Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-06 / 105. szám
1995. május 6., szombat Hétvégi Magazin 9. oldal Farmotoros giliszta és Szegény atomtudós nehézvízzel fóz A királyok nem halnak meg Szombat délelőtti randevú Cseke Lászlóval, a Szabad Európa Rádió szerkesztőjével Az „ős lemezlovas” A mi korosztályunknak nem kell különösebben bemutatni. Pedig harminc éve is van már annak, hogy csüngtünk a Szabad Európa Rádió zenés műsorán, a Délutáni randevún, amelyet Cseke László vezetett, szédületes humorral, szellemesen. Számunkra ő az „ős lemezlovas”. Emlékszem, megboldogult tinédzser koromban, ma már a Noé bárkájának számító Tetra rádiókészülékről, Mambó magnóval, kegyetlen rossz technikájú mikrofonnal vettem föl Elvis Presley, a Bee Gees, az Animals, no és a Beatles számait. „Tőle” hallottam először Girl: az „I give him all my love”, A felkelő Nap háza, A megtört szívek szállodája gyönyörű dallamait, melyek akkoriban a felnőttek körében „szentségtörőknek” számítottak... No igen, ma már ezek oly szolidak, mint egy elsőbálos kisleány a századelőn. És mégis: amikor huszonegy éves fiamnak mondtam, kivel készülök találkozni, egyből „eldobta magát”: jé, a Cseke Lászlóval?!- Rágyújt?- Köszönöm, leszoktam. Nem volt rá pénzem. Ez már nagyon régen volt. Fiatal újságíró voltam, s 1949 szeptemberében, amikor a Kossuth Népénél dolgoztam, elbocsátottak. Külsőztem itt-ott, s egyre inkább beszűkült körülöttem a világ. Egy barátommal elhatároztam, hogy Nyugatra szökünk. Tudtam, hogy a „zöldhatáron” Csehszlovákia felé mehetünk.- Milyen nyelven beszélt akkor?-Érettségiztem németből és franciából, de hát szinte csak gagyogni tudtam. No, átmentem Bajorországba, ott jelentkeztem a német rendőrségnél, ezzel az „iskola” nyelvtudással. Nekem a vágyam ifjúkorom óta mindig Párizs volt. Szintén feketén csúsztam át a francia határon. Jelentkeztem ott is a francia rendőrségen, s most jön megint a „nyelvismeret”: a Notre Dame mellett volt a rendőrségi orvosi rendelő, egy bűbájos francia lánynak átadtam a papírt, kezembe nyomott egy kémcsövet, s brrrr - egy szót nem értettem, mit mond. No, mit csináljak a kémcsővel, gondoltam, vizeletvizsgálat. Elmentem az illemhelyre, aztán irgalmasan tartottam elé az üvegcsét. Rám nézett, elsikol- totta magát, az összes szobából behívott mindenkit, ott álltam egy gyűrű közepén, megszégyenülve, huszonkét évesen, mindenki rajtam röhögött. Véger-party, Ön tudatában volt annak, hogy a vasfüggöny mögött. Magyarországon hány fiatal hallgatja műsorát?- Ötvenkilenc májusában döntöttünk úgy, hogy amerikai módra, magyar nyelven megvalósítunk egy rádiós műfajt. Elkezdtem, csináltam egy-két évig... Semmi visszhang. Még a rezsim se támadott bennünket. Aztán párhuzamosan beindítottuk a Délutáni randevút három és öt között, az ismert szignállal: bambara-bambara-bamm-bamm-bamm. Kezdtek érkezni a levelek, de áramlattal. Akkor láttuk, hogy jó úton járunk, amikor a Magyar Rádió beindította a Csak fiataloknak című műsorát. Lám, egy jó új műfajt csináltunk. Én sajnáltam Komjátit - később jó barátok is lettünk -, rajta volt egy béklyó, nem adhatott csak angol, amerikai zenét. Viszont egy dologért irigyeltem őt: kiváló minőségben, középhullámon adott. Én meg ugye, rövidhullámon. Krzzbrzz...- Tudta, hogy zavarják?- Hóóógyne. Ezt a mérnökeink mondták. Bizonyára észrevette, hogy mindig elment a hang, s nekünk utána kellett mennünk. Később aztán az amerikaiak statisztikailag kimutatták, mi pénzt költöttek arra, hogy zavarják az adást. A müncheni rádió költségvetése körülbelül kétszázmillió dollár volt egy évben. Négyszázmillió dollárnyi elektromos áramot kellett Ukrajnában költeni arra, hogy bennünket zavarjanak. Abból hány házat lehetett volna építeni!? Úgyhogy azt mondták az amerikaiak, már csak ezért is érdemes üzemeltetni a Szabad Európa Rádiót, . hogy gazdaságilag „lekössék” a Szovjetuniót.-Hallhatóan Ön nagyon élvezte ezt a munkát...- Nagyon. Na most a következő volt: a rádiónál bizonyos konzervatív körülmények uralkodtak. Én az üvegablak mögött, kint a német mérnökök. Nem tudtak magyarul egy szót sem. Ők csak jelre adtak. Odakészítettem nekik a lemezt, bejelentettem magyarul ilyen sorrendben: következik Elvis Presley és a Shadows, erre véletlenül megfordították, és más lemezt játszottak. No, kértem egy olyan stúdiót, magam csinálhassak mindent. Ez azt jelenti, hogy ülök egyedül, itt van egy lemezjátszó, ott van egy lemezjátszó, itt a mikrofon, saját magamnak kapcsolok. Ráteszem, míg az egyik lemez forog, teszem a másikra a következőt, megnézem pontosan, ne legyen tévedés. Gyönyörű keverőpult, abban benne voltak a bejövő gül is kiderült, ő azt mondta: várjak, vérvizsgálat lesz... Hát aztán Párizsban újságot nyomattam, saját újságomat.-Álljunk meg egy szóra! Honnan volt erre pénze?-Hajaj, magam se tudom. Ehhez huszonkét évesnek kell lenni, és elszakadni valamitől, s belevetni magam egy teljesen más, idegen világba. Tudja, ez olyan, mint egy sakktábla, csak nincs meg minden figurája. De az ember próbál lépni. A Francia Rádiónak akkor már volt egy félórás adása, a főnök Des- seffy Gyula volt, ott is dolgoztam. Észak-Franciaországban voltak magyar bányászok, ösz- szeadták a pénzt egy sokszorosítógépre, valahogy így sikerült az újság. Voltak különféle segélyszervezetek is, többek között az a történelmi, amely a köztársaságiakat segítette, akik Franco elől Spanyolországból menekültek el, többek között egy bizonyos Gerö Ernő és Rajk László. Most tessék elképzelni, hogy néhány évvel később én, aki őelőlük menekültem el, ugyanettől a segélyszervezettől kaptam pénzt.- Teltek a hónapok, az esztendők...-Nos, 1951 őszén Desseffy Gyula már szervezte a Szabad Európa Rádió magyar adását. Küldött egy levelet Münchenből. Hónapok múlva kis táskával megérkeztem, s negyven évet és négy hónapot dolgoztam le a Szabad Európánál. 1992 márciusában, amikor betöltöttem a hatvanötödik életévemet - most hatvannyolc múltam -, nyugdíjba mentem.-Amikor elindult a TeenaA gombafejűek vonalak a külső stúdiókból. Ott voltam éjjel, amikor az amerikaiak leszálltak a Holdra. Jött az eredeti hang: itt Roger, Roger, én már fordítottam és közvetítettem magyarul.-Mindig egyenesben, élőben.