Heves Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-12 / 161. szám

1995. július 12., szerda 9. oldal Gazdasági Tükör A kisbirtok hatása a búzavirágokra Megfelelő védekezés híján több tízmilliárd forintos kárt is okozhat nálunk évente a gyomok elszapo­rodása. A megművelt ma­gyar mezőgazdasági terü­letnek 20-25 százalékát borítja dudva a szakembe­rek szerint, akik akkor tart­ják elgazosodottnak a táb­lát, ha 10 százalékát már gyomnövények borítják - hangzott el az Európai Gyomkutató Társaságnak a Kertészeti és Élelmiszer- ipari Egyetemen rendezett 9. konferenciáján. Hazánkban évente mint­egy 140 millió dollár ér­tékű növényvédő szer fogy. A szakemberek úgy vélik: kémiai és mechani­kai módon egyaránt véde­kezni kell a gyomok ellen. A konferencia egyik elő­adásának témája például a lángszórós gyomirtás. Elterjedt gyomnövény nálunk a parlagfű, de sok kárt okoz a vadköles és a maszlag is. A birtoknagy­ság-változást követően ismét megjelentek a száz évvel ezelőtti gyomnövé­nyek. A szántóföldeken ismét látható a konkoly és a búzavirág is. A konferencián 36 or­szág 300 küldötte tanács­kozik a héten a gyomok el­leni védekezésről. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 90,41 Osztrák schilling 12,86 USA-dollár 126,67 ECU (Európai Unió) 167,69 Kárpátalja, a Délvidék és Burgenland még fehér folt Határtalan vállalkozás A jó gazdasági kapcsolatok a politikai feszültségeket is feloldják Hazank es a határon túli magyar lakta területek közötti keres­kedelem és tőkemozgás fejlesztésén, továbbá egzisztencia- és munkahelyteremtésen fáradozik a kormány és az Illyés Alapít­vány által létrehozott Új Kézfogás Közalapítvány. A határon túli magyar lakta te­rületek kulturális, egészségügyi és oktatási programjait segé­lyező Illyés Alapítványhoz négy-öt évvel ezelőtt egyre - másra érkeztek olyan pályáza­tok, amelyek induló vállalkozá­sokhoz kértek támogatást. Mindez arra ösztönözte az alapítványt, hogy keresse -a módját, miképpen tudná segí­teni a kelet-európai régió in­duló vállalkozásait. A megoldást az 1992-ben, saját berkein belül létrehozott Kézfogás Egzisztenciateremtő és Gazdálkodásélénkítő Alapít­vány jelentette, amely - tavasz óta - Új Kézfogás Közalapít­vány néven él tovább. Életre hívója a magyar kor­mány, illetve az Illyés Alapít­vány. Költségvetési támogatása a duplájára nőtt, a kuratórium pedig .számos gazdasági szak­emberrel bővült, ám célja a régi: változatlanul hazánk és a határ menti magyar lakta régiók közti kereskedelem és tőke­mozgás fejlesztésén, továbbá munkahely-, és egzisztenciate­remtésen fáradozik - tájékoztat Horváth Lajos, a közalapítvány kizárólagos tulajdonában lévő Cooperatio Vállalkozás-, és Gazdaságfejlesztő Kft. ügyve­zető igazgatója.- Alapítványuk a vissza nem térítendő támogatások helyett a követhetőbb és haté­konyabb megoldás híve. Mi ennek a lényege?-A kft. tőketársként, meg­határozott pénzzel, illetve tárgyi apporttal - gépekkel, berendezésekkel - csatlako­zik egy-egy vállalkozáshoz, illetve hoz létre határon túli céget. Ötletekben nincs hiány, ám kevés az induló tőke és a vállalkozási tapasztalat. Az utóbbi időben a kft.-nk egyre kisebb részarányra tö­rekszik, helyette annál több magyarországi befektetőt pró­bál bevonni. Egyszerre segít­jük ezzel a tőkemozgást, il­letve a keleti kapcsolatok fel­élénkítését. A kft. a megerő­södött vállalkozásból kivonja a tőkét, s az országon belül azt újabb tevékenységbe fekteti.- A korábbi évek támoga­tási összegéhez képest idén kétszer annyit, kereken 200 millió forintot remélnek a központi költségvetéstől. Mire elég ez a pénz?- Ha figyelembe vesszük,- hogy egy-egy sikeresebb vál­lalkozás indításához legkeve­sebb 10 millió forintra van szükség, akkor nem sokra elég. Az alapítvány együttes va­gyona 340 millió forint, ezen­kívül számolunk a vállalkozá­sokból származó és a kft.-t megillető profitrésszel is. Ily módon bővítjük saját forrásain­kat, lehetőségeinket.- Hol a legsikeresebb a köz- alapítvány tevékenysége?-Forrásainknak több mint kilencven százalékát Erdély­ben hasznosítják. Az egzisz­tencia-, illetve munkahelyte­remtésen kívül elsősorban az alapellátást nyújtó tevékeny­ségeket - pékség, tej-, és hús- feldolgozás - támogatjuk. Je­lentős az ipari termelés is, ezen belül a speciális kisgé­pek és egyedi alkatrészek gyártása, valamint a fafeldol­gozás. Leghamarabb talán az Er­délyben élők éltek ezzel a lehe­tőséggel, a siker azonban kö­szönhető a román gazdasági jogrendszernek is, amely tavaly év végéig 2-5 esztendőre szóló adómentességet biztosított a vegyes vállalatoknak. Az idén bejegyzett cégekre már nem ér­vényes ez a kedvezmény. Szlovákia és Szlovénia terü­letén egy-egy működő, illetve indításra váró vállalkozásról számolhatok be, ám Kárpátalja, a Délvidék és az osztrák határ menti terület még fehér foltnak számít.- Hogyan fogalmazná meg a közalapítvány küldetését?-Elsősorban közvetítő sze­repre törekszünk, hiszen a hazai vállalkozók bevonásával a saját erőnknél jóval nagyobb tőkét szeretnénk megmozgatni. Próbáljuk ráébreszteni a tér­séget, hogy nem csak a Nyugat­tal érdemes kereskedni. Nem célunk visszahozni a KGST-t, ám e sokat szidott szervezet mégis tükrözte a régió kereske­delmi és földrajzi egymásra utaltságát. Vallom egyébként, hogy a jól működő gazdasági és üzleti kapcsolatok a politikai feszült­ségeket is képesek feloldani. Csath Róza Az Új Kézfogás Közalapítvány székhelye: Budapest, Kossuth Lajos tér 4. Telefon!fax: (36-1) 132-7136 ÚTÓN-ÚTFÉLEN... Jövőre: hétvégi kamionstop A közlekedési tárca tervei szerint jövőre bevezetik a kamionforga­lom hét végi korlátozását. Az intézkedést környezetvédelmi, köz­lekedésbiztonsági szempontok indokolják, valamint az, hogy a hét végeken megnövekvő személyautó-forgalomban ne okozzanak zsúfoltságot a kamionok - nyilatkozta Székely András, a KHVM közlekedési főosztályvezető-helyettese. Magyarország e tekintetben - Ukrajnával és Szerbiával együtt - lemaradt a nyugat-európai és a környező országoktól, ahol már régóta szabályozzák a hét végi kamionforgalmat. A forgalomkorlátozásnak több feltétele is van. így például a ka­mionok és vezetőik számára éjszakázásra alkalmas parkolókat kell kialakítani a határátkelőhelyek körzetében. Mint Székely András kifejtette, a költségvetésből nem kívánnak erre a célra pénzt elkü­löníteni: csak vállalkozói tőkebevonás képzelhető el. De hogy ren­deltetésének megfelelően elégséges lesz-e ez az egyetlen finanszí­rozási forrás, még nem tudni. A szükséges parkolók létesítésére ed­dig Gyulán, Békéscsabán és Záhonyban akadt már jelentkező. Jó félévet zárt a Mazda Motor Hungary A Mazda Motor Hungary Kft. forgalma 25 százalékkal nőtt a múlt év első feléhez képest. A cégnél mégis számítanak arra, hogy az idén nem sikerül megközelíteni a tavalyi eladások számát, és a kü­lönféle kedvezményes akciók ellenére sem tudják értékesíteni az eredetileg tervezett 2400 darab gépkocsit. Németh Zoltán marketingigazgató szerint az első félév sike­rei egyrészt annak köszönhetők, hogy a vámpótlék bevezetése és a forintleértékelés miatt sokan előrehozták egyébként is ter­vezett vásárlásukat. Ugyanakkor eredményesnek bizonyult a tavasszal indított gyors és kedvezményes lízingkonstrukció, va­lamint az egyes típusoknál bevezetett általános árcsökkentés. Júliustól új akciókat tartalmazó árlistát bocsátottak ki, és folyta­tódik a haszonjármű-program is, amelyben havonta más-más gépkocsit kínálnak árkedvezménnyel. A cég magyarországi piaci részesedése tavaly 4,6 százalék volt, eladásainak több mint fele ma már haszongépjármű, része­sedésük ezen a piacon meghaladja a 10 százalékot. Halálra