Heves Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-20 / 66. szám

Mozi Eső, szél, lehűlés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Az éjszakai órákban egy hullámzó írontálzóna érte el a Kárpát-medence térségét. Hatására eleinte jobbára bo­rult lesz az ég, sokfelé kell esőre, záporesőre számítani. Néhol még zi­vatarok is kialakulhatnak. A hideg­front lassan elhagyja térségünket, fel­szakadozik a felhőzet, megszűnik a tartós csapadék. A felhőátvonulá­sokból elszórtan záporok, hózáporok alakulhatnak ki. Az élénk, időnként erős délnyugati, nyugati szél napköz­ben északira, északnyugatira fordul és olykor viharossá fokozódik. Jelen­tősen mérséklődik a nappali felme­legedés, a reggeli 3, 8 fokról kora délutánra mindössze 5, 10 fokig emelkedik a hőmérséklet. ELŐREJELZÉS HEVES MEGYE TERSEGERE Eleinte jobbára borult lesz az ég, eső, zápor mindenütt várható. Helyen­ként zivatarok is kialakulhatnak. Ké­sőbb lassan felszakadozik a felhőzet, a felhőátvonulásokból szórványosan zá­porok, hózáporok kialakulására lehet számítani. Az erős nyugati szél nap­közben északira, északnyugatira for­dul és időnként viharossá fokozódik. Hideg lesz, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 3 és 6 fok között alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet Vízhőmérsékletek Balaton: 5 Velencei-tó: Tisza-tó: 7 Fertő-tó: Tisza: 4-7 Duna: "C 6 6 5-7 Eger: °c 5 Füzesabony: °c 5 Hatvan: 6 Kékestető: 3 Gyöngyös: 6 Párád: 4 Heves: 5 Recsk: 5 Várható legnagyobb széllökések km/ó Balaton: 60-80 Velencei-tó: km/ó 60-80 Tisza-tó: 60-80 Fertő-tó: 70-80 Eger: 60-70 Füzesabony: 70-80 Hatvan: 60-70 Kékestető: 70-80 Gyöngyös: 60-70 Párád: 70-80 Heves: 70-80 Recsk: 70-80 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc Hétfő 1995. március 20., A Nap kél: 5.48 órakor, nyugszik: 17.56 órakor. A Hold kél: 22.24 órakor, nyugszik: 7.24 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon HUBERT, KLAUDIA nevű kedves olvasóinkat! A Hubert germán eredetű név, jelentése: fényes szel­lemű, híres. A Klaudia latin eredetű név, jelentése: a Claudius nem­zetséghez tartozó nő. Vi­rága: kék Írisz. Humor Arisztid sétál a feleségével a pesti Dunakorzón. Egyszer csak felröppen előttük egy galamb, és rápottyant valamit a grófné prémgallérjára. A grófné megborzong. Azt kérdezi:- Arisztid, kérem, nincs magánál egy kis papír?- Van, drágám. De hogy repüljek utána? Recept ZOLDBABLEVES Hozzávalók: 50 dkg zöldbab, 50 dkg marhacsontból főzött 1,2 liter csontié, 1-1 szál sárgarépa és petrezselyemgyökér, 2 evő­kanál olaj, 1 púpozott evőkanál liszt, 1 gerezd fokhagyma, csi­petke, tejföl, só, késhegynyi pirospaprika. A megtisztított babot egy centis darabokra vágjuk, és a zöld­séggel a csontlében megfőzzük. Az olajból a liszttel papri­kás-fokhagymás rántást készítünk, besűrítjük vele a levest, és tejfölösen tálaljuk. Tálalás előtt főzhetünk bele csipetkét, vagy galuskát is, szaporítja a levest. Elhagyott medvebocsok viszontagságai Klondike sivalkodva csapko­dott szőrös mancsaival a leve­gőbe, amikor az állatorvos a há­tára fordította. A jegesmedve- bocsok is éppen úgy tiltakoz­nak