Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-21 / 44. szám

1995. február 21., kedd Nyugdíjasok Fóruma 11. oldal Bőrünk titkai Mostantól kezdve pontosan lemérhetik a kozmetikai krémek hatását. A müncheni Fraunhofer intézet, amely orvosbioló­giai kutatásokkal foglalko­zik, kidolgozott egy eljárást, amellyel megfigyelhető, ho­gyan hatolnak be és terjed­nek szét a krémek a bőrben. Az eljárás lényege az, hogy mágneses rezonanciá­val a krémeket alkotó ve- gyületek atommagjait megmozgatják. A rezgés során minden molekulacsoport más jelet bocsát ki. Ezáltal meg lehet határozni a krém bőrrel való kapcsolatának minden fázi­sát. Az eljárás rendkívül gyors, már 30 perc múlva eredményt hoz. Az orvosok ezáltal anél­kül analizálhatják egy élő ember bőrét, hogy bármi­lyen veszélyes módszert al­kalmaznának. A krém ha­tása szempontjából nagyon fontos, hogyan látja el a bőrt vízzel. „Az eljárás során pontosan látjuk, hogyan jut­nak a bőrrétegek egymás után vízhez” - számolt be a DPA német hírügynökség tudósítójának Winfried Kuhn, az intézet kutatócso­portjának vezetője. Az új módszerrel a kü­lönböző bőrbetegségeket és gombafertőzéseket is alapos vizsgálatnak lehet alávetni. Testünk tanúskodik A keletiek évezredek óta tisztá­ban vannak azzal, hogy egész testünk, különösképp arcunk bárki számára közérthetően jelzi nemcsak jelenlegi, hanem leendő egészségügyi problémá­inkat is. Ezeket az ismereteket valamennyien könnyen elsajá­títhatjuk, ha kellőképp tájéko­zódunk. Olyan tudás ez, ame­lyet a hétköznapok során kivá­lóan hasznosíthatunk. Mindenekelőtt erről beszél majd az érdeklődőknek Kö- vesdi Natália, a budapesti Életfa Bt. vezetője, akivel feb­ruár 22-én, szerdán délután négy órától a Szilágyi Erzsébet Gimnázium ebédlőjében (Ifjú­ság út. 2.) - az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében - készít nyilvá­nos interjút Pécsi István, la­punk olvasószerkesztője. En­nek keretében szó lesz még a makrobiotikus táplálkozás köz­hasznú előírásairól is. Az egyesületi tagok arcképes igazolványuk felmutatásával ingyenesen vehetnek részt a programon. A helyszínen egyébként új jelentkezőket is készséggel fogadnak. Nincs nyugdíjban a szókimondás Múlt héten, az Egri Nyugdíja­sok Érdekvédelmi Szervezete az energiaáremelést vitatta meg. A nagy érdeklődés zsú­folásig töltötte a Művelődési Központ 102-es termét, de még a nyitott ajtón kívül is fi­gyeltek az érdeklődők. Erre a megbeszélésre való­ban el lehet mondani, hogy jel­legzetes érdekvédelmi célokat szolgált, mert a felszólalók nem tettek lakatot a szájukra, éltek a szólásszabadság jogá­val, de azt is tapasztaltuk, hogy a szókimondás, a nyílt beszéd jogát, azt már nem le­het nyugdíjba küldeni. Ennek az időszerű vitatémának a vonzereje nyugdíj előtt álló érdeklődőket is idecsábított. Papp Jánosné, az érdekvé­delmi szervezet ügyvezetőjé­nek érdeme, hogy ez a megbe­szélés ennyire forró, nyílt lángú viták fóruma lett. Nem­csak azért, mert a távfűtés, vil­lany-energia és vízszolgáltatás felemelt díjáról folyt a szóvál­tás, hanem a túlfűtött érzelmek velejárója sem maradt el. Hi­szen elönti agyunkat az indu­latok lávája, amikor magunk elé képzeljük azt az összeget, amit fizetni fogunk az energi­aszolgáltatásért. És ha a kese­rűség vörös lávája nem talál kiutat a lehűlésre, akkor mi lesz velünk? Ez a közös társa­dalmi aggodalom és nyugta­lanság korbácsolta fel az ér­zelmeket, de a viták forrpont- jában ott állott a meghívott. Várkonyi György, az EV AT Rt. igazgatója, aki a tárgyila­gosság szintjén próbálta meg­nyugtatni a feltüzelt kedélye­ket. Először úgy tűnt, hogy bá­tor hangú nyugdíjasok a szo­rító sarkában adják fel a mene­tet, de az ostromló kérdések hevében változott a helyzet, mert bizony Várkonyi igaz­gató szorult a ring szűkebb sarkába, ahonnan a józan mér­legelés higgadt beszédével szólt a befogadó értelemhez. És ez hatott. Annyira, hogy uralni kezdte a küzdőteret... Meggyőző érvek alapján bi­zonyította, hogy a távfűtés és villanyáram emelt költségeit az adósságterhekkel küszködő ország gazdasági állapota in­dokolja, de az önkormányzat az energiaáremelések ellensú­lyozására kompenzációs lehe­tőségeket teremtett: központi forrásból a rászorulók havi 600 forint összegű energiaár­támogatásra jogosultak: helyi forrásból a lakásfenntartási támogatás havi összege egész évre 500-1800 forint között lehetséges. Ezenkívül a távhő- díj csökkentését takarékossági intézkedésekkel is lehet ellen­súlyozni: megállapodás sze­rint alacsonyabb hőmérsékle­tűre fűtés, melegvíz mérők és fűtőtestenként költségmegosz­tók felszerelése, radiátorsze­lepek termosztatikus beállítá­sával. Ezekre a takarékosságot célzó átszerelések költségeire az önkormányzat 40 százalé­kos támogatást nyújt. És ami­kor közli Várkonyi igazgató, hogy az emelt díjakat január és februárra nem kell fizetni, akkor felcsattan a taps, amivel elismerik a helyi önkormány­zat nagylelkűségét. De azért a magukkal hozott gondokról nem feledkeztek meg, és szóvá tették mindazt, ami az energiaszolgáltatás körül nem tiszta és a fogyasztó számára zsebet érintő gondokat okoz. Erőm Lívia (Malomárok, 46-52) kísérleti nyálként em­legeti az E21-es épületet, ahol elvégezték a beszabályozási munkálatokat, de azóta néme­lyikről leszakadt a szabályozó, besározódott, csak a III. és IV. emelet kap meleget, az I. eme­leten nincs fűtés, a fürdőszoba jéghideg, bundában kell va­cogni a lakásban. Ez a hátrá­nya a felsőelosztású tömbház­nak. Mikoska Istvánné a beépített szekrények utáni hődíjat kifo­gásolja, ezek teljesítményét ki kellene vonni, mert azok a la­káson kívül vannak, „csak azt fizessük, ami bejön az ajtón.” Mi olyanért is fizetünk amit nem használunk. Kevés pénzű nyugdíjasokkal nem lehet így bánni, oldják meg ezt a kér­dést, vagy a nyugdíjasok dö­göljenek meg?” Simon Sándorné egyetért az energia-mérőműszerek felsze­relésével, csak azt nem he­lyesli, hogy a középfolyosós házaknál, ott is elszámolják a hőenergiát, ahol nincsen fűtő­test. Topsó Lászlóné az ingerült érdeklődő hangján kérdezi, hogy mi van benne az alapdíj­ban? (V. Gy.: - Amivel előál­lítják a fűtőenergiát. A hődíj, a gáz ára a dolgozók bérét is ki kell, hogy hozza - mondja az igazgató). „Én nyugdíjas va­gyok - folytatja Topsóné de még dolgozom, mégis le kell mondanom a kultúráról, nem hallok rádiót, nem nézek tévét, hogy a legszükségesebb díja­kat fizessem. Hová jutunk így? Csak megyünk vissza­felé. Akik emelik ezeket a dí­jakat, nekik mennyi van?” V. Gy. válaszából kiderül, hogy a kikalkulált alapbér még mindig szűkített költség, amit már nem lehet tovább csökkenteni. A fogyasztásmé­rők felszerelését nem vállal­hatja magára a vállalat, mert az már a fogyasztó lakásán be­lüli kérdés. „Megértem az önök helyzetét, de mi most egymásra vagyunk utalva. Mi nem tudunk önök nélkül lé­tezni, önök minélkülünk. Ösz- sze vagyunk kötve.” Pintér Jánosné is keményen fogalmaz, a Rákóczi úti pana­szokat teregeti. Szerinte „visz- sza kellene fogni a haszon- szerzést. Húsz éve lakom itt, de sohasem számoltak el, mennyi volt a megtakarítás. Hiába spórolunk, mindig túl­fogyasztást kell fizetni. Min­denki csak a szegény nyugdí­jast nyúzza. Őrabemérésre hívtam egy maszekot, csak piszkált valamit, és 7901 fo­rintos számlát állított ki. Hát ez nem rablás?...” Magától robban ki a taps, mindenkinek tetsző megállapí­tást mondott ki a panaszkodó. Látva a rokonszenves fogadta­tást, szította tovább az elége­detlenség tüzét. „Munkával it­ták meg a dolgozók a rend­szerváltás levét. 6500 forintos számla után nem fűtenek, visszaélnek a monopolhelyzet­tel... Persze, a vezetőknek most is jól megy soruk. Van­nak olyanok, akik kétmilliós prémiumot vesznek fel.” Várkonyi György igazgató megingathatatlan lelki nyuga­lommal jelenti ki, hogy „az önkormányzatban nem va­gyok premizálva” és a legha­tározottabban visszautasítja a milliós premizálást. Hogy többen megértsék a felelősség súlyát, azt is kijelenti: „Laká­sommal és egész családommal felelek a munkámért, intézke­déseimért.” Akik ezt megértet­ték, higgadtabban tették fel a kérdéseket, és a kritika hangját az építő jó szándék váltotta fel. Harmath László megálla­pítja, hogy energiamegtakarí­tással lehetne legcélszerűbben csökkenteni a költségeket, ha jól szigetelik a vezetékeket, a nyílászárókat, mert a hőener­gia ezen a két úton illan el, hogy utána a fogyasztó fizes­sen azért, ami be sem jut a la­kásba. Dr. Istók Barnabás az olcsó energia megvásárlásá­ban látja a megoldás kulcsát, ha az EV AT RT. nagyobb mennyiségben vásárolna Uk­rajnából földgázt, ami olcsó, jó minőségű és viszonylag kö­zel is van. Papp Jánosné, az érdekvé­delmi szervezetet vezetője eredményesnek minősítheti ezt a forró hangulatú eszme­cserét, de hogy a vita a prob­lémamegoldás felé tolódott, bizonyítja az is, hogy a gyűlés végén szép számmal vették körül Várkonyi György igaz­gatót, és tovább ostromolták kérdéseikkel. És ezt nem lehet visszautasítani. Gál Elemér Időskorúként éljük a világot segítjük egymást. Ha van vala­milyen települési rendezvény, ilyen volt például a címer- és zászlóavatás, mi szívesen fellé­pünk. A hivatal címzetlen nyomtatványait széthordjuk, vagy amire kémek bennünket.- A nyugdíjasnak mindenre van ideje?- Mióta megvan a klub, ma­gunkra is. Negyedévente pél­dául megünnepeljük a névna­pokat. Nem csinálunk nagy fel­hajtást. Virág, üdítő, egy kis édesség. S persze a jóérzés, hogy gondolunk egymásra. Ahogy az idő és a pénztárca engedi, kirándulunk. Olyan he­lyekre megyünk, ahová aktív dolgozó időnkben nem volt le­hetőségünk. Óriási élmény volt például az Országházban járni. Meg is mosolyogtuk magunkat: ilyen gyönyörű helyen dől el a mi anyagilag szomorú sor­sunk?!- Különben vidáman van­nak!- Szinte mindig. Ki tudott volna Lillafüreden, Bogácson, Aggteleken búslakodni. Vagy a közös főzésen, a Cserőháton. Mindenütt vannak mókameste­rek. Szívesen hallgatjuk Görbe Károlyné Marikát, aki gyö­nyörű verseket mond. De leg­többször az éneklésben leljük örömünket. A legidősebb Czö- vek Jenőné Mariska nénitől - ő 84 éves - a legfiatalabb Kovács Jánosnéig. A népdaloktól kezdve a magyar nótáig min­dent éneklünk. Van egy nyugdí­jasnótánk is. Mindenkinek na­gyon tetszik. Minden benne van, ami számunkra fontos. A már nem kicsi gyerekeink, az unokák, a nyugdíjasklub, ahol egy tágabb otthonra találunk. És persze, ami mindenki szá­mára fontos, hogy békében és szeretetben éljünk.- Békességet, erőt, egészsé­get - az utolsó sora ennek az éneknek. Kiegészítésként: hosz- szú-hosszú életet a nyugdíjas­klubnak is! (rada) Nyári szieszta Cserőháton Mondják és éneklik a fenti sort a poroszlói nyugdíjasklub asz- szonyai. Csak nők - 42-en - al­kotják ezt a nagyon vidám csa­patot. Kirekesztik az erősebb nem képviselőit? - kérdezem.- Van nekünk elég belőlük nap mint nap - mondják szinte kórusban. - Legalább ez a két óránk csütörtökönként legyen férfi-férj mentes. Kirándulá­sokra elvisszük a „rendesebb- jét” magunkkal. De utólag mindig megbánjuk. Három éve jött létre a klub. Akkor tízen-tizenöten jöttek össze rendszeresen. Akkor még a művelődési ház nyugdíjas­klubja voltak. Azóta a polgár- mesteri hivatalé lettek.- Havi hatszáz forint támo­gatást kapunk, magunk ötven forint tagdíjat fizetünk - mondja Jogg Károlyné, Er­zsiké, aki eddig az elnök volt. Az idén döntött úgy, családi okok miatt, hogy átadja a veze­tést valaki másnak. Az asszo­nyok közül senki nem vállalja. Külsőst keresnek. Talán lesz is, aki átveszi a további szervezést.- Maradjunk a pénznél. Eb­ből mire futja?- Nem sokra. De mint min­denki, mi is nagyon figyeljük a különböző pályázatokat. Ta­valy 55 ezer forintot sikerült összekaparnunk. Húszezret kaptunk a Lakitelek Alapít­ványtól, 10 ezret a Füzesabonyi Takarékszövetkezettől. Az ön- kormányzat sem volt szűk­markú. Tízezer forint volt csak, amit ruhára adott az énekka­runknak. Sok helyre vagyunk hivatalosak, magunk is beneve­zünk különböző nyugdíjas-ve­télkedőkbe, nem mindegy, ho­gyan nézünk ki.- Önök is fogadtak vendége­ket...- Majáliskor 230 vendégünk volt. A környék nyugdíjasklub­jainak tagjaival együtt léptünk fel a hazai közönség előtt. A szereplés utáni „nyugdíjasbu­lit” az önkormányzat teljesen fedezte. Mi a munkát adtuk hozzá. Különben oda-vissza Békezarándoklat: messzehallóan zúgtak a harangok A kor múló állapot, amely nem minősíti az embert! Amikor igazán emelkedett és nemes cselekedetekkel találkozunk, akkor abban a résztvevők kora mindig közömbös. De ha egy megmozdulásban együtt van kisgyermek és hajlott korú, az érzelmileg telített állapotot eredményezhet. Ennél is messze többet nyúj­tott 1995. február 11-e azok számára, akik részt vettek a bé­kezarándoklaton. Háborúk dúl­nak szerte a világban; nem is túl messze honunktól, délre, kitar­tóan, szűnni nem akaróan. Bé­kétlenség szövi át mindennap­jainkat, a politikai életet, a gaz­daságot, de még a családokat is! Mint valami idillikus szigetre, úgy vágyakozik az emberiség a békére, miközben kellően keve­set teszünk annak érdekében. Kiváltképpen napjainkban; vé­gül is farsang és karnevál ideje van, csudába is a gondokkal, nosza, szórakozzunk, vigad­junk... És ekkor, avagy ennek elle­nére, elindul egy népes zarán­dokcsoport az egri Ser- vita-templom