Heves Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-11 / 109. szám
1995. május 11., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Zöldszíveseink országos sikerei Éled a poroszlói csónakkikötő. A megkopott vízi járműveket festik, készítik a szezonra. FOTÓ: PERL MÁRTON „Előbb azt hittük, lufi robbant” Megyénk általános iskolásai évek óta aktívan tevékenykednek a zöldszíves mozgalomban. A környezetvédelmi feladatok mellett részt vesznek különböző pályázatokon is. S nem is kis sikerrel. A Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom országos találkozóján, melyet Sátoraljaújhelyen tartottak, sor került az év folyamán meghirdetett országos pályázatok elbírálására. Nagyon jól szerepeltek a Zöldszíves Juharág szervezetei. A Nagy Zöldszíves pályázaton második helyezést ért el a Zagyvaszántói Általános Iskola Zöldszíves Zagyva-ága, ötödik lett az andornaktályai Búbos A napokban ülésezett Horton a Csatornamű Társulat intézőbizottsága. A testület tagjai az ellenőrző bizottság képviselőjével együtt megtekintették a már részben elkészült tisztítótelepet, valamint a több mint három kilométer hosszú hálózatot. A tervek szerint az év másodikfelére a beruházás egy része elkészül, és működik is majd a Szezonnyitó tanácskozásra gyűltek össze tegnap délután a megyeszékhely idegenvezetői a Hotel Egerben. A társaság az Eger Idegenforgalmáért Egyesület szekciója, melynek tagjai kicserélték tapasztalataikat. Gecsei Anikó, a Tourinform irodavezetője elmondta: szeretnék, ha a hozzánk látogató idegenek „többnapos városnak” tartanák Egert. Vagyis a gazdag programok maradásra bírnák őket. Ez jelentős bevételhez juttathatná a települést. Az idegenvezetők tájékoztaJótékonysági bált rendeztek a vállalkozók Szihalmon, az általános iskolával közösen. A bál bevételét nyári táborozásra fordítják, mivel a szülőknek 25-30 százaléka munka- nélküli, és nem tudja fedezni az 5-6 ezer forintos költséget. Hovatovább luxusnak számít a gyermekek üdültetése. Beer Ferencné iskolaigazgató és Farkas József polgármester köszöntő szavai után színvonalas műsor szórakoztatta a közönséget az iskola tornatermében. Az est sztárja a Füzesabonyi Zeneiskola kórusa és szalonzeneBanka környezetvédő kör és az Uhu természetvédelmi szakkör a Forrás Gyermek-szabadidőközpontból. Kilencedik helyen végeztek az Apró Novaji Zöldszívesek. A Patakpályázaton harmadikok lettek a Sanda Maria Gimnázium Zöldszíves Margaréta csoportjának tagjai és az Uhu természetvédelmi szakkör a Forrás Gyermek-szabadidőközpontból. Negyedik helyet szerzett az Erdőtelki Általános Iskola Méhecske környezetvédő köre, az andornaktályai Búbos Banka környezetvédő kör, ötödikek az Apró Novaji Zöldszívesek lettek. település központjában. A próbaüzemet és a rendszer működtetését egyébként a Heves Megyei Vízmű Vállalat hatvani ki- rendeltségére bízta az intézőbizottság és az önkormányzat. Mint megtudtuk, a munkálatok befejezése - az anyagiak függvényében - akár évekig is elhúzódhat. (fari) tót kaptak a múzeumok nyitva tartásáról, a belépőjegyek áráról, a templomok miserendjéről, az orgonakoncertek idejéről, az év előre tudható kulturális rendezvényeiről, kézhez vehették a Tourinformnál beszerezhető kiadványok, képeskönyvek, térképek listáját. A rendezvényen Badacsonyi Ferencné, a szekció vezetője ismertette a kitűző használatát. Más városokban - például Sopronban - kizárólag a jelvényes helybéli kalauzok kísérhetik a kirándulókat. kara volt. A füzesabonyi táncklub mediterrán tájakat idézett spanyol táncával. Az egri Kenguru akrobatikus tánccsoport tagjai is nagy sikert arattak. A kétszáz fős vendégsereg reggelig ropta a táncot. A mulatságnak mégsem a résztvevők voltak a fő nyertesei, hanem az a száz diák, akiknek ily módon a Szihalmi Gyermekekért Alapítvány számlájára befolyt ösz- szegből lehetővé vált a tíznapos Tisza-parti táborozás. (Szatmári Irén közlését lejegyezte: G. E.) (Folytatás az 1. oldalról)-Oda akartam ültetni magam mellé a lányomat, de milyen jól tettem, hogy nem tettem! - folytatja Nagyné. - Egy nagy durranásra lettünk figyelmesek, és láttam, hogy vérzik a kézfejem. Nagy László még ma is sán- tikál.- Azt mondták, 8 napon belül gyógyul a sérülés, ám azóta sem jöttem rendbe - mondja. - Laci fiamnak a lábába fúródott két lövedékdarab, a feleségem a combjába kapott egyet, Mizser- nének pedig a sípcsontját érte egy szilánk. Nekem másfél órás műtét során távolították el az idegen anyagot. Akkor még azt hittük, kisebb a baj. Magunkkal Tizenegy iskola részvételével rendezte meg a Magyar Vörös- kereszt megyei szervezete tegnap Egerben a megyei elsősegélynyújtó versenyt. Amint azt Gortva József megyei titkártól megtudtuk: elsősorban arra voltak kíváncsiak e vetélkedőn, mennyire voltak eredményesek az intézményekben megtartott tanfolyamok. A mostani eseménynek az az érdekessége, hogy június 2-től 4-ig Egerben rendezik meg az országos ifjúsági elsősegélynyújtó versenyt. A tapasztalatok szerint, akik már a megyei vetélkedőre eljutnak, jól felkészült gyerekek. A cél viszont az, hogy az iskolákban, az életben is hasznosítani tudják tudásukat. Az írásbeli tesztek megolvoltunk elfoglalva, olyan volt, mintha egy gázzal töltött luftballon robbant volna fel.- A lövöldöző illető eltűnt - veszi át a szót Nagyné. - A salakmotoros srác szólt a közelben tartózkodó rendőröknek, de azok nem jöttek, mivel biztosítaniuk kellett egy másik helyszínt. Végül két motoros járőr érkezett oda, ők intézkedtek. A két család kapott egy levelet dr. Tari Ferenc vezérőrnagytól, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokától. A tábornok elnézést kért, amiért „volt munkatársuk érthetetlenül és váratlanul viselkedett”. Nagyné szerint azonban - a hivatalos állásponttal szemben - bizony semmiféle dulakodás dása mellett különböző helyszíneken gyakorlati feladatokat is meg kellett oldaniuk a résztvevőknek: a legérdekesebb talán a „balesetet szenvedett” autóból való mentése volt. De meg kellett birkózniuk az újraélesztéssel, a kartörés azonnali ellátásával, a nyílt seb bekötözésé- vel is. Az általános iskolások közül az első három helyen az egri Balassi Bálint, a besenyőtelki és a gyöngyösi Egressy Béni Általános Iskola csapata végzett. Középiskolai kategóriában az egri és a hatvani egészségügyi szakközépiskola vitte el a pálmát. Általános kategóriában az egri Gép- és Műszeripari Szak- középiskola, a hatvani Damjanich János és a gyöngyösi Jóéii veszekedés nem előzte meg a lövést. Az illető csak bámult, meg nézelődött és nevetgélt. A cselekményt egyébként - mint arról a sajtó beszámolt - Kaczur János, a büntetés-végrehajtó intézet szolgálaton kívüli őrmestere követte el az engedéllyel magánál tartott önvédelmi Magnum pisztollyal. A vizsgálat állása szerint találkozott egy korábbi fogvatartottjá- val, s vita bontakozott ki köztük. Dr. Tari Ferenc ma délelőtt 10 órakor a petőfibányai polgármesteri hivatalban személyesen is megköveti a történtek szenvedő alanyait. (T. O.) zsef Attila Szakközépiskola jeleskedett. A tegnapi elsősegélynyújtó versenyen az élet nem várt eseményt produkált. Miközben a gyerekek a különböző „állomásokon” úgynevezett megrendezett szituációkban vizsgáztak elsősegély- nyújtó ismereteikből, az Érsek- kert mellett, a Fekete Ló fogadónál egy nyolcvanéves néni rosszul lett. Eszméletét vesztette, leállt a szívverése, a vérkeringése. A versenyen résztvevők azonnal segítségére siettek, rohammentőt hívtak, s közös erővel sikerült újraéleszteni a szerencsétlen idős asszonyt, akit a mentők azonnal kórházba szállítottak. ✓ (mikes) Dr. Renn Oszkár képviselői fogadóórája Dr. Renn Oszkár, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 5. sz. választókerületének képviselője ma 16 és 17 óra között a Technika Házában (Eger, Klapka Gy. u. 1.) fogadóórát tart, oda várja választópolgárait. Végzősök koncertje lesz az Ifjúsági Házban Pénteken 19 órától az Ifjúsági Ház nagytermében a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola végzős diákjai adnak hangversenyt. Műsoron Liszt, Bartók, Chopin és Bach művei szerepelnek. A belépés díjtalan. Sportkedvelők! Idén is lesz Fut Abony Füzesabonyban idén is megrendezik a népszerű Fut Abony sportrendezvényt. Május 20-án 9-től lehet rajthoz állni a Széchenyi általános iskola előtt. Szakköri évzáró kiállítás a Forrásban A Forrás Gyermek-szabadidőközpontban szakköri évzáró és a művészeti szakkörök kiállítása lesz pénteken, 12-én 15 órától. Fellép a megÁRThat Diákszínpad, a Szederinda néptáncegyüttes, a Tótágas játékdélutánon lesz sárkányépítés, nemezelés, pecsétviasz-emb- léma készítés, kézműves-foglalkozás, sportos ügyességi játék, RC-autóverseny. Hat órától a kisDOBÓSOKK színjátszókor jutalom-előadásában láthatják az érdeklődők a Padlás musicalt. A Győri Balett társulat egri vendégszereplésen A Győri Balett társulata, melyet 1992 óta támogat aPhilip Morris Egri Dohánygyár, május 12-én 19 órakor az Egri Gárdonyi Géza Színházban vendégszerepei. Az előadás programja: Carmina Burana, Pár- kák, Játék a szerelemmel. Az eseményt az Eger-Philip Morris Alapítvány támogatja. Hétvégi programok a művelődési központban Egerben, a Megyei Művelődési Központ dísztermében 12-én, pénteken este hét órakor könnyűzenei koncertet ad az Agria vegyes kar és a Szepesi jazz-quartett. Vezényel Popel- láné Király Katalin. Vasárnap este hét órától a Gajdos táncház várja a művelődési központba a látogatókat. Előbb évadzáró koncert lesz, majd utána tánctanítás. Székelyföldi és gyimesi táncokat tanít Bódi Tamás és párja. Evekig is elhúzódhat Horton a csatornahálózat kiépítése... Amit a kalauznak tudnia kell Bálozók az iskolásokért A véletlen igazi életmentést produkált Megyei elsősegélynyújtó verseny Ugráló orangutánok, ordító tevék Egy bús egri férfi jogos panaszai Költői kérdésekkel halmozta el a keddi egri közgyűlésen Vár- konyi György képviselő a társait. Amit mondott, a polgár- mesteri hivatalra és a rendőrségre tartozik elsősorban, de nem árt, ha mindenki tudja, aki Egerben él. Épp ezért Olvasóinkkal is megosztja észrevételeit.- Az utóbbi időben egyre lakhatatlanabb a város - vélekedik a képviselő. - Különös állatfaj jelent meg itt, a padokon ugráló orangután és az éjszakában ordító teve keveréke. A belváros közlekedési rendjére fittyet hánynak egyesek, pótkocsis teherautók hajtanak be a négy méter széles utcácskákba! Nem törődnek azzal, hogy 10-18 óra között nem szabad árut szállítani a centrumban. Sokan gépkocsikkal, motorokkal cirkálnak a Dobó téren, s parkolnak a kis Dobó téren.- Az állattartási rendeletet sem veszik komolyan az egriek. Néhány „erős” fiú vérebekkel ijesztgeti a járókelőket. Nálunk még nem jött divatba a „kis lapát, kis zacskó” használata.-A többfunkciós gépjárműveket nem a telephelyükön tartják a vállalkozók, hanem a közutakon. Némelyik szállító- eszköz hónapokig vesztegel, bakon állva csordogál belőle az olaj.- Struccpolitikát folytat a város a rendelkezésével: „kocsma, nyerőautomatás játékterem csak kétszáz méterre az iskoláktól üzemelhet”. Kérdem: melyik gyerek nem bír még két métert menni, ha éppen ilyen „műintézményt” kíván felkeresni? Ha a lakosság igényli ezeket a helyeket, ne dugjuk a fejünket homokba! Ha nem igényli, merjünk nemet mondani a vállalkozónak!- A fiatalok szórakozására nincs egyéb alternatíva, mint diszkó és játékterem. Ezek a helyek kevésbé ellenőrizhetők. A rendőrségnek nem „anti- drog-diszkót” kellene szerveznie, hanem szépen elsétálni a Stellába és a Kazamatába, s ott megcsípni a kábítószer-árusítókat. Jó néhány gyerekről tudom - ismert emberek csemetéi -, hogy kábítószerfüggőek. Bizonyítani nem tudom, de az a véleményem, hogy a városban jelen van a keménydrog. E témával folyamatosan foglalkozni kell. A hatóság egyedül képtelen megbirkózni vele. Ezt tudomásul kell venniük a szülőknek és a pedagógusoknak is. Várkonyi György arra készül, hogy a következő testületi ülésre interpelláció formájában is benyújtja észrevételeit. Mert az írásban feltett kérdésekre valakinek válaszolnia kell. (négyessy) Folytatódó tárgyalások Recsken még nincs gazdája az ércbányának A Recski Ércbánya Vállalat eladása-megvásárlása körül újabb fejlemények láttak napvilágot. Évek óta vajúdó problémáról van szó. Újságcikkek egész sora jelent meg a vállalattal kapcsolatban, de természetesen foglalkoztatja a kérdés a térség lakosságát, kiváltképp az ott élő munkanélkülieket. Mi most a valós helyzet? Csomós László országgyűlési képviselő lapunknak nyilatkozva elmondta:- Most, május 2. és 5. között az Oil Capital Ltd. Inc. elnöke és elnökhelyettese Magyarországon járt, hogy folytassák két éve húzódó tárgyalásaikat a Recski Ércbánya Vállalat megvételével kapcsolatban.-A konzorcium, melynek tagjai az Oil Capital Ltd. Inc. és a China Metallurgical (Group) Corporation, 138— 150 millió USA-dollárt kíván befektetni a Recski Ércbánya Vállalatba. Közvetve és közvetlenül 2500 főt foglalkoztatva, jelentősen csökkentené a térség munkanélküliségét.-A konzorcium tagjai budapesti tartózkodásuk során magas rangú kormánytisztviselőkkel és felelős parlamenti vezetőkkel is találkoztak. (rada)