Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-16 / 40. szám
1995. február 16., csütörtök Hatvan És Körzete 5. oldal Csányban végre birtokukba vehették a gyerekek a tornatermet. Hétfőn volt az első alkalom, amikor - közel kétszáz kisdiák - visongva szaladhatott a gyönyörű sportlétesítménybe. A kivitelezés költségeit egyrészt állami támogatásból, másrészt önkormányzati pénzből, továbbá a .lottónyertes” asszony adományából fedezték. fotó : perl Márton Srácok Európa hósipkás tetején Ha egyszer négy huszonéves valamit a fejébe vesz, aligha lehet eltántorítani őket a szándékuktól... így van ez rendjén. Mikor próbálna ki az ember a saját bőrén különféle dolgokat, ha nem ebben az életkorban? Az vesse rájuk az első követ, aki annak idején nem akarta megváltani a világot. Piros néni a jég hátán is megél Parlamenti képviselő lőrinci fogadóórája Ma délután 13 és 15.30 között Érsek Zsolt, megyénk 4-es számú választókörzetének szocialista párti országgyűlési képviselője tart fogadóórát Lőrinciben. A Közösségi Házban található pártirodában várja mindazokat, akik ügyes-bajos gondjaikkal, kéréseikkel, ötleteikkel hozzá fordulnának. Gazdák figyelmébe- a finanszírozásról „Mezőgazdaságunk finanszírozási lehetőségei 1995-ben” címmel tart előadást dr. Villányi László agrárközgazdász. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanára ma este 17.30-kor érkezik Hatvanba, az Ady Endre Városi Könyvtárba, ahol a Nagyváthy János Gazdaképző Egyesület és a TIT felkérésére találkozik a helyi Gazdaképző Egyesület tagjaival is. Hatvanban hálóznak a független kisgazdák Lesz ott citeramuzsika, nótázás, jókedv, minden, ami egy jó murihoz szükségeltetik. A hatvani Daliban rendezi meg a Független Kisgazdapárt helyi csoportja az idei batyusbált február 25-én, 16 órai kezdettel. Az eseményen közreműködik a Naplemente nyugdíjasklub, Szalai Árpád, Káló Antal, valamint Mezei Gyula és népi zenekara. A rendezők gondoskodnak a tomboláról és a villámtréfákról. „Az én családom”- rajzverseny kicsiknek Ismét lemérhetik kézügyességüket a 6-10 év közötti gyerekek Hatvanban. A Városi Művelődési Központ ugyanis rajzversenyt hirdet számukra, melynek témája: a család életének bemutatása, közös időtöltés közben. Az alkotásokat - amelyek tetszőleges technika alkalmazásával készülhetnek - február 24-ig kell eljuttatni a rendezőiknek. Kérik, hogy a munka hátoldalán tüntessék fel a gyermek korát, óvodája, iskolája címét, és a felkészítő pedagógus nevét is. Persze, ez utóbbinak rengeteg módja van. Akad, aki „skalpvadászatban” éli ki kalandvágyát, gyűjti a lányok trófeáit, képzeletbeli vagy valós noteszében sorra húzza a strigulákat. Mások inkább alkotnak: verseket, prózát írnak, hétről hétre újabb hadszíntéren bizonyítják rátermettségüket, hogy aztán idővel lehiggadjanak, s évek múltán ők nézzék sanda szemmel az új trónkövetelőket. A virtus kifejezésének a fentiek mellett egyéb módozatai is léteznek. Mert mi van például, ha négy fiatalember elhatározza: olyat visz véghez, amivel eddig földrészünkön kevesen, szűkebb pátriánkban pedig úgyszólván senki nem dicsekedhet? Nemes egyszerűséggel eldöntötték: megmásszák Európa legmagasabb csúcsát, a Mont Blanc-t. Vajon mi késztethette erre a hatvani Szelei Andrást és három - budapesti, illetve miskolci - társát, Földes Andrást, Bandócz Tamást és Filagits Gézát? Szelei Bandival teljesen véletlenül találkoztunk a hatvai polgármesteri hivatal „várakozójában”. Farkas Kálmánnét kereste, támogatást remélve az útjukhoz. Míg az alpolgármester asszony sort kerített a találkozóra, természetesen „lecsaptam” a srácra.- Az a legpocsékabb, hogy pénz után kell futkosnunk - közölte a halk szavú, szakállas beszélgetőtársam. - Jelenleg is mind a négyen úton vagyunk, hogy megteremtsük az anyagi feltételeket. Az iskola adott ugyan néhány ezrest, de ez nem elég. Alapítványok, önkormányzatok jöhetnek szóba. Összesen körülbelül százezer forintra lenne szükségünk, ez nagyjából fedezné az útiköltséget és a kaját. Ám ez nem minden, hiszen például a mentőszolgálati kaucióra is kellene némi tőke.- Bakancs, kötél, mászóvas, s az egyéb, a túléléshez nélkülözhetetlen kellékek a rendelkezésetekre állnak?- Igen, de ezek csak részben a sajátjaink. A többit a HSE-től - iskolánk hegyisport-egyesületétől - kaptuk kölcsön. Fejenként huszonöt kiló cuccal vágunk neki a túrának,-Avass be a részletekbe, kérlek!- Autóval megyünk a francia-olasz határnál lévő városkáig, Chamonix-ig. Innen a csúcs még körülbelül húsz kilométer. Terveink szerint egy gleccser mentén haladunk, sziklamászásokkal, szakadékokkal megspékelve a feljutást. Erre télen három napra van szükség, visszafelé elég kettő is. Kedvezőtlen időjárás esetén azonban az időpontok jelentősen módosulhatnak... Tulajdonképpen a magamfajta alföldi ember már akkor légszomjjal küzd, ha a padlásra kell felkaptatnia a szalonnáért. Épp ezért érthetetlen számomra, miért kell még azzal is nehezebbé tenni az akciót, hogy nem várják meg a tavasz beköszöntél?- Ha március végéig sikerül teljesíteni célunkat, mászásunk a nehezebb kategóriába sorolódik, azaz „téli túrának” minősül. Ha kihívás, legyen kihívás.- Magyarok voltak már odafent?- Télen először 1992-ben jutott fel hazánkfia a Mont Blanc-ra. Azóta ez csak keveseknek sikerült.- Gondolom, tréning nélkül azért nehezebb lenne...- A Magas-Tátra ideális felkészülési terepnek bizonyult. Még a Himalájára készülők is ott gyakorolnak, már csak a klíma miatt is. Igaz, a szintkülönbség jelentős, de hát ez van, évente többször is megfordultunk ott.-Nem féltek? András nevet.- Ez inkább az anyák jellemzője... A barátnőink talán aggódnak egy kicsit, de azért biztatnak. Persze, nem kell különösebb rábeszélés.- Zászlót vagy egyéb ereklyét visztek magatokkal?- Ha találunk egy szponzort, aki adományaival segíti vállalkozásunkat, az emblémáját szívesen lefotózzuk Európa legmagasabb pontján. Igaz, sietnie kell, hiszen egy hét múlva útra kelünk. Tari Ottó Rendkívüli asszony - magasztalta az ecsédi polgármesternő Piros nénit, Vízkeleti Ferenc- nét. - Ha szükséged van valamire, ha tanácsot vársz, ha egy jó történetet akarsz hallani, őt kell keresned. Sikerült is Bóta Lajosnénak bogarat tennie a fülembe, meg sem álltam az idős asszony házáig.- Tíz kiló csigát rendeltek tőlem egy lagzihoz - szabadkozott Piros néni, és leültetett a konyhában, a hokedlira. Beszélgetésünk alatt csipetkéket illesztett a bordára, bütykös ujjaival ellapogatta a tésztát, a fémhuzalra tekercselte, majd a centinél nem nagyobb „művet” a lisztes abroszra pöccintette. Hetvennyolc éve - most szombaton lesz a születésnapja- látta meg a napvilágot. Húszéves koráig itt lakott a faluban, aztán érte jött Kiss Mihály, bekötötte a fejét, és magával vitte Jászfény szaruba. Vincellérek voltak, szőlőből éltek.- Megbeszéltük az urammal, csak a szüret után jöhet a gyerek. Ezért a karácsony előtti csütörtökön feküdtünk össze. „Úgy is maradtam”, szeptember 18-án született meg a kislányom. Sajnos, a férjemet közben elvitték katonának, s mire hazajött, meghalt a gyerekünk. A második babát szintén megterveztük, az is szeptember 18-án érkezett. Ezt a lányomat is egyedül hoztam a világra, mert akkor meg, ’42-ben, a Donnál volt a párom. A harmadikkal, egyetlen élő fiammal sem találkozhatott Mihályom, mert 1944-ben elesett a fronton- emlékezett vissza a néni, s kézfejével elmaszatolt egy útjára eredő könnycseppet.- Harctérré vált az a terület, ahol laktam, így az egy hónapos babával felköltöztettek minket Budapestre. Egy csecsemőotthonban kaptunk menedéket, azzal a feltétellel, ha vállalom két kis árva etetését. Sokszor vizet vittem a számban, hogy többnek tűnjön a tej, amit lefejek, nehogy kidobjanak a menhelyről. Nemcsak ez volt ám a feladatom. Választanom kellett: kimosok naponta 1700 pelenkát, vagy pedig az összes nővérköpenyt. Az utóbbinál maradtam.- Amikor onnan végre hazakerülhettem, nem akartam teher lenni az édesanyám nyakán. Mondta a komám: „Piros! Nyugodtan meghúzathatod Miskáért a harangot, elmondhatod érte a misét, és férjhez is mehetsz, mert ő már nem jön vissza többé.” Én azért még vártam rá, de aztán később ösz- szeköltöztem egy emberrel. Neki négy családja volt. Nem bántam meg, igen jó gyerekek.- Megállapodtunk az urammal: amit a közös együttélésünkből szerzünk, az mind az enyém lesz. Potyára nem dolgozom. Hízókat, bikákat tartottam, jártam napszámba. A kétszer leégett házunkat újraépítettem. Ha nem kötöttem volna időben egyezséget a rabiátus urammal, semmim se lenne.- Még most is kapálok a szőlőben. Biciklivel járok té- len-nyáron, egészséges vagyok. Én azt mondom, akit nem ítélnek halálra, az nem hal meg. A mese még tarthatott volna, de elfogyott a csipetke. Tétlenül pedig nem lehet trécselni. Piros néni! A századik születésnapján ismét felkeresem. Négyessy Zita Míg Piros néni mesél, készülnek a csigák Közügy-e a közöny? Az elmúlt hét péntekjén folytatódott a hatvani könyvtárban „Az AlDS-helyzet alakulása” című sorozat, amelyet a TIT és az ANTSZ helyi irodája szervezett. Az esemény előadója dr. Fritz Zsuzsa biológus, a budapesti Fazekas-gimnázium igazgatója volt. Igazán akkor lett volna hasznos a kezdeményezés, ha a több mint 300 névre szóló meghívó, s a közétett híradások ellenére nem tizenketten jelennek meg a rendezvényen. Sajnos, ez immár nem először fordul elő... Úgy tűnik, korunk fő ártalmai - az alkohol, drog, dohányzás, AIDS - mellett a közöny az egyik legnagyobb veszélyforrás. Viszont csipetnyi szeretettel4 megértéssel, odafigyeléssel ez a kór könnyen gyógyítható. (pádár) Újra sütnek Hatvanban A Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat hatvani 29. számú egysége 1988-ig - több éven át - nemcsak a környékre, de Nógrád megye számos településére is szállította termékeit, a ropogós kenyereket, péksüteményeket, a lakosság legnagyobb megelégedésére. Volt idő, amikor a Pest megyei Túra és Gödöllő, vagy a Szolnok'megyei Jászberény közönsége élvezhette a hatvani pékek remekeit. Később a felsorolt települések önellátókká váltak. Sorra létesültek a sütőüzemek, így a Zagyva-parti város más piacok felé nézett. A ’80-as évek végén - különösen a mártott ostyaféleségekkel - „betörtek” Csehszlovákiába és Bulgáriába. Kovács István, aki ismét a sütőüzem vezetője lett, örömmel újságolta el azt is, hogy a napokban a kenyérgyár bejárati kapujánál egy éjjel-nappali üzletet nyitottak, ahol mindenféle földi jóval, kaláccsal, süteményfélékkel és száraztésztákkal, sőt még tejjel és tejtermékekkel is várják az odalátogató vásárlókat. Az üzemvezető - akinek gyermekkori álma teljesült azzal, hogy pékségben dolgozhat - bízik abban, hogy kínálatukkal elégedettek lesznek a fogyasztók. Igaz, hogy a mostani létszámuk kisebb, mint néhány évvel ezelőtt, ám a szaktudás, a dolgozók felkészültsége számottevően javult. Szűcs Ferenc A szűcsi pincesoron a hordók apadása is jelzi: közelít már a tavasz fotó: perl marton
