Heves Megyei Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-13 / 37. szám
1 Marad a tavasz Most már nagyon messze jár tőlünk a hidegfront, hatását alig érezzük. Felhőinek maradéka ugyan még közel van déli, délnyugati határainkhoz, csapadékának azonban már hlre-hamva sincsen. Ma ezért nálunk száraz, és alapvetően derült időre van kilátás. Néha még felhők érkezhetnek hozzánk északnyugat felől, ezek a felhők azonban a napsütést is alig mérséklik, nemhogy esőt hoznának. A szél is csak kezdetben lesz élénk, napközben számottevően mérséklődik a légmozgás. A nappali felmelegedés erős marad, a hőmérséklet csúcsértéke eléri a márciusi 9,14 fokot. ____________ A tegnapi hidegfront felhői már mesze járnak tőlünk. Ma ugyan melegfront közeledik hozzánk, ennek hatását azonban még nem nagyon érezzük. A kora reggeli kevés pára feloszlása után több órára kisüt a Nap. Néha még lehetnek felhők az égen, ezek azonban esőt nem hoznak. A légmozgás gyenge lesz. Délután 10, 11 fokra számíthatunk. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 0 Velencei-tó: 4 Tisza-tó: 3 Fertö-tó: 2 Tisza: 2-3 Duna: 3-5 Várható legmagasabb hőmérséklet °C °C Eger 11 Füzesabony: 10 Hatvan: 10 Kékestetö: 3 Gyöngyös: 10 Párád: 10 Heves: 11 Recsk: 11 Várható legnagyobb széllökések km16 km/ó Balaton: 10-20 Velencei-tó: 5-20 Tisza-tö: 5-20 Fertö-tó: 10-20 Eger 5-15 Füzesabony: 5-15 Hatvan: 5-15 Kékestető: 5-15 Gyöngyös: 5-15 Párád: 5-15 Heves: 5-15 Recsk: 5-15 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Humor- Mennyibe kerül ez a papagáj?- Tessék az árát vele magával megbeszélni. Recept____________________________almás metélt Hozzávalók: Fél kg liszt, 15 dkg cukor, 1 kg alma, 3 dkg zsír, fél dl tejföl, 1 tojás, só. Fél kg lisztből a tojással és kevés vízzel tésztát gyúrunk. Kinyújtjuk, metéltre vágjuk (lehet készen hatható száraztészta is), majd sós vízben kifőzzük, leszűrjük (készen kapható száraz- tészta is lehet). Alaposan lecsurgatjuk, majd zsírral kikent lábas vagy tűzálló tál aljára rakjuk a tésztamennyiség felét. Most egy sor cukros, reszelt citromhéjjal is fűszerezett, gyalult alma következik, végül pedig a metélt másik fele. A tetején is megcukrozzuk, és kevés tejfölt öntünk rá. A sütőben megsütjük, és forrón adjuk asztalra. Néhány kanál - az alma közé kevert - bármilyen lekvár még ízletesebbé teszi. A mamutot az ősember irtotta ki Az elefánt ősei tovább éltek a Földön, mint ahogy korábban gondolták. Kipusztulásuk egyik oka valószínűleg az volt, hogy az emberek vadásztak rájuk. Mindezt orosz tudósok közölték Helsinkiben. A két szentpétervári kutató, Arszla- nov és Kozirova a szibériai Wrangel szigeten kistestű mamutok maradványaira bukkant. Megállapították, hogy ezek az állatok még 3700 évvel ezelőtt is éltek. Korábban azt hitték, hogy a mamutok tízezer évvel ezelőtt tűntek el Földünkről, főleg a klíma és a növényzet változása miatt.