Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-27 / 49. szám
6. oldal Horizont 1995. február 27., hétfő Március a zsendülés hónapja. Újra zsendül a lábunk alatt a fű. A fák zöld koronát tesznek fejükre. Új remények fakadnak bennünk is. A remények prófétái nemzetünkben a költők. Feltűnő, hogy számunkhoz képest mily sok édes vagy mennydörgő szavú költő-prófétánk volt és van. Sokszor és sokan szólaltak meg, ha a fájdalom sebe marcangolt. Azt mondják, hogy a gyöngy úgy keletkezik, hogy idegen anyag kerül a kagyló testébe, amely izgalmat és fájdalmat okoz. így választja ki a gyöngyöt, a fájdalom gyermekét. Sok menekülő magyar viselte az elszakadás, a számki- vetettség fájdalmát. „Bújt az üldözött, s felé kard nyúlt barlangjába, szertenézett s nem leié honját e hazában”. A hányatott sorsú Bornemissza Péter tragikus hangon búcsúzik hazájától: „Siralmas énnékem te tüled megválnom, - Áldott Magyarország tőled eltávoznom,- Vájjon s mikor leszön jó Budában lakásom.” Azóta is hány magyar búcsúzott - sokszor örökre — ettől az országtól... A kor másik nagy költője szintén a bujdosás fájdalmát sírja el: „Bujdosom, mint árva - Idegen országba - Veszettül mint zarándok, - Ruhámba setét színt, - Szívemben szörnyű kínt - Viselek én, úgy gyászolok”. Zrínyi Miklós, a szigetvári hős dédunokája karddal és tollal egyaránt védi hazáját. így emlékezik dédapjára: „Fegyvert s vitézt éneklek, török hatalmát, - Ki meg merte várni Szolimán haragját...” Az török áfium ellen való orvosság című röpirata a nemzet hibáit és reményeit méri fel drámai erővel, kicsengése: „Ne bántsd a magyart! Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók... Nekünk magunknak, a magunk erejéből kell a hazát megmenteni!” Zrínyi korából zeng felénk: „Boldogasszony anyánk, - Régi nagy Pátró- nánk, - Nagy ínségben lévén - így szólít meg hazám: - Magyarországról, romlott hazánkról, - Ne feledkezzék meg szegény magyarokról”. A Rákóczi-felkelés intonációja 1703. május 12-én a Recrudescunt... Megújulnak a nemes magyar nemzetnek régi sebei. A kor tragikus jajkiáltása: „Jaj, régi szép magyar nép, - Az ellenség téged mikép - Szaggat és tép! - Mire jutott állapotod,- Romlandó cserép!” Mikes Kelemen is egyike a Március reménytelen, nagy bujdosóknak. „Magyar sors! Idegenben élni és halni. Holtan hazatérni és újra eltemettetni”. Berzsenyi kisnemesi nyugalma nem csendes. Sajgó lelke nemzete sorsán töpreng. Ezért volt kedvenc költője Széchenyinek. A nemzet belső bajai rémítik: Nyolc századoknak vérzivatarja közt - Rongált Budának tornyai állanak, - Ámbár ezerszer vad füzedben - Véreidet, magadat tiportad. „Nem közénk való volt” - szólt Wesselényi Kölcsey halálakor. Magányossága ellenére nem hervadó babér övezi homlokát, mert ő írta a Himnuszt. Neve, emléke soha meg nem hal, amíg magyar szó hangzik. Egyike azoknak, akik a magyar sors mélyébe láttak: „Szánd meg Isten, a magyart, - Kit vészek hányának, - Nyújts feléje védő kart - Tengerén kínjának”. Kisfaludy Károly rövid életének nem múló emlékjele a Mohács: „Hős vértől pirosuk gyásztér, sóhajtva köszöntlek, - Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács! A magyar sorsvállalásnak magasságában lebeg Vörösmarty Szózata, amely a történelmi lét S.O.S.-kiáltása: „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért, - S keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért... - A nagy világon e kívül - Nincsen számodra hely, - Áldjon vagy verjen sors keze: - Itt élned, halnod kell! - A nagy nemzeti katasztrófa után: „Mi a világ nekem, ha nincs hazám? - El- kárhozott lélekkel hasztalan - Kiáltozom be a nagy végtelent: - Miért én éltem, az már dúlva van”. Petőfi lelkesülten írja a nemzet emlékezetébe: „Szabad a magyar nép, szabad va- lahára”. Március idusán lelkendezve kiáltja a nap szlogenjét: „Talpra magyar, hí a haza...” Másnap forrón emlékezik: „Magyar történet múzsája..., vésd föl ezt a nagy napot!” A szerelem hangulata és az őszi táj szépsége olykor még felsejlik, de már feltűnnek a szabadságharc lelkesedése fölött a sötét felhők. „Már minékünk ellenségünk az egész világ, látom én. Szegény magyar, be magad vagy ezen a föld kerekén.” Májusban már félelmes látomás borul a költő lelkére: Hol lesz az új Mohács? A jövendő észbontó tragédiát jelez: „A Kárpátoktól le az Al-Dunáig - Egy bősz üvölté, egy vad zivatar! - Szétszórt hajával, véres homlokával - Áll a viharban maga a magyar”. A látomás beteljesül: „Szörnyű idő... Villog ellenünk - A fél világnak kardja”. Március idusának hulló csillagát, az eltemetett reményeket, Petőfi emlékét Arany lelkének keserű tengere őrzi. „Harmincz év múlva” emlékezik költő barátjára: Álmaimat gyakran látogatod most is, — Rég sír fedez, óh nem nyughatol ott is... - Amit adtál, abból semmi sincs elveszve, - Firól fira szállsz te, mint egy közös eszme. - Nem feledte március idusát sem: „Kelsz és lenyugszol észrevétlenül, - Innen volnál, de senki meg nem ül, végzetes évi nap... - Az ember gyönge, félve néz feléd, - S mint egykor a tanítvány mesterét, - Nehéz időkben megtagad. Arany lelkének hullámmoraját elfojtja a Bach-korszak önkénye. Erről árulkodik az „Ősszel” remeklése: „Enyésző nép, ki méla kedvvel — Múltján borong... A holtakat miért vered fel? - Nincs többé Caledonián- Nép, kit te felgyújts énekeddel”. A politikai nyomás miatt keserűségét szimbólumokban fejezi ki: „Ötszáz, bizony dalolva ment - Lángsírba walesi bár... Ötszáz énekli hangosan- A vértanúk dalát”. A nemzet váteszei megértették Tompa figyelmeztetését: „Legyen a dal fájdalmas, merengő. - Fiaim, csak énekeljetek!”. A nemzet prófétái mai napig mutatják az utat Európa hullámzó tengerén. Illyés a nyugati műveltség és a haza meleg keble között hánykolódott. Magyarságát soha nem tagadta, végül is a haza meleg szívén nyugodott meg: „Hazám szorít és fáj, kisebbedik. - Szorongok benne s érte, így enyém”. Ezért válik 1956 prófétájává, megírja az Egy mondat a zsarnokságról című korszakos versét. A történelem tektonikai törésvonala fölött a költők átka- inak-áldásainak végső kicsengése: „Az nem lehet, hogy milliók fohásza Örökké visszamálljon rólad, ég! És annyi vér, a szabadság kovásza Posvány maradjon, hol elönte- ték. Támadni kell, mindig nagyobb körökben, Életnek ott, hol a mártír-tetem Magát kiforrja csendes földi rögben: Légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem”. Miklós Béla Fent óda - lent adó A szaporodó adóterhek beárnyékolják az ember boldognak ígérkező jövőjét, és elkedvetlenedik. Senki sem szereti a szomorúságot, én sem, éppen ezért vigasztalni szeretném embertársaimat, ne csüggedjenek, hiszen volt ez rosszabbul is. Mégsem halt bele az ember, ha volt ereje mosolyogni vagy kacagni nagy bajok láttán. Könnyedén kell venni az adózást is, tegye le az asztalra mindenki, ami az államnak jár, mert az kötelesség, de próbáljunk mosolyogni hozzá. Úgy könnyebb. 1. Ha beletekintünk a történelembe, azt tapasztaljuk, hogy mióta állam létezett, mindig adóznia kellett annak, aki dolgozott. Az emberiség történetének kezdetén volt egy kivétel. Ádám és Éva a Paradicsomban nem dolgozott, de nem is volt adóköteles Urának. Azonban amikor Éva ledolgozta a tiltott fáról az almát, egy egész életre adózott a szerencsétlen emberpár, hogy hosszú életükben sem tudták leróni a bűnbeesés szörnyű terhét, és átruházták az egész emberiségre, amelynek terhei alatt nyögünk még ma is. Aki nem hisz ebben, annak ott az ősember, aki látszólag senkinek sem fizetett adót, valójában mindig életével rótta le adóját, ha új ismeretlenekkel vette fel a harcot. Mindig ráfizetett. Ezek voltak ám az életre-ha- lálra menő adók. Vagy nem így van? 2. Hogy betartsuk a rendet, ne hagyjuk ki az ókori görögöket, akik átveszik a föníciaiaktól a pénzt, és mindjárt kitalálják a városállamok az adórendszert. A kráthesz, vagyis a hatalom pénzadóra kötelezte a démoszt, vagyis a népet, az állami kiadásokat a népre hárították, és ezt nevezték demokráciának. De hogy mennyire okosak voltak a görögök, még a halottnak is ott kellett legyen a szájában az obulusz, a pénzbeli viteldíj, ami Cháronnak járt, aki ládáján átvitte a holtat a Lethe vizén a másvilágra. A kínaiak, indiaiak, egyiptomiak se maradtak ki az adóztatás gyönyörűségéből, ők is a maguk piramisát építő vállalkozásaikkal jól működtették a rabszolgatömegeket sajtoló adóprést. Ma hét világ csodálja a piramisokba rejtett kincseket. A középkorban a füstadót szedték a működő kémények szerint a jobbágytól, a vak kéményt, amelyikre gólya fészkelt, azt nem adóztatták. így nyilvánult meg akkor a természetvédelem. 