Heves Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-12 / 86. szám
1995. április 12., szerda Az Olvasók Fóruma 7. oldal__________________Hónapról Hónapra_____________________ K örbelyukasztott nadrágszíj és egyebek A férfiak ruhatárának egyik kiegészítő darabja a nadrágszíj. Mindközönségesen így neveztetik. Ha előkelőbben akarjuk mondani, övnek tituláljuk. De maradjunk inkább a nadrágszíjnál. Politikusok és nem politikusok, hozzáértők és hozzá nem értők egy idő óta egyre többször emlegetik ezt a bőrből készült tárgyat, azzal a körítéssel, hogy a csatját egy-egy lyukkal beljebb kell húzni, mert egyre romló gazdasági helyzetünk úgy kívánja. Országunk lakossága kénytelen-kelletlen ezt a nadrág- szíj-összehúzást végzi, fokozottan felhősödő tekintettel. A ndrágszíjra újabb és újabb lyukakat kellett ütni, s ma már ott tartunk, hogy a körbelyukasztott nadrágszíj újabb lyukat befogadni már nem tud, s gazdájával együtt a teljes bizonytalanság nyomasztó érzésével tekinthet a jövő felé, amely egy csöppnyi biztatót sem kínál, hisz a március 12-én bejelentett „megszorító intézkedések” azzal fenyegetnek, hogy további folytatásuk következik. Ez a március 12-e nem lesz piros betűs ünnepként nyilvántartva, sem az ország, sem a kormány, sem pedig a nadrág- szíjasok milliós táborában. A tiltakozási hullámok nem is maradtak el. Egyik követi a másikat, s a jelek szerint újabb megmozdulásokra számíthatnak az illetékesek. Az Érdekegyeztetési Tanács próbálja tárgyalási formában egyengetni az utat, hogy valami eredmény szülessen. De hogyan lehet érdeket egyeztetni úgy, hogy előre kimondatott: a kormány nem enged! Hogy az elhatározott intézkedések elveiből és kereteiből nincs alku. Miért van az, hogy e szerencsétlen ország lakosainak mindig csak áldozatot kell hozniuk? A kormányok állandóan az áldozathozatal keserű pirulájával traktálják népünket. Igenis, a helyzet nehézségeit jól ismerve, mondhatjuk: kell áldozatot hozni, de tegyék ezt azok, akiknek van miből. Akik igen sokszor fondorlatos módon jutnak elképesztő jövedelemhez, mesés gazdagsághoz, kijátszva rendeletet, törvényt, joghézagot, gátlástalanul, minden tisztességet sutba vetve, csak a saját - sokszor bűnös - érdekeit nézve, a többől még többet akarnak. Legyen ereje és akarata a kormánynak a korrupció megfékezésére, a feketegazdaság felszámolására, a maffiák letörésére, az egyszemélyes fantomcégek felgöngyölítésére, az adócsalók, sokmilliós kárt okozók leleplezésére. Hát ezek hozzák az áldozatot, ne pedig a bérből, fizetésből vagy nyugdíjból élő, sokszor csak tengődő tömegek. A pénzügyminiszteri pontok csakugyan csapásoknak nevezhetők, s aki először nevezte így ezeket, elevenre tapintott. Nem kell messzire mennünk: itt vannak a tömeges elbocsátások... Súlyos vonzatúk van ezeknek is, hiszen a jelzett létszámok nemcsak annyit jelentenek, hanem annak többszörösét, mert az elbocsátan- dók nagy részének családról kell gondoskodniuk, gyermekeket kell nevelniük, iskolába járatniuk. Nemegyszer pedig idős, beteg szülőt segíteni, támogatni, vagy el is tartani. De ha neki sem lesz erre módja, akkor nagyon sötét felhő veti árnyékát rá és környezetére. A kormány azt mondja: olyan ez, mint az operáció. Az eset súlyos, sőt válságos, a