Heves Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-11 / 60. szám
1995. március 11., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Egy finn Egerben... Volt a várban, végigsétált a belvárosban, megcsodálta a tanárképző főiskola könyvtárát, megkóstolta az egri borokat, megtekintette a székesegyházat, megebédelt a Fehér Szarvasban, és közvetlenségével elbűvölte az egrieket. A finn - azaz Martti Oiva Ahtisaari köztársasági elnök. (FOTÓ: KAPOSI TAMÁS) Gál Elemér: Az utolsó levél H a valaki utánuk érdeklődött a sáros kis faluban, így igazították útba: Keresse a falu legszebb házát. Ott laknak. Most nagy gond ül a legszebb házon. Kaptak egy névtelen levelet, egy utolsót, amelyet már csak a lángok nyelve követ. A feleség felolvasta, a férj hallgatta, és csak annyit mondott belefáradva, tompa hangon:- Akkor se megyünk el.- De Béla szívem, ránk gyújtják a házat. Ezek nem tréfálnak.- Mi sem tréfálunk, lelkem. Még válaszolunk is: maradunk! Ha felgyújtanak, a tűz világánál látni fogjuk a képüket. Akkor megismerkedünk. Az asszony szép arcán két kis gödröcske mélyül el, a mosoly fészke, hogy a sötét férfiarcra világítson:- Hát maradjunk - és megsimogatja férje fekete haját, amelybe csak most lopakodnak ősz hajszálak. Nem hagyták el a fészket. Maradtak, de éjszakára nem vetkőztek le egészen. A kertre nyíló ajtót vészkijáratnak szánták. Készenlétben a fejszék, ha tényleg rájuk szegeznék a nyílókat, ekkor ezek a kemény szerszámok nyitnak utat a levegőre. Éjszakára égve hagyják kint a villanyt, a garázst nyitva, csak a slusszkulcsot hozták be, az istálló, a disznóól sincs zárva, hogy ne bőszítse nagyobb haragra a támadókat. A két kutya is szabad, nem ugatnak. Bent eloltják a villanyt, csak a rádió szól halkan, kintről beszűrődik a tornác fölött őrködő villany fénye... A sötétben nem beszélnek, de egyre gondolnak, ami történhet velük... Mi történhet? Minden. Bekövetkezhet, ami az élet vége... Igen, fenyegetések sorozata: megmérgezik a kutat, a kutyákat, a tehenet, és a végső megoldás - rájuk gyújtják a házat. És mindezt miért? Mert másak... Pedig csak emberek... Váratlanul éles csörömpölés, pukkanás. Megvakul a külső fény. Valaki leütötte a villanyt. Kődarab vágódott a redőnynek. Fojtott hangok, surranások, tompa zajok a külső sötétben. És valami locs- csanás... Durranva lobban fel a láng az ajtó mögül. Harapdálja a fát. Serceg, ropog, reccsen, mintha törnék valakinek a bordáit. Rémes fények ijesztgetnek be az ablakon. Az asszony az urához kapott... Kiütötték az ajtót. Oltották a tüzet. A vedrek ott várakoztak telve. A kormoló füst marta a szemet. Benzinszag terjedt... Nem jött senki segíteni. Csak a külső ajtó kapott lángra, még nem ért az ablakig, pedig annak a fája is el volt áztatva benzinnel. Egy árva lelket sem láttak, pedig a lángok elvilágítottak messzire. Mintha féltek volna segítségükre sietni. A gyújtogatok is elmenekültek, de valahonnan gyáván leshették, csak a kutyák érezték, merre vannak, mert egy irányba csaholtak szakadatlan. A tüzet eloltották. Erősebbnek érezték magukat a mar- dosó lángoknál. Nyugodtan is aludtak. Másnap nem tudta senki a faluban, hogy kik voltak a gyújtogatok. Egy hétre rá azonban érkezik egy hivatalos idézés, amelyikben az áll, hogy öngyújtogatással vádolják őket, és veszélyeztették a falut...
