Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-27 / 49. szám
10. oldal SporTTüköR 1995. február 27., hétfő Négy éypt értékelt a közgyűlés Ot évre választott elnökséget a megyei úszó és vízilabda szövetség Az Eger Szálló különtermében tartotta cikluszáró vezetőség- választó közgyűlését a Heves Megyei Úszó és Vízilabda Szak- szövetség. Az egybegyűlteket Kovács János, a megyei TSH igazgatója, mint egyben levezető elnök üdvözölte, majd néhány gondolatban megemlékezett a napokban elhunyt dr. Bárány Istvánról, az egri születésű sportolóról, szakemberről, újságíróról. A jelenlévők egyperces néma felállással tisztelegtek a 87 évet élt szaktekintély emléke előtt. A napirendi pontoknak megfelelően dr. Székely Ferenc, a szövetség főtitkára értékelte az elmúlt négy éves időszakot. Az előadó további szomorú esetekkel kezdte mondandóját, hiszen az értékelt időszakban hunytak el olyan kiválóságok is, mint dr. Frank Mária, Bitskey Aladár, Farkas Lajos, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek Eger város úszósportjában. Szólt a beszámoló a politikai rendszerváltással összefüggő olyan gondokról is, amelyek a sportban általában jelentkeztek és nyilvánvalóan érintették az úszó és vízilabda szövetséget is, bár döntően nem befolyásolták, illetve hátráltatták a célkitűzések megvalósítását. A megyei szövetség 28 úszóversenyt rendezett az elmúlt négy évben, hat esetben nemzetközi jellege is volt az eseménynek. A legrangosabbnak tekinthető Pro Agria úszógála kapcsán több világbajnok látogatott az egri uszodába, de legalább olyan fontosnak tartotta a főtitkár azt is, hogy rendszeressé vált - Gyöngyösön - a megyei fedett uszodai bajnokság. Vízilabdában is megrendezték a különböző tornákat az egyes korosztályok számára, azok jól szolgálták a sportág érdekeit a közismerten mostoha uszodai viszonyok között, illetve azok ellenére. A felnőttek számára rendezett Agria Kupa 28 csapatot vonzott a megyeszékhelyre, kétszer ez az esemény is nemzetközi mértékű volt. A tárgyalt időszakban nyílt meg az egri Sportmúzeum, amely valójában a megye úszó és vízilabda sportjának állít emléket. A múzeum révén újabb vendégek látogattak Egerbe, és ismerték meg az itteni értékeket. Egyebekben a beszámoló sikeresnek ítélte meg azokat a történéseket is, amelyek Gyöngyös városában jelezték a sportág életrevalóságát, bizonyítja ezt például az iskolai úszásoktatás, valamint a Parafa Úszó Klub megalakulása. A szövetség Felügyelő Bizottságának beszámolóját dr. Sas Attila, a testület elnöke ismertette. A hozzászólásokban kérdésként vetődött fel, hogy hol tart jelenleg az építendő egri fedett uszoda ügye, sokkal megnyugtatóbb volt ugyanakkor azt hallani, amit dr. Csépe György a gyöngyösi eredményekről mondott. A tanácskozás további részében öt évre választotta meg vezetését a szövetség, amelynek elnöke ismét dr. Ringel- hann György, főtitkára pedig dr. Székely Ferenc lett. Alel- nökök: dr. Csépe György és Visontai József. Tagjai még az elnökségnek: Utassyné Gyer- gyák Magda, Demeter Béla és Denk János. A Felügyelő Bizottság elnökének újból dr. Sas Attilát választották, a testület tagjai: Kiss Agnes és Fari Attila. A közgyűlés végén számos személy és intézmény részesült erkölcsi elismerésben, a megyei úszó és vízilabda sport érdekében végzett munkáért. A hírközlő szervek között oklevelet kapott a FI eves Megyei Hírlap sportrovata is. F. B. Március 7-én temetik dr. Bárány Istvánt A február 21-én Budapesten elhunyt dr. Bárány Istvánt az OTSH és a Magyar Úszó Szövetség saját halottjának tekinti. Búcsúztatása március 7-én, kedden, 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Mint már megírtuk, az úszósport kiemelkedő alakja halála előtt azt kérte, hogy hamvait az egri Sportmúzeumban helyezzék örök nyugalomra. Erre vonatkozóan pontos döntés a napokban várható. Az elképzelések szerint röviddel a budapesti búcsúztatás után sor kerülhet az egri végtisztességre, a hamvak elhelyezésére is. Részletek a márkakereskedőknél A Ford Leasing segítségével most különlegesen kedvező feltételekkel vásárolhatja meg a Ford legnépszerűbb modelljét, a Ford Escortot. 