Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-04 / 103. szám
1995. május 4., csütörtök 5. oldal Hatvan És Körzete Már a júniusi expóra készülnek Hatvanban Az idén június 27. és július 2. között kerül sor az immár hagyományosnak számító hatvani expóra. Az eseményre készülődve már javában folynak a tárgyalások a lebonyolításról és programszervezésről. Mivel az anyagi lehetőségek szűkösek, az önkormányzat nem tudja olyan mértékben támogatni a kiállítókat, mint korábban. A kulturális rendezvények is sokba kerülnek, ezért kémek minden szerepelni kívánó jelentkezőt - iskolákat, tánc- és kultúrcsoportokat hogy fellépésükkel járuljanak hozzá a sikerhez. Ehhez a polgármesteri hivatal a színpadot, a hangosítást és - természetesen - a közönséget biztosítja. Apcról Németországba utaztak az iskolások... Tizenöt felső tagozatos általános iskolás utazott Apcról németországi testvérközségükbe, Winkelhaidba. A gyerekek két kísérővel tíz napot töltenek a bajoroknál, németül tanulnak egy magyarul is tudó pedagógus segítségével az ottani oktatási intézményben. A diákokat — akiknek kiutazását a szülők fedezik — ottani családoknál helyezték el. Cserébe a nyár folyamán Winkelhaidból várnak látogatókat. Operett, nóta, humor- a lőrinciek kedvére Ma este 6 órakor neves fellépői lesznek a lőrinci könyvtárban megrendezendő műsornak. Közreműködik Kalmár Magda és Csányi János, a Magyar Állami Operaház énekesei, valamint Baranyi László, a Família Kft. nagypapája. Zongorán kísér Antal István. Véradókat várnak, hiszen kell a segítség Véradást szervez a Vöröskereszt május 6-án Lőrinciben. A Szabadság téren reggel 9-től 12 óráig várják mindazokat, akik a segítségnyújtás eme önzetlen formáját választják, reményt adva a rászorulóknak. Az eseményre a körzeti orvosi rendelőben kerül sor. Apc-Zagyvaszántón sincs pénz az állomás tatarozására... fotó: kaposi tamás A szemaforon túl már a nógrádi hegyek magasodnak Az utolsó „békebeli” vasútállomás Néhány száz méterre húzódik a megyehatár. Észak felé haladva a következő település - Jobbágyi - már Nógrádban van. A vasút utolsó végvára ebben az irányban Apc-Zagyva- szántó a maga csöndes, falusias jellegével, ahol azonban még ma is huszonöt ember teljesít szolgálatot. A trianoni diktátumnak „köszönhetően” errefelé már csak egy sínpár vezet. Bizonyára így óvták valamennyi szomszédunkat a „militáns” Magyarország orvtámadásaitól, de inkább valószínű, hogy ennél a döntésnél is a gazdasági szempontok voltak az elsődlegesek. Az állomás megtöri az egyhangúságot. A kiépítésén is észrevehető, hogy a környékben jelentős ipar, mezőgazdaság volt a Kádár-érában, jelzik ezt a nagyobb forgalomra berendezkedett ellátó létesítmények is. Itt kell átrakodni a dombon túl a Rózsaszentmár- ton, illetve Szarvasgede, Szi- rák irányába szánt portékát közúti alkalmatosságokra. A pénztelenséggel együtt a technikai fejlesztés Selypnél megrekedt. Ápc-Zagyvaszán- tón - mintha a hatvanas években járnánk - még ma is kézzel állítják a váltókat, estefelé a bakter gyalogosan viszi ki a lámpát a szemaforokhoz, és a sorompót is hagyományosan, csőrlővel engedik le. Kmetz János főintéző, állomásfőnök lelkesen ismertet meg a berendezéssel. Elkísér a szolgálattevő épületébe is, s bemutatja a szerkentyűk működését. Megtudom, hogy többszörösen túlbiztosított a rendszer, minimálisra csökkentve így a baleset lehetőségét. Hiába tűnik minden „békebelinek”, eleink már akkortájt is adtak a biztonságra. így aztán a jelzőt nem lehet szabadra állítani addig, amíg a sorompót le nem csukták, a váltót szabadra nem állították a vonóhuzalok segítségével. Magam is kipróbálok néhány kart, s rájövök: bizony, ez kemény fizikai munka. Az egyenruhások jól szórakoznak erőlködésemen.- Egyelőre tervbe sincs véve, hogy korszerűsítsünk - mondja Kmetz János, ám nem tűnik szomorúnak. Hiába, nemcsak a mozdony füstje láncolhatja ehhez a pályához az embert, de még ezek az öreg, kiszolgált herkentyűk is. - Nincs pénz, egészen Somoskőújfaluig kézzel kell működtetni a berendezést. így aztán bennünket nem nagyon érintett a létszámleépítés, a korábbi harminchoz képest még most is huszonötén vagyunk. Ha tovább karcsúsítanánk, az már az üzembiztonságot veszélyeztetné.- A forgalom mintha csökkent volna az utóbbi években. Mit csinál itt ennyi ember ?- A forgalmi szolgálattevők, váltókezelők, térközőrök, pénztárosok, takarítók és mál- házók teszik ki a létszámot. Valóban leépültek az üzemek: a Qualital-béli szállítások például teljesen megszűntek, viszont a bujáki erdészet folyamatosan biztosít feladatot. A palotási téesz is rakodik gabonát, igaz, idényjelleggel. A közvetlen szomszédságunkban pedig egy kft. működik, akik ócskavassal foglalkoznak. Úgyhogy el vagyunk foglalva.- A személyvonatok viszont konganak az ürességtől...- Nem mondanám. A diákok például ma is vonattal járnak iskolába, az üzemek meg már régebben is a saját járataikat „vetették be”.- S vajon hogyan fizetik meg a vasutasokat?- Az emberek a csökkenő forgalomhoz képest megkapják a pénzüket, de természetesen elégedetlenek. Egy forgalmi szolgálattevő például bruttó 30 ezret keres havonta, így műszakpótlékokkal együtt tisztán 23-at hazavihet. Ezen a túlóra is javíthat. Nem mondom, hogy sok pénz, főleg, ha hozzávesszük, hogy ezért éjjel-nappal és az ünnepeken is jönnie kell.- Az állomás épülete sem nevezhető reprezentatívnak...- A felújítás fontossági sorrendben történik, központi irányítással.- Régebben szó volt a tarjám vonal villamosításáról is...- Tervezték, ám hogy mikor valósul meg, nem lehet tudni. Remény van, pénz nincs. Tudja mit? Lenne ettől fontosabb teendő is. Az egész pályát át kellene építeni. Selyptől 60 km/órát enged meg a műszaki állapot, ami a XX. század végén nem sok. S mondok cifrábbat is: a kitérő fővágányokon mindössze 20 kilométeres sebességgel lehet közlekedni... Tari Ottó „Kitömi az ismeretlenségből” Kárpátaljaiak Hatvanban Egy kis kárpátaljai tavasz lopó- dzott be Hatvanba azon az áprilisi napon, amikor a Ratkó József Egyesület meghívására egy kis művészeti csoport érkezett Beregszászról a városi könyvtárba. Az éjszakába nyúló, „lélekpendítő” esemény nem fukarkodott a kiváló irodalmi szemelvények mellett a legkényesebb politikai-történelmi eseményekkel sem. Horváth Sándor költő-újságíró másfél órás „történelmi karéjban” vallatta a terület múltját, amelyet Tárczy Andor író és leánya irodalmi szemelvényekkel és megzenésített versekkel gazdagított. Közben előkerült a Kárpátaljai Sorozat néhány példánya, amelyeket Tárczy Zita, a hatvani-beregszászi kapcsolat „szellemi kovácsa” adott át a könyvtárnak és a közönségnek. A könnyeket csalogató előadást követően Kocsis István igazgató kérdéseimre válaszolva a tervekről, a kapcsolat életben tartásának lehetőségéről szólt.