Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-25 / 48. szám
1995. február 25., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Kivilágos kivirradtig Állt a bál, és volt sok móka, kacagás, farsangi jelmezek, álarcok... és a „parádét” György barát, azaz Konkoly György, az egri Fehér Szarvas Vadásztanya főnöke vezényelte FOTÓ: KAPOSI TAMÁS Az elveszett kincs I lona kitalált néhány megalapozottnak latszó okot, amivel enyhíthetné hibáját, de mégis amellett döntött, hogy megmondja az igazat a férjének. így nem bonyolódik bele a hazugságok útvesztőjébe. Csodálkozott, hogy az ura nem kelt ki magából annyira, de haragudott:- Mondtam neked, ne vidd magaddal azt a gyűrűt... Tudom, be akartad mutatni a barátnődnek, aki csak úgy tudja kiszolgálni a vevőt, ha mind a tíz ujján arany vigyorog... A krumpli vagy a karalábé megsértődnék, ha nem drágaköves ujjak mérik a serpenyőbe. Ti, nők...- Csak egyetlen napra akartam...- És az elég volt, hogy lecsússzon...- Tudod, el akartam vinni az aranyműveshez is, hogy vegye szűkebbre, mert tudod jól, hogy lötyögött az ujjamon.- És a véletlen úgy hozta, olyan szűkre szabta neked, hogy eltűnt... Legalább pontosan tudnád azt a helyzetet, ahol elvesztetted!...- Mondtam már, egy kislányt szolgáltam ki, kék-piros csíkos szatyorba öntöttem a krumplit... És amikor visszaadtam a pénzből, a gyűrű már nem volt. Elzával gyorsan bezártunk, és kutattunk mindenütt. Hiába...- A gyerek után kellett volna szaladni zárás helyett. Csak oda hullhatott, a szatyorba.- Ma is magam előtt látom azt a szatyrot, ezer közül is megismerném. Minden nap figyeljük.- Aki ráakadt, eldobja inkább a szatyrot. Főleg, miután rádöbben, hogy milyen érték hullott az ölébe! Remélem, tudod, mit fizettünk érte! Egy lakás ára volt akkor! Egy vagyon!... És most oda az egész, mert neked viszketett, hogy le ne maradj attól az ostoba libától, aki még a lábujjára is gyűrűt húzna, ha nem kellene cipőben járni.- Valami azt súgja nekem, vannak még becsületes emberek, akik észreveszik, ha valami nem az övék.- Csakhogy ez az emberfajta kihalóban van, drágám, de azért reménykedni lehet... * Teltek a napok, és barátnőjével együtt figyelték, jár-e a piros-kék csíkos szatyor? Elzának csak a két ujján volt gyűrű, drágakő nélkül. Most már ő is tart a véletlentől, hátha a krumplival együtt a szatyorba sodorja a drága ékszert. Pedig neki az ujján nem csúszkál a gyűrű. Ilona ujján most csak a jegygyűrű szerénykedik. Egyik délután mindketten felszisszentek. Ott volt az a csíkos szatyor a pult előtt, egy kislány kezében. Megkülönböztetett figyelemmel vették körül a gyereket, örültek, hogy rajta kívül nincs más az üzletben, és faggatták: hol laknak, kik a szülei, van-e kocsijuk. A kislány tisztelettudóan felelgetett, de közben bejött egy nő, a kislány mögött megállt és rászólt:- Kislányom, ne tartsd fel a néniket, tudod, sietnünk kell. (Az édesanyja volt).- Elnézését kérjük, hölgyem - szólt közbe Ilona -, mi faggattuk a kislányt... Ne vegye tolakodásnak, de mindig evvel a szatyorral járnak vásárolni?- Igen. Csak ez az egy szatyrunk van.- És öt nap óta nem jártak vele?- Nem. Pont öt nappal ezelőtt két kiló krumplit hozattam a kislánnyal.- És a krumplit olyankor kiöntik, vagy egyenként szedik ki?- Én mindig kiszedem, sosem öntöm ki.- És a krumplin kívül nem talált egyebet is a szatyorban?... Nem?... Azóta nem is használták? Tényleg nem? Igazán, nem nézhetnénk meg a belsejét?- Tessék, itt van. Ilona és Elza egyszerre bújnak bele a szatyorba. Egymásra néznek, nem hisznek a szemüknek... Ott, a szatyor bal alsó csücskében szorul, sárgállik a smaragdos, gyémántköves gyűrű - mintha még világítana is. Ilona hirtelen kimarkolja, és tenyerén mutatja a szomorú arcú, ismeretlen nőnek:- Ez nem a magáé?-Nem.- Tudja, hogy az én ujjamról csúszott le? L ehetséges, mondta közömbösen a nő, én észre se vettem. Tudja, én nagyobb értéket vesztettem el az aranynál - a férjemet. Gál Elemér / t