10% induló részlet Ford Escort már139.000-Ft-tól! Március 31-ig mindössze ennyi pénzre van szüksége, hogy egy remek Ford Escort tulajdonosa lehessen. A Ford Leasing rugalmas részletfizetési programjában biztosan meg fogja találni az Önnek legmegfelelőbb, testreszabott konstrukciót. Keresse fel hivatalos Ford márka- kereskedőjét, hogy tájékoztathassa Önt a RÉSZLETEKRŐL! Ford Leasing Az ajánlat csak február és március hónapokra érvényes, a Ford Escort modellre, amíg a készlet tart. Az árat 74 HUF/DM deviza eladási ár alapján képeztük. A számla a gépkocsi átvételekor érvényes árfolyammal készül. Cross-Worth Kft. 3300 Eger, Mátyás K. u. 4. Tel.: 36/427-827 21 Autós Sarok Kft. 3000 Hatvan, Bercsényi út 18-24. Tel.: 37/343-400 • " - : .......................... C zakó (szemben középen) ütése nyomán felperdült a labda a szlovénok sáncáról, a történteket Tímár figyeli FOTÓ: PERL MÁRTON Női röplabda, Interliga Négy között: jöhet a következő Egy kapus halála Portugáliában Az északi régió bajnokságában szereplő Pico de Regalados nevű portugál futballcsapat kapusa számára tragikus véget hozott egy bemelegítés. Albino Silva Ribeiro a soros bajnoki csata előtt lövéseket tett ártalmatlanná. Az egyiket azért nem tudta védeni, mert egyszerűen összeesett, a háló előtt eszméletlenül terült el a gyepen. A mentők azonnal kórházba szállították a „portást”, de mire a bragai intenzív osztályra értek, Riberio már halott volt. Az első orvosi vizsgálat mit sem tudott megállapítani a halál okáról. (MTI) Az áldozatok emlékére Az 1994. december 6-i szörnyű szajoli vasúti katasztrófa 31 áldozatán sajnos már senki nem segíthet, ellenben a hozzátartozók fájdalmát némiképp enyhítheti annak a jótékony célú barátságos labdarúgó-mérkőzésnek a bevétele, amelyet Szolnokon rendeztek a Véső utcai sporttelepen. A Kispest-Honvéd - Debreceni VSC összecsapás résztvevőit és a lelátókon helyet foglalókat Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő köszöntötte, és hangsúlyozta:- Soha el nem múló döbbenet mellett felemelő érzés az emberek szolidaritási készsége. A megye első embere Puhl Sándor játékvezetőt, a tavalyi vb-döntő bíróját egy aranyórával jutalmazta meg. Maga a mérkőzés némi csalódást okozott a színvonalas játékra kiéhezett szolnokiaknak. Talán a közelgő bajnoki rajt tette túl óvatossá a két együttest. A szünetben Hamar Mihály, Szajol alpolgármestere és állomásfőnöke egy személyben mondott köszönetét az adakozó szurkolóknak, akik a Véső utcai sporttelepen elhelyezett 14 urnába helyezhették el adományaikat. Kispest-Honvéd FC - Debreceni VSC 0-0 Szolnok, 2000 néző. V.: Puhl. Honfitársa legyőzte Linford Christie-t Nagy meglepetés történt a Birminghamben rendezett IAAF meghívásos fedett pályás atlétikai viadalon. A 60 méteres versenyt ugyanis Darren Bra- ithwaite nyerte, míg honfitársa, az Európa-csúcstartó Linford Christie egyszázad másodperccel lemaradva „csak” másodikként érkezett célba. Kordax-Eger Paloma Branik Maribor 3-0 (5, 6, 9) Interliga, női röplabda. Rájátszás a legjobb négy közé jutásért, második mérkőzés. Eger, körcsarnok, 