ilyenkor, mint a csecse­mők. Klondike és „lánytest­vére”, Hófehér tavaly novem­berben jött a világra a denveri állatkertben. Anyjuk, Ulu mama azonban magukra hagyta őket. Egy őr talált rájuk a hideg, nyirkos padlón. Nehéz feladat elé állították gondozóikat, akik nemigen tudták, hogy mire van az újszülötteknek szükségük. A sarkvidéken élő jegesmedvék pici koráról hiányosak az isme­retek, állatkertben pedig ritkán születnek ilyenfajta medvebo­csok, a denveriben 1977 óta nem volt rá példa. Embereknek az USA-ban 1982 óta nem sike­rült felnevelniük jegesmedve- bocsokat, azok hat vagy tíz hó­napos korukban elpusztultak. Ulu, akinek korábban még nem voltak kölykei, a vemhes- ségnek nem adta jelét, de na­gyon nyugtalan volt. Ebben az időszakban a jegesmedvéknek biztonságban kell magukat érezniük, állatkertben azonban nehéz ilyen környezetet terem­teni. A vadon élő nőstény a vemhesség idejére hóbuckába fészkeli be magát, aztán pedig kölykeit egy olyan biztonságos, sötét barlangban hozza világra, amelynek közelében nincsenek sem más medvék, sem embe­rek. Csak márciusban vagy áp­rilisban bújik elő családjával a rejtekhelyről. Itt olyan nagy a hideg, hogy a kölykök baktéri­ummentes környezetben növe­kedhetnek. Az állatkertben is steril körülmények között kell tartani az első időben a piciket. Klondike és Hófehér odújá­ban 18 fokosnál magasabb hő­mérséklet soha nincs, hogy ne szenvedjenek hőstressztől a kölykök. Ha két-három fokkal melegebb van, már lihegnek. Négyóránként üvegből etetik őket, forralt vízzel fele-fele arányban hígított tejjel és tej­színnel, kapnak pórsáfrányola- jat és vitaminokat.- Nehéz volt megfelelő ét­rendet összeállítani a számukra - mondta az állatorvos -, mert a jegesmedve tejében nagyobb a zsírtartalom, mint a bálnáéban. Emlősöknél ez szokatlan. Nem tudtuk pontosan, milyen táplá­lékra van szükségük a bocsok- nak. Az első időben nem kaptak elég D-vitamint és ásványokat. Csonttörésük, angolkórós tüne­teik voltak, felpuffadtak, letar­giába estek. Ekkor fókaszakér­tők tanácsára megváltoztattuk az étrendjüket. A két fehér medvebocs igen­csak követelőző. Fennhangon adják tudtul, hogy éhesek. Amikor jóllaknak, hosszasan szundikálnak. Félkilósán jöttek a világra, és januárban, amikor a szemük kinyílt, már 7 kilót nyomtak. Ha életben maradnak, nagyra nőnek. Apjuk, Olaf, 450 kilós, és olyan erős, hogy ha fe­jével odacsapna, eltörné egy ember nyakát. L5-2-3-4 m-es PVC-k és ta­péták óriási választékban, ked­vező áron kaphatók a TAUSZ tapéta és PVC-szaküzletben EGER, Széchenyi 58. Tel.: 311- 81 1- (24390) Rövid határidőre vállaljuk: híradástechnikai készülékek, illetve háztartási gépek javítá­sát, valamint antennák, anten­narendszerek felszerelését, fel­újítását. HORIZONT SZER­VIZ KKT. Eger, Vallon u. 10- 12. T-: (36) 325-438. (24002) AKCIÓ az IMORTÉKA kilós ruházati boltban! Eger, Fazola SZUPEREXPRESSZ 1. Cipő, szandál, dzseki 100, nadrág, szoknya, ruha 50, póló, gyermekruha 30 Ft/db! Ny: 10- 13, 14-18. (26145) Akció a "Kisvakond" turkáló­ban! Hétfőtől szerdáig 50 Ft/db- os ruházati vásár! Eger, Agyagos u. 12. (26125) Alfa Romeo, Fiat, Lancia szer­viz Borsodnádasd