hogy a Hadnagy u. 5. alatti felvevőhelye megszűnt, szolgáltatásainkkal továbbra is állunk rendelkezésükre új felvevőhelyünkön munkanapokon 8-17-ig a Kertész u. 49. sz. alatt (trafóháznál) További felvevőhelyeink: Eger, Faiskola u. 1., i Zalár u. 7., Mecset u. 6. KIÁLLÍTÁSI KERT: EGER, ARADI U. 6. TELEFON: (36) 320-651 TEL/FAX: (36)411-588 m NYITVA: (S^j H-P. 9-16, SZÓ: 9-12. KERESKEDELMI KFT. GRANIT, MÁRVÁNY, TERMÉSKÖVEKBŐL SÍREMLÉKEK EGYEDI TERV ALAPJÁN, MŰVÉSZI KIVITELBEN VALAMINT: ASZTALLAPNAK, ABLAKPÁRKÁNYNAK. KORLÁTELEMNEK, LÉPCSŐNEK, FÜRDŐSZOBAI TARTOZÉKNAK CÉGEK, ÜZLETEK BELSŐÉPÍTÉSZETI KIALAKÍTÁSÁHOZ A FEHÉR, A FEKETE, A SZÜRKE, A RÓZSASZÍN, A ZÖLD ÉS A KÉK ÁRNYALATAIBAN. g Exkluzív és menyasszonyi csokrok, esküvői dekorációk megrendelhetők amerikai katalógusokból, illetve igény szerint az (0$ VIRÁG­SZALONBAN Eger, Rózsa K. u. 18/a. ÉPÍTŐANYAG- és kevertbeton- kereskedés KEVERT BETONOK, ÁTHIDALÓK, BETONTERMÉKEK BÉLÉSTESTEK, JÁRDALAP, ZSALUZÓELEMEK STB. BETONACÉLOK KÖTŐANYAGOK: CEMENT, MÉSZ ADALÉKANYAGOK: HOMOK, SÓDER THIRWOOIIN-termékek Áruszállítást megoldjuk! JACSO ANDRÁS 3300 EGER, HOMOK u. 26. Tel.: 36/311-438 Nyitva: H-P: 7-15 Szó.: 7-12 Mától megtudhatja, mikor lehet majd nyugodtan nyaralni a Balatonon • valóban az arany lesz-e a forint új menedéke • hogyan huzakodtak Kádárék a díszsírhelyeken • mit tervez be az új költségvetésbe Bokros Lajos A LEGFRISSEBB ÚJSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents