Heves Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-14 / 88. szám
6. oldal Családi Tükör 1995. április 14., péntek 1995. 03. 25. 51 cm, 2700 g Szüleim: Zubor Márta Zita és Veres Lajos Mezőtárkány, Rákóczi u. 40. Ki lesz a Heves Megyei Hírlap gyermeke? Szerkesztőségünk meghirdette: keressünk a Heves Megyei Hírlap gyermekét. Változatlanul arra kérjük a szülőket, hogy küldjék be gyermekük születési értesítőjét, amit ingyen és bérmentve leközlünk a lapban. Az év végén - karácsonyra - sorsolás útján döntjük el, ki is lesz a Heves Megyei Hírlap gyermeke. Az ő jutalma pedig egy 100.000 forintos vásárlási utalvány. Természetes módon a jutalmazott újszülött sorsát a későbbiekben is nyomon követjük, beszámolunk fejlődési szakaszairól. Az 1995-ben született kisbabák érkezését tanúsító okmányokat kérjük postacímünkre eljuttatni: 3301 Eger, Pf. 23. 1995. 02.17. 56 cm, 3500 g Szüleim: Kállai István és Kállainé Nagy Gabriella Füzesabony, Kerecs. u. 13. 1995. 01. 05. 01.37 ó. 54 cm, 3250 g Szüleim: Pekk Gábor és Mi- halik Marianna Eger, Koháry u. 10. II/6. 1995. 01.16. 05.16 ó. 52 cm, 3850 g Szüleim: Tóthné Nagy Ágnes és Tóth Lajos Szihalom, Hunyadi u. 60. 1994. 06. 07. 07.15 ó. 54 cm, 3600 g Szüleim: Cseh Péter és Cseh Péterné Bélapátfalva, Szabads. 2. Viktória születésének egyszerű története 1993. április 25-én született meg kislányunk, Viktória. A fent említett tény önmagában - rajtunk kívül - a világ számára nem tűnik szenzációnak, hiszen nap mint nap rengeteg nő hoz a világra szép és egészséges babát. Amiért tollat ragadtam, annak oka, hogy ebből a sok szülésből, születésből csak azok kerülnek nyilvánosságra, csak azok számítanak szenzációnak, melyeket sajnos, valamilyen tragédia kísér. Ennek ellensúlyozására írnám le saját történetemet. Huszonkét éves koromban, másfél évi házasság után gondoltunk férjemmel arra, hogy most már itt lenne az idő családunk létszámának bővítésére. Az elhatározást tettek követték. Alaposan megvizsgáltattam magam, vitaminokat szedtem, és tervünk megszületése után két hónappal közölhettem Zsolttal az örömhírt: kisbabánk lesz. Zsolt mind a kilenc hónap alatt hűséges, türelmes, segítőkész társam volt. Elvégeztünk egy tanfolyamot is, mely feljogosított arra, hogy a szülés alatt mellettem legyen, ott legyen a legszebb és legnehezebb pillanatokban. A terhesség szinte komplikációmentesen zajlott, egészen 1993. április 24-ig. (1994. május 6-ra voltam kiírva.) Ezen az estén tompa, majd egyre erősödő fájdalmat éreztem hasam jobb oldalán. Nem tudtam, mi ez, de annyit sejtettem, hogy nem a várva várt jósló, esetleg szülési fájMolnár Viktória, született 59 cm-rel, súlya 3950 gramm dalmak. Nőgyógyászom javaslatára éjszaka 1 óra 30 perckor Ujjééé! Új Jééé! Megnyílt az új DISZKONT Április I l-én Hatvanban, a Horváth Mihály út 14. alatt megnyílt a Jééé Diszkont áruházlánc legújabb tagja! Kedvező árak, széles áruválaszték! Mennyi! ^ És csak ennyi! bementünk a szülészetre. Megállapította, hogy a szülés még nem indult meg. Reggelig talonba helyeztek egy üres szobába. Néha jó lett volna megmozdulnom, de a legapróbb mozzanatra a fájdalom erős „késszúrássá” változott. A kínoktól megdermedve és megijedve, azonnal lemondtam ebbéli szándékomról. Lassan, de végre eljött a reggel. Zsolt már korán ott volt mellettem, és próbálta tartani bennem a lelket, csitítgatott, hiszen akkor már 12. órája tartott a fájdalom, csillapítókat pedig már végképp nem kaphattam, nehogy elmúljanak azok a tünetek, melyekből következtetni tudnak arra, hogy mi lehet a probléma. Orvosom, amikor megérkezett, „átvette” velem addigi kórtörténetemet, majd közölte, hogy hasi ultrahang- vizsgálatra vitet. A vizsgálat eredménye: „Az epehólyagban három, 9 mm méretű mobilis, éles, mögötte hangámyékot adó echodens, képlet van...” Magyarul: epekőbetegség. Pillanatnyi öröm, megkönnyebbülés. Ha „csak” ez a baj, mármint az elmúlt órák alatt produkált tünetek is ezt látják bizonyítani, megfelelő szerekkel tompítják, illetve megszüntetik a görcsöket a kicsi születéséig. Zsolt izgatottan várt az ajtó előtt, majd mikor végeztek a vizsgálatommal, visszakísért a szobámba. Orvosomat ez a vizsgálati eredmény sem nyugtatta meg. Közölte, hogy még egy sebészszel is szeretne megvizsgáltatni. Szeretné kizárni a vakbélgyulladás lehetőségét. Ekkor 25-e, vasárnap, kb. 12 óra lehetett. A vizsgálatra úgy mentem be, hogy tudtuk, ha fennáll a vakbélgyulladás gyanúja, még aznap császármetszéssel megszületik a babánk. Alig 5- 10 perces vizsgálat után a sebészorvos közölte: a vakbélgyulladás gyanúját nem lehet kizárni. A kérdés ebben a pillanatban eldőlt. Kisétáltam az ajtó előtt várakozó Zsolthoz, és közöltem vele a hírt: ma megszületik a kisbabánk. A műtét 13 óra 30 perckor kezdődött. Addig megtudtam, hogy először Viki születik meg, majd utána elvégzik a vakbélműtétet is. Ezalatt az egy óra alatt felkészítettek a műtétre, valamint a szülészet is átköltözött a központi műtőbe. Erre a kettős műtét miatt volt szükség. Esetleg komplikáció esetén jobbak a lehetőségek a „hiba” elhárítására. Amikor elindult velem az ágy a nagyműtő felé, már nem volt egymásnak mit mondanunk, csak jött mellettem Zsolt, és szorítottuk egymás kezét. Mikor már ezt sem tehettük, egy V betűt mutattam neki a műtő ajtajából, anélkül, hogy visszanéztem volna. Ezzel akartam biztatni őt is, magamat is, hogy Viktóriával győztesen kerülünk ki ebből a csatából. A műtőben számomra igen misztikusnak tűnő kép fogadott. Ahogy megláttam orvosomat, minden szorongás, félsz elmúlt belőlem. Tudtam, hogy a műtétre, rám és a picire koncentrál, arra, hogy megúsz- szuk mindannyian. Egy ideig nagy sürgés-forgás körülöttem, majd azt veszem észre, hogy elkezdődött az altatásom. Amit soha nem felejtek el, orvosom szeme és nyugodt, kissé szomorú hangja, ahogy a nevemet mondja: Csilla, Csilla... És ez volt a legutolsó kép, amire emlékszem. 1993. április 25-e, kórterem. Amikor kezdek magamhoz térni, Zsolt fogja a kezemet, édesanyám, apukám, Zsolt szülei hajolnak felém, és mondogatják, hogy gyönyörű szép kislányunk született, egészségben, jó erőben. Molnár Viktória Csilla 1993. április 25-én, délután 14 órakor látta meg a napvilágot, 3950 grammal és 59 centiméter hosszan. Én annyit tudok, hogy bajban voltunk, én és a kislányom. A terhesség utolsó szakaszában komplikáció, lépett fél. A produkált tünetek -alapján kellett következtetniük anya és gyermeke sorsáról. Dönteniük kellett arról, hogy várhatok-e még a szüléssel, szükség van-e császármetszésre, veszélyben vagyunké? Veszélyben voltunk, és megmentettek minket. Molnárné Kárpáti Csilla Eger, Nagy László u. 11. Jééé Diszkont. Hatvan, Horváth Mihály út 14. 1995. 03. 12. 15.50 ó. 52 cm, 2900 g Szüleim: Magyar József és Magyarné Csőke Szilvia Egerbakta, Bátori út 39. sz. 1995. 03. 20. 23.15 ó. 53 cm, 3300 g Szüleim: Sáriné Szabó Katalin és Sári László Heves, Kossuth u. 2. III/3. 1995. 01. 27. 22.15 ó. 58 cm, 3750 g Szüleim: Barna Péter és Barnáné Bodnár Tünde Füzesabony, Honvéd út 34.
