Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-24 / 47. szám
4. oldal 1995. február 24., péntek Eger És Körzete Szenzációs show a kerisek diáknapjain Diáknapok kezdődtek tegnap az Egri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában. A színes programok között szerepelt Kenguru rock and ro//-bemutató, „A tanár úr, aki tetszik nekünk” szavazás, tanár-diák foci, filmes vetélkedő. Ma szenzációs show keretében lesz divatbemutató, evés-ivás, diszkótáncverseny, utazási vetélkedő, röplabdamérkőzés, és megnyílik a zeneterem. Versmondóverseny Heves megyei döntője Holnap, szombaton délelőtt 10 órakor rendezik meg Egerben, a Heves Megyei Művelődési Központban a József Attila országos versmondóverseny, valamint a Ratkó József országos versmondóverseny megyei döntőit. A megmérettetésen azok a tehetséges fiatalok vesznek részt, akik túljutottak a városi elődöntőkön. A legjobbak bejutnak az országos döntő mezőnyébe. Itt van a farsang, s mindenütt áll a bál Ma este Egerben, a Hotel Flórában délután 3 órától 6 óráig tartja közgyűlését a Mátra Múzeum Vadásztársaság. Ezt követően rendezik meg báljukat. Március 3-án, pénteken este 7 órától ugyancsak az egri Hotel Flórában az AB-Aegon három megyét - Heves, Borsod, Nóg- rád - érintő megyebálját tartják meg. Kiállítás Egerben a varázslatos Indiáról Március 1-jétől 10-ig a Heves Megyei Művelődési Központban kiállítás nyílik Varázslatos India címmel. Ugyancsak március 1-jén, szerdán délután 3 órakor nagyszabású rendezvényre kerül sor. A megye közművelődési szakemberei, népművelői találkoznak. „A közművelődés aktuális kérdései” címmel dr. Stikker Sándor, a Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium főosztályvezetője tart előadást. Megyénk szakemberei ezt követően megvitatják a feladatokat. Ápolt környezetben áll a falu szép temploma is... Tarnaszentmária tervei Mire is elég a falu ötmilliója...? Éledezik az erdők karéjában megbúvó falu. A februári tavasz friss levegője kicsalja az embereket a házak mögötti kiskertekbe, s még az idősebbek is útra kelnek, hogy bevásároljanak az út- kanyarulatban álló boltban. Ki befelé menet, ki már megrakott szatyorral a kezében áll meg egy kis- beszélgetésre. Még egy ilyen kis településen is, mint Tarnaszentmária, történik valami említésre méltó. Ezen a szerdai napon is - mint minden héten rendszeresen - fogadóórák vannak a polgármesteri hivatalban. A lépcsőn egy idős nénit segítünk le, ő már végzett a községházán, hazafelé tipeg majd a faluközpontból. A templom előtt keresztet vet, egy szempillantással végigméri a nemrég kikövezett feljárót a temető kerítése mellett, ahol - mint mindig - most is pedáns tisztaság uralkodik. Hozzávetőlegesen három- százhatvanan lakják ezt a kis falut. Közülük szerdánként négyüknek-ötüknek akad valamilyen intéznivalója a hivatalban, ahol ezúttal is Majoros Gyula polgármester és a Verpelétről átjáró Zrónik István körjegyző fogadja őket.- Az idős néni például a háborús kárpótlási igényével keresett fel - mutatja a papírokat, amelyeket majd fénymásolnia kell, aztán pedig továbbítania a megfelelő helyre. - A délelőtt általában ilyen-olyan ügyintézéssel telik el, s míg várjuk az újabb ügyfeleket, addig a polgár- mester úrral megbeszéljük a soron lévő teendőket. Majoros Gyula a régi polgármestert, Hidvégi Pált váltotta fel a hivatalban. Korábban is a testület tagja volt, mondja, nem új keletűek hát azok a feladatok, amelyek a hivatalban vártak rá a választásokat követően.- Az első két hetem azzal telt el - idézi -, hogy kivitelezőt keressek, majd pedig tárgyaljak a szakemberekkel a víztisztító megépítéséről. A vezetékhálózat, valamint a vízmű már korábban elkészült, ám a tisztiorvosi szolgálat előírása szerint gondoskodnunk kell a tisztítóról is. Erre már megkaptuk a négymilliós állami támogatást, most már csak a munkálatok vannak hátra. Mihelyt az idő engedi, az első tavaszi napon hozzá is kezdenek a Rekord Építőipari Szövetkezet dolgozói a kivitelezéséhez - tájékoztat a polgármester, aki elmondja még, hogy egyébként ötmilliós költségvetésből gazdálkodik az öt tagból álló helyi képviselő-testület. — Mire telik ebből a kevéske pénzből?- Kis falu, kis pénz...! - sóhajt a kérdésre. - Ennyi van, ebből kell megélni, de úgy is mondhatnám: eddig ér a takarónk, amely alatt nyújtózkodhatunk. Van, aki megérti ezt, más elégedetlen a fejlesztési lehetőségeinkkel... S hogy mire telik eny- nyiből? Nos, mire kifizetjük a működési költségeket, valamint a közműszámlákat, jó, ha marad kétmillió. Ebből az összegből viszont szeretnénk rendbe termi az eddig még nem aszfaltozott útjainkat, így a Fenyves, a Rózsa és a Mester utcát. Ezek a tervek, amelyekről a közeljövőben falugyűlésen szeretnénk tájékoztatni a lakosságot. Az utolsó mondatokat már a hivatal előtt mondja a polgármester, elköszönőben még meghív a közmeghallgatásra, hogy tanúi legyünk, miként is vélekednek településük jövőjéről a helybeliek. Közben a falu széle felől a kisvonat dudálása hallatszik, még nem szűnt meg errefelé a vasút, s ez reményt ad arra, hogy ez a sínpárból font ér is tovább táplálja majd a fejlődésben lévő községet. (szilvás) Újra hölgy a polgármesteri székben Nagyvisnyó a megye határán fekszik, és azon kívül, hogy sokan eldugott sárfészeknek tartják, van azért egy különlegessége, ami magára vonja a figyelmet. Másodszor választott polgármestert a község, és a közakarat ismét nőt emelt ki az indulók közül a polgármesteri székbe. Véletlen-e ez, vagy már hagyomány? Ezt megtudni látogattam el a helyszínre. A polgármesteri hivatal teljes létszámban dolgozik, mindenki a helyén, csak a polgármesternő hiányzik - a székből, mert ott van, ahová a kötelesség hívja. A legsárosabb utcák egyikében, az Alkotmány út sarkán akadunk rá, egy útépítő szakemberrel dagasztja a sarat, hogy nyáron már aszfalt vezesse a falut közintézményeihez. Most mérik fel a munka nagyságát. Kérjük, hogy szálljanak be a kocsiba, de a bokáig sáros polgármesternő tiltakozik, nem akarják besarazni a kocsit. Most már értem, hogy nem a véletlen és nem a hagyomány választott polgármestert az ő személyében, hanem a bizalom. Jól voksolt akkor a nép, mert aki egy úton jár, ha kell, nyakig a sárban a faluval, az tenni is tud azért, hogy tükörsima aszfalt legyen a sáros utcák helyén. Hivatalában mondja el Molnár Albertné (Sebők Ilona), hogy 258 szavazattal választották polgármesternek, meglepetésként érte az emberek döntése, 74 vokssal előzte meg Fónagy Miklóst, így került a polgármesteri székbe, de munka- szeretettől hajtva nem tud ülni a helyén, mindig ott áll indulásra készen, ahová hívja a kötelesség. Hivatalba lépésekor vegyes érzelmek kerülgették: „Nem tudom, megfelelek-e a bizalomnak, töprengtem, de az első ügyintézés után nem tartottam riasztónak ezt a munkakört. Ereztem magamban annyi erőt, hogy legyűröm a nehézségeket, Likai Jánosné: - Jó szomszédok is vagyunk Molnár Albertné: - Érzek magamban erőt... ezért választottam... Csakhogy ez nem egyszemélyes feladat, a képviselőtársak segítsége nélkül nem tehetek semmit... Igaz, nem is zárkózom el senki elől, mindenkit meghallgatok, bárki megkereshet”. Sokan keresik fel panasszal, kéréssel, de Molnámé polgár- mester nem reked meg a puszta meghallgatásnál, hanem tesz egy lépést előre a cselekvés irányába. Az útépítés terve sem önkényes elhatározás, hanem a község régi álma, a szükség parancsa. A Dózsa György út, Ifjúság, Ady Endre és Alkotmány út a közintézmények felé vezetnek, ezért tervezték ide az aszfaltborítást, hogy tiszta cipővel lépjenek be a falulakók az iskolába, óvodába, orvosi rendelőbe. Ha az útburkolattal végeztek, következik az orvosi szolgálati lakás és a szemétszállítás megoldása. Elődje, Likai Jánosné (Nagy Ilona) is megjelenik hívásunkra a polgármesteri hivatalban, akit a községben Katinak ismernek. Meglep ez a baráti-munkatársi viszony, ami összefűzi a régi és az új polgármesternőt. Kiderül, hogy szomszédok is, de ugyanilyen közel lakik a két polgármesternő lelkében a közösség szolgálata is, hiszen amit átadott Likainé, arra csak vigyázni kell, és a rügyekben maradt terveket csak melegen kell tartani. Ilyen a régen óhajtott orvosi rendelőnek az ügye, hogy megvalósuljon Nagyvis- nyón a háziorvosi ellátás, legyen végre saját orvosa a községnek, ne Szilvásváradról látogasson el az orvos, hanem éljen itt az emberek között. A két polgármesternő egymást érintő életsorsa szép példája az emberségnek, a közügy szolgálatában dolgozóknak, akikre azért emlékeznek, mert jót tettek, de arra is ösztönöz, hogy az utánuk jövők ugyanezt cselekedjék. Gál Elemér Lohinszky Loránd: „Semmi nem maradt ki az életemből...” FOTÓ: KAPOSI TAMÁS „Nem voltak világmegváltó terveim...” Prózai színielőadáson manapság már kiment a divatból a brav ózás. Ritka, mint a fehér holló. A marosvásárhelyiek egri előadását követően a viharos taps mellé Lohinszky Loránd kivívta ezt is. Ki gondolta volna: Edward Albee: Nem félünk a farkastól című darabjában a 71 éves művész oly energiával, hitelességgel játsz- sza el a nehéz főszerepet, hogy minden néző elhiszi neki, alig jutott túl az ötvenen. Díjait még felsorolni is nehéz. Az érdemes művész cím mellé a közelmúltban Göncz Árpádtól megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendje tiszti keresztjét, s ott találjuk az idei Magyar Művészeti Díj tulajdonosai között is.- Ha visszatekint pályájára, volt olyan az életében, amit nem tudott megvalósítani?- Nem, mert nem voltak „világmegváltó” terveim. Ezért aztán csalódás sem ért. Természetesen hullámvölgyek akadtak. A hatvanas években két évig nem játszhattam, mert azt mondták, hogy nem szeretem a román és a szovjet darabokat. És hát, egy színész életében a sikeres szerepek mellett óhatatlan, hogy ne legyenek kevésbé jó alakítások.- Felidézné pályafutása legkedvesebb pontjait?- Nos, 1946-ban iratkoztam be Kolozsvárott a főiskolára, s még diploma előtt kaptam szerepeket. De feltöltött, amikor később Bemard Shaw-, Shakespeare-iőszerepeket játszhattam. Amikor felkértek, boldogan mentem Marosvásárhelyre. Itt megfelelt az a fajta stílus, amelyet a játékom képviselt. Töretlennek mondhatnám az ívelésem, kivéve, amikor a politika beleszólt.- Mit jelent Marosvásárhelyen magyar nyelven játszani?- Nálunk, Erdélyben a színjátszáson kívül ez valamifajta misszió is: a nyelvművelés, a magyarság identitásának megtartása. Mindenképpen pluszt jelent nálunk a magyar színház. Ez mindig érvényben volt, s most különösen. Frontálisan iszonyatos támadás van, a legmagasabb szintről. De mindig játszottunk magyar darabokat. Szép Ernőt, Bródyt, Madách tragédiáját...- Most Albee-t játszik, utána mi következik?- Ez már egy régebbi darab, a hetvenedik születésnapom „tiszteletére” tűzték újra műsorra. Tavaly november 5-én újítottuk fel, az érdekessége az, hogy a lány szerepét már az ötödik színésznő játssza. A darabot nagyon szeretjük, voltunk vele Norvégiában, Svédországban. Egyébként én is csak most döbbentem rá a koromra. „Nyugdíjas” vagyok, csak egyszerűen nem tudom elhinni. Annyi erőt érzek magamban. De terveim már nincsenek, csak azt játszom, amihez kedvem van. Például már készülünk Dürenmatt: Az öreg hölgy látogatása bemutatójára... És családi örömök is kitöltik az életem: van két unokám. Mikes Márta *