-Élesben ment a rádiózás. Most azért vagyok ilyen lelkes, feldobott, mert a hét elején Sopronban voltam, s megint este hattól tízig élőben csináltam műsort: kikerestem régi nosztalgiazenét, nagyon élveztem. Jöttek a telefonok, költözzem át Münchenből Sopronba. Az volt az érdekes, hogy nemcsak az idősebbek, fiatalok is hívtak. Tizenhat-tizennyolc évesek. Tudniillik én egy korszakot végigcsináltam, tehát minden lemezről a tartalmat is el tudtam mondani. Hogy miről szól magyarul a House of the Rising Sun. Vagy hogy ezen a Rolling Stoneí-felvételen ilyen és ilyen sztori volt.- Azt tudja, hogy a mai fiatalok is ismerik a nevét?-Ez engem rendkívül meglepett. Negyven évig nem jöhettem haza Magyarországra. A szüléimét sem engedték ki, ostoba bosszúból. Belőlem egy ilyen mumust csináltak, meg hogy C/A-ügynök vagyok, ami persze badarság. Nyolcvankilenc nyarán jöhettem ismét haza, amikor Bush amerikai elnök idelátogatott, a rádió engem küldött ki tudósítani. Furcsa érzés volt bemenni a Bródy Sándor utcai épületbe, s onnan Münchennek beszélni. Aztán később én kaptam megbízást, hogy a Magyar Rádió számára létesítsek irodát és stúdiót. Ez ’89 szeptemberében meg is történt. Hát ez egy nagy kaland volt. Most készültem el a könyvemmel, a Szabadtér Kiadótól kérték. Március végére kellett leadni a kéziratot. Az első rész életem története, illetve rádiós működésem. A második rész A király: Elvis Presley szerintem értékesebb: sok tízezer levél közül válogatva a hatvanas-nyolcvanas években, hogyan éreztek akkor a fiatalok, mit írtak. Aki csak olvasta, azt mondta, ilyen kortörténeti dokumentum még nem volt. Komolyan mondom, fantasztikus generáció volt. Sosem volt durva kifejezés a rendszerrel kapcsolatban, de ilyen hasonlatok voltak a forradalom után: úgy élünk, mintha a szobában elhelyeznek egy egeret, és az ide-oda futhat a szobán belül, de sosem tudja, mikor jön a macska.- És mit szólt a jeligékhez?- Roppant jókat szórakoztam rajtuk! Azt mondja: Farmotoros giliszta, Szegény atomtudós nehézvízzel főz. Ezt csak iskolában, matematikaórán lehet kitalálni. Azt hiszem, Miskolcról jött egy levél: Biológiaórán kérdezi a tanárnő: mi van a giliszta bőrizma alatt? A gyerek válasza természetesen az volt: farmotor.- Miért változtatta meg a nevét?-Az Ekecs név miatt nem akartam, hogy közvetve, közvetlenül zaklassák a családomat, aki Budán élt. A visszafelé olvasás ötlete persze nem az én zsenialitásom, az irodalomban is találunk erre példát. S mivel a második nevem László, ez lett a Gézából.- Ón széles látókörű ember hírében áll...-Bejártam a Föld minden kontinensét. Sokat láttam, imádtam utazni. Időközben amerikai állampolgár lettem. Nagyon szerettem mindig olvasni, közben egy-két nyelvet megtanultam. Hányat is? Elsősorban megpróbálok tisztességesen az anyanyelvemen beszélni. Ma is őrzöm tisztaságát. Megtanultam németül, franciául, olaszul, spanyolul, angolul. Egyet sajnálok, hogy Puskin nyelvét nem beszélem...-A mai zenével megszűnt a kapcsolata?- Megmondom őszintén, még csináltam a Délutáni randevút, amikor a nyolcvanas években bejött a heavy metal, ez a nehéz fémzene. Ez már nekem nem mondott semmit. Ez a dallamtalan ritmus, Ütem- Nem akarom a más ízlését megsérteni, de nekem ez ilyen ősember-zene. Ugyanaz a ritmus öt percen keresztül. Lekapcsolom, ha ez van. Emellett abszolút megértem a tizenvala- hány éves fiatalembereket, akiknek ez tetszik. Az én koromban is iszonyú volt az átállás: a nyálkás táncdal után jött a rock and roll. Ami már akkor egy kemény dolog volt. Aztán a kifinomult ütem, Beatles, Rolling Stones, Bee Gees, Animals. Ezek már klasszikusok.-Nem véletlen, hogy ugyanúgy hallgatják a mai fiatalok is... Az akkori időkből, ha mondjuk néhány énekest vagy zenekart emelne ki, akiket a legtöbbre értékel...- Nézze, kétségtelenül az énekesek közül, az egyediek közül feltétlenül egy hihetetlen erőt képvisel - s nem is tudta, hogy ő mit jelent - Elvis Pres-' ley. Az együttesek közül pedig a Beatles és mellette ott van a Rolling Stones. Ezek a „királyok” nem halnak meg. És később már egy előrelépés volt a Deep Purple. Náluk még voltak dallamok és volt koncepció. Meg volt komponálva a melódia, és kitűnőek voltak a szövegek. Ezek robbantották, feszítették a hatvanas években a nyugati társadalmakat is.- Mit jelent Cseke László életében a komolyzene?- Természetesen nagyon szeretem. A múltkor fedeztem föl - valahol el volt nálam raktározva - Visconti gyönyörű filmjét, a Halál Velencében. A kísérőzene Mahler volt. Amikor a könyvemet írtam, kicsit egy ilyen stresszel, a háttérből szólt Mahlemak a buja, libabőrt okozó zenéje. Az embert úgy beszórja, berázza. S ha valahol valami klasszikus felcsendül, meghallom — végigélvezem. Nem vagyok szektás. Semmilyen téren, az élet semmilyen területén. Az egyszerű, giccses dal is meg tud kapni bizonyos hangulatban, mint mondjuk a klasszikusok.- Musical?- Inkább a régebbi, a klasz- szikus, mint például az Oklahoma. Kennedy elnöknek volt az egyik legkedvesebb zenéje.- Ólyan sokat emlegette Pá- • rizst. Nem szeretne ott élni?-Ne értse félre senki. Amikor elhagytam Budapestet, nem vágytam vissza. Amikor Münchenbe költöztem, iszonyatos honvágyam volt Párizs után. Ott teljesen független voltam, egyedül, akkor keltem, feküdtem, amikor akartam. Akkor csíptek meg a kis szobámban a poloskák, amikor ők akarták. Iszonyatos hőség volt a bádogtető alatt, de ránézhettem az Operára. Szóval huszonkét éves voltam, felelőtlen voltam, felelősséggel nem tartoztam. Önmagámnak sem. Teljes szabadságom volt. Párizsban vagyok: álmodom, hogy Pesten vagyok, s boldogan felébredek a poloskás szobámban. Később Münchenben álmodom, hogy a Batthyány téren megyek, jön velem szemben egy rendőr - kiver a veríték. Érdekes módon az álom vitt el a hazámba, nálam nem volt probléma: a munkám tulajdonképpen összekötött Magyarországgal. Mi a kollégáimmal a nyolcvanas évek végéig erdőt láttunk, nem fákat. Az egyedi, emberi sorsokat nem ismertük a volt hazánkban.- Mit tapasztal most?- Nézze, ’89-ben elkezdődött egy eufória. Megoldódott minden, megszűnt a nagy-nagy elnyomó, Magyarország benn volt a nyugati köztudatban, mindenki csak erről az országról beszélt, hogy milyen okosan, intelligensen oldotta meg a rendszerváltást. Valami fantasztikus sajtója volt Magyarországnak. Aztán érdekes, mi, magyarok olyan százméteres futók vagyunk, hogy nyolcvan méterig minden nagyszerűen megy. S az utolsó húsz méteren mindig valahogy leblokkolunk. De az optimizmusra ad okot: a magyar rendkívül tehetséges nép. A magyar ember fejen állva is tud korcsolyázni. Mikes Márta