ítélt üzletág Egyre többen szorgalmazzák a kitiltott motorcsónakok visszaenge- dését a Balatonra, ezért a Balatoni Szövetség elnöksége fontosnak tartotta, hogy ez ügyben ismét állást foglaljon. A testület hétfői ülé­sén ismét nemet mondott erre a vízi járműre. Ezzel, úgy tűnik, egy most éledő üzletágra mondták ki a halálos ítéletet. Országszerte egyre több járműkereskedésben kínálják mind a motorcsónakokat, mind a legújabb vízi motorbicikliket. Az új hobbi nem olcsó, de máris sokan érdeklődnek iránta. A jet sky szerelmeseinek nem ma­rad más: irány a szomszédos országok tavai. A Balatoni Szövetség tiltása a hazai idegenforgalom bevételeit csökkenti majd. Sándor Autóház 3200 Gyöngyös, Jászsági át 24. Tel/fax: 37/315-515 Szerviz tel: 37/316-474 Megismételhetetlen ajánlat: Skoda Pick-up 999 ezer forintért 10% előleggel, Volkswagen minőségben Skoda Forman Plus 999 ezer forintért 10% előleggel, Volkswagen minőségben 0 Volkswagen Csoport m Tartalékgazdálkodási Közhasznú Társaság bérbe adja kőolaj- származék tárolására alkalmas szabad kapacitását. Érd.: Tel/fax 36/480-Q23 Személyesen: Tóth Attila telepvezetőnél m 7.30 órától hívja a 36/412-646-os telefonszámot. Mondja be, hogy a lap hányadik oldalán, melyik cég emblémáját látja. Az első öt helyes megfejtőnk 1000-1000 Ft-os vásárlási utalványt nyer. AJANDEK AKCIÓ CSAK JÚLIUSBAN... ÁRUHÁZUNKBAN VÁSÁROLT MINDEN * ÚTIJÁTÉK MELLÉ AJÁNDÉKBA KAPSZ EGY MÁSIKAT... HA TRANSZFORMER JÁTÉKOT VÁSÁROLSZ, 1000 FT FÖLÖTT AJÁNDÉKBA KAPSZ EGY FANTASZTIKUS TANKWATCH ÓRÁT... A FÖLDSZINTEN... GYÖNGYÖS, KOHÁRY ÚT 31-25. SKALA GYÖNGYSZÖV ÁRUHÁZ Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal PÁLYÁZATOT HIRDET Heves Megyei Igazgatósága ADÓIGAZGATÁSI IGAZGATÓHELYETTESI munkakörének ellátására Az adóigazgatási igazgatóhelyettes feladatkörébe tartozik:- az igazgatóság adóigazgatási tevékenységének szervezése, irányítása,- az adóügyi osztályok szakmai munkájának koordinálása,- az adóhátralék behajtása eredményességének biztosítása,- az ügyfélszolgálati munka szakszerű végzésének megszervezése,- az adóigazgatási szakmai munka színvonalának, az adóigazgatási határozatok megalapozottságának biztosítása,- a folyószámla-vezetésnek és a bevallások feldolgozásának megszervezése. A pályázat benytytásának feltételei:- közgazdaság-tudományi, állam-, és jogtudományi egyetemi vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség és pénzügyi tanácsadó vagy okleves könyvvizsgálói szakképesítés,- pénzügyi ellenőrzési, államigazgatási költségvetési vagy vállalati, gazdálkodószervezeti nyolcéves szakmai gyakorlat,- 3 éves vezetői gyakorlat,- magyar állampolgárság és büntetlen előélet. A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek a felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel, angol vagy német nyelvtudással rendelkezők. A munkakör megjelölésével benyújtott pályázathoz csatolni kell:- részletes szakmai önéletrajzot,- a munkakör ellátására vonatkozó vezetői és szakmai elképzeléseket,- iskolai végzettségét, szakképesítését igazoló okiratok másolatait,- három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,- fényképet. A munkakörre és bérezésre vonatkozó egyéb kérdésekben a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény rendelkezései az irányadók. A pályázatokat az APEH Személyügyi Főosztályára kell benyújtani 1995. augusztus 1-jéig. Cím: 1373 Budapest, If. 561. A borítékon kérjük feltüntetni a "Pályázat 01" jeligét. A pályázatokat pszichológus szakértő bevonásával az APEH elnöke által megbízott bizottság bírálja el 1995. szeptember 1-jéig, mely időpontot követően a munkakör azonnal betölthető. / Telefonon felvilágosítást ad: Homonnainé Vadász Ibolya osztályvezető a 06-36/410-027 vagy a 06-36/410-277 telefonszámon (35621)

Next

/
Thumbnails
Contents