Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-28 / 50. szám

2. oldal VILÁGTÜKÖR 1995. február 28., kedd Betiltott megmozdulás - Szélsőjobboldali tüntető­ket tartóztatnak le Rotterdam központjában. A megmozdu­lást korábban betiltották, mert egybeesett egy náciellenes tüntetés 54. évfordulójával. fotó: feb-reuters Kelet-Európa főnixei, közelről Kelet-Európa egykori kommu­nista országai komoly nehézsé­gekkel találták szembe magu­kat, amikor azt kellett volna meghatározni, kik is voltak azok a kommunisták - írja leg­utóbbi számában a The Eco­nomist, azt taglalva, miképp ta­lálhattak vissza a hatalomba a régi rendszer képviselői. A neves brit gazdasági-poli­tikai hetilap elemzése szerint a térség több államában is ígére­tekkel, kormányhatározatokkal, sőt törvényekkel igyekeztek út­ját állni a régi elit visszatérésé­nek. A párttagkönyv önmagában azonban szegényes bizonyíték ahhoz, hogy valakire rásüthes­sék a kommunista bélyeget, hi­szen ez a dokumentum - fő­képp a ’80-as évtizedben - nem volt más, mint a szakmai előre­jutás egyik fontos kelléke. Ma­gyarországon például a kon­zervatív új hatalom már 1990-ben leszögezte, hogy a kommunistáknak menniük kell, azonban e kijelentés értelme­zése is komoly viták táptalajává vált. Végül egy bírói testület lá­tott munkához, kiszűrendő leg­alább a titkosrendőrség egykori ügynökeit, de ez a testület is hamvába holt, amikor kiderült: három tagja közül kettőnek szintén „homályos múltbeli kapcsolatok” róhatok fel - ol­vasható a The Economist cik­kében. A másik fő gondot az okozta, hogy ezekben az orszá­gokban gyakorlatilag az egész korábbi hatalmi elitet szélnek kellett volna ereszteni, hiszen valamilyen mértékben e kör mindegyik tagját „megfertőzte az eszme”. Magyarországról elhurcolt híres festményeket állítottak ki Az albánok jobb jövőre számítanak Négy évvel azután, hogy a for­radalom elsöpörte a negyvenévi kemény sztálinista uralmat, az albánok élvezik a szabadság gyümölcseit, de azért még ne­hézségekkel küszködnek Eu­rópa legszegényebb államában. Bár Albánia 3,3 millió lakója szabadon beszélhet, és már fé­lelem nélkül álmodozhat arról, hogy úgy éljen, mint a „deka­dens” Nyugat polgárai, az áramszünet, a vízhiány és az összegyüjtetlen szemét még ke­seríti a mindennapi életet. A higiénia hiánya volt az egyik oka tavaly a 35 emberéletet kö­vetelő kolerajárványnak. Egy negyvenes évei elején járó mérnök elmondta, hogy a poli­tikai változások velejárója a prostitúció, a bűnözés és az AIDS. „Ugyanakkor van saját kocsim, és hétvégén elmehetek kirándulni az asszonnyal és a gyerekekkel. Most, az új világ­ban legalább megvan a lehető­ségünk, hogy válasszunk, ki­próbáljunk új lehetőségeket az életben.” Sokan meg is ragad­ták már ezeket, és jól élnek itt­hon vagy külföldön. A saját au­tót, a rágógumit, a Coca-Colát és a farmernadrágot, a Nyugat e gyűlölt jelképeit tiltották a kommunisták. Tilos volt a ma­gántulajdon, a külföldi vállal­kozás és a külföldi tévé is. A változások friss ízére ráérző szavazók 1992 márciusában megbuktatták a kommunistá­kat, és földcsuszamlásszerű győzelemre segítették Sáli Be- rishát és demokrata pártját. Az új elnök egy sor szabadpiaci re­formot vezetett be, ám a terv­utasításos gazdaságról való át­térés sok ember érdekeit sér­tette. Albánok tízezrei mene­kültek el a szegény balkáni or­szágból, hogy külföldön keres­senek munkát és keményvalu­tát. Az általuk hazaküldött, va­lamint a helyi spekulánsok, szárnyaikat bontogató tőkések és a gengszterek által előterem­tett pénz vad vásárlási lázat kel­tett a korábban elérhetetlen árucikkek iránt. A gépkocsik vezették a listát. 