Heves Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-07 / 131. szám
6. oldal Az Olvasók Fóruma 1995. június 7., szerda _____________Hónapról Hónapra______________ S zót kérek „zebra”-ügyben Kezdetben vala az ember, először pucéran, majd fügefalevéllel a Paradicsomban, meg egyebütt. Ekkor még gyalog járt. Később megunta a gyalog járást, és különféle szerkezeteket fabrikált, amelyekbe bele lehetett ülni, s ezekkel lehetett továbbhaladni. Hogy el ne felejtsem, el kell mondani: közben néhány százezer vagy millió év is elmúlt. Az említett szerkezetek utóbb átalakultak, majd megtáltosodtak, s az emberek egy jelentős hányada ma ezekkel száguldozik a nagyvilágban. A nagyvilághoz tartozik a mi városunk, Eger is, és a szá- guldozók természetesen itt sem hiányoznak. Ahol nagy a járműforgalom a városokban és más településeken, a kijelölt átkelőhelyeknél, az aszfaltozott úttestre jelzéseket festettek, s a köznyelv ezeket „zebrá”-nak nevezte el, a lovak nemzetségéhez tartozó afrikai patás állat testének csíkos külsejéhez való hasonlatossága miatt. A gyalog járó ember, mivel az úttesten való átkelésének megkönnyítésére készítették a „zebrá”-kat, azt hitte, hogy ott biztonságosan mehet át az út egyik oldaláról a másikra. De hát „tévedni emberi dolog”, mondja a közmondás, és ez így is van, mert az autósok, motorosok egy része nem akarja tudomásul venni, hogy a zebrák a gyalogosok testi épségének megóvására készültek, s ilyen helyen minden gépjárművezetőnek fokozott körültekintéssel kel! vezetnie, ha nem akar gázolni, szt ^n- csétlenséget okozni. Fokozott körültekintést diktál a józan ész is. A józan ész igen, de hol van az a józan ész? Sajnos, sok esetben ott maradt valamelyik talponállóban, útszéli csárdában, borkóstolóban, sörkertben vagy borospincében, ahol az ész tulajdonosa nem tudott ellenállni a kísértésnek, a kínálkozó alkalomnak, s felelőtlenül szeszes itallal oltotta szomját, s altatta szenvedélyét. A rendőrségi statisztika szerint a balesetek, gázolások igen jelentős százalékát a járművezetők ittassága, vagy másképpen szólva „alkoholos befolyásoltsága” okozza. Az alkohol ködébe burkolt agy csökkent felfogóképessége, a reflexek működésének késlekedése, bizonytalanná válása következtében a vezető nem ura járművének, s belőle gázoló, súlyos testi sérülést, vagy még rosszabb esetben halált okozó bűnös lesz. Az ittas vezetők mellett az állandó gyorshajtók szektája a másik veszélyes elem. A száguldás ördöge főként a fiatalabbakat tüzeli, s a rohanás, az előtte haladó „másik” lehagyásának vágya űzi, hajtja őket, sokszor a saját és a mások vesztébe. Ezek az őrült motorosok, megvadult gépkocsizók, úttesten bravúroskodók, motorjaikat észbontóan zúgatva, fittyet hányva az előírt sebességkorlátozásra, eszeveszetten száguldanak, megfontolás nélkül az utakon, megrémítve a járókelőket, akik csak „jókívánságaikat” küldhetik utánuk. Nem lehet ellentmondást nem tűrően kijelenteni, hogy a járda a gyalogosoké, az úttest a járműveké, hisz a zebra is az úttesten vezet keresztül. Persze, a gyalogos sem angyal, mondhatják a gépjármű- vezetők, s mondhatjuk mi is, mert láttunk már a zebránál való átkelés közben újságot olvasó fiatalembert, az úttest vözepén andalgó, csókolózó, se nem látó, se nem halló szerelmespárt, vagy meg-meg- álló, tétovázó, megijedt időseket is. Nem hallgathatjuk el egyébként azt sem, hogy szerencsére többségben vannak a megrögzött renitenskedőkkel szemben az előzékeny, udvarias vezetők, akik nem fölényesen, vagy