Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-03 / 102. szám

1995. május 3., szerda Az Olvasók Fóruma 7. oldal Távirat-történet Szomorú kötelességemnek akartam eleget tenni, amikor gyásztáv­iratot kelleti föladnom. Hosszas töprengés után végre megfogant a pár szavas szöveg. Már csak az ,,LT’, azaz a levéltávirat formájá­nak megválasztása lett volna hátra. Régi beidegződésemnek enge­delmeskedve, elkezdtem böngészni a legújabb telefonkönyvet. La­poztam - mindhiába! A hajdani könyvekben megszokott virágcsok- ros, szomorúfüzfás képeknek nyomát se leltem. Felhívtam hát a távírdát. Kedves női hang jelentkezett, és elpa­naszoltam néki bánatomat. A címet, a szöveget, az aláírást felvette, majd megtanácskozták a hetven forinttól a kétszáznegyvenig ter­jedő rézkarc-kínálatot. Eközben éreztem, hogy kettőnk pillanatnyi kapcsolata kezdi túlnőni a puszta merkantil szempontokat. Érdeklődésemre elcsicseregte, hogy náluk valami kettévált. Ta­lán a Posta, a Matáv, meg esetleg a hírközlés. De lehet, hogy négy­felé. Nomármost, az egyiké a könyv, a másiké a dísztávirat, a har­madiké a postáskisasszony. S ezek nincsenek mindig összhangban, ezért nincs rézkarc meg egyéb festmény a telefonkönyvben. Ékkor jegyeztem meg halkan, de hangsúlyosan: legalább a kisasszony és a kuncsaft viszonyát kellene rugalmasabb alapokra helyezni. Frivol megjegyzésemet hallhatólag eleresztette a füle mellett. Ennek ellenére egyre inkább éreztem, hogy ennek a nőnek a lelkem kell. Amelynek kiöntheti bánatát afeletti szomorúságában, hogy az ügyről (réz)karcos igényeit csak puszta szavakkal képes kielégí­teni.- Egyébként -foglalta össze mondandóját váratlan fordulattal - írja meg nekik és az újságnak, hisz maga oda úgyis szokott, hogy a telefonkönyvben újra legyenek dísztáviratos képek és rézkarcok...! kisasszony! Óhaja számomra parancs! Czenkár Béla dr. Meglepődtem és feldühödtem Némi késéssel április 7-én, a sajtófigyelőn keresztül jutott a kezembe a Korcsog Béla által a gyöngyösi Szent Bertalan-temp- lomról írt cikk. Meg kell mon­danom, nagyon meglepődtem s meglehetősen feldühödtem a benne írtaktól. Én vezettem a feltárásokat a templom körül. Dr. Nagy Lajos apát úr kérésére 1992 januárjában végeztem a falkutatást a templom állvá­nyain, a munka segítésére és az apát úrhoz fűződő régi barátság miatt a hideggel sem törődve. 1993-ban folyt a feltárás a templom déli és északi oldalán. Én addig eljutottam, ameddig veszély nélkül lehetett. Doku­mentáltam a feltártakat, átad­tam a tervezőnek a dokumentá­ciót. A korai pincéket csak a boltozat helyreállítása után le­hetett feltárni, statikai okok mi­att. Amint ez megtörtént - 1994 októberében régészeti fel­ügyelettel kitermeltük a földet a pince belsejében. Ezzel az én - vagyis a régész - feladatom Gyöngyösön megszűnt. Meg kell jegyeznem, hogy én voltam az egyetlen, aki a határidőket mindig betartottam, mindent pontosan megcsináltam, és a dokumentációt a tervező kollé­gáknak átadtam. Éppen ezért duplán méltánytalan, hogy a cikk szerint a régészeti munka hátráltatja Gyöngyösön a temp­lom körüli rendet. Semmi feltá­rás nem szükséges a pincelejá­rat elkészítéséhez, sőt a tervek is megvannak, csak pénz kel­lene a kivitelezéshez. A pince melletti gótikus kápolna is fel van tárva, programterv arra is született, csak pénz kell hozzá. A nagytemplom alatti kripta feltárásáról pedig szó sem volt, és egy barokk kripta feltárása egyébként sem egy középkoros régész feladata. Mindezek után ragaszkodom ahhoz, hogy a cikkben írtakat nyilvánosan korrigálják. Nem vagyok hajlandó mások esetle­ges mulasztásáért én felelni, amikor pontosan én voltam az egyetlen, aki erőmön felül is mindig mindent pontosan elvé­geztem, mert így szoktam, rész­ben mert régi barátság fűz az apát úrhoz. Kérem, hogy ne ke­verjék össze az elmaradt mű­emléki munkákat a régészettel, mert ugyan én a műemléki hi­vatal munkatársa vagyok, de személyemben nem vagyok azonos az egész hivatallal. Nyomatékosan kérem tehát a helyesbítést. Dr. Valter Ilona régész a gyöngyösi Szent Bertalan- templom kutatója *** Tisztelt Hölgyem! Az írásommal kapcsolatos ész­revételeit, kiegészítéseit meg­kaptam, és ezúton megköszö­nöm. Dr. Nagy Lajos apát úr bírálta nyilatkozatában a Mű­emléki Hivatalt!!), és személy szerint nem Önt. Távol állt tő­lem összekeverni az elmaradt műemléki munkát a régészet­tel. Ugyanakkor remélem, hogy a Szent Bertalan-temp- lomról írt cikkem másokban is gondolatokat ébresztett, és ez nyomatékot ad a munkák befe­jezéséhez. Tisztelettel: Korcsog Béla A kormány mellett szavaztunk, a kormány mellett kitartunk! Nyílt levél Horn Gyula Miniszterelnök Űrnak! Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr! Engedje meg, hogy miniszter- elnökké választása óta másod­szor is gratuláljak Önnek! To­vábbá mindazoknak, akik, együttműködve Önnel, létre­hozták a március 12-én be­nyújtott megszorító intézkedé­sek csomagtervét. Gratulálok, és őszintén csodálom a kor­mánykoalíció minden egyes képviselőjét a Parlamentben tanúsított nyugodt, higgadt, kiegyensúlyozott és nem utol­sósorban toleráns magatartá­sáért! Hiszem, hogy egy or­szág választópolgárait csakis ilyen példamutató, kulturált magatartással lehet képviselni, mint amilyet Önök tanúsítot­tak. A választópolgárok nevé­ben is: köszönjük! Mélyen elítéljük viszont az ellenzék részéről kifejtett oly­kor durcás, máskor ideges, agresszív viselkedési formát! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A kormány megszorító intéz­kedéseinek csak egyetlen szépséghibáját látom, a dátum nem egyezik, ugyanis ezeket az intézkedéseket már 1990-ben meg kellett volna hozni, de természetesen ez nem az Ön hibája! Ahogyan Ön nevezi: az „operációra” már akkor szükség lett volna! Mert mi is történt itt az elmúlt négy év során? „Politikai kábí­tószer” túladagolása következ­tében a magyar nép „kómá­ban” feküdt tehetetlenül az „intenzív osztályon”, majd a ’94. évi választásokra feléb­redtünk, és most túl vagyunk az életveszélyen. Úgy érzem, és a létminimum fele alatt élők nevében is ki merem jelenteni, hogy a teljes gyógyulás remé­nyében az „operációra” igenis szükség van! Magamról, illetve csalá­domról nem szívesen beszé­lek, de annyit engedjen meg a Miniszterelnök Ur, hogy rövi­den csak számadatokkal il­lusztráljam helyzetünket: 25 ezer Ft/4 fő/hó-ból - családi pótlékkal együtt!!! - él­ünk..^?) tengődünk!, és amennyire a statisztikát isme­rem, nem vagyok egyedül! Hangsúlyozni kívánom itt, hogy lassan öt éve szenve­dünk, és nem a kilenc hónap során jutottunk idáig! Kérdezem én a Miniszterel­nök Urat: kik és milyen meg­fontolásból elégedetlenked­nek, és kik azok, akik még demonstrációra is készülnek május elsején? A munkájukat elvesztett, a nyomorban ten­gődök, a megalázott szegé­nyek? Nem! A tejszínhabocs- kákat féltők! A 25/1 fő fölött élők, azok közül is csak akik­nek toll, papír és hatalom van a kezében! Az ellenzék érvei között szerepelt többek között az is: tartanak attól, hogy so­kan fognak elválni a családi pótlék hiánya miatt. A 25/1 fő fölött élő középosztályról én nem mernék feltételezni ilyet, hiszen többségben értelmes ér­telmiségiekről van szó! Én csak a 25/4-esek közé tarto­zom, de ha valaki felajánlana egy olyan munkát, hogy 75/4-es lehetnék, hát én ön­ként lemondanék a családi pótlékról, és vállalnám a tan- díjfizetés csekély összegét is! Én nem tudhatom, ki mit félt, de azt igen, hogy az or­szág többsége Önre szavazott, és kérem a tisztelt ellenzéket, hogy ezt a tényt ne felejtse el! Hangsúlyozni kívánom to­vábbá, hogy a fél országot nem lehet bűnözőkké kény­szeríteni, mert az alsóbb nép­rétegek fokozott bűnözővé vá­lása a leggazdagabb rétegek ellen irányulhat, ily módon szó sincs a „középrétegek” megöléséről. Ők biztonságban éltek és fognak ezután is! A magyar nép már nem a mé- zes-mázos, állítólag értünk szóló felszólalásokból ítél, ha­nem a tényéktől vezérelve. A néptömeget félre lehet tenni és vezetni, de csak ideig-óráig, a saját bőrünkön a tapasztalatok után jutunk el odáig, hogy felismerjük, mi a jó nekünk. Nem lehet emberek tömegeit rövidnadrágos gyermekként kezelni. Mára már politikailag éretté váltunk, és bátran kimondhatom, hogy Magyarországon mindig az a párt lesz a győztes, amely a legtöbbet tette a magyar né­pért (lásd: 1994. május). Mára már eljutottunk odáig, hogy József Attila mindenkié, még a kacsasültet élvezőké is, ne értsen félre, nem sajnálom tőlük, de könyörgöm, ki vál­lalja a Horger Antal „urat”???! Megköszönve tisztelt Mi­niszterelnök Úr türelmét, egy József Attila-idézettel búcsú­zom, amelyet a költészet nap­ján mi nem válogattunk, mi minden egyes versét egyfor­mán szeretjük. Idő hiányában csak idézek: „Harmadnapja nem eszek,/ se sokat, se keve­set.../tiszta szívvel betörök,/ha kell, embert is ölök!...” (Sínen vagyunk, mint József Attila.) Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mi is szeretnénk ott lenni a Parlament előtt, és egy szál vörös szegfűvel a kezünkben újra Önre szavazni! Nem kék szalaggal, hanem nemzetiszí­nűvel, ilyen jelszóval: A kor­mány mellett szavaztunk, a kormány mellett kitartunk. Munkájukhoz sok sikert kí­ván: egy 2514-es a sok közül! Elment a község Reggel a kelő nappal érkezett a futótűzként ter­jedő hír: meghalt a község mindenki által tisztelt, szeretett főorvosa, dr. Hajnády Endre, a .nyugál­lományú” orvos. Iskolatársak voltunk, mi több, jó barátság fűzött össze vele. Ő is ’31-ben iker­párként látta meg a világot. A fővárosba (egye­temi, főiskolai tanulás) is azonos személy hozta számunkra a zsebpénzt és a hazai pakkot. Aztán mindketten hazajöttünk a község szolgálatába. Ő átvette édesapja örökségét, s vitte, folytatta hosz- szú évtizedeken át, mindenki nagy megelégedé­sére. Orvosi, gyógyítómunkája mellé sok köz­funkciót is vállalt, látott el nagy gonddal. Több ciklusban volt tanácstag. A község apraja-nagyja nagy bizalommal volt iránta. Tudták (tudtuk), szeretett orvosa hogy jó az őáltala megállapított diagnózis, hogy naprakész az orvostudományban. Több évtizedes gyógyító, megelőző munkás­ságát számos dicsérettel, kitüntetéssel jutalmaz­ták. Soha nem láttuk fáradtnak, gondterheltnek, panaszra sem emelte száját (szavát). A betegek érdekében bátran szembeszállt mindenkivel. Még a szabadságát is megkurtította mások ér­dekében. Emlékszem édesapja búcsúztatására, ott volt a falu apraja-nagyja. Ö is megérdemelt volna hasonlót. Mi, volt iskolatársai, betegei, most fájó szívvel búcsúzunk Tőle, a község főor­vosától. Joó Sándor ny. tanár Szihalom Csúf gyöngy...? Április 18-án megjelent lapjuk­ban a „Csúf gyöngy - szemét­dombon” c. cikk. Sajnos, cím­elírás történt. Kérem, addig ja­vítsák ki, míg bonyodalmat nem okoz. Ugyanis én a cikkem címét szó szerint így írtam: „Gyöngy a szemétdombon". Ne bővítsék azt félreérthetően. Ugyanis a lapban megjelent cím szerint a Flóra Hotelt én csúfnak nevezem. Erről szó sincs! Én igenis gyöngynek tar­tom, városunk szép létesítmé­nyének. Csupán a környezetét kifogásoltam. Nem ragaszko­dom a lapban történő helyesbí­téshez, csupán a Hotel Flóra vezetősége előtt tisztázzák, amennyiben arra szükség lenne. *** Más. Lapjuk olvasóinak külön öröm volt az, amikor a kiadó színes mellékletű heti műsort mellékelt minden csütörtöki napon megjelent példányhoz. Azt hiszem, a kiadónak is meg­érte, hogy e számokból többet tudott eladni. Mondom ezt azért, mert sok kisnyugdíjas és munkanélküli-segélyből élő megyei lakos a csütörtöki szá­mot megvette a műsor miatt is. Sok ismerősöm van, aki nem tud előfizetni, nem telik kis pénzéből arra, hogy naponta megvegye kedves lapjukat. Javaslom a kiadó bevételé­nek ilyen javítása érdekében, de azért is, hogy minden héten csütörtökön vagy pénteken több lapszám fogyjon, állítsák vissza a heti műsormellékletet. (Költségkímélés miatt esetleg csak a borítót tennék színessé.) Rátkai György Eger A hibákat elismerni, korrigálni nem vétek Válasz Dobos Róbert Úrnak, az Agria Volán Rt. Adatfeldol­gozó és Ellenőrzési Osztály ve­zetőjének az 1995. április 12-én megjelent „Utazás a bérlet kö­rül..." című nyílt levelére. Tisztelt Uram! Köszönöm az „Emberséget, tü­relmet, megértést hiányolom” című cikkemre írt válaszát. Az esettel kapcsolatban más meg­jegyzést nem kívánok tenni. Az előző cikkemben írt vélemé­nyemet továbbra is fenntartom. Köszönöm azokat a hasznos információkat is, amelyeket a tömegközlekedéssel kapcsolat­ban tudomásomra hozott. Úgy gondolom, eszmecserénk nem volt hiábavaló. A tömegközle­kedésben résztvevő mindkét fél tanulhatott belőle, ha mást nem, „csak” annyit, hogy a hibáinkat beismerni, korrigálni nem vé­tek. Ez is hozzátartozik az em­berség fogalmához... Tisztelettel: Alexáné Jakab Andrea Eger Száztizenhét éve a közoktatás szolgálatában Tisztelt Főszerkesztő Úr! Hivatkozással arra a törekvé­sükre, miszerint a közvéle­ményt különösen foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatban kü­lönböző véleményeknek is helyt kívánnak adni lapjuk ha­sábjain, az alábbiak közlésére kérem. Mondandóm a Heves Me­gyei Hírlap „Tanárok követe­lése - fedezet nélkül” című, a 88. számban megjelent írásá­hoz kapcsolódik. Ami a település túlfeszített iskolarendszerét és a nevesített tanodák kevésbé szerencsés elhelyezkedését illeti. Nos, a 2. Számú Általános Iskola ez év júniusában már 117. éve szol­gálja a közoktatást. Közel 100 évig egészen jó helyen volt, a kevésbé szerencsés elhelyez­kedés fel sem merült. Termé­szetesen azonban, hogy az újabb iskolák kényelem szem­pontjából - de csakis abból - többet tudtak nyújtani, hiszen azokban már a folyosót is fű­tötték, amikor nálunk a sze­nes-, majd az olajkályhák bi­zony még a tantermek egyenle­tes, megfelelő hőmérsékletét sem voltak képesek biztosítani. Nem volt konyhánk sem, mely a napközis tanulók ellátását szolgálhatta volna. Szinte törvényszerű volt, hogy bizony a jóval kedvezőbb objektív feltételekkel rendel­kező iskolák felé fordult a szü­lök egy része. Ma már szeren­csére nem így van. Önálló konyhája és gázfű­tése van az intézménynek. És ami ennél is fontosabb, hogy az iskolának csak a falai ré­giek, azonban a benne folyó tartalmi munka korszerű, a szakosított tantervű matema­tika keretében a városban el­sőként vezettük be a számítás- technika, az informatika okta­tását, az angol és a német ide­gen nyelvek közül választhat­nak a tanulók, és sorolhatnám. Az iskolánkban folyó ne­velő-oktató munka színvonalá­ról a középfokú iskolák mindig elismeréssel nyilatkoztak. En­nek őszintén örülünk, de talán még ennél is jobban annak a tendenciának, hogy az elmúlt két évben mintegy fél osztály­nyi tanuló érkezett hozzánk a különböző évfolyamokra, és a jövő tanévre ugyanennyi je­lezte a jövetelét. Bár, mint em­lítettem, körülményeink javul­tak ugyan, de nem valószínű, hogy éppenséggel a tárgyi fel­tételek, hanem reményeim sze­rint inkább a türelem, a szere­tet, s nem utolsósorban az itt megszerezhető tudás miatt vá­lasztják iskolánkat. A hivatkozott cikk nem rész­letezte a számítás díját, mely a „gazdaságtalan” működés állí­tását eredményezte, de egy biz­tos: más megközelítésből ép­pen ennek az ellenkezője igaz! Az önkormányzati képvi­selő-testület márciusi határo­zata értelmében tehát az új tanévre is két első osztályba várjuk a leendő iskolásokat. És végül. A recesszió nem áldozatokat, hanem további ál­dozatokat követel az oktatás­ügytől. Áldozatokat - és ezt már az alapfokú iskolák igazgatói munkaközösség-vezetőjeként mondom - eddig is követelt, csak ezek nem voltak látvá­nyosak. Úgynevezett adható pótlékokat évek óta nem fize­tünk, másfél éve megszüntet­tük az osztályfőnöki és a mun­kaközösség-vezetői óraked­vezményeket. Igen jelentős to­vábbá az a megtakarítás is, me­lyet a tanórán kívüli foglalko­zások egy részének, valamint a tanulók szabadidős tevékeny­ségének a pedagógus számára nem díjazott szervezésével ér­tünk el. Sajnos, valóban további ál­dozatokra, és immár látványo­sakra van kilátás. Érdeklődés­sel várjuk az újabb esedékes testületi ülést, mely többek kö­zött az áldozatok mértékéről is dönt. Bízom abban, hogy a döntés tényleg „csak” takaré­kosságról szól majd, nem pe­dig városunk közoktatásának alapjaiban történő megrengeté- séről. Köszönettel: Dobos Mária igazgató

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents