Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1994-12-28 / 305. szám
1994. december 28., szerda Tudomány Es Világa 9. oldal Száz esztendeje hunyt el a magyar reformkorszak egyik legelső, legnagyobb - külföldön is elismert - természettudósa, Szabó József. A hegységek, a kőzetek, az ásványok hivatott kutatója, és világviszonylatban is nagy fejlesztője volt. Rendkívüli szellemi termékenység jellemezte, hiszen nagyobbrészt magyar nyelven csaknem 350 kisebb-nagyobb munkája jelent meg. Emellett angol, francia és német nyelven is írt. Kiváló geológus volt, akit - mint egyetemi tanárt - megnyerő modora miatt is szerettek a hallgatói. Szakmai iskolát teremtett, amelyet az utókor is méltán elismer. A tudomány és a nyelv mestere is volt Szabó Józsefről, a reformkor legnagyobb geológus- természettudósáról készült korabeli fénykép A Magyarhoni Földtani Társulatnak 1848-ban történt megalapításától az 1867. évi kiegyezésig a magyar geológia ügyét az alapító Kubinyi testvérek - Ferenc és Ágoston - mellett jóformán egyedül Szabó József képviselte. Nagy lelkesedéssel annak vezéregyénisége, a „magyar földtan atyja” lett. Közben felsorakoztak mellette kiváló kortársai és tanítványai, így Hantken Miksa, Zsigmondy Vilmos, Hofmann Károly, Krenner József, Böckh János, Koch Antal, Inkey Béla, Schafarzik Ferenc és Szá- deczky-Kardoss Gyula. Szabó Józsefnek és társainak döntő szerepük volt a hazai földtudományok megalapozása és fejlesztése terén, és ezáltal az ország gazdasági fejlődésének előmozdításában is. Szabó tudományos munkássága, illetve tanítványainak munkássága és életműve a magyar földtan fél évszázadának a történetét, aranykorát jelentette. Szabó József bányamérnök és geológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja a „kötélén Alföldön”, született 1822. március 14-én. A pesti egyetemen filozófiát és jogot tanult. Ügyvédi diplomát szerzett. Öccsével, az orvosnövendék Szabó Ferenccel 1844- ben tették meg az első nagy útjukat, amikor bejárták Sziléziát. Később is kevés kortársa utazott annyit, mint ő. Azonkívül, hogy végigjárta az országot, eljutott Angliába, Németországba, Franciaországba és Olaszországba is. A selmeci Bányászati Akadémián 1846-ban megszerezte a bánya- és kohómémöki oklevelet is. Rövid ideig hivatalnokosko- dott, és jó hímévre tett szert. 1848-ban Kossuth Lajos akkori pénzügyminiszter kinevezte a minisztériumában a bányászati osztályra segédfogalmazónak. Mindez akkor történt, amikor hazánkban a puskapor az egyik legkeresettebb cikk lett. Szabó a pesti kerületben a salétrom főfelügyelője lett, és bejárta az alföldi, illetve az erdélyi termelő helyeket. A továbbiakban sokoldalú tudományos tevékenysége több működési területre terjedt ki. A Magyarhoni Földtani Társulat legfiatalabb alapító tagja volt, de ő mozdította ki a társulatot az 1856-1863 közötti működési mélypontjából, és lendítette fejlődésnek. Tízéves elnökségének időszaka - 1883— 1894 között - a Földtani Társulat fénykora volt. Munkásságának megörökítésére a társulat Szabó József-emlékérmet alapított, amely a legmagasabb magyar geológusi kitüntetés. A Magyar Állami Földtani Intézet létrehozásában Szabó József fontos szerepet játszott. Zsigmondy Vilmos bányamérnökkel együtt javaslatot tettek Gorove István földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszternek egy „Bécstől független, önálló földtani intézet” létesítésére, aki a javaslatukat elfogadta. Ezek után, 1869-ben megalakult az önálló Magyar Királyi Földtani Intézet. Egyetemi oktatói működését 1850-ben kezdte a pesti egyetem bölcsészeti karának ásványtani tanszékén, mint helyettes tanár. Véglegesítése azonban nem történt meg a szabadságharc idején vállalt szerepe miatt. 1855-ben állásából is felmentették, kárpótlásul középiskolai tanári állást kapott. Miután a helyzet változott - egyetemi utóda, Peters Károly távozása után -, 1860-ban elfoglalhatta régi helyét, mint helyettes tanár, majd 1862-ben rendes tanárrá nevezték ki. Tisztában volt azzal, hogy az ásvány-földtani tudományok alapja az anyagismeret. Az első feladata tehát az volt, hogy az ásványtant megfelelő szinten művelje, és ehhez adjon segítséget tanítványainak is. Ennek érdekében alapozó szakirodalmi tevékenységet fejtett ki. Erről az időszakáról egyik későbbi hírneves tanítványa, Schafarzik Ferenc a következőket írta: „Igen eleven élet lüktetett akkoriban abban a szűk ásványtani intézetben, ahol nem kevesebb, mint húsz-harminc tanárjelölt is foglalkozott a mester vezetése alatt az ásványtani vizsgálatokkal...” A több kiadásban megjelent Ásványtan és geológia című tan- és kézikönyveiben, valamint számos tanulmányában a földtan alapjait rakta le. Nagy érdeme, hogy megteremtette a hazai ipar fejlesztéséhez nélkülözhetetlen ásványi nyersanyagok tudományos kutatásának feltételét, a magyar földtant. Szabó József kiváló oktató és nevelő, iskolát teremtő pedagógus volt. A „Szabó-iskola” első geológusai, a hazai földtan kiemelkedő alakjai Koch Antal, Schafarzik Ferenc és Szá- deczky-Kardoss Gyula voltak, akik egyszersmind első munkatársaiként példamutatásai szerint vitték tovább az általa kijelölt feladatokat. Behatóan foglalkozott a bányászati és földtani szaknyelv fejlesztésével, és döntő szerepe volt a geológiai szaknyelv magyarosításában is. A tanári működését a katedrán kívüli területekre is kiterjesztette. Korában ő volt az első, aki a természettudományok eredményeinek népszerűsítését sürgette. A nagyközönségnek ezért a természettudomány-technika köréből vasárnaponként magyar nyelven tartott előadásokat. Több ismeretterjesztő és tudományos egyesület alapításában vett részt, és ezekben, valamint a Magyar Tudományos Akadémián kiemelkedő tevékenységet fejtett ki. Számos külföldi egyesület, intézmény választotta tagjául. Magyarország képviseletében Szabó József résztvevője és aktív tagja volt az első öt: az 1878, 1881, 1885 és az 1888-as Nemzetközi Geológiai Kongresszusnak, mint a kongresszusi hivatal egyik alelnöke. Úgyszintén tagja volt a földtani ne- vezéktani bizottságnak is. Ezenkívül szorgalmazta az 1881. évi bolognai kongresszus határozatát, amely szerint elkészítették Európa földtani térképét. Ennek érdekében és részeként a Magyar Királyi Földtani Intézet munkatársai megrajzolták, és a Földtani Társulat 1886-ban bemutatta Magyarország első átnézetes földtani térképét. Szabó József száz esztendeje, 1894. április 10-én hunyt el, Budapesten. Alakjában az utókor egységesen a magyar földtani tudományok úttörőjét, az önálló magyar geológia megalapítóját méltányolta. Egyéni tulajdonságai vezérlő szerepet biztosítottak neki a hazai geológustársadalom, a Magyarhoni Földtani Társulat életében. Nem volt csak egyoldalúan geológus, hanem széles látókörű oktató-alkotó természet- tudós, fejlett jogi, államigazgatási érzékkel és mérnöki tudással rendelkezett. Pályafutása, működése, munkássága a földtani gondolkodás módszeres gyakorlásának mintája, az elemző kezdettől az összesítő filozófiai magaslatig. Azok közé a szerencsés emberek közé tartozott, akik még életükben élvezhették szorgalmuk és munkásságuk jutalmát. Több kitüntetésben részesítették, miközben boldog családi életet élt, és élvezte barátainak bizalmát is. A tudományos féltékenységet nem ismerte, így mindenkinek megadta a kiérdemelt elismerést, és az esetleges méltatlanságot neheztelés nélkül tűrte. Azért nem szorult háttérbe, mert beosztásait tisztességes munkával szerezte, és ezzel meg is erősítette. Gazdag örökséget hagyott utódjaira. Mentusz Károly A Kecskefark-hegyen talált különleges kőzetből készült metszet Szarvaskőben fedezte fel Szabó József 1877-ben jelentette meg annak az érdekes tanulmányútjának a rövid leírását, amelyben Heves megyében járva az Egerhez közeli Szarvaskőben tett felfedezését örökítette meg. A Lég- rády Testvérek kiadójának jóvoltából közzétett A Wehrlit Szarvaskőről című tanulmánya különlenyomata volt a Földtani Közlöny 1877. augusztusi számának. Ebben a következőket olvashatjuk: „A földtani társulat 1870. április 13-án tartott szakgyűlésén volt szerencsém első közlésemmel fellépni a szarvaskői Wehrlitről azon eredménnyel, hogy az összetett kőzet. Ugyanegyütt említettem, hogy a Szarvaskő vidékéről beküldőitek Wehrlitet különböző bányákból, s hogy az anyag között a lelőhelyek szerint különbség van. Mindez kívánatossá tette a dolgot a helyszínen behatóbban vizsgálni meg. A kirándulást megtettem 1871. június végén, Egerből indulván Szarvaskőbe. Anyagot minden pontról gyűjtöttem, és annak tanulmányozását legnagyobbrészt befejezvén, az eredményt, mint első közleményem kiegészítő folytatását, szabadjon előadni. A Wehrlit különböző, s egymástól elszigetelve álló pontokon jő elő Szarvaskő és Apátfalva között, s míg némely helyen egészen olyan, mint a Kecskefarkon levő legrégibb és legnagyobb bányában, másutt attól eltérő kinézéssel és összetétellel bír. A Kecskefark nevű hegy Szarvaskőnél az, amelyben a Wehrlitet legelőször vágták ki mint vaskövet, és a vagy huszonöt ölnyire behajtott tárnában kifogástalan épségű anyagot kaphatni. Úgy, hogy a tanulmányozása az itt gyűjtött anyag minden lelhelyinél alkalmasabb. Vékony csiszolatok elegendő számmal vannak készítve belőle...” A Bunsen-lámpa segítette Következetes, folyton megújuló szakmai munkával folytatta kőzettani kutatásait Szabó József. Életrajzírói - közöttük egyik néhai tanítványa - Staub Móricz jegyezte fel a professzoráról való megemlékezésében a Természettudományi Közlönyben 1895-ben, hogy számos kísérletet végzett Bunsen-lámpá- val. Eközben az ásványok olvadására vonatkozóan is új módszert állapított meg. Az említett lámpa nem világító lángjának különböző hőfokú három részét hét, tisztán felismerhető és lencse segítségével könnyen megállapítható olvadási fok megállapítására használta fel. Ezeket később Az ásványok olvadásának új meghatározási módja című értekezésében le is írta. Azt is megtudhatjuk, hogy tanára nagyon szerette tudományát. Ugyanakkor ezt nem árulta el, amikor az egyetemi katedrán a hallgatók sokasága előtt állt. Előadása kimért, sőt mondhatni, nemritkán olyan rideg volt, mint maga az ásvány, amelyet a kezében tartott. Ennek ellenére is szerették, mert modora imponált, és megtette a hatását. Ä laboratóriumban és a geológiai kirándulásokon azonban meggyőződhettek arról, hogy közvetlen ember volt. A szabatos nyelvért 1861-ben jelent meg Emich Gusztáv nyomdájában Szabó József, akkori akadémiai leve- lőző tag előadása nyomtatásban, amelyet osztályülésen olvasott fel. Előszavában Toldy Ferenc a következőket írja: „ Oly fontos tárgyat fejteget az értekező, mely az egyetemes magyar tudományos műnyelvet illetvén, mindenik osztály, sőt az összes írói kar figyelmét egyaránt és méltán veszi igénybe. Ennélfogva, valamennyi akadémiai osztályokra tekintettel, egy választmány | küldetett ki jelentéstétel végett, amely a nyelvtudományi osztályülésen a következő nyilatkozat elfogadását ajánlotta: kívánatos, hogy minden tudományok műszavai a jelzendő tárgyak jelentését szabatosan kifejezőleg, s a nyelv szabályai tekintetbe vételével megma- A hivatalos kiadás címlapja Szabó József akadé- gyaríttassanak...” miai beszédéből, amely 1861. május 13-án hangzott el MAGYARÍTÁS A TERMÉSZETTUDOMÁNYOKBAN, S KÜLÖNÖSEN AMAK GYAKORLATI JELENTŐSÉGE. OLVASTA A M. TUDOM. AKADÉMIÁBAN, MÁJUS 13. 1861. SZABÓ JÓZSEF, AKAD. lt. A nevelőnő később jött rá, hogy tévedett... Szabó József, a budapesti tudományegyetem egykori geológus professzora három évtizeden át a kiváló szakemberek egész sorát nevelte. Mint hazánk első geológusa és a tudományos kőzettan megalapítója, itthon is, külföldön is sok elismerésben részesült. Az edinburghi és a bolognai egyetem tiszteletbeli doktorrá választotta. Emlékére a Magyarhoni Földtani Társulat Szabó József Alapítványt létesített. Bisztray Gyula: Jókedvűt magyar tudósok című könyvében, amely a Gondolat Kiadónál jelent meg 1972-ben, szintén olvashatunk róla egy érdekes feljegyzést. Amint a szerző utal rá, szükségtelen ebben Szabó József érdemeit méltatni, mindhogy az alábbi tréfák úgysem kapcsolódnak az ő tudományához. Mindössze apró termetéről lesz szó, amely még Gyulai Pált, korának kiemelkedő íróját is megvigasztalta. Sokat ékelődtek is emiatt mindkettőjükkel, sőt időnként még egyes körökben gúnyolták is őket. Any- nyira rokon termetük volt - mint feljegyezték -, hogy gonoszkodó kortársaik az alábbi anekdotát mindkettőjükre ráhúzták: „Deák Ferenc társasága - amelyhez a tudós-geológus is hozzátartozott - egy ízben nagyon ugratta kis termete miatt, mire Szabó József ingerülten felcsattant:- Láttam, én már nótámnál kisebb embert is!- De nem ingyen! - jegyezte meg Deák huncutkodva, hogy csak cukkolja baráti körének tagját. Énnél is eredetibb volt a következő eset: Egyszer Csengery Antal vacsorát adott baráti társaságának, amelyen Szabó József is részt vett. A háziasszony a vendégek közé ültette fiacskáját, az akkor még alig tizenkét-tizenhárom éves Lorándot is. Hadd gazdagítsa elméjét a nagyok szelleme! - gondolta az előrelátó anya. A vacsora végén halkan belépett az ebédlőbe a francia nevelőnő, hogy a szokott időben való lefekvésre figyelmeztesse Lorándot. De hátuk mögött állva összetévesztette a fiúcskát a kis termetű Szabó Józseffel, és annak fejére tette a kezét, mondván:- Venez Coucher avec moi! Csak az egyidejű lefekvésre akarta figyelmeztetni növendékét, de felszólítása ebben az esetben ilyen értelmet nyert:- Jöjjön, feküdjék le velem! - vagy: - Jöjjön, háljunk együtt...!”
