Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-23 / 46. szám
6. oldal Horizont 1995. február 23., csütörtök Elgondolkodtató fotótárlat az Ifjúsági Házban A közönséget kell felébreszteni? Az Ifjúsági Ház „I” Galériájá- közi fotók? Ezek is provokálban, tehát a profiknak szentelt és fenntartott helyen rendezték meg a Magyar Iparművészeti Főiskola Vizuális Kommunikációs Tanszékének fotó-szakkiállítását. A nagyérdemű közönség március I5-ig kaphat bepillantást egy alkotó közösség belső életébe, a felsőoktatás egy szakstúdiumát végző-átélő fiatalok szellemi mozaikképébe. tt minden részlet fotó, más és más, az egyéniség, a vélekedés, a szemlélet, az alapállás, a tájoltság, a szenvedélyek, a vonzások és vonzódások szerint is osztályozhatóan. A kiállítás anyagához képest is provokatív az esemény katalógusa. Nemcsak az, amit Miltényi Tibor szövegben a képek-fotók közé rak. Maga a néhány mondat arra szolgálna, hogy a bámész laikust felébressze, abból a kódolásából felriassza, ahova a félrevezetések, a szakmai és nem szakmai vélekedések bolondították. Ugyanis a fotózás hiába százötven éves, hiába vonultatja fel nap mint nap ez a műfaj a maga izgalmasabbnál izgalmasabb, meghökken- tőbbnél meghökkentőbb pillanatfelvételeit, a jelen mindig is vérszagú, vagy legalábbis vérillatú döbbenetéiről az általános vélekedés mintha nem engedné a művészetek közé besurranni ezt a lencsés kíváncs- iskodást. így a szöveg a katalógusban. És mit árulnak el a szövegnak, vagy legalábbis szembesíteni szándékoznak valamivel, amire nekünk oda kell figyelnünk? Igen. Tőlünk nem arra várnak választ a fotók, a fotókat készítő fiatalok, akik majd diplomát is kapnak tudásuk, technikai felkészültségük, szakmai jártasságuk igazolására, művészetnek képzeljük-e el a fotózást, elhelyezve a masinák mögött a tehetséges múzsa személyét az elképzelt rangsorban, ami a klasszikus görög sorrend szerint csak a tízen felüliek társaságában foglalhat helyet, mivelhogy az ókori kilenc mellé jött a fotó, a film, a tévé, meg sok egyéb más. Több nevesített látványt kínálnak fel katalógusban, vitatémául. A címlapon egy artisztikus felvétel villan fel az oszlopokról, ahogyan a timpanont tartják. Menjünk sorban! Fauszt Péter határozottan szerkeszt, szabályszerűen összeadja az elhanyagolt temetői részletet. A kopott, fehér keresztet a mellette álló „oszlopmaradvány- nyal” - ha jól látjuk! -, a mögöttük húzódó cserjéssel, a lombtalan ágas-bogazással, az előtérben elterülő télies sivársággal, de nem hagyhatja ki - hiszen ez a gondolatainak és érzéseinek csattanója - azt a feketébe öltözött nevetős szájú hölgyet, akinek félig nyitott ajkai között hamisítatlan műfogsor villog: csak a bal szeme látszik. Az is nevet, mintha azt mondaná: „Fiacskám, maga ide jött témát keresni, hiszen maga olyan fiatal még, maga még nem érett meg, nem is érhetett meg arra, hogy mindazt fenntartások és remegés nélkül, főleg pedig felfogva befogadja, ami itt vár ránk. Maga most meglep engem, magamról megfeledkezve udvariasan ide állok magának, hogy ellentéte legyek a látványnak. És magamnak is. Én ide nem azért jöttem, hogy áhítatot zsaroljak azoktól, akik már elmentek előttem, csak a csendet akartam beszívni, ide nem jönnek hancúrozni a mai világ eszelősen hancúrozó lovagjai. Hogy magamon is nevetnék? Ugyan, csak nem gondolja komolyan! Mi bohóckodnánk csak azért, mert valaki ránk kattint. Mi már nem akarunk szerepelni! Vagy mégis? Miért nevettet engem?” Egy másik fotón itt van a matrónává átváltozott egykori sztár. Akit a szépség a magasba röpített. És ott is marad. Röptében öregedett meg. Szépen. Becsesen. Kiszely Krisztián csak annyi fényt bocsát a szobabelsőre, hogy a művésznő homloka, alig rendezett ősz haja és a bútorok mögül előbújó rejtett fény elpanaszolhassák, mekkora magány tud összezsúfolódni ott, ahol már nem röpke másodpercekben mérik a kalandot, hanem a várakozást gyakorolják az egyik napszak elől elhúzódva, ha a másik Fauszt Péter fotója (1990) Kiszely Krisztián felvétele naprészlet még nem érkezett meg. A színésznő ellentételeként másik ábrán ül felénk nézve, de minket figyelembe se véve a dekoratív, fiús frizu- rás hölgy, a légies törékenység. Hosszú ujjai közt úgy fogja szipkás cigarettáját, mintha egyetlen gondja a nem látható füst megkeresése, felkutatása lenne, volna. Szája mellett két árok húzódik, mintha szégyellné, mekkora orral áldotta, verte meg őt az Isten. És mégis szép, és úgy szép, hogy emlékezni fogunk rá, noha jellegzetességeit nem görög minták szerint szabták. A három elmélyülten megszövegezett alkotás mellett a keresett artisztikum Vass Tamásé. A millenniumi emlékmű oszlopsorai előtt cirkuszi mutatványos dobálja díszes karikáit, mintha a kövekben megbúvó ünnepélyességet igyekeznének nevetségessé tenni. Felindulásaink, háborgásaink lecsendesítésére Molnár Zoltán erdei felvételét mustrálhatjuk meg, ahol is a részletek külön-külön tanulmányozást is érdemelnének; a fény eloszlása-játéka középen, fent, a fák, a bokrok tömege, rajzolata kíváncsivá is teszi a szemlélő- dőt. Hát így. Csak ennyi? Nem, nem, ez csak a kezdet. Mert így, sőt még részletesebben nekiláthat a látogató, hogy belebújjon a hogyanba és a van-ba, azaz a tartalomba. Mert akárhogyan is el akart riasztani a katalógus fölényes hangneme a tárlattól, azért mi megnéztük, s ha nem is szerettük meg minden részletét, de azt maradéktalanul elhihették fotóikkal a fiatalok, hogy önnön tartalmukat, tehát őszinte önmagukat nem tudják, nem is akarják megkerülni. Az árulkodó jelek, az önkényesen vagy önkéntelenül odadobott hangsúlyok - képben? -, a szerkesztés arányai és erényei elárulják, ki és mit, hogyan és miért kattintott le! Harsogjanak csak, így, a szemünkbe is, nem alszunk el miattuk, nem fáradunk el tőlük. Csak alkossanak! A közönség ébren van! Farkas András A stressz, közelről A hétköznapok kihívása lehet hasznos is: akkor, ha a hirtelen bekövetkező szükséghelyzet „riadókészültséget” rendel el az ember szervezetében, és mozgósítja addig többnyire rejtett képességeit. Ezt bizonyítják a legújabb kutatási eredmények. Bizonyára sokunkkal megesik, hogy munkahelyünkön hirtelen teljes összevisszaság keletkezik. A jó idegzetű és kipihent (vagy nem túlságosan fáradt) ember szervezete tud válaszolni az ilyen és hasonló élethelyzetekre. A vegetatív idegrendszer akaratunktól függetlenül reagál a stresszhelyzetre, s meggyorsítja a szívverést, a légzést, majd megfeszülnek az izmok. Emelkedik a vérben a vércukor- és a zsírszint. Ennek köszönhetően több energia áll az ember rendelkezésére, amit a hirtelen jött, fontos feladat megoldására fordíthatunk. A tudósok arra is rájöttek, miért lehet a stressznek pozitív élettani hatása. A vérben kiváló hormonok - elsősorban az adrenalin és a noradrenalin - enyhítik a vészhelyzetből adódható esetleges káros hatásokat, és optimális szintre hozzák addig talán csökkentett energiabedobásra kapcsolt szellemi teljesítőképességünket. Ez homlokegyenest másként történik, ha valaki nem képes úrrá lenni a hirtelen kialakult történések felett. A passzív és negatív hozzáállású ember véréből hiányoznak ezek a védőhatással is rendelkező hormonok. Az ilyen ember úgy érzi, összecsapnak feje felett a hullámok, míg vérében a szokásosnál sokkal több kortizon válik ki. Ez pedig az amúgy is gyengébb ellenálló képességet tovább csökkenti, az illető hangulatát pedig alaposan elrontja. Ha sokszor megtörténik valakivel, hogy felsül bizonyos helyzetekben, gátlásos lesz, és kóros depresszióval előbb-utóbb talán pszichológusnak is kezelnie kell. A kutatók arra is rájöttek, hogyan függ össze mindez azzal, sikeresnek érzi-e magát valaki? Aki helytáll stresszhelyzetekben, annak a vérében a rossz élettani hatású hormonokból jóval kevesebb keletkezik, illetve ezeknek a szintje alacsony marad. Az ember ellenálló képessége növekszik. Hogyan alhat el este a stresszhelyzeteket általában sikerrel átvészelő, aktív ember? Nem egykönnyen, mert szervezete rendkívül éber. Felesleges energiáját mindenképpen le kell vezetnie. Erre többféle megoldás kínálkozik. Eredményes, ha munka végeztével kocog, úszik, tomászik, teniszezik vagy biciklire pattan. Ha ezekre nincs lehetősége, tanuljon meg jógázni vagy végezzen autogén tréninget! Az izommozgás megnyugtatja az idegzetet. Ha én naplót írnék... A Megyei Művelődési Központban az Egri Szimfonikus Zeneker operaestet rendezett, ahol fellépett Csordás Klára, a párizsi Bastille Opera mezzoszopránja. Mozart-, Rossini- és Men- delssohn-nyhínyok hangzottak el, áriák a Figaro házasságából, A kegyencnőből, A sevillai borbélyból és az Olasz nő Algírban című operából; Mozart e-moll miséjéből a Laudamus Te... egy Laudamus Te... egy Liszt-fantázia, a Loreley és két Wolf-dal. Eddig volna az újsághír egy egri zenés estéről. Amikor is összegyülekeztek a zenebarátok, mert tudták, hogy Gémesi Géza karmester és áldozatkész társasága alkalmat teremt az elmélkedésre, olyan érzések felgyújtására, felelevenítésére, amelyek mára már nagyrészt kimentek a divatból. Divat - mondom -, holott ez képtelenség, ha lélekről és ha művészetről . szólunk.' Mégis vállalom ezt a megállapítást. Mert ez a Csordás Klára, a bá- cjos, csaknem törékeny mezzoszoprán csokorba gyűjtött itt néhány áriát, dalt, dallamot, amit az ő hangterjedelme átfoghat, amivel fel szokott lépni a pódiumon és színpadon. (Kár, hogy* ez a színes hanganyag alig fért el a valódi énekes számára szűk teremben!) Azt tudtuk, tudjuk, hogy a mezzoszoprán a koloratúrok mögött színpadi drámák-tragé- diák terében ritkán szokott a boldogságról nyilatkozni. Ez a hangszín a mélyebb tónusú, súlyosabb lépésű mondanivalók tartománya! Itt gondok feszülnek, szenvedélyek, olykor cselek, ravaszságok, szenvedések, az úgynevezett végső megoldások, azok a bizonyos könnyön- kínon túli lelkiállapotok is felbukkannak, amikről manapság nem is beszélünk. Vagy talán fogalmunk sincs, ezért nem akarjuk megszólaltatni, megidézni. Donizetti A kegyencnőben megír valamit, amiről ma többet kellene szólnunk, a végzetről, azokról az előre nem látható, fel nem fogható és csak megérezhető változásokról, amiket elhárítani képtelenek vagyunk. A mai ember büszke az eszére, és lépten-nyomon meg kell tapasztalnunk, hogy az irracionalitás, azaz a kiszámíthatatlan képtelenség bármely pillanatban utolérhet bárkit is. Akárkit is! Vagy itt van a Ros- sini-hősnő, Isabella. Nem fontolja meg, mi vár rá, ha szerelmesének megmentéséért elmegy a neki ismeretlen világba, Algírba, ahol az élet minden mozdulatára másképp válaszolnak, mint az itáliai félszigeten. De indulnia kell, cselekednie kell, nem szabad haboznia, a hősiség itt nem feladat, de a léleknek olyan kényszere, ami alól nem lehet szabadulni. De honnan a hősiség? Honnan a kényszer, amit nem tolhatunk el magunk elől, aminek feltétlen engedelmességgel tartozunk. Itt ugrik be az élmény a dallamok mögül, akár Wolf Imádságát (Gebet) idézem ide, akár Mozart Laudamusát, vagy Liszt ballada-átiratát - a lassú höm- pölygésű vers másképp jeleníti meg a rajnai szikla mondandóját, mint ez a romantikus felfo- kozottság -, vagy ha a sokat megélt, minden sikerült, a balsikert is megtapasztalt Rossini zengetését veszem alapul, kiindulópontnak, a fiatalság viharzásában adódnak könnyed jelenetek, az illanó boldogság méze csurog-csöpög itt-ott, de ki- nek-kinek kijuthat a küzdelemből, a csapásból, a megrendülésből, ha csak... És itt ismétlem meg a nyomaték kedvéért: a Csordás Klára által összekötött melódia-csokor nekem is szóló oktatás. Minden korban és mindenkinek fel kell vennie azt a kesztyűt, amit a sors odadob neki. És hogy ezt a kihívást méltóképpen meg is tudja válaszolni, el kell helyeznie magát abba a rendbe, abba. az időbe és térbe, azok közé a szereplők közé, akiket és amiket a mindennapoktól kap. Akár segítőként, akár ellenfélként. Mozart Figarója a XVIII. század terméke, Donizetti Kegyencnője a középkorból köszön ránk, a nagy búcsújáróhely magasságából, Compostel- lából, hogy a szerelem, a szenvedély mélyebb vonulatáról meséljen nekünk. Férfi szerzők nőkről, evilági gondok között baj lódók szélesebb távlatok mezejéről szedik a virágot. Mert az ösztönön és sok érdeken túl ott lobog a lélek, az evilági érdekek hamuvá portának, amikor az a bizonyos belső parancs megszólal. És még folytatnám, de ennyit talán lehet kivonatolni abból a naplóból, amit egyszer - akár hangversenyekről is - el kellene kezdeni. Farsangi gondolat csupán? (farkas) \ i
