Heves Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-06 / 55. szám

2. oldal VILÁGTÜKÖR 1995. március 6., hétfő Óriási transzparens A mohi atomerőmű ellen tilta­kozó környezetvédők hatvan kilométer hosszúságú, harminc centiméter széles transzparens­sel „kötötték össze” szombaton Bécset és Pozsonyt. A szalagot 1 millió kétszázezer osztrák, szlovák és magyar tiltakozó „válogatott aláírásai” díszítet­ték. A két főváros központjából induló szalagot Pozsony köze­lében, a bergi szlovák-osztrák határátkelőhelyen kötötték ösz- sze. Mint Ján Rizman, a szlo­vák szervezők vezetője el­mondta, az EBRD döntését megelőzően ez utolsó tiltakozó akciójuk, és abban bíznak, hogy a londoni bank mégsem adja meg a mohi atomerőmű befejezéséhez szükséges hitelt Szlovákiának. Ezzel egy időben két vezető szlovák környezetvédő, Lubica Trubíniová és Mikulás Huba Londonba utazott, ahol e héten a hitelt fontolgató EBRD veze­tőivel - még a hitelről szóló döntést megelőzően - a mohi atomerőmű elleni kifogásaikat kívánják ismertetni. Skinlieadek a bíróság előtt - David, valamint fivére, Bryan az USA-beli skinhead mozgalom tagjai. A két fiatalember most azért áll a bíróság előtt, mert hidegvérrel meggyil­kolták szüleiket, valamint kisebb testvérüket... fotó: feb-reuters Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8340 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: MISKOLC. 3530 SZÉCHENYI U. 70., TEL.: (06 46) 411-550, RÁDIÓTELEFON: (60) 351-000 WESTEL FORGALMAZÓK: • GYÖNGYÖS. APEX KFT., 3200 FŰ TÉR 10., TEL.: (06 37) 11-665, RÁDIÓTELEFON: (60) 327-678 • EGER, MONTE CARLO GAMES, 3300 KATONA ISTVÁN TÉR 5., TEL.: (06 36) 312-733, RÁDIÓTELEFON: (60) 352-300 Ha elégedett eddigi díjcsomagjával, természetesen nem kell váltania. De ha igényei úgy kívánják, a négy közül biztosan talál egyet, amelyik tökéletesen illik Önhöz. Mint egy remekbe szabott szmoking. Vagy egy csinos kosztüm. Új, testreszabott díjcsomagok Főleg munkaidőben telefonál, vagy inkább az esti órákban intézi ügyeit? Szünet nélkül csöng a készüléke, vagy csak akkor kapcsolja be, ha fel akar hívni valakit? Keveset beszél, vagy éppen egész nap izzik a "láthatatlan drót"? Szokásaink különbözőek, de a rádiótelefon minden előfizető számára egyformán fontos és hasznos. Ezért a Westel 450 különösen büszke arra, hogy saját előfizetői körében 1992 óta nem emelt árakat. Sőt, mostantól - a jól bevált kettőt változatlanul hagyva - már négy különböző, ám hasonlóan kedvező díjcsomagot kínál: Q START: Ha Ön keveset telefonál, viszont sokan keresik, most fellélegezhet. A Start díjcsomagban a havi díj igen alacsony, s ha Ön a hívó fél, csúcsidőn kívül komoly kedvezménnyel beszélhet. @ STANDARD: Népszerű alapdíjcsomag, amely a leggyakoribb igényekhez igazodik. © EXTRA: Ha Ön rendszerint csúcsidőben telefonál, nem lehet közömbös, mennyit fizet a beszélgetésért percenként. Az Extra díjcsomag csúcsidőben a legalacsonyabb tarifát nyújtja. © PRÉMIUM: Azoknak ajánljuk, akik az átlagosnál lényegesen többet használják készüléküket, mivel a havi díjban foglalt ingyenes percmennyiség itt a legnagyobb. Folyamatos pozsonyi tárgyalások Vasárnap is Pozsonyban ma­radt az alapszerződésről állam- titkári szinten tárgyaló magyar küldöttség. Ezt Somogyi Fe­renc külügyi államtitkár kö­zölte, aki szlovák kollégájával, Jozef Sestákkal péntek óta tár­gyalt. Az eredetileg egy napra, péntekre tervezett tárgyalások szombaton is folytatódtak. A magyar küldöttség még pénte­ken este - konzultációra - visz- szautazott Budapestre, és szombaton már Tabajdi Csabá­val, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával együtt tért vissza Pozsonyba. Itt két munkacsoportban, külön az alapszerződés általános szöve­géről és külön a nemzetiségeket érintő problémakörről tárgyal­nak - miközben a munkacso­portok között folyamatos egyeztetés is folyik.- Mi most kifejezetten arra összpontosítunk, hogy az előt­tünk álló szövegtervezetekből „kifésüljük” azokat a pontokat, amelyekben teljes az egyetér­tés, azokat, ahol a szövegjavas­latok ugyan nem esnek egybe, de úgy tűnik, hogy nem kon­cepcionálisak a két fél állás­pontja közti különbségek, tehát megvan a remény arra, hogy különösebb politikai döntés nélkül a szövegek egyeztethe- tőek. A harmadik kategóriába a szakmai szinten áthidalhatatlan kérdéseket soroljuk, amelyek­ben politikai jellegű döntést igénylő, koncepcionális prob­lémák” maradtak - nyilatkozott az MTI-nek Somogyi Ferenc. Emlékeztetett: „Amikor a két miniszterelnök - telefonon - megállapodott abban, hogy a szakértői tárgyalásokat politi­kai szintre emeli, akkor a sza­kértői tárgyalások folytatásáról is megállapodott, így most pár­huzamosan, két munkacsoport­ban, magyar részről két állam­titkár vezetésével tárgyalunk.” „Van még egynéhány nyitott kérdés” - mondta Sesták állam­titkár, aki szerint „már beszűkü­lőben a nyitott kérdések köre. Szó sincs róla, hogy mérfölde- seket lépnénk. Apró lépésekkel haladunk előre” - fogalmazott az államtitkár, aki nem titkolta: pénteken a legproblematiku­sabb kérdésekre, a nemzetiségi jogok védelmének témakörére összpontosítottak a partnerek. Szombaton szintén e kérdés képezte az egyeztetések köz­ponti témáját - jelezte Sesták. „Egyelőre nincs okunk riadóz- tatni a külügyminisztereinket” - mondta a szlovák külügyi ál­lamtitkár, aki úgy vélte: ha a tárgyalóküldöttségek a „tanács­talanság határáig jutnának”, akkor tájékoztatják Horn Gyu­lát és Vladimír Meciart, „aztán a miniszterelnökök eldöntik: hogyan tovább? Tehát azt, ők ülnek-e asztalhoz, vagy a kül­ügyminisztereik” - mondta Sesták, aki lehetségesnek tartja, hogy a párizsi találkozó előtt Horn és Meciar még tárgyal. Eltemették VlagyiszlavLisztyevet Szombaton eltemették Vlagyi- szlav Lisztyevet, a meggyilkolt, népszerű orosz tévés személyi­séget. Az orosz közszolgálati tévé volt vezérigazgatóját hoz­zátartozóinak szűk körében si­ratták el a moszkvai Feltáma­dás templomában, majd a va- ganykovói temetőben helyezték végső nyugalomra. Előzőleg moszkvaiak tízezrei rótták le kegyeletüket ravatalánál azosz- tankinói tévé stúdiójában. A temető körül szombaton is tízezrek gyűltek össze, a jelen­lévő nagy számú rendőr azon­ban csak az elhunyt legköze­lebbi hozzátartozóit és kollé­gáit, illetve barátait engedte be a sírkertbe. Lisztyevet a tizenöt éve elhunyt Viszockijnak, a népszerű színésznek és bárdnak a sírjától néhány méterre he­lyezték végső nyugalomra. A tévésztár meggyilkolása óriási felháborodást keltett Oroszországban. Jelcin bejelen­tette: leváltják Pankratov városi rendőrfőnököt és Ponomarjov városi ügyészt. A gyilkossággal kapcsolatban több feltételezés is napvilágot látott. Az óriási hasznot hozó tévéreklámok pi­acának felosztásáért folytatott harc mellett nem tartják kizárt­nak a politikai indítékokat sem. Gorbacsov: „Jelcin csak rombol” Mihail Gorbacsov a Dagens Nyheter című svéd napilap szombati számában megjelent nyilatkozatában azt mondta, hogy Borisz Jelcin orosz ál­lamfő híjával van mindenféle alkotó tehetségnek, és csak rombolni tud. Az AFP szerint Gorbacsov elítélte a csecsenföldi orosz be­avatkozást. Szilárdan hitték - mondta -, hogy Borisz Jelcin zuhanó nép­szerűségét megerősítheti egy gyors és sikeres katonai be­avatkozás. Ennek az lett a kö­vetkezménye, hogy meghalt sok ezer orosz és csecsen. Gor­bacsov szerint egyetlen komoly szakértő sem hitt a katonai megoldásban. (MTI) Újabb vizsgálat Berlusconi ellen Újabb vizsgálatot indítottak korrupció vádjával Berlusconi volt olasz miniszterelnök ellen. Az első hírek szerint Berlus­coni ellen Formica volt pénz­ügyminiszterrel és Koelliker vállalkozóval együtt kezdtek vizsgálatot a római ügyészek egy 1990-ben történt ügyben. Berlusconi ellen az a gyanú merült fel, hogy 1990-ben - amikor még vállalkozó volt - Koelliker kérésére megpróbált közbejámi Formica pénzügy­miniszternél az importból származó terepjárók forgalmi adójának csökkentése érdeké­ben. Koelliker akkor a terepjá­rók legnagyobb olaszországi importőre volt, s üzletét súlyo­san érintette, hogy a kormány 19 százalékról 38 százalékra akarta felemelni az ilyen gép­kocsikra kivetett ÁFÁ-t. Berlusconi úgy nyilatkozott, hogy már régebben megkapta a hivatalos értesítést a vizsgálat megkezdéséről, s egy olyan ügyről van szó, amelyben egyáltalán nem érintett. „Viszont az a tény, hogy az ügy most, hónapokkal később, a választási kampány kellős közepén kerül napvilágra, azt mutatja, hogy politikai célokra használják az igazságszolgálta­tást” - mondta Berlusconi, aki ellen ez a harmadik vizsgálat. A milánói ügyészek egy csoportja azzal vádolja, hogy tudomásá­val vesztegettek meg vállalata­inál pénzügyőröket. Egy másik vizsgálat arra próbál fényt derí­teni, hogy Berlusconi gyako­rolt-e nyomást az állami tévére, hogy az neki kedvező üzletet kössön az ő tulajdonában lévő kereskedelmi televíziókkal. >

Next

/
Thumbnails
Contents