űj telefon­száma: 48/442—442. (26214) Garázs eladó! Eger, Vécsey- völgyben. Érd.: du. 322-357, este 429-579. (24006) HA KEDD, AKKOR VÁSÁR! BÁLÁSRUHA-VÁSÁR KRÉM MINŐSÉGBEN A KDNP-NÉL! 50-100 Ft-OS DARABÁRU NAGY VÁ­LASZTÉKBAN! SZUPER GYERMEKRUHÁK! A VI­KING HARISNYAGYÁR TERMÉKEI A LEGOL­CSÓBBAN! (20100) Lajta vetőgéppel vetést vállalok. Érd.: Nagytálya, Kossuth 54. T.: 36/357-246. (26176) Tv, videója vitás helyszínen is garanciával. Tel.: 36/315-029, 06-20/421-011. (26175) Cathy Moriarty, a sztár - A filmvilágban a szőkék a divatosak. Kim Basinger, Faye Dunaway behozta a vöröses szőkéket. Nos, nem feltétlenül a hajszínének köszönhetően, de tény: Cathy Moriarty már legelső filmjével az élvonalba tört. S második filmje, a Forget Paris című is világsiker... A férjezett asszonyok helyzete EGRI URÁNIA Du. 3, 5, este 7 órakor: Könnyen vedd a halált! Színes, amerikai akciófilm URÁNIA KAMARAMOZI Du. fél 4, este 3/4 6 és 8 órakor: Reneszánszember Színes, amerikai film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4, este 6 és 8 órakor: Interjú a vámpírral Színes, amerikai film HATVANI APOLLÓ Este 6 órakor: Vörös Colibri Színes, magyar-olasz film Este 8 órakor: A pestis HEVES Este 6 órakor: Négy esküvő és egy temetés Színes, angol vígjáték Színház Gárdonyi Géza Színház Este 7 órakor: Oh Romeo, oh Júlia (Bérletszünet) Este 7 órakor: Kutyák Stúdió-előadás (Bérletszünet) 265 kilós tonhal Fontarabie baszk város ha­lászai 265 kilós tonhalat fogtak ki, jelentette az AFP francia hírügynökség. A hal csaknem három méter hosz- szú. Egy nagyobb tonhal sú­lya átlagosan 50 kiló. A tengeri óriás 25 kilo­méterre a parttól akadt ho­rogra. Szakértők csodálkoz­tak, hogy ezekben a vizek­ben tonhal található. A Gas- cogne-i öböl vize ugyanis hideg, s a tonhalak általában júniusban érkeznek oda, és októberben már távoznak. Egy nagykereskedő 5500 dollárt fizetett az óriásért, amelyet Japánba szállít. Pontosan egy időben az óriási tonhal kifogásával, az ENSZ élelmezési és mező- gazdasági szervezete, a FAO Rómában közölte, hogy a következő 15 évben kevesebb halat ehetünk, ha nem ésszerűsítik a halgaz­dálkodást. A közlemény szerint a fogyasztás jelen­legi mértéke ugyanis csak úgy lenne fenntartható, ha a halászok 72,3 millió tonná­ról 91 millió tonnára növel­nék a zsákmányt. Diouf, a FAO főigazga­tója azt mondta az AP hír- ügynökség tudósítójának: tudomásul kell venni, az óceán készletei végesek, ezért nem szabad azokat a mostani arányokban felélni. A férjezett asszonyoknak csak­nem fele „házi erőszak” áldo­zata - közölte az ENSZ jelen­tése, amelyet a társadalmi kér­désekkel foglalkozó koppenhá­gai konferencián hoztak nyil­vánosságra. „A társadalom általában nem bánik ugyanúgy a nőkkel, mint a férfiakkal” - áll a jelentésben. Az ENSZ a többi között a kö­vetkezőket állapította meg:- Minden 2000. nőt megerő­szakolnak.- A nők csaknem egyharma- dát éri valamiféle szexuális bántalom gyermekkorban vagy ifjúkorban.- A férjezett asszonyoknak csaknem felével erőszakosan bánik házastársa.- Az 1,3 milliárd szegény sorban élőnek a 70 százaléka nő.- A női munkások átlagban az országok nemzeti jövedel­mének harmadrészét állítják elő. Ha a nem fizetett házimun­kát is beszámítanák a GNP-be, az 20-30 százalékkal növeked­ne.- A világon átlagban csak minden tizedik parlamenti kép­viselő nő. A kormányok tagjai között csupán minden huszadik tartozik a „gyengébb nemhez”. Az 1993-as esztendőben az egész világon csak hat nő volt kormányfő. Több országban a törvény is alsóbbrendű szerepre kárhoz­tatja a nőket - olvasható a jelen­tésben. „Vannak államok, ahol nők nem örökölhetnek tulajdont, nem kaphatnak nyugdíjat, sőt, nem is határozhatják el, szülje­nek-e gyermekeket.” Lottószámok, -nyeremények 5 a 90-ből. A nyerőszámok: 7, 11, 33, 78, 81. A héten öttalála- tos szelvény nem akadt. A négyesek egyenként 278.724, a hár­masok 2.692, a kettesek 148 forintot fizetnek. 6 a 45-ből. A nyerőszámok: 14, 19, 23, 24, 26, 37. A pótszám: 41. A héten sem 6 találatos, sem pedig 5+1 találatos szelvény nem volt. Az 5-ösök egyenként 110.715, a 4-esek 1.888, a 3-asok 168 forintot érnek. Joker. A kisorsolt Joker-szám a következő: 8 1 5 5 9 5. A közölt adatok nem véglegesek. Hiábavaló harc a fogyásért Amikor valaki veszít súlyá­ból, lelassul szervezetének az a képessége, hogy elégesse a kalóriákat. Ez magyarázza, miért olyan nehéz megtartani a mesterséges lefogyás ered­ményét. A New England Journal című amerikai orvosi szak­lapban a New York-i Rocke­feller Egyetem tudóscsoportja azt írta, hogy az emberi szer­vezet ellenáll a hosszú ideig tartó súlyvesztésnek. A foko­zott fizikai aktivitás azonban szerepet játszik abban, hogy valaki visszanyeri-e elvesztett súlyát vagy sem. A kutatók alátámasztották azt a korábbi elméletet, hogy a testnek van egy „meghatá­rozott súlya”, amelyet az agy ellenőriz. Az agyműködés növeli vagy csökkenti az anyagcserét, amikor valaki mesterségesen le akar fogyni. A tudósok szerint az agy igyekszik fenntartani az előre megállapított súlyt akkor is, ha a szóban forgó személy mást kíván. A tudóscsoport vezetője, dr. Rudolph Leibei azt mondta a UPI amerikai hírügynökség munkatársának, hogy a kutatás eredménye vi­gasztaló lehet a túlsúlyosak­nak. „A túlsúlyt biológiai fo­lyamatok határozzák meg, nem pedig az emberi akarat­erő.” Leibei hozzáfűzte, hogy a naponta végzett fizikai akti­vitással az ember közvetlenül ellenőrizheti anyagcseréjét. A diétázók ilyen módon akadá­lyozhatják meg, hogy vissza­nyerjék elvesztett kilóikat. Babonás brazilok Babonásak a brazilok. Brazília- városban gyorsan terjed a New Age szekta, egyre többen lelke­sednek az ufókért. Az ország földrajzi fekvése, létrejötte és a jövőjét felvázoló jóslatok táp­lálta miszticizmus elérte már a földkerekség ötödik legna­gyobb országának minisztéri­umait, katonai parancsnoksá­gait is. Latin-Amerikában példa nélküli légkört kölcsönöz Bra­zília fővárosának, hogy a szó szoros értelmében házról házra járnak a kristálygömböt áruló emberek, és a taxisofőrök nagy szakértelemmel vitatják meg utasaikkal a csillagászat külön­féle problémáit. Jósé Jorge de Carvalho professzor, Brazília- város egyetemének antropoló­gusa szerint több százra tehető a különböző szekták száma az országban.

Next

/
Thumbnails
Contents