Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-02 / 101. szám

Mozi Szeles idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS HEVES MEGYE TÉRSÉGÉRE A kontinens középső területei felett egy magas nyomású öv helyezkedik el, a fronttevékenység Európa északi és délkeleti vidékeire szorult. Hazánk a Balkán-félsziget felett örvénylő cik­lon és az említett magas nyomású te­rület határán fekszik, ahova keleti, északkeleti áramlással néhány fokkal hűvösebb, változó nedvesség tartalmú levegő érkezik. Ezért ma eleinte több­ször erősen felhős lesz az ég, és ki­sebb záporok is előfordulhatnak. Ké­sőbb csökken a felhőzet, és hosszabb- rövidebb időszakokra mindenütt kisüt a nap. Szeles lesz az idő. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű, ami kevéssel a sokévi átlag alatt van, ______________ He ves megyében a nap első felé­ben még többször lesz erősen felhős az ég, és helyenként kisebb zápor is kialakulhat. Később szárazabb léghul­lámok érik el a térséget, csökken a felhőzet és a csapadék valószínűsége. Délután néhány órára a nap is kisüt­het. A keleti, északkeleti szél élénk, gyakran erős lesz. Kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, kora délutánra 12,16 fokig emelkedik a hőmérséklet. Vízhőmérsékletek °c °c Balaton: 12 Velencei-tó: 16 Tisza-tó: 12 Fertő-tó: 16 Tisza: 10-13 Duna: 12-13 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Eger: . 15 Füzesabony: 15 Hatvan: 16 Kékestető: 8 Gyöngyös: 15 Párád: 12 Heves: 16 Recsk: 14 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 40-50 Velencei-tó: 45-50 Tisza-tó: 50-55 Fertő-tó: 40-50 Eger: 40-50 Füzesabony: 40-50 Hatvan: 40-50 Kékestető: 50-55 Gyöngyös: 40-50 Párád: 45-50 Heves: 40-50 Recsk: 45-50 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Kedd Humor 1995. májas 2., A Nap kél: 5.27 órakor, nyugszik: 19.55 órakor. A Hold kél: 7.17 órakor, nyugszik: 22.33 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ZSIGMOND Az apa lábujjhegyen beoson a fia szobájába, nehogy megza­varja a srácot a tanulásban. De a gyerek nem a könyvei fölött ül, hanem az ágyon fekszik, és a plafont bámulja.- Mi az, fiam, csak nem vagy beteg? - rémül meg az apa.- Nem.- Akkor miért nem tanulsz?- Már hogy a fenébe tudnék tanulni most, amikor a magnóm a szerelőnél van. Recept bordás szelet nevű kedves olvasóinkat! A Zsigmond germán ere­detű férfi név, jelentése: győzelmes védő. Védőszentje: Szent Zsig­mond burgundiai király. Hozzávalók: 4 tojásfehérje, 1/2 citrom lereszelt héja, 14 dkg porcukor, 12 dkg darált dió, a forma kikenéséhez zsír. A habbá vert tojásfehérjékbe keverjük a citromhéjat, a cuk­rot, végül a darált diót. Kizsírozott őzgerinc formában közepes tűznél sütjük meg. Deszkára kiborítjuk, és azon melegen meg­hintjük porcukorral. Csak a külföldieket fenyegeti az AIDS? Vang Ting-csen szerint az AIDS a külföldiek betegsége. „A kór csupán nem kínaiak számára jelent problémát” - mondta a 3,7 millió lakosú Kunming dél-kínai város polgármestere a DP A német hírügynökség tu­dósítójának. „A repülőtéren szigorú ellenőrzést vezettünk be” - hangoztatta. Bár hallott néhány AIDS-betegről a bur- mai határ közelében, Jünnan tartomány fővárosában nem fordultak elő AIDS-megbete- gedések. Egészen más véleményen van a tartomány helyettes kor­mányzója, Liu Jing, aki „na­gyon súlyos gondról” beszél. Jünnanban mindenekelőtt a ká­bítószer rabjai fertőzik egymást a közös tűhasználatával. „Nagy gondban vagyunk, egy sor in­tézkedést tettünk a betegség el­terjedésének megakadályozá­sára” -jelentette ki. „Hiányzik azonban a tapasz­talat a betegek kezelésénél.” Az AIDS-ben szenvedők 70 száza­léka Jünnan tartományban ta­lálható. Fő oka a délen fekvő tartományban elterjedt kábító­szer élvezete. A tartomány ugyanis a Burma, Laosz és Thaiföld al­kotta „arany háromszög”-gel határos. Hozzájárul a veszély­hez a tudatlanság is. Tíz jün- nani lakos közül kilenc nem tudta megmondani, hogyan is terjed a HIV-vírus. A kábító- szeresek 90 százalékának pedig fogalma sincs arról, hogy a tű­vel tovább lehet adni a vírust - állapította meg a német hírügy­nökség. Jünnanban a virágzó prosti­túció további, igencsak komoly veszélyt jelent. Már a repülőtér parkolójában vidáman kacará- szó lányok integetnek a taxik hátsó üléséről, felajánlva szol­gálataikat. Létezik ugyan egy nőszövetség, amely küzd a prostitúció terjedése ellen. Arra azonban még senki sem gon­dolt a szövetségben, hogy felvi­lágosítsa a nőket: óvszer hasz­nálatával védekezhetnek az AIDS ellen. 10-35%-os ÁRENGED­MÉNYES ANYÁK NAPI selyem VIRÁGVÁSÁR a DÓMUS Virágszalonban május 2-8-ig. MOST VÁ­SÁROLJON, MERT MEGÉRI! (30223) Antennaszerelés, javítás 36/314-856. (29767) Bt.-k könyvelői! Társasági adóbevallási céltanfolyam indul. T.: 36/311-015. (30221) 0 km-es LAND ROVER DISCOVERY 2.5 TDI te­repjáró eladó (ÁFA vissza­igényelhető). Lakáscserét be­számítok. Érd.: 36/341-138, 341-434. (29269) HA KEDD, AKKOR VÁ­SÁR! MINŐSÉGI BÁ- LÁSRUHA-VÁSÁR FÉL­SZITPEREXPRESSZ PÉNZÉN A KDNP-NÉL! GYERMEKRUHÁK 50 Ft/ DB. A VIKING HARIS­NYAGYÁR TERMÉKEI A LEGOLCSÓBBAN! JÖJ­JÖN EL, MEGÉRI! (20100) Gyermekfelügyeletet alkal­manként is vállalok. T.: 36/324-127, 18 óra után. (29177) ANYÁK NAPI kedvezmé­nyes CSEREPESVIRÁG- VÁSÁR május 2-3-4-én az OÁZIS VIRÁGSZALON­BAN Eger, Rózsa K. 18/A. (29807) Hallotta, tudja már? A GHOST Böngészdébe fürdő­ruhák, shortok, pólók, far- mershortok, vászonnadrágok érkeztek. Olcsó ár, extra mi­nőség! Eger, Hibay K. 3. (30151) Jásszentandráson a Ther- mál fürdőtől 200 m-re nya­raló eladó. Érd.: este 06- 36/323-843. (30113) Parabola- és tv-vásár 10­20% engedménnyel Meg­ahertz Eger, Csiky 15. 314- 856. " " (29766) Tv, videojavítás helyszínen is garanciával. Tel.: 36/315- 029, 06-20/421-011. U.itt tanulót felveszek. (28345) UTB 450-es lánctalpas traktor eladó, alkatrészekkel együtt. Érd.: 52/361-780 IS­TÓK. (30175) Új áru érkezett a Hacu- kába! Fürdőruha, short, női vegyesruha! Eger, Mátyás k. 87. Nyitva: h-p 10-18-ig. (30194) Házi AIDS-teszt - Belga kutatók kifejlesztettek egy olyan tudományos módszert, amelynek segítségével bárki odahaza is megállapíthatja, hogy AIDS fertőzött-e, avagy sem. Az új eljárás már 24 órával a fertőzést követően kimu­tatja a bajt. E házi AIDS-teszt annyira megbízható, hogy kontrollvizsgálatra nincs szükség. Belgiumban és Németor­szágban már megkezdték a házi laboratórium árusítását... Indiai prostituáltak megsegítése EGRI URÁNIA Du. 3, 5 és este 7 és 9 órakor: Halálugrás Színes, amerikai akciófilm URÁNIA KAMARAMOZI Du. 4, este 6 és 8 órakor: Jobb szépnek és gazdagnak lenni EGRI PRIZMA Du. 5 órakor: Megint tanú Este 7 órakor: Kis buddha Amerikai film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 órakor: Az árnyék Színes, amerikai film Este 6 és 8 órakor: Zaklatás Színes, amerikai film GALYATETŐ (Nagyszálló) Este 6 órakor: Szabadesés Színes, amerikai thriller HATVANI APOLLÓ Este 6 órakor: Nagy ugrás Színes, amerikai film Este 8 órakor: Rejtélyes manhattani haláleset Színes, amerikai film Színház Gárdonyi Géza Színház Du. 4 órakor: A láthatatlan ember (Ady-bérlet) Du. 4 órakor: Számvetés Stúdió-előadás (Bérletszünet) Újjáépítik majd Scarlett „szülőházát” Német segítséggel újjáépítik Atlantában azt a házat, amely­ben Margaret Mitchell világsi­kert aratott „Elfújta a szél” című regénye született. Több hónapon át tartó tárgyalások után a Daimler Benz vállalat szóvivője közölte, hogy finan­szírozzák az elmúlt esztendő­ben tűzvész következtében csaknem teljesen elpusztult ház újjáépítését. Margaret Mitchell, aki az 1920-as évek végén még alig ismert újságíró volt, férjével szerény, kétszobás lakást bérelt a házban. Kartörést szenvedett, és a kényszeipihenő idején kezdte meg a világhírnevet hozó regény írását. A házat a múlt század végi eredeti formájában építik majd újjá. A jövő nyárra pedig, az Olimpiai Játékok kezdetére irodalmi múzeumot létesítenek az épületben - jelentették a német lapok. Kezdeti lépésként nyolc indiai szövetségi államban létesítenek otthonokat prostituáltak és gyermekeik ideiglenes elhelye­zésére. A DPA szerint ezt a Vá- ránaszi indiai városban alakult segélyszervezet elnöke jelen­tette be, közölve, hogy az első két otthon a városban nyílik meg. Az otthonok mindegyiké­ben 40 prostituált találhat ma­gának ingyenes lakást. Ugyan­csak ingyenes lesz az étkezteté­sük és ruháztatásuk is. A segélyszervezet adatai sze­rint India 17 szövetségi államá­ban mintegy 2,4 millió prosti­tuált űzi embertelen körülmé­nyek között a legősibb ipart. Becslések szerint 5,2 millió gyermek anyja prostituált, s ál­talában maguk a gyermekek is prostitúcióra kényszerülnek. Az érvényben levő rendelkezé­sek nem teszik lehetővé e gyermekeknek, hogy állami vagy akár magániskolába járja­nak. A segélyszervezet azt ter­vezi tehát, hogy iskolákat léte­sít a vöröslámpás negyedekben. Végül a segélyszervezet ada­tai szerint a prostituáltak átla­gosan napi egy márkának meg­felelő összeget keresnek, s eb­ből 75 pfennignek megfelelőt kénytelenek leadni a striciknek, bordélyház-tulajdonosoknak és rendőröknek. Lottószámok, -nyeremények 5 a 90-ből. A nyerőszámok: 20, 35,48, 66, 80. A héten öttalála- tos szelvény nem akadt. A négyesek egyenként 530.694, a hár­masok 5.9397 a kettesek 251 forintot fizetnek. 6 a 45-ből. A nyerőszámok: 6, 7, 23, 34, 36, 39. A pótszám: 15. A héten 6 találatos szelvény nem volt. Az 1 darab 5+1-es nye­reménye 4.814.888 forint. Az 5-ösök egyenként 111.170, a 4-esek 1.674, a 3-asok 168 forintot érnek. Joker. A kisorsolt Joker-szám a következő: 3 8 6 5 6 2. A héten telitalálatos Joker nem volt. Rendkívüli sárkánygyíklelet Megkövült őshüllők és ősem­lősök eddigi legdúsabb lelő­helyére bukkantak amerikai és mongol őslénykutatók a Góbi sivatagban. Ä DPA és a Reuter szerint a 248 millió esztendeje kezdődött és 65 millió éve véget ért földtörté­neti középkorból, kiváltkép­pen a mintegy 120 millió év­vel ezelőtti felső kréta idő­szakból származó, gyakran összefüggő csontvázmarad­ványok remekül konzerválód­tak. A Nature című tudomá­nyos folyóiratban olvasható beszámolójában Michael No- vacek, a New York-i földtör­téneti múzeum kutatója úgy vélte, hogy az Uhá Tolgod (Barna dombok) vidékén lévő, mindössze négy négy­zetkilométer kiterjedésű lelő­helyen sok értékes őskövüle­tet lelnek még a paleontoló­gusok. Az egyedülálló leletek között akadnak páncél védte ankylosaurusok, orrszarvúhoz hasonló protoceratops-félék, valamint oviraptorok és velo- ciraptorok, e feltehetően ra­gadozó őslények. A kutatók felfedezték to­vábbá mintegy négyszáz ősemlős és gyík fosszilis ma­radványait, s első ízben buk­kantak a mononykus nevű fu­tómadár koponyájának és the- ropoda dinoszaurusz embrió­jának kövületére. A tudósok még találgatják, hogyan maradhattak fenn ilyen jó állapotban a legfris­sebb leletek: vélhetően hirte­len támadt homokviharok te­mették el az ősállatokat. Értékes gépkocsikat árvereznek majd el Autóárverést rendeznek majd Monacóban május 23-24-én, azaz a Forma 1-es nagydíj mo­nacói futamával azonos idő­ben... A kalapács alá kerülő kocsik egyik „sztárja” az az 1931-es évjáratú Rolls-Royce Phantom lesz, amelyet Charlie Chaplin a válásukat' követő vagyonmeg­osztás címén adott feleségének, Paulette Goddard-nak. A Reu­ter hírügynökség jelentése arról is szól, hogy a gyűjtők számára minden valószínűség szerint hasonlóan ritka csemege lesz az a kétüléses Toyota 2000 GT sportkocsi is, amelyet a James Bond szerepét játszó Sean Connery vezetett a „Csak két­szer élsz” című, sikeres Film­ben. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents