Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1994-12-02 / 284. szám

MOZI Napos, de hűvösebb idő Közép - Európa fölött egy nagy- kiterjedésű anticiklon van kiépülőben, amely előtt erőteljes északi, észak­keleti áramlással az itt lévőnél néhány fokkal hidegebb levegő érkezik válto­zatlanul térségünkbe. Ennek hatására ma az ország nagy részén jobbára napos időre számíthatunk. Foltokban köd inkább csak a nyugati határszélen fordulhat elő. Csapadékra sehol sem kell számítani. A keleti megyékben is fokozatosan gyengül az eleinte még élénk északi szél, a Dunántúlon mérsékelt lesz a légmozgás A hűvös, hideg éjszaka után napközben mindössze 1, 6 fokig melegszik a levegő, ami alig marad el a december elején szokásostól._________________ Túlnyomóan napos, száraz idő várható ma. Általában kevés lesz a felhő, megyeszerte többórás napsütés várható. Számottevő csapadék sehol sem valószínű. A reggeli órákra kialakult pára, illetve ködfoltok napközben min­denütt feloszlanak. Az eleinte még élénk, később gyengülő észak­keleti szélben 1, 2 fokig melegszik a levegő. Vízhőmérsékletek °c Balaton: 5 Velencei-tó: Tisza-tó: 6 Fertő-tó: Tisza: 6 Duna: Várható legmagasabb °C °C Eger 1 Füzesabony: 2 Hatvan: 2 Kékestető: 1 Gyöngyös: 2 Párád: 1 Heves: 2 Recsk: 1 Várható legnagyobb km/ó km/ó Balaton: 10-20 Velencei-tó: 15-25 Tisza-tó: 45-50 Fertö-tó: 5-15 Eger. 30-40 Füzesabony: 30-40 Hatvan: 30-40 Kékestetö: 45-50 Gyöngyös: 30-40 Párád: 30-40 Heves: 35-45 Recsk: 35-45 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc SZUPEREXPRESSZ Várjuk kedves vendégeinket az újonnan megnyílt AL- CATRAS Bárban (Füzesa­bony, Hunyadi u. 7. sz.) Csinos lányokkal, diszkrét környezet­ben szórakozhat keddtől szom­batig du. 4-től hajnal 4-ig, 22 órától Night club. Telefon: 36/341-435 (17263) Ostoroson négyszobás, hallos, összkomfortos, kábeltévés, tele­fonos családi ház eladó. Érd.: egész nap. Tel.: 356-284 (16335) 1 éves piros Suzuki 1.0 GA el­adó. 8-10 éves jó állapotban lévő Trabant Combi csere érde­kel. Érd.: 36/315-990. (17200) 1100 cm-’ 6 éves Ford Fiesta ke­vés km-rel eladó. 36/314—750, 06-30/433-115. (17219) A Centrum Aruház első eme­letén dec. 3-4—5-én CANON FÉNYKÉPEZŐGÉP bemutatót és vásárt rendez a FUJI FOTO- CENTRUM. Minden vásárlónk 2 tek. színesfilmet kap aján­dékba. (16985) A Hófehérke baby és gyer­mekdivatba megérkeztek az al­kalmi ruhák 56-152-es méretig. Dec. 1-jétől indul a törzsvásár­lói kártyák kiosztása. (Bővebb információ a helyszínen Eger, Katona tér 5.) (17067) A MINI-MONEY 50 FT/DB­OS SZABADIDŐRUHA, PA­MUT PULÓVER, NADRÁ­GOK; 250 FT/DB-OS VAS­TAG, TÉLI DZSEKI, 200 FT/DB-OS SÍNADRÁG vásárt tart szombat-vasárnap 10- 18-ig ill. amíg a készlet tart. Eger (Felnémet, Pásztorvölgy) Só­lyom u. 6. Megközelíthető a 11- es busz végállomásától. (17069) Autópiac Egerben az Északi lakótelep beton sportpályáján (a GMSZ-től 300 m-re) dec. 4—én (vasárnap) 8—14—ig. (16965) Akció! Olasz új szépséghibás kombinált hűtőszekrények 50 % befizetéssel részletre is megvá­sárolhatók! Érkeznek fagyasztó- ládák és -szekrények! Kapható: 2 m-es csemegés és tejespult. Simonná Gyöngyöshalász, At- kári u. 32/1. T: 37/368-070 vagy 06-20/410-443. (17110) Eger, Bolvki úton garázs eladó. Érd.: 36/326-507. (17213) EGERBEN ÜZLETHELYI­SÉGET VENNÉK, BÉREL­NÉK, ESETLEG TÁRSUL­NÉK. TEL: 36/429-666 (17035) Eger, Vörösmarty-Csiky S. utca sarkán kereskedelmi üzlet eladó, vagy tíz évre bérbe adó. Eger, Telekessy úton (belvárosi) garázs eladó. Eger, kis-Dobó téri 108 m2-es üzlet bérleti joga eladó. Eger, Rákóczi úton 2 + fél szobás lakás eladó. Egerben, Mikes K. úton kétlakásos csa­ládi ház eladó. Érdeklődni: munkaidőben a 36/321-354-es telefonon, dr. Dürgő József ügyvédnél. (17244) Elfekvő munkaruhakészletet felvásárolunk cégektől. 46/344- 630. (16393) Jó állapotban lévő Wartburg Combit vennék, lehetőleg vo­nóhoroggal. Egercsehi, Kossuth u. 37. Tel.: 56. (17190) Karosszérialakatost azonnali belépéssel felveszek. Érd.: Eger, Könyök u. 73. (17132) Lancia Y10 199L évj. 998 cm3 megkímélt eladó. Érd.: 36/321— 286 8—18-ig. (17135) Opel Kadett Caravan 1.6D 5 seb., 86-os, metálzöld eladó. Tel: 36/313-595, 16 óra után 316-428. (16924) Prima Diszkont most nyíló új üzletébe gyakorlott pénztároso­kat keres. Érd.: 36/311—846. (16983) Szekrénysor és ülőgarnitúra ol­csón eladó. Tel.: 36/427-129. (17189) Számviteli munkában jártas, gépírni tudó szakember jelent­kezését várjuk a 36/311^457 te­lefonon. (17185) Tőkebefektetők figyelem! Készpénzzel rendelkező csen- destárs(akat) keresek 10 éve működő üzlethálózatom bővíté­séhez. Érd.: 30/433-103, 36/323-789. (17191) Tibetiterrier kiskutyák eladó. Érdeklődni: 36/427-541 szom­baton egész nap (17261) Új árukészlet érkezett a Bro­kát Lakástextilboltba. Függö­nyök, csipkék, térítők, egyes függönyök 30 % engedménnyel. Címünk: Eger, Hadnagy út 32. Nyitva: h-p: 10-18 óráig, szó: 10-13 óráig. Szeretettel várunk minden kedves vásárlót! (15723) Vadászok, erdészek, termé­szetjárók! Katonai jellegű ruhá­zati bolt nyílik dec. 5-én Párád, Kossuth u. 42. (17241) Varrógépcentrumba! Megér­keztek a használt, felújított ipari és háztartási varrógépek (garan­ciával). Valamint állandóan kaphatók Pfaff, Singer, Toyota és még sok más típusú új gépek. Nézzen be, itt biztosan tud vá­lasztani! Eger, Rákóczi u. 25. Tel.: 36/325-557. (17168) ZABAR KÖZSÉG POL­GÁRMESTERI HIVATALA (Nógrád megye) értesíti a lakos­ságot, hogy 1994. dec. 03-án (szombat) országos állat- és ki­rakodóvásárt tart a községben a Szabadság téren (17136) BRONZVASÁRNAPI VÁ­SÁR A BAGATELL BÖN­GÉSZDÉBEN Nyitva: 9-13 óráig Eger, Mátyás kir. u. 43. ’ (15000) EGRI URANIA Du. 3, 5 és este 7 órakor: Az oroszlánkirály Színes, amerikai rajzfilm Este 9 órakor Forrest Gump Színes, amerikai film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4, este 6 és 8 órakor: A pokol angyala Színes, amerikai film GALYATETŐ (Nagyszálló) Este 6 órakor: Mesterfogás Francia film HATVANI APOLLÓ Este háromnegyed 6 és 8 órakor: Az ügyfél Színes, amerikai film HATVANI KOSSUTH Du. 5 órakor: Palira vettem a papát Színes, amerikai film Este 7 órakor: Roncsfilm Magyar játékfilm HEVES Este 6 órakor: Egy lövés a fejre, öt a testre Színes, amerikai thriller FÜZESABONY Este 6 órakor: Időzített bomba Színes, amerikai akciófilm SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Este 7 órakor: Az atyai ház Bemutató (Gárdonyi-bérlet) Harlekin Bábszínház De. 10 órakor: Bohócok a bábszínházban Show-műsor gyerekeknek Jókora ezüstkincs Több mint 70 millió dollár ér­tékű ezüstkincset emeltek ki a tenger mélyéről az ománi par­tok közelében egy a világhá­ború idején elsüllyedt amerikai kereskedelmi hajó roncsai kö­zül - jelentette a Reuter. Ah­mad Farid al-Aulaki sejk, a ki­emelés jogának tulajdonosa Duhajban sajtóértekezleten je­lentette be a sikert. A John Barry nevű hajót 1944-ben tor- pedózta meg az U-859 német tengeralattjáró Omán partjaitól mintegy 125 mérföldnyire. A 8500 láb (több mint 2 kilomé­ter) mélységbe süllyedt hajó szigorúan titkos küldetést telje­sített: az Egyesült Államokban vert ezüst rialokaí szállított Szaúd-Arábiába, s ezüstrudakat az indiai Állami Bank megren­delésére - összesen több mint kétezer tonnányi nemesfémet. A most kiemelt mintegy másfél millió ezüstpénz súlya 18 tonna. A francia, brit, öbölbeli és amerikai szakemberek a ter­vek szerint jövő év elején foly­tatják a munkálatokat. Holnapi számunkból... Az egri egyetem terve és fájdalmas kudarcai A városban a történelem folyamán már sokszor mutatkozott igény egy egyetem felállítására és működtetésére. Legyünk együtt - hitben, reménységben Kádár Zsolt egri refor­mátus lelkész nemrégi­ben tért vissza az Egye­sült Államokból. Ta­pasztalatait osztja meg az olvasókkal. Az autóutak mentén lányok álldogálnak... Az egyik legősibb mes­terséget űző hölgyek au­tósokra vadásznak. Jamie botrányai. Tony Curtis lánya, Jamie Lee a hollywoody filmvilágban elsősorban botrányairól híres. Mostanság, éppen félmeztelen fotóival borzolja sokak idegzetét. Édesapja, aki jelenleg a fiát, Jamie féltestvérét gyászolja, kijelentette, hogy egy jó darabig egyáltalán nem is akar hallani a lányáról... Kerek lesz a ferde szem? Nagy divat lett a kínai városi nők körében a szemkerekítő plasztikai műtét - írta a Beijing Weekend című, angol nyelvű kínai heti magazin. Nagy, ke­rek, európáias szem lesz a kes­keny metszésű kínaiból, ha a plasztikai sebész egy darabka zsírszövetet kivág a megfelelő helyről. Ä hetilap riportja nem any- nyira az orvosi részletekkel, mint inkább a társadalmi jelen­séggel foglalkozik. Miért vál­lalják egyesek az operáció költ­ségét, fájdalmát és kockázatát? A riporter megszólaltat egy 21 éves hölgyet, bizonyos Csia Pinget, aki néhány hete más szemmel néz a világra. - így mindenkinek jobban tetszem. Jobb külsővel könnyebben talá­lok állást, udvarlót és férjet - hangzott a magyarázat. Mivel egyszerű orvosi be­avatkozásról van szó, költsége sem nagy, mindössze 26 dol­lárnak megfelelő összeg. Ezt még a közepes keresetűek is megengedhetik maguknak. A kommunista párt és az ál­lam továbbra is ferde szemmel néz a kerekszeműekre. Nagy­szabású hazafias kampányával ellentétes, hogy egyesek ke­vésbé akarnak kínainak lát­szani. Óvja a gazdagodó lakos­ságot a nyugati ízlések és ötle­tek átvételétől, de rosszallása ez esetben nem megy túl a zsém­beskedésen, nem tiltja a szem­kerekítő plasztikai műtéteket. Igen drága kínai festmény Egy hongkongi üzletember 1,94 millió amerikai dollárnak megfelelő összegért vásárolt árverésen egy bambuszfest­ményt. A Reuter jelentése tudni véli, hogy ez volt a legmaga­sabb ár, amelyet a hagyomá­nyos kínai festészet egy alkotá­sáért valaha is fizettek. A fekete tintával bambuszra festett kép mérete 4 x 1,5 méter, s az „Örök béke” nevet viseli. A hongkongi üzletember, Liu Jing-fu ünnepség keretében a pekingi állami vendégháznak adományozta. A vételár egy ré­szét Pekingben fiatal művészek képzésére és kínai festmények­ből rendezendő árverésekre fordítják. Ugyanakkor a jövő­beni árverések profitjából fi­nanszírozzák majd azt a kor­mány által támogatott progra­mot, amelynek segítségével az iskolából kimaradt gyermekek oktatását elő akarják mozdítani. HEVEST" HÍRIÁP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES. FÜZESABONY. í LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, pos­tautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Az árus példányok ára: 16,30 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Humor Megkérdi az egyik ápoló a másikat:- Mondd, azok a hármas ikrek sírnak ilyen hangosan?- Nem ők... az apjuk... Recept Flamand saláta Hozzávalók: 50 dkg vörös káposzta, 20 dkg zellergumó, 20 dkg alma, 2 dkg metélőhagyma, 1,5 dl tejföl, 1 citrom, 1 dl ecet, tö­rött bors, só. A vörös káposztát vékonyra összevágjuk vagy legyaluljuk, megsózzuk, és minimum két órán keresztül állni hagyjuk. A zellert megtisztítjuk, lereszeljük, a káposztához keverjük, és borssal ízesítjük. Az ecetet vízzel felforraljuk, és forrón a salá­tára öntjük. Fedővel lefedve hagyjuk kihűlni, majd hűtőszek­rénybe tesszük. Az almát - megtisztítva - vékony csíkokra vág­juk, citromlét csöpögtetünk rá, hogy meg ne bámuljon, és óva­tosan a káposztához keverjük. Tálaláskor tejfölt teszünk a tete­jére, és finomra vágott metélőhagymával megszórjuk. 1994. december 2., péntek A Nap kél: 7.12 órakor, nyugszik: 15.55 órakor. A Hold kél: 6.16 órakor, nyugszik: 15.41 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon AURÉLIA nevű kedves olvasóinkat! Az Aurélis az Aurélius latin eredetű férfinév nőnemű formája. Jelentése: aranyos. Virága: aranysárga krizan­tém.

Next

/
Thumbnails
Contents