- Az ősember valószínűleg a mamut végzetét jelentette - mondta Dr. Marina Kozirova, a szentpétervári egyetem professzora az AP amerikai hírügynökség munkatársának. - Feltehetően vadászok ölték meg az utolsó mamutot Szibériában. Kozirova és Arszlanov kutatócsoportja nem kevesebb, mint 23 mamut csontjait találta meg Wrangel szigetén, amely 50- 150 kilométerre fekszik a szibériai partoktól. MTI 1,8D CLX Fiesta eladó. 314-750 vagy 06-30/433-115. (22443) Centralsport: téli vásár Eger, Széchenyi u. 7. Nyitva: h-p: 10- 18, szó: 9-13. (22464) Eladó jó állapotban Daf pótkocsis tgk. Érd.: 36/350-137, 350- 161,350-182. (22518) HA KEDD, AKKOR VASÁR! SZUPER ÁRUKÉSZLET NAGY ÁRENGEDMÉNNYEL! JÖJJÖN EL, MEGÉRI, VÁROM A KDNP-NÉL. OLCSÓ HARISNYA ÉS ZOKNIVÁSÁR. (20100) SZUPEREXPRESSZ Hódiköt és cipővásár febr. 15-én (szerdán) 9-17-ig Egerben a Technika Házában. Kötöttáruk, gyermek-szabadidők, pólók. Női, férfi és gyermekcipők már 490 Ft- tól. (22393) Mercedes 307 kisáruszállító 220 diesel motorral 1983-as, extrákkal 650.000 Ft-ért és Alfa Romeo 75 2000 TD 1989. extrákkal 620.000 Ft-ért eladók. Érd.: 06-20/421- 022. (21714) RUHAVÁSÁR MARIKÁNÁL FEBR. 14. (KEDD), 7-14 ÓRÁIG EGER, HELYŐRSÉGI KLUB (KOSSUTH U. 12.) SZUPER DARABOS TAVASZI ÁRUKÉSZLET! GYERMEKRUHA, LAKÁSTEXTIL, FÜGGÖNY! NE FELEDJE! MÁR 7 ÓRÁTÓL! Személygépkocsi-vezetői tanfolyam indul február 15-én. Jelentkezés Nagy László 36/324-879. TV, video javítás helyszínen is garanciával. 36/315-029, 0620/421-011. (21805) Óriási vásár a Tausz tapéta és PVC-szaküzletben! Minden tapéta és PVC februárban 10 % kedvezménnyel kapható Eger, Széchenyi u. 58. Tel.: 36/311- 811. (21552) Megújult szőnyegválsztékunkat 20-30 % árengedménnyel kínáljuk. Padlószőnyegeink 10-30 %-kal kedvezőbb áron! EGYIPTOMI SZŐNYEGEK CSAK NÁLUNK! GARDRÓBSZEKRÉNYEK 49.000 Ft-tól Eger, Szarvas tér, a Tourist Motel udvarában iérhet° Nyitva: h-p: 9-17, szó: 9-12. Tel.: 36/410-280 e 8.00-17.00 óráig Egerben a Technika Házában. Válogatott egyedi darabok, butikminőségű vállfás áru. Mindenkit szeretettel várunk. Euro Super Shop. ,22391, Egy telitalálat a hatoslottón 5 a 90-ből: A nyerőszámok: 47,56, 62, 67,70. A héten 5 talála- tos szelvény nem akadt, így a következő húzásra átvitt 5 talála- tos nettó nyeremény 140.727.435 forint. A négyesek egyenként 1.143.693 forintot, a 3-asok egyenként 5.451 forintot, a 2-esek egyenként 217 forintot érnek. 6 a 45-ből: A nyerőszámok: 14, 17, 35, 37, 41, 45. A pótszám: 29. A héten egy darab telitalálatos szelvény volt, nyereményének összege: 65.805.076 forint. 5+1 találatos szelvény 2 darab volt, nyereményük egyenként 1.456.535 forint. Az 5 találatos szelvények egyenként 85.679 forintot, a 4 találatosok egyenként 1.743 forintot, a 3 találatosok pedig egyenként 187 forintot fizetnek. Joker: A Joker-szám a következő: 3 6 6 9 4 1. A kisorsolt Joker-szám alapján telitalálatos szelvény egy darab volt. A nyeremény összege: 10.430.542 forint. A közölt adatok nem véglegesek. MTI A híres Waterlooi csata, szerény, „második kiadásban” Mozi EGRI URÁNIA Du. 3, 5, este 7 és 9 órakor: Junior Színes, mb. am. vígjáték URÁNIA KAMARA MOZI Du. 4, este 6 és 8 órakor: A Brooklyni testvér Rendezte: Gárdos Péter PRIZMA MOZI Du. fél 4 órakor Időzített bomba Színes, mb. am. akciófilm MŰVÉSZ MOZI Este fél 6 órakor: Utazás a Holdba, Felvonásköz Andalúziái kutya Este fél 8 órakor: Metropolis GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 és 6 órakor: Dugi pénz Színes, mb. am. vígjáték Este 8 órakor: Rapa Nui Színes mb. am. film HATVANI APOLLÓ Este 6 és 8 órakor: Az éj színe Színes, amerikai film HEVES Este 6 órakor: Hegylakó 3. Színes, amerikai film Teljed az AIDS Vietnamban is Négy év alatt 2 280 HlV-fertő- zöttet regisztráltak Vietnamban. Az első vírushordozót 1990 decemberében Ho Si Minh-vá- rosban találták. A legutóbbi, tavaly decemberi hivatalos összesítés szerint a 72 millió lakosú országban jelenleg 2 155 a fertőzöttek száma, s közülük 132 esetben már kifejlődött az AIDS-beteg- ség. Az AFP-nek a vietnami országos AIDS-ellenes bizottság beszámolóját idéző jelentése szerint a vírushordozók 80 százaléka kábítószert fogyasztó, vagy prostituált. Míg korábban elsősorban a nagyvárosokban élők voltak veszélyben - a legtöbb fertőzött Ho Si Minh-városban él -, az elmúlt évben a vidéki körzetekben is mind gyorsabban terjedt a kór. Egyes vietnami szakértők ugyanakkor azt állítják, hogy a vírushordozók tényleges száma legalább tízszer annyi, mint amennyi a hivatalos jelentésben szerepel. Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint - amely a környező indokínai országok statisztikáin alapul - Vietnamban az ezredfordulóra mintegy 400 ezer HIV-fertőzött lesz. Meglehet, a nagy sikerre való tekintettel, a történelem nevében 10 nemzet megismétli a Waterlooi csatát, amely végérvényesen véget vetett Napóleon birodalmi álmainak. Az ütközet mondhatni, második kiadása természetesen június 18-án lesz, a mintául szolgáló első 180. évfordulóján. A Reuter jelentése alapján a második Waterlooi csata jóval szerényebb méretű lesz, és remélhetően mindkét oldal veszteséglistáján nulla szerepel majd, a 180 évvel ezelőtti 50 ezer halottal szemben. A Brüsszeltől délre fekvő Waterloo polgármester-helyettese sajtóértekezleten jelentette be, hogy mindössze 2500 katonára számítanak. A „regrutákat” részben az eredeti csatában részt vett hatalmak, Nagy-Bri- tannia, Poroszország nevében pedig a jogutód Németország adják. A rendezőszerv arra nem tért ki, hogy hány francia szeretne részt v-enni a nemzetük számára súlyos vereséget jelentett csata újrajátszásában. Régi szerelmi szimbólumok - Mintegy hatszáz századfordulós Valentin-napi képeslapot és más szerelmi szimbólumot árvereztek el a Christies-nél. A jelképek átlagos ára egyenként 20 és 80 font között mozgott. fotó: feb-reuters Nyugati divat - Egyre növekvő népszerűségnek örvend a nyugati stílusú fehérnemű Dél-Koreában. Ma már a külföldi hölgyek is a legújabb, Dél-Koreában gyártott modelleket mutatják be. fotó: feb-reuters