700 néző. V.: Horváth, Markó. Eger: Czakó, Tímár, Fekete, Popova, Akimova, Vojth. Cs.: Nagy, Nemesné. Edző: Kosziba István. Maribor: Milkovics, Pustos- lensek, Melekhina, Gosak, Ko- pilova, Pranhart. Cs.: Vahen, Resanovics, Zlatoper. Edző: Sandi Ritlop. Kissé nehézkesen indult a pontgyűjtés, de aztán lendületbe jött a Kordax és 11-2-re alakította az eredményt. A szlovén játékosok csak keresték a labdát, pedig azt is jól érezték, hogy az Eger nem is játszott kirobbanó formában. Ennek egyszerű az oka: nem volt rá szükség, mert annak ellenére „jött” 12 perc alatt az első játszma. A másodikban 6-6-ig haladtak párhuzamosan a csapatok, még a vendégek is vezettek kétszer, de aztán meglódultak a mieink és szinte pillanatok alatt 13-6 lett az állás. Attól kezdve a szett végére sem kellett sokáig várni. A harmadik játszma elején már nem totojáztak az egriek, Tímár 7-0-ig vitte a szervákat, aztán átvette tőle a tempót Fekete. A közönség arra áhítozott, hogy „0”-ra nyerjen a csapata, de Vahen felugrásos nyitásaival a vendégeknek is jutott kevés öröm, miközben az egriek kiengedtek. Játszmát nyerni azonban eddig Egerben - ebben az Interliga szériában - még senkinek nem sikerült, a helyzet szombaton este sem változott. Kosziba István nem élt az időkérés jogával sem, Dambendzet pedig pihent. Bármennyire is szeretik Egerben a röplabdát, vasárnapra már nem jutott mérkőzés, mert a Kordax, megszerezve második győzelmét is a Maribor ellen, bejutott a legjobb négy közé. Kosziba István: - Érvényesült a papírforma. Ezt követően bizonyára nehezebb mérkőzéseink lesznek, de mivel a csapat tartja jó formáját, bizakodva tekintünk a továbbiak elé. (fesztbaum) Ezen a héten a Magyar Kupa keretében lesz mérkőzése a Kordax-Egernek a legjobb nyolc közé jutásért. Március 1-jén, szerdán, 17 órakor a Vértes-Volán (Tatabánya) vendégeskedik a körcsarnokban, Vojthék pénteken játsszák idegenben a visszavágót. Szappanos mindenkit elcsúsztatott HMÖ SE (Eger) - Győri Elektromos 6:10 NB I-es férfi asztalite- nisz-csapatmérkőzés, Eger. Győzött: Wei Csin Siu 2, Pálosi, Urbán, Monostori, a Wei Csin Siu-Urbán páros. A párosoknál a gyors vendégsikert kiegyenlítették Ur- bánék. Az első négy egyes mérkőzésen az esélyesebbnek tartott játékosok nyertek. A legjobb találkozót Pálosi Balázs vívta, aki a döntő játszmában győzött Kun ellen, és 3-3-ra alakította az állást. Ami ezután következett, arra senki nem számított, hiszen mind a négy találkozó a harmadik szettben dőlt el, és sajnos minden esetben a győriek javára. Csocsóék persze 7:3 után sem adták fel, és mivel Urbán legyőzte a szlovák idegenlégiós Csöllét, 5-9-re feljött a HMÖ SE. Monostori bravúros fordítása után felcsillant még a döntetlen lehetősége is, de Pálosi sem bírt a négy egyéni győzelmet szerzett Szappanossal. A jó képességű vendégek a döntő pillanatokban jobban összpontosítottak. KSI-Erdért - Egri Áfész 10:2 NB I-es női asztalitenisz-csa- patmérkőzés, Budapest. Győzött: Fajcsák 2. A fiatal egri csapat a három szettes mérkőzéseket rendre elveszítette, így meg kellett hajolnia a hazaiak nagyobb tudása előtt. Hódmezővásárhely Bélapátfalvi Építők 4:10 NB Il-es férfi asztalite- nisz-csapatmérkőzés, Hódmezővásárhely. Győztek: Magyar 3, Tóth 2, Veres 2, Gönczi, a Tóth-Ve- res és a Magyar-Gönczi páros. Az osztályhoz méltatlan körülmények között is biztosan nyertek az apátfalviak. Bélapátfalvi Építők - HCM II. 10:0 NB Il-es férfi asztalite- nisz-csapatmérkőzés, Bélapátfalva. Győztek: Magyar 2, Tóbik 2, Tóth 2, Gönczi 2, a Magyar-Gönczi és a Tóbik-Tóth páros. Az Építők játékosai fölényesen győztek.