műtétet el kell végezni. Hivatkoznak a nagy tekintélyekre, a német kancellárra, a francia miniszterelnökre és más kormányfőkre és főpolitikusokra, meg a kül- és belhoni pénzügyi-gazdasági szakemberekre, akik mind „helyeslik” ezeket a nem is megszorító, hanem fojtogató lépéseket. Csakhogy ők mindannyian kívül- és felülállók, és nem érzik, nem is érezhetik a tömegek elesettségét, mert oly távol és magasan állnak felettük, hogy a távolság már ki tudja, mivel mérhető, de lehet az is, hogy mérhetetlen. Azt hiszem, mondhatjuk azt is, hogy ők muzsikálnak, s nekünk erre kell táncolnunk. A miniszterelnök szerint a kormány egy elszánt kormány, és a stabilizációs programot csak ilyen „húsbavágó” intézkedésekkel lehet végrehajtani. Mit lehet erre mondani? Azt, hogy ez a szociálpolitika látványos megregulázása. Aki pedig túlzásoknak, nagyításoknak gondolja és mondja a fent elmondottakat, félreérti és félremagyarázza a kézzelfogható, valós tényeket. Vége felé járva e soroknak, még el kell mondanom az alábbiakat. Egyik nívós gazdasági-pénzügyi hetilapunk színes címlappal jelenik meg. (Ez itt nem a reklám helye.) Valamelyik legutóbbi számának címlapja kidülledt szemű, nem valami szép varangyos békát ábrázol. Mondhatjuk azt is, nem tehet róla, hogy ilyennek alkottatott. A béka dereka „szép”, széles, vörös szalaggal van átkötve. Telitalálat ez! Annál is inkább, mert felette a felirat: Magyarázzák a kormánycsomagot. Válasz erre a következő: magyarázni lehet, de attól úgysem lesz sem szebb, sem jobb, sem elfogadhatóbb, legfeljebb erőteljes nyomással és kényszerrel. Erről pedig tudjuk, a kényszerrel nincs megoldva semmi, viszont a kényszer visszaüt. Jó lenne mindezt elkerülni. Tehát még egyszer a béka. Vélhetőleg a kormányzat ilyen békát akar lenyeletni 10 millió magyarral. Reméljük, nem fog teljesen sikerülni neki. Végezetül: béka ide, béka oda, április van, és erősen közeledik a keresztény világ nagy, felemelő tavaszi ünnepe, a húsvét. Felvetődik ilyenkor - s azt hiszem, joggal - a kérdés mindannyiunkban, nem egyházi értelemben szólva, hanem világi megfogalmazásban: vajon ebből az összekuszált, egyre nyomasztóbb és újabb megpróbáltatásokkal fenyegető állapotból mikor lesz itt feltámadás? Csillag Béla Olvasószolgálat - Pf. 23. „Utazás” a bériét körül Köszönet az emberségért Tisztelt Szerkesztőség! Lapjukon keresztül ezúton szeretnék köszönetét mondani egy orvos emberséges és lelki- ismeretes munkájáért. 1995. április 4-én epepanaszokkal utaltak a felvételes bel- osztály ambulanciájára. Az ambulancián dr. Szőke Attila alorvos úr volt ügyeletben. A vizsgálat során a doktor úr figyelmessége, kedvessége, embersége, közvetlensége nagyon sokat segített nekem. Sajnos, ez manapság elég ritkán fordul elő. Ezúton is szeretnék köszönetét mondani Szőke doktor úrnak. Puzsáné Tóth Márta Válasz Demjénböl Ö nem jár a klubba! 1995. március 8-án megjelent egy cikk Bozó László tollából „Demjéni iskolások az idősekért” címmel. Erre szeretnék válaszolni a nyugdíjasklub nevében, őszintén: Bozó László cikke eléggé felháborította azokat a nyugdíjasokat, akik rendszeresen járnak az idősek klubjába. Miért? Mert ő nem jár el abba a klubba! Az összejövetel minden alkalommal délután négy órakor kezdődik, ekkor van ott a nyitás. De általában csak 17 órára gyűlnek össze a résztvevők. Az ajándéktárgyak készítése vitára adott okot. A tanárok Egerből járnak ki, s a buszon az ajándéktárgyak készítésével kapcsolatosan gúnyos megjegyzésekkel méltatták az öregeket, a nyugdíjasokat, pedig ők - ahogy gyakorta mondani szokták - főiskolát végeztek... Két nyugdíjas el is ment az iskolába az igazgatóhoz, ha köszönteni akarnak, későbbi időpontra tegyék, mikorra a kedélyek lecsendesednek!!! Valóban, 16 órakor nem volt ott senki, csak aki kinyitotta a klubot, mivel nem vártuk a köszöntést az előzetes megegyezés alapján. De nem vártak a gyerekek sem egy órát, és nem sírtak, hanem gyorsan hazamentek. Azt írja: „rajtam kívül nincsen idős személy - csak örök- ifjak?” Aki 45 évesen megy el nyugdíjba, az nem idős, legfeljebb szerencsés. (Most 49 éves.) Sokan a becsületesen dolgozók közül 43 évet dolgoztak, hogy nyugdíjasok lehessenek. S hogy nem tartják magukat időseknek? Élnek és dolgoznak - ahogy nyugdíjazásukig is tették! Vályi János nyugdíjas Demjén A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Adott esetben a levél szerzőjének nevét és címét nem közöljük, de a levelet a közérdeklődésre való tekintettel ismertetjük. Kérjük olvasóinkat, bármilyen gondjukkal, problémájukkal forduljanak hozzánk bizalommal. Egyben szeretnénk olvasóink figyelmet felhívni, hogy szerkesztőségünk nem kívánja a döntőbíró szerepét betölteni. Az általános eljárás az, hogy mindkét felet meghallgatjuk és mindkét véleményt leközöljük a lapban. Hivatkozással az 1995. március 27-én megjelent „Az emberséget, megértést, türelmet hiányolom" című cikkre az alábbiakat válaszolom Alexáné Jakab Andreának: Tisztelt Asszonyom! Ön több hibás, esetleg másokat félrevezető információt ír le panaszában. 1. Kifogásolja ellenőr kollégám eljárását, amiért is kérni merészelte személyi igazolványát. Ezt nem azért tette, mert hatóságosdit próbált játszani, hanem azért, mert „emberségesen” akart eljárni azzal, hogy a bérletszelvényén (és nem ahogy írja: a bérletigazolványon) feltüntetett személyi igazolványszámot próbálta egyeztetni annak érdekében, hogy megkímélje Önt a további kellemetlenségektől. Az, hogy a személyi igazolvány miért nem volt Önnél, további kérdés lehetne. 2. Kérem, hogy egyszer vegye a fáradságot, és olvassa el a bérletszelvény hátsó oldalán lévő tájékoztatónkat! Azután biztos nem fog olyan kijelentést (enni, hogy „arról senki sem tájékoztatott, milyen számot kell a megfelelő rovatba írni”. Egyébként mi rugalmasan elfogadunk minden olyan számot, amivel a tisztelt utasainkat azonosítani tudjuk (személyi igazolvány száma, diákigazolvány száma stb.), de ehhez szükséges az adatok dokumentációja. 3. Ha áttanulmányozza az Önnek átadott kötelezvény másolatát, észreveheti, hogy a bemutatás nem 13 és 15 óra közt lehetséges, hanem munkanapokon egy másik helyen 7.00 és 14.30 óra között is. Meg kell jegyeznem, hogy az az eljárás, miszerint azok a személyek, akikkel szemben az ellenőreink ••• intézkednek, módot kapnak az utólagos bérletbemutatásra, „emberségből” az országban egyedinek nevezhető. Ebben az esetben a felmerülő költségeink megtérítését kérjük a hibázó utasainktól (azaz 50 Ft-ot), melyet mi nem büntetésként kívánunk kiróni, hanem mint gazdálkodó szerv, nem akarunk további veszteséget felhalmozni. 4. A közelmúltban egy független szerv által elvégzett vizsgálat eredménye nem egyezik az Ön által áhítottakkal, miszerint „az ellenszolgáltatással... az utasok többsége nincs megelégedve”. Az említett vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy az utasok zöme a körülményeket egybevetve jónak, illetve elfogadhatónak ítélte meg Eger város helyi járati közlekedését. 5. Az Ön által tapasztalt menetrendi fegyelemről tett jelzését köszönöm. Az esti órákban közlekedő autóbuszok menetrendtartását ellenőrizni fogjuk, és szükség esetén intézkedünk. Kérjük azonban, hogy ha ilyet tapasztal, azt konkrét formában szíveskedjen jelezni, mert az általánosságok néha túlzóvá válhatnak. Természetesen az Ön által leírtak alapján mi sem vesszük a bátorságot, hogy Tisztelt Utasainkról egységes véleményt nyilvánítsunk, ugyanis ezt sokan sértőnek ítélnék. Egyébként én sem vagyok (idézve Önt) „elégedetlenkedő, kötöz- ködő” típus. Én is csak azért ragadtam tollat (idézve Önt), mert „a hasonló eseteket nem tűri el az igazságérzetem”. Tisztelettel: Dobos Róbert Agria Volán Rt. adatfeldolg. és ell. osztályvezető Modem idők modem meséi Valaha rajongtam a mesékért. Áhítattal hallgattam azt például, hogy Hófehérkét szeretettel befogadják a törpék, hogy eljön érte a „nagy Ő” herceg úrfi személyében, valamint azt, hogy a gonosz mostoha még ezen a földön (!) megbűnhődik tetteiért... Korosodván azon kaptam magam: egyre kevésbé tetszenek a modem idők modem meséi. A szocializmus idején például azt regélték: a kapitalizmust megkerülve-megelőzve épít(get)jük a kommunizmust. A „rendszerváltást” követően azt, hogy a Nyugat Urai tárt karokkal várnak bennünket, magyarokat. Mostanság pedig azt hallom-olvasom, hogy bírjuk csak ki nyugodtan a megszorító gazdasági intézkedéseket, mert ennek eredményeként két-há- rom év múlva következik a konszolidáció, majd a „felemelkedés”. Régebben azt kérdeztem: valóban át lehet ugrani társadalmi-gazdasági formációkat „büntetlenül”? A közelmúltban azt nem értettem: miért éppen bennünket, magyarokat részesítenek előnyben, amikor mindig is hátrányosan döntöttek sorsunkról? Jelenleg azt kérdezem: csak nem azért lesznek éppen három év múlva a pozitív változások, mert akkor jönnek a választások? De jó lenne, ha megmondaná valaki: a mesélőkben van a hiba, vagy bennem, hogy „hitetlen” lettem? Monori Zoltán Hatvan. Kastélykert 4. Magyar Posta Rt. Miskolci Igazgatósága Miskolc, Kazinczy u. 16. Kis Szabó Ervin irodavezető Heves Megyei Hírlap A Heves Megyei Hírlap április 7-i számában „Postai nonszensz Hevesen” címmel közölt hírlap-kézbesítési észrevétel vizsgálatának eredményéről a következőkben tájékoztatom: Az említett eset március 30-án történt, amikor Heves postához Új Magyarország helyett Kurír érkezett. A kézbesítő, tekintettel arra, hogy márciusban rendelkezett a Heves Megyei Nap mutatványszámaival, figyelmességből a napilap nélkül maradt előfizetők ládájában helyezte el a Nap mutatvány- számait. Arról nincs tudomása, hogy az általa kézbesített napilapokon kívül ki a Heves Megyei Hírlap előfizetője. Postai mulasztásért nem marasztalható el az érintett kézbesítő. Megjegyezni kívánom, hogy 1994. januártól az árus példányok terjesztését önálló társaság végzi, így a helyi árus valóban megkaphatta az Új Magyarország példányait. Postai nonszensz Sajnálom, ha valóban kellemetlenséget okozott az eset, felháborodását mégsem tudom elfogadni, mert egyetértek az Ön által közölt megállapítással: „A két napilapot különben sem lehet összemérni egymással.” Örülök, hogy a Nap Önnek is tetszett, ez talán enyhíti az okozott kézbesítési kellemetlenséget. Kérem, a választ közölni szíveskedjenek. Miskolc, 1995. április 7. Kiss Ernöné Miskolci Postaigazgatóság forgalmi igazgatóhelyettes Magyar Posta Miskolci Igazgatósága Kiss Ernőné forgalmi igazgatóhelyettes Leveléből az derül ki számomra, hogy nemcsak Hevesen létezik a Magyar Postánál az április 7-i számunkban emlegetett nonszensz. Először is nem értettem, hogy miért velem levelez, amikor az ominózus cikk szerzője írását teljes nemcsak Hevesen nevével aláírta. Gondolom, az impresszumból bányászta ki a nevem, de ezzel az erővel címezhette volna a borítékot a nyomda vezérigazgatójának, Kopka Lászlónak is. Ä főszerkesztő, Kaposi Levente neve egyébként a harmadik, a két felelős szerkesztőé pedig a negyedik sorban található. Megpróbálom tőlem telhetőén röviden még egyszer összefoglalni - ha már tőlem vár választ -, hogy miről is szól Molnár Csilla cikke. Egészen egyszerűen arról, hogy a Heves Megyei Hírlapon kívül - amit saját kézbesítői hálózatunk rendben el is juttatott hozzá - ő még az Új Magyarországot fizeti elő. Ez utóbbi helyett a Napot dobták a postaládájába, s ő ezt kifogásolta, mondván: bízzák már rá, hogy mit szeretne olvasni. A régi reflexek működnek, ami világossá teszi számunkra, hogy a kolléganőm felháborodását nem tudja elfogadni a Magyar Posta forgalmi igazgatóhelyettese. Az ugyanis mindegy, hogy az ügyfél miért fizet a postának, ők kényük-kedvük szerint, „eszi, nem eszi alapon” szolgáltatnak. Ha mindezt manapság szolgáltatásnak lehet nevezni. Úgymond figyelmességből miért nem a Kurírt dobták be a postaládába, ha már úgyis az érkezett az Új Magyarország helyett? így is elég sokba kerül valamennyiünknek az a bizonyos figyelmesség, akik rákényszerülünk a Magyar Posta szolgáltatásait igénybe venni. Merthogy mi fizetjük meg a piaci bevezetésre váró lapok - köztük a Nap - terjesztési költségeit, amit egyébként finanszírozni sem a kiadó, sem a Magyar Posta nem képes. Ezért kerül egyre többe a postai szolgáltatás, s mert mi,.fogyasztók nem tehetünk mást, fizetjük a Nap terjesztéséért járó busás jutalmakat, prémiumokat, a dicséretek mellé járó borítékok tartalmát. Több postai kézbesítő pedig ennek reményében csak akkor hajlandó kifizetni a nyugdíjat, ha abból már levonták a Nap előfizetési díját. Fizetünk tehát, mert nem tehetünk mást. S mindezt annak a kormányfelügyelet alá tartozó postának, amelyik meghirdette a Bokros pénzügyminiszter nadrágszíj szorító gazdasági intézkedéseinek bevezetését. Az intézkedések sorával egyet is lehet érteni, csak míg a kisember teljes erejéből húzza azt a bizonyos nadrágszíjat, addig a Kiss Ernőné forgalmi igazgatóhelyettesek úgymond figyelmességből dobálják ki a pénzt, a jutalmakat az ablakon. Maradok leveleinek hű olvasója: Kis Szabó Ervin kiadóvezető
