Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1994-12-27 / 304. szám

1994. december 27., kedd Nyugdíjasok Fóruma 7. oldal A hivatásszeretet is összeköti őket... A nagy kollégium művészi íz­léssel berendezett szoglálati la­kásában beszélgetünk dr. Istók Barnabás és dr. Istókné Fekete Margit nyugdíjas házaspárral, akik számára a nyugdíj éveiben folyik tovább a tudományos ku­tató munka, és a művészi alko­tás emberiességet sugárzó öröme. Barnabás az ésszerű táplál­kozás új útjait kutatja, felesége Gitta, mélytónusú akvarelljei- vel, kalocsai varrottasokkal te­remti meg az otthon emberének hangulatos lakáskultúráját. Minden együtt van ebben a la­kásban, de látszik a tágas tér le­vegője is, ami emeli az egész­séges otthon varázsát. Csak így lehet tovább dolgozni és mű­velni a hátra hagyott pálya újra feltámadó értékeit. Barna me­zőgazdasági főiskolai tanár volt, és neje biológia- rajz sza­kos. A férj tovább folytatja az emberi táplálkozás rejtelmei­nek kutatását, és a feleség raj­zol, fest, művészi igényű var- rottasokat kézimunkái, a kony­haművészet és háztartás szüne­teiben. Összeköti őket most is, amit fiatalon megszerettek: a tudomány és művészet. Dr. Istók Barnabás 1920-ban született, Sárospatakon tanító­képzőt végzett, kántortanítói oklevéllel került Fülpösda- rócra, de 1941-ben nyergei át a kolozsvári főiskolán a mező- gazdaságra. Okleveles mező­gazdász 1944-ben, de a világ­háború megszakítja a töretlen­nek ígérkező pályát. 1960-tól az egri főiskola tanára, majd ’63-ban Gödöllőn doktorál. Az emberi táplálkozással kapcsolatban az a következte­tése, hogy az ésszerűtlen táp­lálkozással saját magunkat mérgezzük, és meg kell talál­nunk a helyes táplálkozás kive­zető útjait. Csak így hosszab­bíthatjuk meg életünket. Nyug­díjas korában, már 74 évesen 86 ide vágó szakkönyvet ta­nulmányozott, és összekap­csolja tanulmányaiban a szak­mát és pedagógiát.- Bámulatos ez a céltudatos szakmai törekvés, de gondolom azért nem hanygolod el a hu­mán műveltséget sem. Hogyan jutsz el ilyen irányú ismereteid­hez?- Ezt már a feleségemre bí­zom. Ő olvas össze tücsköt-bo- garat, de ami számomra hasz­nos, arra ő figyelmeztet, kijelöli mit olvassak el. Még a politikai cikkekre is ő hívja fel a figyel­mem.- És mi az, amit magadtól hobbiként művelsz?- Szerencsémre a sárospataki kollégiumban olyan zenei kép­zésben részesültem, hogy hallás után dallamot kottázok, hege­dülök, zongorázom és tangó- harmonikázom. Nyugdíjas ösz- szejöveteleinken én vittem a prímet, és énekhanggal tercel- tem, de mostanában inkább ze­nészt fogadunk, hogy én is szó­rakozzam: énekeljünk együtt és táncoljunk... Egyébként a fel­eségem is jól énekel, olykor én kísérem tercelve.- Ennek a szépen berendezett lakásnak belső tervezője is kell, hogy legyen, neked mi volt eb­ben a részed?- Semmi. Ezt teljesen a fele­ségemre bízom. ...Ezek után természetes, hogy dr. Istókné Fekete Margi- tot kérdezgetem pályafutása felől, amíg Barna kézirataiba mélyed.- Az egri főiskolán biológia és rajz szakot végeztem, nyilat­kozik Gitta - kedvelem az ak­varellt, fekete filccel rajzolok, de mindencsináló vagyok, szőt­tessel, írásos mintákkal és kalo­csai hímnzéssel foglalkozom.- Kitől tanulta a hímzést, varrottasok készítését?- Édesanyámtól, de a leg­szebb mezőségi, alföldi és erdé­lyi darabokat népművészek al­kotásai nyomán vettem át.- Mi volt pályafutása során mély nyomot hagyó élmény. Mi töltötte ki pedagógusi hivatá­sát?- 1967-től kollégiumi igaz­gató voltam, innen mentem nyugdíjba. Szerettem ezt a munkát. Kitöltötte az életemet, szükségesnek és hasznosnak éreztem magam ebben a mun­kakörben. Legalább háromszáz kollégistának teremtettünk ott­hont, ahol nemcsak laktak, ha­nem művelődtek, hasznosan töltötték el szabadidejüket. A legjobb magyar kollégiumi ha­gyományok alapján hoztuk létre a diákönkormányzatot, és állíthatom, hogy a rendszervál­tás szelleme is valahol itt kez­dődött el. Alapfokú idegeny- nyelvi képzésben részesültek a hallgatók, eszperantót is tanul­tak, de a természettudományi művelődésről sem mondtunk le... Úgy érzem rendezett kö­zösség élt a kollégiumban, aminek értékeit kár volt ve­szendőbe hagyni. Ma csak lak­nak az épületben. Két életpályának szépsége találkozik ebben a meghitt, egészséges levegőjű lakásban, ahol Gittát és Barnát az emberi harmónia másik szép értéke is összekapcsolja a szeretet mel­lett, hogy viszi őket tovább a hivatásszeretet is a végtelen-vé­gessé g felé... (Sál) Stanley Finley házába bemászott egy kis vaddisznó. Anyját valószínűleg lete­rítette egy golyó. Az állatszerető vadász fia örömére felneveli a kis kölyköt. (FEB-fotó) Aki kitartásának köszönhet mindent Az előrelátás mindig meghozza gyümölcsét (Fotó: Kaposi Tamás Szép szál fenyő emelkedik a magasba nyúlva Veréb József udvarán, amelyik télen is őrzi a nyári kert emlékeit. A fehér kavics-szegély, a virágágyá­sok sorakozó rendje figyel­meztet, hogy itt tavaszra meg­int virágok nyílnak. Ide épített házat Veréb Jó­zsef, a Hajdú-hegy oldalán Egerben, ahonnan színpompás kilátás nyílik a városra. Nap­pal a szikrázó fényben, a domborulatokra telepedett há­zak néznek erre kiváncsi sze­mekkel. Este a megvilágított tor­nyok fénylenek az ezerszínű város fölött. Csodálatos pano­ráma tárul elénk a dombhajla­tokra épült Egerre, amely ettől j nyeri el sokféleségéből születő szépségét. Aki innen szemléli j a várost, nem is akar távozni, rabul ejti a részletekből eredő szépség. Innen senki sem akar köl­tözni... Ilyen szép helyen lakik Ve­réb József, nyugdíjas, a maga 65 évével, akinek a családi há­zat nem a szerencse hordta össze, hanem a szívós akarat, amit feleségével, Oláh Rozáli­ával együtt váltott valóra, és aki minden igyekezetében se­gítőtársa volt. Veréb József nem panasz­kodó típus, a tettek embere, aki nem azt mondja „sarokba vágom a gyalut”, amikor aka­dályok tornyosulnak elébe, éppen ellenkezőleg: a felme­rülő nehézségek kétszerezik meg erejét. Azt vallja szilárd meggyő­ződéssel, hogy „ami fejedben van, azt nem veszik el soha, el- vehetik ökrödet, jószágodat, de a tudást nem." Ezért vál­lalta felnőtt fejjel, hogy 1967-ben beiratkozzék a gyöngyösi mezőgazdasági szaklíceum levelező tagoza­tára, ahol le is érettségizett, és tanára volt dr. Szepesi Béla, akire szívesen emlékezik visz- sza. Azért szánta el magát erre a lépésre, mert mindig érdekelte a szakmában jelentkező új, és az is sarkallta, hogy nagyobb hozzáértéssel feleljen meg a gyapjúipari vállalat követel­ményeinek (GyTV). Szakmai képzettsége jut­tatta vezető állásba, és hozzá­értése elősegítette az előnyös felvásárlásokat, üzleteket, amelyeket a juhászokkal kö­tött.- „Szerencsés helyzetben vagyok - nyilatkozik a nyug­díjas Veréb József -, hogy tisztességes nyugdíjat kapok, de még félre is tehetünk vala­mit, mert gondozzuk a szőlőt, a kertet, hogy ez is lendítsen valamit rajtunk. Szerencsém az is, hogy jó családi hátterem van, káros szenvedélyeim nin­csenek, már 30 éve eldobtam a cigarettát.- Szeretem a családomat, örülök az unokáknak, csak azt kívánom nekik, hogy ők ne ré­szesüljenek annyira az élettől kapott pofonokból, ne kezdjék ők is annyiszor újra az életet, mint mi tettük”. Egyébként nem panaszko­dik különlegesen nyugdíjas voltára hiszen a borból és gyümölcsből származó jöve­delmével mindig pótolja a hi­ányzókat, de szociális érzé­kenységénél fogva azokra is gondol, akik nincsenek abban a lehetőségben, hogy pótlólag hozzájáruljanak és kiegészít­sék valamivel a nyugdíjat. Szerinte meg kellene húzni azt a két vonalat, amelyik meg­szabja a minimum és a maxi­mum jövedelmi lehetőségeit, hogy egyesek ne tengődjenek 10-12 ezer forintból, míg má­sok jóval 30-40 zer fölött vá­logatnak az élet jobb lehető­ségei között. O szerencsésnek mondhatja magát amiért biztonsági tarta­lékot spórolhatott össze, de ar­ról nem tehet senki, hogyha valakit a sors nem részeltetett ilyen szerencsében. Veréb József nyugdíjas éveit megszépíti az is, hogy a hazatérő öt unoka olykor apu­nak, anyunak szólítja a nagy­szülőket, és mindig hoznak újabb örömet a házba. Érthető módon az unokáktól áradó szeretetet ők a nagyszülők, apró figyelmességekkel vi­szonozzák, amelyek vissza­térő momentumok; születési évfordulók és a naptári év so­rán előforduló jelesebb napok, ünnepek alkalmával. Az uno­kákon kívül segítette két fiát is a fészekrakás gondterhés idő­szakában, akik szívesen fogad­ták a szülői segítséget, és mai napig is hálával gondolnak az egykori otthonra. Azt is elmondja, hogy mun­kahelyén megbecsülésnek ör­vendett, nemcsak azért, mert szeretett meberek között lenni, hanem vállalta ügyes-bajos dolgaik meghallgatását, és olykor segített, ahol tudott. Politikai téren nem tevékeny­kedett különösen, egyszerű szürke párttag volt, a szocialis­tákkal és az Agrárszövetség­gel szimpatizál. Veréb József utoljára két éve látogatott el családjával együtt Hajdúszoboszlóra és Bükkfürdőre, felüdülés céljá­ból. Most a szűkebbre szabott jövedelem nagyobb időközök­ben részelteti ilyen szerencsé­ben, hiszen a családcentrikus ember minden örömöt csak a családdal együtt képzel el, ami bizony több pénzbe kerül. A szépség ígérete itt rejlik Veréb József kertjében, és majd tavasszal mikor újra virít a kikelet, valószínű boldog­ságból is több fakad a töveken. Gál Elemér A higgadt, a jellemedző számadás napjai köszöntenek ránk A szeretet nagy ünnepe, kará­csony után, és János a szeretet apostola névünnepe táján em­lékképeinkben még a gyertyák lángjai lobognak. Azoké a gyertyáké, amelyeket a vitali- j tással, életünk lassacskán fo­gyó, önemésztő, de fényt és melegséget árasztó - valójában krisztusi szimbolikájával azo­nosítjuk. Avagy a magyar cso­daszarvas legendájával, mely­nek agancs ágbogán ezer égő gyertya látható. Erezzük, hogy múló órák kérdése és - ha a kegyelem még tart - kifutha­tunk az óévből. Magunk mö­gött tudhatjuk, és ó-emberünk- től is búcsút vehetünk, hogy azután megújult szívvel és lé­lekkel tovább loboghassunk, mint új ember. Még mindig az elmélkedés és befelé fordulás idejében va­gyunk. A farsangolás vígalmai majd csak január 6-a után kez­dődnek, és a karnevál majd húshagyó keddel ér véget. Ad­dig van még felkészülni va­lónk. Átgondolhatjuk, hogy a kiszabott esztendőkből íme is­mét eltelt egy. ... Nem tudom mennyi van még hátra, de azt tudom, hogy ezzel az évvel is kevesebb lett a földi vándorlá­som. Ezekben a napokban fo­kozottan érzem, élem meg az idő hatalmát. Napjaim elfogy­nak: a földi élet az egész örök­kévalóságban csak egyetlen egyszer adatik meg. Senki nem lehet kétszer gyermek és két­szer aggastyán. Önként adódik a csábító ötlet: nosza, hát akkor éljünk, vigadjunk, amikor csak lehet, elvégre egy életünk van, és az is véges! De ne feledjük: mindennek rendelt ideje van, és büntetle­nül nem borítható fel a kozmi­kus rend. Jöhet az óév búcsúz­tató Szilveszter, de az nem té­vesztendő össze a karnevállal! Az év utolsó napjai szám­adásra, mérlegelésre késztet­nek. A teremtő Isten szántón­kéra Úr. Ezekben a napokban azt kérdezi tőlem: mit gyűjtöt­tél az eddigi elszállt évek alatt: jóságot, hervadhatatlan örö­möt, elmúlhatatlan emléke­ket?... Milyen soha vissza nem térő alkalmak, elmulasztott jó­tettek, el nem mondott szavak vádolnak téged? Lélekben szegényebb lettél vagy gazdagabb ezzel az esz­tendővel? A belső hang foly­vást azt sugallja: eltelnek az évek, és lehanyatlik a lelked, siess hát, tedd értékessé az éle­tet! ... Máris szövögethetem a terveket a jövendőre tekintve, miként tudok a leginkább meg­felelni ennek az elvárásnak, amelyre teremtettem, amelyre elhivattam. Eddigi életem során vajon elmondhatom-e tiszta szívvel, hogy a küldetésemet teljesítet­tem?... Ha nem, hát működik a kegyelem, és ott az újév. Iga­zítsd, alakíts ember úgy az éle­tedet, hogy az ne lehessen cél­tévesztett, vagyis bűnös élet Teremtőd szemében. Mert bár hosszantűrő, kegyes, az újra­kezdés lehetőségét meg-meg- újulóan felkínálja, de a halmo­zottan céltévesztett állapotot egyszer megszakítja, vele egy- időben életed fonalát; fáklyá­dat pedig kioltja... És szám­adásra kötelez! Ilyen és ehhez hasonló gon­dolatoknak van ideje ezekben a napokban. Hálaadás és köszö­net hangján illik szólnunk a megtapasztalt jóért, és a meg­igazító roszszért. És kérhetünk, kérhetünk, mint mindig; tiszta szivet, megújított erős lelket a követ­kező évre. Ilyen módon elmélkedve az év utolsó napjai, de a Szilve- szer is a befelé fordulás, mér­legelés, emlékezés, köszönet és hálaadás napjai. A felszaba­dult életöröm és vigasság ideje majd csak egy hét múlva kö­szönt ránk, a farsanggal. Megperdült, szekularizált, a teremtett rendet fenekestül fel­fordító világunkban már a ka­rácsony is konzum-vásár ün­nep felé tendál, a Szilveszter pedig féktelen - ki tudja minek örülök olyan nagyon - több­nyire alkoholmámorral átita­tott, ösztönöket zabolátlanul szabadjára engedő, dévaj, „ün­neppé”. így mérünk hatalmas csa­pást emberi méltóságunkra! Életünk így válik céltévesz­tetté, és csodálkozunk, ha nem egészen úgy mennek a dolga­ink, ahogy szeretnénk. Ugyanakkor mindennek rendelt ideje és helye van. A harsány jókedv, pajkos csíny­tevés, mókázás is helyt kap az évkörben, de azt már farsang­nak nevezzük, és ha nem is sokkal, de odébb van! Tudjunk tűrni és várni. És tudjuk azt is, hogy egészen másról szól Szil­veszter és Újév napja, mint amit a kiművelt, „modem” vi­lág embere csábításoknak en­gedve követ. Patkós Attila

Next

/
Thumbnails
Contents