3. Kilencedet és tizedet kellett adózni az állatok és a termény után a földesúmak és az egyháznak. De adóval sújtották a károm- kodót is. Nocsak, fejlett volt az adópolitika! A városok, mesteremberek is gazdagon adóztak királynak, földesúmak, püspöknek, aszerint, hogy mennyi volt a jövedelmük. Már amennyire járatosak voltak az adóbevallás trükkjeiben. Széladót Afrikában szedtek. Az a tartomány fizette, amelyik felé sodorta a szél a kertjében sétáló uralkodó fejéről a turbánt. Valószínű, hogy ez a kapzsi uralkodó mindig a kertjébe rohant vihar esetén, hogy sodorja valamerre turbánját a szél. Ilyenkor komoly pénzzavarban lehetett, de a bölcs kádik kifun- dálták ezt a szellemes adót. A polgárosodás hozta magával az iparosítást, az utakat, a kereskedelmet, és csak ekkor pancsoltak igazán az adókiötlők a megadóztatás zuhatagai- ban. Mindenre lehetett kivetni adót: utakra, jármüvekre, gépekre, árusításra, piacra, még a járdára is. A megszorult uralkodókra akkor sütött teljes fénnyel az aranyló nap, ha kéznél volt egy minden hájjal megkent pénzügyminiszter is. Csak úgy dőlt a pénz a kincstárba, ha jól fogalmazott adótörvényt tettek kötelezővé. 4. Angliában került sor az ablakadóra, amikor a győztes amerikai szabadságharc majdnem százmillió fontos adósságba kergette a szigetországot. Pitt, a huszonnégy éves angol miniszterelnök elrendelte, hogy házanként hat ablak adómentes, a többiért fizetni kell, akár utcára nyílik, akár udvarra, sőt, ha a lakáson belül egyik szobáról a másikra, akkor is. Az 1793-as ablakadót csak 1851-ben törölték el. Emlékét azonban sokáig őrizték a befalazott, komor vakablakok... Lám csak, hogy már abban a félig középkorba rekedt Angliában mennyire fejlett volt az adócsalás technikája, milyen gyorsan kitalálták, hogyan lehet megszabadulni a sok megadóztató ablaktól: egyszerűen befalazták. Aztán vakon néztek az uralkodó adószedőjére, aki fogvicsorítva seperte be a szotyogó adót, pénzzuhatag helyett. Fürdési adót szedtek a múlt század végén az Egyesült Államokban. A virginiai kormány határozott úgy, hogy a fürdés „úri huncutság”, ami az európaiakhoz illik, de nem az olyan demokratikus néphez, mint az amerikai. 5. Aki tehát fürödni akar otthonában, fizessen érte! A fürdőká- dankénti harminc dollárt az orvosok is támogatták, mondván: a fürdés egészségtelen dolog!... Micsoda kooperáció alakult ki a pénzügyi szakemberek és az orvosok között, és milyen zseniális orvosi szakértelem támasztotta alá az adószakértő ötletét. Franciaországban, abban a városban, amelynek akadémiája is volt Jean-Jaques Rousseau korában, Dijon-ban siker- telenségi adóval sújtották azt a polgárt, aki nem fejezte be a vállalt munkát. Egyedül ezt a törvényt kellene bevezetni nálunk. A sikertelen miniszterek bírság-adójából jól kigömbö- lyödne az aszott nép. 6. Csak most attól kell félni, nehogy a szakértő kormány adótervező szakértői megtáltosodjanak e középkori és vadkapitalista adómintáktól, és hasonlókat ötöljenek ki jelenkori életünk visszásságaiból. Például, egy ilyen adót kitervező szakember belát a nyitott ablakon a lakásba, hogy a férj s feleség egymás haját tépi, mire ő gyorsan kiötlené az összeférhetetlenségi adót. De ugyanígy kivethető adó a csókra, szerelemre, viszont a szeretkezés adója az már olyan magasra rúgna, hogy teljesen pőrére vetkőztethetné az embert. Akkor a fél ország ruha nélkül járna. No de nem kell tartanunk ettől, mert minden adó csak addig adó, amíg teljesíthető. Amikor már nincs rá alap, vagy már az adószedők arcán pirul a bőr, akkor magától kihal. Meg kellene érnünk azt a világot, ahol a honpolgár ő maga szabja meg, hogy tehetségéhez mérten mekkora adófizetésre kötelezi magát. Ezt teheti honszeretetből, humánumból, vagy éppen csak szórakozásból. Ez lenne gondtalan új világ, de erről csak álmodunk. Ezt szabad. Gál Elemér Módosított modell - Daimon Hill és David Coulthard autóversenyzők bemutatták új Williams-Renault FW 17 típusú versenyautójukat fotó: feb-reuters Kölni karnevál - Megkezdődtek a legendás hírű kölni rózsakarnevál előkészületei. A karneváli ünnepségen felvonulnak politikusok karikatúrái is, köztük Borisz Jelcin, orosz medve kíséretében. fotó: feb-reuters