- Az Országos Garabonciás Szövetség támogatásával a Beregszászhoz közeli Nagybere- gen szerveztek egy olvasótábort, amelynek köszönhetően mostani művészeink eljöhettek. Ebben a táborban az volt a különleges - és ugyanakkor szinte hihetetlen -, hogy az ungváriak, técsőiek, rahóiak, illetve beregszásziak most találkoztak így, együtt életükben először. A szerencsének köszönhetően én magam is ott voltam, s akkor fogalmazódott meg bennem az az elhatározás, hogy segítsük az ismeretlenség homályából a felszínre tömi azokat a művészeket, akik ott élnek Kárpátalján. Nem az a célunk mindösz- sze, hogy csak egy-egy rendezvénnyel segítsünk rajtuk! Egy gazdag, sokrétű kapcsolatrendszer lehetőségét szeretnénk megteremteni számukra. Nem csupán egy halat kívánunk nekik adni, hanem lehetőséget teremteni számukra, hogy halász- szanak. Sziki Károly Életrevaló lurkók a Kodályban Gólya Gabriella pedagógus, a hatvani Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium diákönkormányzatának a patronáló tanára a férjével, Balogh Csaba pedagógussal együtt úgy gondolta: jó ötlet, ha beneveznek az „Életrevaló Plusssz” elnevezésű országos játékba, amelyet közösen hirdetett meg a Szia Magazin és a televízió. Hamarosan összeállt nyolcpontos feladattervük is, amelynek első lépéseként megrendezték a vállalkozók vacsoráját. Ezt az intézmény 60 vállalkozó szülőjéből 58 támogatta. A tiszta bevétel elérte a 23 ezer forintot. Simon Attila falugazdász Arónia-bokrokat adott, a Negro Club fűmaggal segített. Az összegyűlt adományokból játszóudvart létesítenek, amelyet a gyerekek várhatóan már a gyermeknapon birtokukba vehetnek. A gyerekek igencsak élvezték a munkát... Anikó: - A néző döntheti el képeimről, miről is szólnak. A színek fergeteges kavalkádja „A bürokratákra vicsorgók, mint az ordas...” Majakovszkij sorai jutnak az eszembe, valahányszor belépek egy irodába. Nem tehetek róla, bennem mindig szürke, besavanyodott emberek képzetét keltik mindazok, akik akták között ücsörögnek, ne adj Isten, könyökvédőben, tintatartó társaságában. Úgy érzem, ők azok, akiknek a művészet szó hallatán remegni kezd a szájszélük, s gyorsan beássák magukat néhány kiló dosszié közé. Ez a vízió már a múlté. Hogy gyökeresen megváltozott a szemléletem, nagyban köszönhető Miklós Anikónak, a hatvani polgármesteri hivatal csinos, fiatal művelődési szakreferensének. Mi tagadás, ő is irodista, ám ha letelik a munkaidő, életében az anyag, a színek kapják a főszerepet.- Magyar-művelődés szakon végeztem az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, majd a hatvani 4-es iskolában tanítottam - válaszolta, amikor antagonisztikus ellentétet véltem felfedezni kétféle tevékenysége között. - Művelődésszervezőként osztályfőnöke voltam a bőrdíszműveseknek, innen az indíttatás a batikoláshoz. Elvégre mindkettőnél az anyag dominál.-Nem hagyta nyugodni az önben szunnyadó tehetség?- Túlzás lenne azt állítani, hogy kiemelkedő talentum voltam. Mindig szimpatizáltam a művészetekkel, tetszett, amit más csinált, ennyi az egész. Néhány évvel ezelőtt megragadott az anyagfestés. Elkezdtem a konyhában, lavórban főzni a matériát. Ezek még nem képek voltak, csupán a színek keveredése, játéka. Egészen más tónusok jelennek meg a selymen, mint a vásznon vagy a plüssanyagon.- Innen már csak egy lépés a művészet?- Amikor a gyűrt bőrt - mint iparművészeti alkotást - megláttam, elgondolkodtam, mi lenne, ha selyemből megpróbálnám. Az első munkáimat ajándéknak szántam, s én lepődtem meg a legjobban, amikor másoknak is tetszett. Emellett praktikus dolog is, hiszen egyfelől személyes gesztus tőlem, másrészt lakberendezési szempontoknak is megfelel. (tari)