1990-ben hiva­talosan 2000 autó volt az or­szágban, ma mintegy 150 ezer közlekedik az ország kezdetle­ges és rosszul karbantartott út­jain. A boltok zsúfolásig van­nak színes tévékészülékekkel. Először mutattak be hétfőn a moszkvai Puskin Múzeumban nyolc festményt a második vi­lágháború idején a Szovjetunióba hurcolt Hatvany- és Herzog-gyüjtemény képei közül. A nyolc műalkotás egy összesen 63 darabból álló kiál­lítás részét képezi, amely hét­főn nyílt meg az orosz főváros­ban. A XIV-XIX. századi európai mesterek, köztül El Greco, Goya, Tintoretto, Corot, Degas, Manet, Munkácsy, illetve Re­noir alkotásai között látható a Hatvany-gyűjtemény öt darabja is. így kiállították Munkácsy Mihály képét, a „Csendélet nyári virágokkal*’, illetve Degas „Törülköző nő” című alkotását. Corot, Manet és Tintoretto egy-egy portréja szintén lát­ható. Az összesen nyolc kép azonban csak töredéke a két el­hurcolt gyűjtemény orosz rész­ről hivatalosan is elismert 132 darabjának. A kiállítás megnyitója előtt Mihail Svidkoj kulturális mi­niszterhelyettes, illetve a mú­zeum igazgatónője, Irina Anto­nova a műtárgyak visszajuttatá­sára és a tárgyak jogi státusára vonatkozó kérdésekre vála­szolva elmondták: jelenleg fo­lyik az „elszállított műkincsek” jogi helyzetére vonatkozó tör­vény kidolgozása. Emlékezés az elhunytakra - A korábbi héten még viszonylag csendes volt a sokat szenvedett bosnyák főváros. A hozzátartozók a szarajevói katonai temetőben emlékezhettek az elhunytakra. fotó: feb-reuters Nyugtalanság, harcok Boszniában Szerb katonai alakulatok és velük szövetséges muszlim lá­zadók hétfő hajnalban folytat­ták támadásaikat a nyu­gat-boszniai Bihac muszlim területi beékelődése ellen. A DPA által idézett bosz­niai rádió jelentése szerint a bihaci katlan nyugati részén húzódó frontszakaszokon he­ves tüzérségi párbajok és gya­logsági ütközetek tomboltak. Velika Kladusa városának környékén a szerb tüzérség tűz alá vett több falut. Nyugtalanság uralkodik Szarajevó boszniai fővárosban is. A DPA jelentése szerint ugyanis előző nap szerb orv­lövészek megsebesítettek négy polgári személyt. A Sza­rajevó külső kerületeiben hú­zódó arcvonalakon hétfő reg­gel helyenként rövid ideig tartó lövésváltás zajlott le szerbek és muszlimok között. Biztonsági okok miatt le­mondták Süleyman Demirel török köztársasági elnök hét­főre tervezett szarajevói láto­gatását. A Szarajevóba tartó ENSZ-légijáratokat működ­tető társaság döntött úgy, hogy az út túlságosan kockázatos, mivel a Szarajevót ostromgyű­rűben tartó boszniai szerbek nem adtak biztosítékokat a tö­rök elnök biztonságos közle­kedését illetően. Az elmúlt hét végén egy napig zárva is tartották a sza­rajevói repülőteret, mert isme­retlen fegyveresek tüzet nyi­tottak egy szállítógépre. Asszonyom! Amíg Ön bevásárol, mi főzünk. INGYENES KÓSTOLÓ! Márciusban Önt is vendégül látja a Hera házi­asszonya. Kóstolónkon meggyőződhet róla, hogy Hérával minden étel sokkal finomabb. És mindezt szokásos bevásárlása közben. Keresse háziasszonyunkat a nagyobb boltokban. Hera. Kiemeli az ételek valódi ízét. A következő városokban látja Önt vendégül a Hera háziasszonya: Eger: március 1„ 2., 3., 6., Gyöngyös: március 7., 8., 10., 13., Füzesabony: március 9., Hatvan: március 14. Áttörhető-e az ördögi kör? Magyarországon nagy várako­zással és reménnyel tekintenek Bokros Lajos pénzügyminiszter és Surányi György jegybanki elnök hivatalba lépése elé, mert róluk azt állítják, hogy ha ők nem tudják, akkor senki sem tudja - írta hétfői számában a Süddeutsche Zeitung. A szerző, Weyer Béla, Bokros programját ismertetve kiemelte: bár ő is a költségvetés eladósodását te­kinti fő ellenségének, mégis megpróbálja áttömi az ördögi kört, amely az elmúlt 25 évben azt jelentette, hogy a növekedés mindig a fizetési mérleg hiá­nyával járt együtt. Az oroszoknak hét százaléka Jelcin-párti Egy országos közvéle­mény-kutatás szerint jelen­leg a megkérdezetteknek mindössze 7 százaléka bí­zik Jelcin elnökben. Ezt az NTV orosz tévé- társaság közölte vasárnap késő esti politikai maga­zinműsorában. A felmérés szerint az orosz államfő iránt 71 szá­zalék bizalmatlan, és 13 százalék nem tudott egyér­telmű választ adni arra a kérdésre, hogy bízik-e Jel­cinben. Az Itogi (Összegzés) című műsorban elhangzott kommentár szerint a nép­szerűségi mutató, illetve Jelcin választási esélyei között mindazonáltal nincs feltétlen összefüggés. Egy múlt héten Moszk­vában ismertetett másik közvélemény-kutatás' ada­taiból az derült ki, hogy az elnök politikája egyre nép­szerűtlenebb; a tavaly de­cemberi 75 százalékkal szemben idén februárban 83 százalék volt elégedet­len Jelcinnel. A megkérdezettek 72 százaléka szerint az utóbbi események, így a csecsen- földi beavatkozás, zsákut­cába viszik az országot.

Next

/
Thumbnails
Contents