vélt magasabb- rendűségük tudatában tekintenek a gyalogosra, hanem a védtelennek járó jóérzéssel néznek rá, s igyekeznek testi épségét megóvni annak, akit gyalogjárásra ítélt a sorsa. A közlekedésrendészet szabályai gyalogost és kerékpárost, motorost és autóst, busz- és teherautó-vezetőt egyaránt köteleznek. Mindkét fél csak jól járhat, ha körültekintően, óvatosan jár-kel az utcákon, mert jobb épségben hazatérni otthonunkba, mint a kórházba kerülni, tragikus esetben pedig a ravatalozóba. Sokszor és sokat írtak már lapjaink - természetesen a Heves Megyei Hírlap is - erről a témáról, de úgy látszik, a tapasztalatok azt mutatják, mégsem eleget. Persze, csak írásokkal küzdeni az eszeveszett száguldók, a lelkiismeretlen iszogatók, vagy a nem kellő felkészültséggel rendelkező, gyakorlatlan vezetők ellen - nem elégséges. Az emberek szemléletének, gondolkodásmódjának, felelősségérzetének kell megváltoznia, hogy csakugyan kedvezőbb legyen az eredmény, amelyet szeretnénk elérni. Végezetül: húzzuk alá fontosságuk miatt, hogy a gyalogos gondoljon arra, hogy minden gépjármű veszélyes közlekedési eszköz lehet, amelyet vezetője nem tudhat minden esetben úgy lefékezni, hogy pontosan egy lépéssel előtte álljon meg. A gépjárművezető pedig mindenütt, de a zebránál különösen vigyázzon, s gondoljon arra, hogy „a gyalogos is ember!” Ha pedig a megjelent írások csak egy baleset vagy karambol elkerülését is elősegítették, már létjogosultságuk volt, s úgy gondolom, ezekkel együtt a fenti soroknak is. Csillag László Aranyág: nyolcvanmilliós segítség A Magyar Televízió (MTV) Aranyág című jótékonysági műsora segítségével egy hónap alatt összesen 53 millió forint gyűlt össze a kórházak gyermekosztályainak megsegítésére. A jótékonykodók 27 millió forint értékben egészségügyi műszereket és 3,2 milliós nagyságrendben szolgáltatásokat is felajánlottak. A legnagyobb felajánlást, egy 85 ezer dollárt érő lélegeztetőgépet a Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem I. Számú Gyermekklinikájának ítélték oda, de érkeztek olyan „különleges adományok” is, amelyekben például egy kisfiú ajánlotta fel, hogy mesét mond a kórházban fekvő beteg társainak. Az adományok elosztásával kapcsolatban: 19 vidéki és 2 fővárosi kórház között egyenlő arányban osztották el a befolyt pénzösszegeket. így eddig egyenként csaknem 2,5 millió forintot utaltak át az érintett kórházak gyermekosztályainak. Az adományokat egyébként továbbra is a Népjóléti Minisztérium Aranyág számlájára lehet küldeni, melynek száma a következő: MHB 324-11347. Emlékeimből: Veres Péter Füzesabonyban Huszonöt éve, hogy meghalt Veres Péter, az író és politikus. Már régen meg akartam írni, évekkel ezelőtt, amikor a Heves Megyei Hírlap egyik évfolyama július 10-i számában megjelent Szecskó Károly: Veres Péter Hevesben című írása, amely kiigazításra szorul, mivel Füzesabonyban is járt Veres Péter, nem is egy alkalommal. Most, elhunyténak 25. évfordulója alkalmából Veres Péter iránti tiszteletem és emlékeim köteleznek, hogy a jelzett kiegészítést megtegyem. Első emlékem és élményem vele kapcsolatban 1947. május 26-án, pünkösd vasárnapján volt, amikor Veres Péter, a Nemzeti Parasztpárt elnöke Füzesabonyban, a Hősök terén választási nagygyűlést tartott. A község plébánosa, Fügedy István a gyűlés előtt a németek által belőtt füzesabonyi templom- torony újjáépítésével kapcsolatosan egy kérelmet adott át, amelyben állami támogatást kért a kormánytól. Az államsegélyből és lakossági