elől nyolc órakor, hogy majdan fél ötre, harang­zúgás köszöntésével jócskán megsokasodva bevonulhassa­nak az ózdi templomba. A 170 gyalogos zarándok között min­den korosztály fellelhető volt, gyermektől aggastyánig, moz­gássérülttől a ruganyos járású fiatalig, de még a férfiak, nők aránya is egyenlő volt. Ezt egyetlen ember sem tudná ilyen összetételben megszervezni, íme, a spontán szerveződött reprezentatív minta az ország előtt: nem hal ki a nemzetért való aggódás és a béke áhíto- zása a Kárpát-medencében. Azt tudom, hogy jó néhány szelíd tekintetű nénike imáiban hor­dozza a magyarság sorsát, amúgy napról napra. Nem ma­gáért, már nem is a családjáért, hanem a haza sorsáért imádko­zik. Most a békezarándoklaton szépszámú fiatallal is találkoz­tam. íme, itt a folytonosság. Születünk és meghalunk. Az élet megy tovább, mint a lankás tájon hosszan kígyózó zarán­dokcsoport, aki földi vándorút- ját rója, idestova 1100 éve, vagy tán több is! Mert ez a nemzet élni fog, hisz a továbbélésre és a túl­élésre predesztinált, s ezt eleink is szűnni nem akaró imáikba kérték. Ugyanez történt a hosz­szú út hét állomása mindegyi­kén, Bükkmogyorósdtól Ózdig. Csemely szép dombjára épült, Lőrinc védőszentsége alatt álló, cinteremmel körülvett temp­loma megsejtetett valamit az ősi rítusból. Ott már csatlakoz­tak a helybéliek és a míves zászlójú arlóiak. Forró teájuk és friss pogácsájuk be jólesett! A harmadik állomás Isten szabad ege alatt, egy tisztáson volt. Akkor és ott a hegyek ugyanúgy visszhangozták az evangéliu­mot és a szent énekeket, mint Monte Serano remete szervitái­nak, hajdan 1233 táján Itáliá­ban. Az állomások között „Béke veled!” megszólítással bárki betekintést nyerhetett a másik embertársa lelkiségébe. Szükség esetén lelkivezetésre, lelkigondozásra is sor került, de a fiatalok más művészi alkotó adottságaik kibontakozásairól is szóltak. Színjátszó körükről, mely a farsangban Moliére „Kényeskedők”-jét állította színre; irodalmi és zenei életük­ről nemkülönben beszámoltak. Lakott területeken áthaladva az emberek apraja-nagyja kiállott a tornácokra, a kapuk elé, és így köszöntötte a zarándokokat, mások rögvest csatlakoztak a menethez. Farkaslyukon egy fiatalasszony kiszólt a verandá­ról: -Mi ellen tüntetnek?... Egy vagabund elhúzó gépkocsijá­ban, lehúzott ablak mellett fel­erősítette a kemény zenét. Hi­ába,... ott megállt az idő az öt­venes évek táján! Szánalmas pusztulás, bárhová néz a szem. Azért kell a magyarnak 240 fo­rintos holland rózsát vásárolni, mert olyan üvegházakat tettek tönkre és hagytak ebek harmin­cadjára, mint a településé. „Rombolnak itt háború nélkül is!” - mondja egy asszonyka - szemeit a hegyekre vetve. Mi tagadás, a kis kápolna ha­rangjait is ellopták. Csavargók törték be az ablakait, ott éjsza­kázván. Ózdon már messzehallóan zúgtak a harangok. A szélesre tárt krisztusi kapun özönlöttek a zarándokok, és letelepedtek a massavielle-i barlangban meg­jelenő Hölgy előtt, akinek a feje fölött ez állt: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.” Mert 1858. február 11-én a festői Pi- reneusok között a Gave folyó mentén, ott a távoli Lourdes- ban az Ég összeért a Földdel, és figyelmeztetően megtörtént az első csoda. Patkós Attila

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents