Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-18 / 115. szám

1995. május 18., csütörtök SporTTüköR 11. oldal Május 20-án: Tomaterem-avató Szilvásváradon Különböző, a költségvetéssel összefüggő problémák miatt kissé ugyan elhúzódott az épí­tése, de a község vezetőinek, valamint lakosságának össze­fogása, továbbá a kivitelező cé­gek szofgos munkája nyomán elkészült Szilvásváradon az új tornaterem. Május 20-án, szombaton 13 órakor ünnepélyes keretek kö­zött adják át a létesítményt a te­lepülés lakóinak, mindenek­előtt az ifjúságnak. Vendégként részt vesz a tornaterem avatá­sán Szabó Zoltán, a Művelődési Minisztérium politikai államtit­kára is. A magyar fiatalok visszavágtak Két barátságos mérkőzést ját­szott egymással megyénkben Magyarország és Lengyelor­szág UEFA-tornára készülő if­júsági labdarúgó-válogatottja. A keddi, Gyöngyöshalászon rendezett találkozón a lengye­lek győztek 2-0-ra, tegnap vi­szont Selypen a mieinknek - jó színvonalú mérkőzésen - sike­rült a visszavágás: Magyarország - Lengyelország 2-1 (1-0) Egerben úsztak a reménységek Az ÚVMK-Eger úszói az „Olimpiai reménységek versenye” el­nevezésű versenysorozat harmadik fordulójában hazai kör­nyezetben, a Bárány-uszodában adtak számot jelenlegi tudá­sukról. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a résztvevőket, a hi­deg idő főleg a rövid távokat zavarta. Eredmények: I. korcsoport - 1985-86-ban született korosztály. Fiúk, 200 m hát: 1. Deáki I. 3.08,08,2. Vass P. 3.11,78.100 m mell: 1. Csáki Á. 1.37,22, 2. Deáki I. 1.40,95. 50 m pil­langó: 1. Vass P. 38,62, 2. De­áki I. 43,40. 100 m gyors: 1. Vass P. 1.16,27, 2. Szuromi Á. 1.16,48. 4x100 m-es vegyes váltó: 1. Eger (Deáki, Csáki, Vass, Szuromi) 6.11,00. Pontversenyben az egri csa­pat végzett az élen 2074 pont­tal, megelőzve a Debreceni Sí (1368) és a Nyíregyházi Sí (671) gárdáját. Lányok 200 m hát: 2. Sza­bolcsi R. 3.17,75, 3. Sumi M. 3.21.51.100 m mell: 2. Petrovai R. 1.43,37, 6. Kovács O. 1.50,20. 50 m pillangó: 1. Sza­bolcsi R. 41,54, 2. Faragó E. 42.24.100 m gyors: 1. Sumi M. 1.21.37.4. Petrovai R. 1.22,55. 400 m-es vegyes váltó: 1. Eger (Sumi, Kovács, Szabolcsi, Pet­rovai) 6.22,46. Pontversenyben az első két fordulóban elszenvedett kis­mértékű vereségért most alapo­san sikerült visszavágni a Nyír­egyházának, 2424 pont elérésé­vel. 2. Nyíregyháza 2088, 3. Salgótarjáni GDSE 1887 pont. Dicséri az egrieket, hogy a csa­pat tagjai közül öten is a fiata­labbik korosztályhoz tartoznak. II. korcsoport - 1984-85-ben születettek (fiúk, lányok öt-öt egyéni versenyszám. Az egriek komplett csapatot csak a lá­nyoknál tudtak kiállítani. Szu­romi Tímea és Vass Judit iz­galmas összecsapásai 3 kettős egri győzelmet eredményeztek. 50 m gyors: 1. Szuromi T. 32.04, 2. Vass J. 33,13. 100 m mell: 3. Győri Á. 1.37,85, 5. Varga N. 1.39,95.100 m hát: 1. Győri Á. 1.37,85, 4. Veres A. 1.32,14. 50 m pillangó: 1. Szu­romi T. 35,74, 2. Vass J. 36,62. 400 m gyors: 1. Szuromi T. 5.24,31,2. Vass J. 5.24,73. Pontversenyben: 1. Eger 3895, 2. Nyíregyháza 3107, 3. Debreceni Sí 2977 pont. 111. korcsoport - 1981— 82-ben születettek (fiúk, lányok öt-öt egyéni és egy-egy váltó­szám, lányok, 50 m gyors: 2. Fábry A. 30,81. 100 m hát: 2. Szeremi K. 1.22,34. 100 m mell: 1. Tóth J. 1.23,95. 200 m pillangó: 2. Fábry A. 2.52,67. 400 m gyors: 2. Simó V. •5.04,72. 4x200 m-es gyors váltó: 1. Eger (Fábry, Tóth, Gó­lya B., Simó) 10.02,96. A pontversenyben: 1. Eger 2833, 2. Nyíregyháza 2474, 3. Debreceni Sí 2211 pont. A fiúknál a legeredménye­sebb versenyző, Flaskay Mi­hály vírusfertőzést kapott, en­nek ellenére 50 m gyorson még elindult, és 28,46-tal a második helyen ért célba. A további egyéni számokban és a váltó­ban azonban már nem szere­pelt. 100 m hát: 1. Végh M. 1.14,74.100 m mell: 3. Sumi G. 1.13,51. 400 m gyors: 3. Végh M. 5.12,49. 4x200 m-es gyors­váltó: 3. Eger (Bajzát, Sumi, Kádár, Végh) 10.20,03. Pontversenyben: 1. Debre­ceni Sí 2263, 2. Nyíregyháza 2152, 3. Eger 1835 pont. A Bárány-uszodában úszó­tanfolyamok indulnak május­ban szerdán, csütörtökön és pénteken, júniustól hetente négy alkalommal tartanak fog­lalkozást. Farkas Gergő és Pelyhe Enikő a hét végén világbajnoksá­gon képviselik hazánk színeit fotó: perl Márton Ma reggel Svájcba utaztak Három első helyezés után Gazdag programot bonyolítanak le ezekben a napokban az egri Kenguru Tánc Sportegyesület legjobbjai. Az elmúlt hét végén a Budapest-bajnokságon léptek színre négy kategóri­ában, 150 páros mezőnyében. A Pataki István Művelő­dési Központban nagy érdek­lődés kísérte a magas színvo­nalú, időben is elhúzódó ver­senyt, ahol nemzetközi meg­figyelők is kíváncsiak voltak, hogy mire képesek a magyar táncosok. Mint arról Szarvas Ferenc klubvezető beszámolt, négy első helyezést szereztek az egriek, a következők sze­rint. Junior L: 1. Farkas Gergő-Pelyhe Enikő, 2. Do­hai Adám-Fehér Annamária. Junior II.: 2. Tóth Zoltán- Czeglédi Nikolett, 3. Nagy Gergő-Sallai Kinga. C-kate- gória: 1. Juhász Gyula-Szűcs Ildikó. B-kategória: 1. Ma­gyar Péter-Nagy Mónika. Az egri táncosok közül a Farkas Gergő-Pelyhe Enikő és a Dobai Adám-Fehér An­namária páros ma reggel Svájcba utazott, és Genfben A-osztályos világbajnoksá­gon vesz részt. Az előzetes in­formációk szerint 33 ország versenyzői indulnak, orszá­gonként 3 pár nevezhető, ab­ból magyar színekben 2 pár egri táncos, ami önmagában nem csekély elismerés. Rövidesen Egerben is lát­hatjuk a versenytánc kitűnő­ségeit, mégpedig a május 27-én sorra kerülő IV. Eger-kupa keretében, ame­lyen nyolc országból lesznek résztvevők. Hevesen a sakkozók Báder Miklós-emlékverseny A Heves Megyei Sakk Szövet­ség, a Hevesi Sakk Alapítvány, valamint a Báder család május 19-21. között ötödik alkalom­mal rendezi Hevesen a Báder AífT/ás-emlékversenyt. A fiata­lon elhunyt hevesi sakkozóra 9 fordulós svájci rendszerű ver­sennyel emlékeznek. A rendezők az első öt helye­zettet díjazzák, de különdíjban részesül a legjobb női, ifjúsági és hevesi ifjúsági versenyző is. Nevezni a helyszínen (Heves, Gyermekház, Deák F. u. 11.) május 19-én, 13.30-ig lehet. Az első fordulóra 14 órától kerül majd sor. Labdarúgó Magyar Kupa Továbbjutók: Selyp, Recsk, Gyöngyösi AK, Füzesabony Tegnap délután a legjobb négy közé jutásért játszották a me­gyei labdarúgó Magyar Kupa selejtezőit. A legnagyobb megle­petés Selypen történt, ahol a megyei I. osztály bajnokjelöltje legyőzte az NB II.-es FC Hatvant. A többi mérkőzésen az esé­lyesebbek jutottak tovább. Eredmények: Selyp - FC Hatvan ‘ 2-1 (2-0) Selyp, 500 néző. V.: Bartos. Selyp: Szendrei - Tóth G., Kurucz, Lilik, André, Pásztor, Czeróczki, Szakolczai, Deme­ter (Tóth A.), Szekeres, Fekete (Bíró). Edző: Péczely Szabolcs. Hatvan: Takács — Varga, Gephard, Szabados, Cseresz- nyik (Kratofil), Lénárt, Tóth, Karkusz (Orovecz), Németh, Austin, Bíró. Edző: Tóth Dé­nes. A gólok története: a 9. perc­ben a kiugró Fekete elnyeste a labdát Takács mellett, 1-0. A 17. percben Fekete-Lilik kény­szerítőzés után Lilik lőtt a ka­puba, 2-0. A 75. percben Bíró bal oldali beadását Varga fe­jelte a hálóba, 2-1. A mezőnyben jobban ado­gató hatvaniak nem tudták ki­egyensúlyozni a hazaiak gólra- törő játékát. A gyorsan beka­pott gólok megzavarták a ven­dégeket, és utána képtelenek voltak fordítani. Jók: Az egész hazai csapat, ill. Takács, Sza­bados, "Németh. Víg Zoltán Felsőtárkány - Füzesabony 0-2 (0-0) Eger, Berva-pálya 400 néző. V.: Szabad. F.tárkány: Vályi - Fülep (Énekes), Rácz, Bata, Barta, Kiss T., Bajkó, Bartuska, Lé­nárt, Bukrán, Szabó A. (Kónya P.). Edző: László István. F.abony: Varga - Baranyai, Gál, Bocsi, Molnár, Kiss, Sima, Novák Z., Agó, Tímári, Nagy P. Edző: Varga Zoltán. A gólok története: az 55. percben Tímári beadását Nagy P. 5 méterről bólintotta a jobb sarokba, 0-1. A 72. percben Tímári cselezte magát tisztára, és Vályi mellett 7 méterről a kapuba helyezett, 0-2. Kiegyenlített első félidő után fölénybe kerültek az abonyiak, és kihasználták lehetőségeiket. Jók: Vályi, Rácz, Bartuska, Bajkó, ill. Bocsi, Tímári. (Bajzát) Egerszólát - Gyöngyösi AK 0- 1 (Ó-0) ' Egerszólát, 200 néző. V.: Márta. E.szólát: Győri - Montvai, Török, Kiss, Ónodi (Horváth I. L.), Horváth II. L., Nagy, Búzái (Hílyák), Kovács, Prokaj. Edző: Horváth László. GYAK: Labancz - Baranyi, Tóth I. A., Tóth N., Nemoda, Csomós, Juhász K., Varga, Szpahics, Koltai, Tóth II. A. (Szűcs). Edző: Acs János. A gól története: a 70. percben Szpahics alapvonalról vissza­gurított labdáját Varga a jobb felső sarokba lőtte, 0-1. Végig mezőnyfölényben ját­szott a Gyöngyös, de csak egy­szer sikerült betalálnia a végig lelkesen küzdő hazaiak kapu­jába. Jók: Győri, Török, Kiss, ill. Nemoda, Csomós. (fesztbaum) Gyöngyöshalász - Recsk 1- 4 (0-2) Gyöngyöshalász, 150 néző. V.: Lánczos. Gy.halász: Erdei - Győri, Szabó B. (Kádár), Halász, Fa­ragó, Asztalos, Szabó L., Fricz (Balogh), Incze, Molnár, Bódi. Edző: Szabó Gyula. Recsk: Hegyi - Tóth, Ko­lozsvári, Csomós, Nagy E., Farkas, Lucza (Szabó L.), Nagy J., Szabó I. (Béres), Pápai, Ba- zsó. Edző: Kolozsvári Imre. Küzdelmes mérkőzésen biz­tosan jutott tovább a Recsk. G.: Molnár, ill. Pápai, Faragó (ön­gól), Nagy J., Bazsó. Jók: Szabó L., ill. Csomós, Farkas, Pápai. Tóth József Az elején elment a meccs... FC Eger Lendület - László Kórház 0-1 (0-1) OB I.-es női bajnoki labda­rúgó-mérkőzés, Eger, 50 néző. V.: Kalicz. Eger: Tamás - Fejes (Né­meth É.), Lubai, Lakatos, Vajmi, Fekete, Szabó, Szebe- nyik, Harsányi, Póczos, Gál. Edző: Benkő János. Hazai kezdeményezésekkel indult a mérkőzés, de a vendé­gek első támadása már gólt eredményezett. A nagyobb já­tékerőt képviselő fővárosiak ezt követően több helyzetet is ki­dolgoztak, Tamás azonban mindent hárított. Bár az egriek mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltak a vendégeknek, kapura semmi veszélyt nem jelentettek. Kár volt a korán bekapott (potya) gólért. Jók: Tamás (a mezőny legjobbja), Lubai, Fekete. (bódi) Tavasz-kupa kézilabdatoma Az Egri 2. Számú Gyakorló Ál­talános Iskola és Gimnázium hagyományosan rendezi meg pénteken és szombaton a Ta­vasz-kupa elnevezésű kézilab- datomáját 7-8. osztályos diá­koknak. Az eseményt ismét nemzetközi rangra emeli a szlovákiai rimaszombati diákok szereplése. Amint azt Vizes La­jos igazgatóhelyettestől, a ren­dező DSK elnökétől megtudtuk, a fiúk pénteken a pásztorvölgyi iskolában két négyes csoport­ban, a lányok pedig szombaton a 2. sz. iskola udvarán két hár­mas csoportban mérkőznek. A helyosztók után a győzte­sek átvehetik megérdemelt ju­talmaikat, sőt a legjobb kapus, a legtechnikásabb játékos és a legjobb góllövő különdíjban is részesül. TOTÓ-TIPPEK A 20. HÉTRE 1. Békéscsaba (5.) - Kispest-HFC (4.) 1,2 2. Sopron (16.) - Debrecen (3.) 1 3. Stadler FC. (12.) - Csepel (11.) 1,2 4. Bochum (17.) - Stuttgart (13.) 1 5. Dresden (18.) - Schalke 04 (10.) 2 6. Duisburg (16.)- Kaiserslautern (4.) X, 2 7. Freiburg (3.) - Dortmund (2.) 1,2 8. Bari (12.)- Roma (5.) X 9. Cremonese (14.) - Padova (13.) 1 10. Genoa (16.) - Foggia (15.) X, 2 11. Lazio (4.) - Sampdoria (7.) 1 12. Juventus (1.) - Parma (2.) X 13. Napoli - Milan, törölve 1 14. Reggiana (17.)-Brescia (18.) X Atlétikában Hatvanban rendezik a megyei bajnokságot Heves megye 1995. évi egyéni atlétikai bajnokságát május 26- 27-én, pénteken és szombaton rendezi Hatvanban a megyei at­létikai szövetség. Az első versenynapon 15.30-tól a következő verseny­számokat bonyolítják le, fér­fiak: 80 m gát, 100 m, 300 m, 400 m, 800 m, 2000 m, 3000 m, magasugrás, távolugrás, súly­lökés, gerelyhajítás. Nők: 80 m gát, 100 m, 300 m, 400 m, 1500 m, távolugrás diszkoszvetés. A második napon 10 órától indul a verseny, férfiak: 200 m, 600 m, 1500 m, hármasugrás, diszkoszvetés, 5 km-es gyalog­lás. Nők: 200 m, 600 m, 1500 m, magasugrás, súlylökés, ge­relyhajítás. Nevezni a helyszínen lehet. HEVES ^'HÍRLAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, pos­tautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 437 Ft, negyedévre 1254 Ft, fél évre 2448 Ft, egy évre 4776 Ft. Az árus példányok ára: 19,50 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109

Next

/
Thumbnails
Contents