hozzájárulásból az új templomtorony még abban az évben felszentelésre került. A továbbiakban a következőkre emlékszem, ami megragadott, beszédét így kezdte: Parasztok, magyarok..., majd később: ...egyesek azzal vádolnak engem, hogy a Nemzeti Parasztpárt a Kommunista Pártnak fiókszen’ezete. Az eddigi beszédem alapján azt hiszik önök, talán Rákosi Mátyás orromnál fogva vezet engem... A második emlékem és élményem a Veres Péterrel történt személyes találkozás volt. Negyvenéves erdőgazdasági szolgálatomat a füzesabonyi államerdészeti csemetekertben kezdtem. Amikor az Alföld-fásítás kormánybiztosaként a csemetekertben járt, még most is előttem van hatalmas, erős termete, vaskos tenyere. Fekete öltönyben, csizmában, fehér ingben, nyakkendő nélkül, fekete kalapban, mint csemete- kerti dolgozót, megtisztelt kézfogásával. Veres Pétert 1947. március 14-én építési és közmunkaügyi miniszterré, majd 1947. szeptember 24-én honvédelmi miniszterré nevezték ki, amelyet 1948. december 10-ig töltött be. Évekig az írószövetségnek volt az elnöke. Életrajzában írja, hogy: „Én egy félrecsúszott forradalmár vagyok. Rossz időben születtem, tehát irodalmár lettem.” Veres Péter széles körű műveltségű ember volt. Szépirodalmi és szociográfiai munkásságával megbecsült szereplője volt az irodalmi életnek és a közéletnek. Méltó, hogy emlékezzünk rá. Tófalusi Emil 1992 decemberében alakult meg Budapesten a Vak Hadirokkantak Országos Egyesülete azzal a céllal, hogy az országban élő vak hadirokkantakat és özvegyeiket felkutassa, egységes szervezetbe tömörítse és a helyzetükből adódó speciális érdekképviseletet ellássa. Állami támogatásban eddig még nem részesültek, ezért a vak hadirokkantak és özvegyeik felkutatása komoly nehézséget jelent számukra. A Vak Hadirokkantak Országos Egyesülete közli az érintettekkel: „Felhívjuk vak hadirokkantjaink és özvegyeik figyelmét, hogy kapcsolatfelvétel céljából jelentkezzenek az alábbi címen: Vak Hadirokkantak Országos Egyesülete 1576 Budapest, Postafiók 12.” Mátraszentimrén is megemlékeznek a tudósról Dr. Merényi Oszkár centenáriumára Szellemi kiválóságra emlékezünk. Száz esztendővel ezelőtt született a kiváló pedagógus, irodalomtudós és népművelő: dr. Merényi Oszkár. Pedagógusként fél évszázadot töltött a katedrán. Ennek a pályának hosszú időre visszamenő gyökerei vannak a családban. (Unokaöccse: dr. Ter- ray Barnabás tanár és nevelés- történész 1955-57 között az egri Pedagógiai Főiskolán tanított.) A tanítást dr. Merényi Oszkár elválaszthatatlannak tartotta a közművelődés szolgálatától. Ilyen tevékenységet folytatott előbb a Berzsenyi Társaság, később a Bessenyei Kör vezetőjeként. Irodalomtörténészként mintegy negyven könyvet alkotott. A nagyközönség dr. Merényi Oszkárt elsősorban úgy ismeri, mint Berzsenyi legnagyobb kutatóját. Foglalkozott azonban más írókkal és költőkkel is. Ezen a területen kapcsolódott dr. Merényi Oszkár a hevesi irodalmi hagyományokhoz. Heves irodalmi múltjához tartozik Tinódi Lantos Sebestyén munkássága. Dr. Merényi Oszkár „A magyar lélek története” című könyvében részletesen méltatja - másokkal együtt- ennek a költőnek a munkásságát is. Tinódi Lantos Sebestyén műveit úgy fogta fel, „mint a haza szívéből kizengő fájdalmat. Hősei ennek a kornak a magyar vitézei... ez az egyszerű lélek oly megható módon mondja el tetteiket, hogy könnyet tud facsarni az ember szeméből.” A megyéhez tartozik Bajza József tevékenysége is. Róla sokat írt „A magyar lélek és ideáljai a XIX. század első évtizedeiben” című esszékötetében. A kereskedelmi iskolák részére írt tankönyvében is szépen méltatta Bajzát. Heves büszkesége volt Gárdonyi Géza. Dr. Merényi Oszkár „Irodalom és nemzeti szellem” című nagy tanulmányában kiemelten foglalkozott a „magyar géniusszal”, s annak egyik példájaként Gárdonyit nevezte meg. 1954-től kezdve még egy fontos szál fűzte őt Heveshez. Telket vett Mátraszentimrén, és azon hamarosan felépült a nyaralója. Minden évben legalább másfél hónapot itt töltött. Ebben a szép környezetben született nem egy kézirata. Élete utolsó 15 évében tíz könyve jelent meg: műveinek jelentős részét Mátraszentimrén alkotta. Jó kapcsolatba került a község lakóival. A szentimreiek úgy ismerték őt, mint kedves, barátságos embert. Nagy tudása, segítőkészsége, kellemes modora miatt mindenki szerette őt. Féltő gonddal figyelte, hogy a modem kor építkezései milyen veszélyekkel járnak a mátrai környezetre. A megyei lap 1970 táján több levelét közölte, környezetvédelmi tárgykörben. 1981-ben halt meg. Emlékét azonban őrzi a hálás utókor. Halála óta három kiadvány, valamint majdnem hatvan tanulmány és cikk jelent meg dr. Merényi Oszkárról. Ebben az évben ünnepeljük dr. Merényi Oszkár születésének centenáriumát. Már sok helyen emlékeztek meg róla. Heves megye sem marad ki ebből. Mátraszentimrén a nyár folyamán kiállítást rendeznek, és előadást tartanak a neves tudós tanárról. A községet elismerés illeti ezért. Dr. Merényi László Táncstúdió 13 - a balettvizsgarol Következzék itt lelkesült reflexióm a Tánc stúdió 13 balettvizsgájáról, amelyet május 28-án rendeztek meg Egerben. A színházban, ahol valóban más körülmények vannak, mint mondjuk egy tornateremben. Csakhogy (!) a műkedvelő tartalom, a technikai ügyetlenségek itt inkább kiütközhetnének. Ezzel szemben mit láttunk? Egy komplett gálát, igényesen felépített műsort, igazán élvezetes előadást. Látványos és változatos színpadot, a népes (és bájos) szereplőgárda szellemes mozgatását, „műfaji” sokféleséget, rengeteg kedves ötletet és színes kivitelezést. Valóságos volt a siker, ahogy ott kirobbant. Köze sem volt a csemeték iránti tapintatos biztatásnak. Aprócska sztárok és professzionális kar fogadhatták a vastapsot, amely természetesen elsősorban a táncpedagógusoknak, a balettmestereknek, a koreográfusoknak szólt. Nem tudom, hány dolgos ember áll e meggyőző bemutató hátterében. Nem tudom, hogy Gyuricza Lilian és Kelemen Márta vállalkozása mennyire intézményesült, milyen intézményi és civil támogatásban részesül. Nem vagyok bennfentes, még annyira sem, hogy az unokám hozzájuk járna. Nem ismerem tehát a feltételeiket és annak hiányait, mindennapos gondjaikat. Gyanítom, vannak ilyenek! Amit ellenben bizton tudok, arról a vizsgaelőadás élménye győzött meg. Megtudtam, hogy kivételes dolog, ami a „tízesben”, a mozgásművészeti osztályon történik. Tudom, hogy ezek a parányi táncosok valami olyat kapnak, olyan életre szóló kulturális indíttatást, amely bizonyosan más, mint a mai „posztmodem” világunk megszokása. Nincs, nincs nekem semmi bajom az információ társadalmával, ahová tartunk, csak úgy gondolom, hogy az elgépiesedö disk-kultúra humanista ellensúlyozást igényel. Azt szeretném kimondani, hogy egy balettiskola, egy táncstúdió megteremtése felér mondjuk egy hálózat „installálásával”. Minden támogatást megérdemelnek tehát! Kalmár Péter Kivételes dolog, ami a „tízesben”, a mozgásművészeti osztályon történik A Vak Hadirokkantak Országos Egyesületének felhívása
