Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-18 / 42. szám
tigris nem szereti a bogáncsot és a mézet. Mit kap ebédre a tiétek?- Napi 7-8 kiló húst. Marhát, csirkét, nyulat, halat.-Nem olcsó mulatság...- A táplálásához kapunk pénzt az „Emberek a tigrisekért, emberek a vadonért" Alapítványtól.- Meddig lesz nálatok maradása Borisznak?- Remélem, sokáig. Szeretnénk neki is egy vadrezervátumot találni, hiszen máshol már nem élne meg. Sose vadászott, és rá sem vadásztak. Bízik az emberekben, eddig csak szere- tetet kapott tőlük.- Mit szólnak a szomszédok, nem rettegnek attól, hogy egyszer véletlenül kiszabadul?- Rendkívül biztonságos helyen tartjuk. Nem tud kiugrani, hiszen egy felülről is zárt, hatalmas ketrecben tölti a nappalokat. Inkább mi féltjük őt. így éjszakára mindig bezárjuk a garázsba, nehogy őt bántsák. Az egyik barátunk farkasokat nevel, s az ő állatait valaki brutális módon megvakította. El se hinnéd, milyen vandál emberek élnek köztünk. Ahogy hallgatom Claudiát, az a gondolatom támad: akár könyvet is írhatna a témából.- Elkéstél az ötlettel, már kész van. A címe: Veszélyes dajkaság - egy titkárnő találkozása a tigrisekkel. Támogatást kaptam ehhez Soros Györgytől. Most talpalok kiadó után. Felvettem a kapcsolatot több állatbaráttal, például John Aspinal- lal. Még Gerald Durrellnek is írtam, kértem őt, írjon előszót a könyvembe. Nemrégiben érkezett meg a személyi titkárának a levele, amiben ígéretet tett: ha felépül a nagy író súlyos betegségéből, teljesíti a kívánságomat. Képzelheted, mennyire FOTÓ: KORMOS CLAUDIA megrendített, amikor a napokban értesültem a halálhíréről. Ő volt az egyik példaképem. Végtelenül tiszteltem és becsültem ezt az embert. Szeretnék olyan lenni, mint ő!- A legjobb úton haladsz. Honnan van benned ennyi energia?- Ez az életem. Örömmel teszem a dolgom. Ha befejezem az irodai munkát, rohanok Budára. Minden szabadidőmet ez köti le. Amióta a tigrisek vannak, még egy hapsim se volt. *** Beszélgetésünkkor jelen van Renátó, Claudia tizenöt éves fia. Láthatólag büszke a mamára, csendesen mosolyog, szemével biztatja, meséljen még. Ám én őt is szeretném szóra bírni:- Ritkán találkozhatsz édesanyáddal. Nem vagy féltékeny Boriszra?- Egy cseppet sem. Tudom, hogy engem is szeret.- Te is állatgondozó leszel?- Én félek tőlük, csak a ketrecen túlról nézegetem őket.- Nem aggódsz anyuért?- Őt sosp fogják bántani, ebben biztos vagyok. *** Búcsúzkodáskor figyelem Claudiát, ahogy a fogashoz indul „szigorúan műszőrme” bundájáért. Tartása királyi, léptei puhák, mozdulatai fürgék, de nem kapkodok. Ahogy belebújik kabátjába, mintha egy macskát látnék nyújtózkodni. Határozottan van benne valami tigrisszerű.- Édesanyám azt mondja: „Claudia, te nagyon boldog ember lehetsz, hiszen teljesült az álmod, s ez keveseknek adatik meg.” Ez így is van. Négyessy Zita Évekig kergetünk egy álmot, s mielőtt elérnénk, belefáradunk. Ha mégis teljesül, elcsodálkozunk:- tényleg ezt akartam ? Kormos Claudia azon szerencsések közé tartozik, akiknek nemcsak hogy teljesült a vágyuk, de ráadásul még csalódottságot sem éreznek. Kitavaszodott. Ki a csudának van kedve a szobában gubbasztani, mikor az irodából kiszédülve, márciusi illatot hoz felé a szél? Délután 4-kor még süt a nap, irány az állatkert! — Itt találkoztam először Gyányi Bálinttal - meséli Claudia. - Ne gondold, hogy szerelemre gyűltünk az első látásra! Ő megrögzött agglegény. Egyéb sem érdekli, mint a kígyói, amiket nevel. És, hála az Istennek, a tigrisek. Színtiszta, szexmentes, igazi barátság alakult közöttünk. Mindennapos program lett az állatkertbe járás. Kezdetben csak tisztes távolságból, a keríA kedvencek lételeme a játék FOTÓ: VÉRTESI NÁNDOR Titkárnő, tigrisekkel Csak legyintettek a rokonok, s összekacsintottak a kislány háta mögött - „majd kinövi szegényke!” -, amikor faggatózásukra Claudia nyolcévesen benyögte: tigrisgondozó leszek. Különös vonzódása a nagy testű macskák iránt az Elza és kölykei című - oroszlánokról szóló - könyvnek köszönhető. Amikor elolvasta Joy Adamson művét, eldöntötte: ő maga is kézből eteti majd az emberes cicusokat. A vágyak attól igaziak, hogy • szinte semmi esély sincs a megvalósulásukra. Ezeket az álmokat lehet dédelgetni, ezekről lehet merengni édes órákon át, s miattuk lehet jókat sími, ha újabb és újabb akadályok gördülnek az ember lánya elé. A kigondoláskor teljesülő vágy fabatkát sem ér. Épp ezért praktikus, ha valaki azt tűzi maga elé célul: tigrisnevelő leszek! Ez már valami. Kiváltképp Egercsehiben, ahol Claudia élt. Abban a hegyek közt megbúvó, csendes kis bányászfaluban, ahol bátran mehetünk a boltba, holtbiztosak lehetünk: egyetlen csíkos bundájú ragadozó sem ólálkodik az utcákon. A kislány egy cseppet sem bánta volna, ha iskolába menet - mint a mesebeli Picurt Pom-pom, a szőrpamacs - elkíséri, majd a tanítás végén megvárja egy tigris. Ehelyett maradtak a képeskönyvek, a folyóiratok és az éjszakák... Teltek-múltak az évek, aztán egyszer csak - ahogy ez már lenni szokott - felbukkant a színen egy fiú. Fergeteges szerelem, esküvő, gyerek. Egy átlag asszony életében ez maga a beteljesülés. Álmok sutba. Hétköznapi feladatok, lé- lekőrlő verkli, csip-csup gondok, torzsalkodás, szeretetlen- ség, válás. Claudia kisfia, Renátó maradt a nagyinál Csehiben, az immár független fiatalasszony pedig Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen vállalt titkárnői állást. Munkaidő után az albérletében kucorgott, s várta a hétvégét, amikor hazautazhat fiacskájához. tésen át építgették kapcsolatukat a szibériai tigrismamával, aki 1992 májusában három tüneményes kölyöknek adott életet. Sydney, Dáma és Borisz. Ha úgy állna anyagilag a Fővárosi Állat- és Növénykert, ahogy nem, örökre a tulajdonukban maradhatott volna a három apróság. De ekkora „luxust” nem engedhetett meg magának az intézmény. Eladták hát a piciket egy Olaszországban élő magyar házaspárnak.- Az új tulajdonosok azt tervezték, mire felnőnek a kistigrisek, természetes közegbe, egy olasz szafariparkba szállítják azokat. Addig pedig Bálintra és rám bízták a kicsik gondozását. Néhány hónapig az állatóvoda maradt a kölykök lakhelye. S mikor bakfissá és kamasszá serdültek, beültették őket egy autóba, és Budára szállítmányozták mindhármukat. Az Istenhegyi úton, egy kőfallal ölelt hatalmas kert lett az új otthonuk.- Tartottunk tőle, hogy az idegen hely nem várt reakciót válthat ki belőlük. Ezért velük töltöttük az éjszakát, együtt aludtunk a garázsban, a szalmán. A tigrisek hamar belakták új területüket, kitűnően érezték magukat az óriási tölgyfák, vadregényes bukszusbokrok között. Ha pedig kíváncsiak voltak, mi történik az áthatolhatatlan falon túl - természetesen pórázzal -, sétára indultak a gazdikkal.- Dáma volt a kedvencem. Ő volt a legkisebb, a legtörékenyebb. Utána következik a hordóhasú Borisz. Talán a nőt látja bennem, ezért mindig udvarias és gyöngéd velem. Sydneyvel sose lett bensőséges a kapcsolatom. Magába forduló, önálló állat volt, nem igényelte a közelségemet.- Miért beszélsz róluk múlt időben?- Mert egy napfényes napon megérkezett Olaszországból a terepjáró, s elvitte a két lányt, Borisz, a szibériai sztár Claudia az ölbe vehető „bébivel” Dámát és Sydneyt. Tudtam, hogy remek helyük lesz, mégis összefacsarodott a szívem. Annyira hozzám nőttek. Rémes volt a búcsú.- De Borisz maradt...- Ez vigasztalt engem is.- Sose bántottak titeket?- Bevallom, Bálintot megharapták egy párszor. Én csak egy „névjegyet” viselek a térdemen. Játszottam velük, s vissza akartam venni a cipőt, amit Dáma már a magáénak, zsákmányának érzett. Akkor megsebzett a karmaival. De ezt követően soha, semmilyen afférom nem volt velük.- Eddig azt hallottam: a tigris magányos vadász, nem él falkában, mint például a kutyák. Szelídíteni sem lehet őket...- Ez így van. Tiszteletben kell tartani a függetlenségüket. Végtelenül intelligens állatok. Meg kell várni, hogy ők közeledjenek. A tigris nem fogad el vezért. Esetleg csak társat. Mellérendeltje lehetsz, de felettese soha. Ha támad, morog előtte, jelzi: nem tetszel neki. Ő sose alattomos. Ennyivel is különb, mint az ember. A tigrisekben még sohasem csalódtam, tőlük még egyszer sem estem pofára...- Téged elfogadtak, de mit szólnak - teszem azt - az állatorvoshoz?- Lekopogom, még nem voltak betegek. Legalábbis, amióta velünk éltek. Az állatkertben történt velük valami, először a doktor sem tudta, mi lehet a bajuk. Gyógyszereztük, csirkemájjal és csukamájolajjal etet- gettük őket. Szerencsére meggyógyultak.- A Mici Mackóból tudom: a
