Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1994-12-20 / 299. szám
1994. december 20., kedd Gazdaság 9. oldal Kell a hegyközségi törvény a hazai borok védelméért...! A Magyar Távirati Iroda jelentése szerint az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának az a véleménye, hogy szükség van a hegyközségi törvény mielőbbi elfogadására, a magyar borok minőségének javítása és eredetvédelme érdekében. Ez közvetve azt eredményezi, hogy a hazai borok a törvény elfogadását követően jobb feltételekkel juthatnak a külföldi piacokra, és ott versenyképesebbek lehetnek, mint jelenleg. A hegyközségi törvény életbelépése 430 magyar községet érint majd, miután ennyi szerepel a tervezet mellékletében. Stadion—üzletház nyílt Stadion üzletházatat avattak a napokban Sopronban. A „hűség városának” újdonságában, a százhuszonkilenc üzlethelyiségnek otthont adó kereskedelmi létesítmény a Soproni Labdarúgó Klub vállalkozásában épült. A klub által alapított Football Kft. szervezte a beruházást, amelyet a helyi Mestervonal Kft. tervei alapján a Fertődi Építőipari Szövetkezet hozott tető alá. A több mint 5400 négyzetméteres hasznos alapterületű épületben egyebek között több divatárus, játékkereskedő, továbbá szűcs, lószerszámkészítő kínálja portékáját. Jelenleg a karácsonyi ünnepekre vásárlók keresik leginkább őket. Mellettük söröző és kávézó is várja az oda betérő vendégeket. Az MTI értesülése szerint az üzlethelyiségek a kereskedők tulajdonában vannak, a pinceszinten lévő 1600 négyzetméteres garázst azonban a labdarúgó klub megtartotta. Annak a működtetéséből bevételhez jut. A sportegyesület ezzel a ma még ritkaságnak számító megoldással - amely másoknak is minden bizonnyal példaértékű lehet - vetette meg további működésének pénzügyi alapjait. Megáll-e a visszaesés a mezőgazdaság területén? / Tfrdekes tanulmány jelent C/meg a közelmúltban a Központi Statisztikai Hivatal gondozásában. Készítői a mezőgazdaság 1986-1990 évi teljesítményét vetették össze az 1990-1993 közötti időszakéval. Az elemzők szerint a mezőgazdaság mélyrepülése már a nyolcvanas években elkezdődött, amikor a termelő- szövetkezeteknek mintegy 40 százaléka működésképtelenné vált, s elindult a termelőalapok és a vagyonfelélése is. Az ágazat 1989 évi teljesítménye az 1980 évi színvonalára esett vissza. A gondokat 1990-től az évről évre visszatérő aszály, a KGST összeomlása miatt rosszabbodó külpiaci értékesítési lehetőségek, a csökkenő hazai élelmiszerfogyasztás, a fokozódó import- verseny tetézte. Mindezek hatására a mezőgazdasági termelés 1990-1993 között 30 százalékkal csökkent. A visszaesés egyértelműen a termésátlagok jelentős csökkenésére vezethető visz- sza. A búza és kukorica tavalyi átlagos hozama mindössze 63 százaléka volt az 1986- 1990-esévekátlagánakHason- lóan súlyos gondokkal találkoztak a tanulmány készítői az állattenyésztés területén. Az ágazatban az 1989. évihez viszonyítva 35 százalékos bruttó termelési érték elmaradást regisztráltak. Az export bizonytalanságaihoz a belföldi fizetőképes kereslet csökkenése és szórványos állategészségügyi problémák szegődtek. A számok önmagukért beszélnek: 1993-ban a szarvasmarha és sertésállomány mintegy hat tizede volt az 1986-1990 évek átlagos állatlétszámának. A baromfiféléknél a csökkenés ugyanezen időszak alatt 45 százalékos volt. A z elemzők szerint több jel utal arra, hogy a növénytermesztés területén az évek óta tartó drasztikus visz- szaesés folyamata az idén megáll. A termelési kedv élénkülésére utal, hogy az idén növekedett a műtrágyák forgalma és a mezőgazdasági gépek iránti kereslet. Korántsem ilyen kedvező a kép az állattenyésztés területén, ahol nyoma sincs a konszolidálódás jeleinek. Az állatállomány évek óta tartó csökkenése az idén sem állt meg. A visszaesés mértéke a sertés és baromfiféléknél nagyobb, a szarvasmarha és a juhállománynál valamivel kisebb mint egy évvel korábban volt. - tűnik ki az elemzésből. Ferenczy Europress Providencia: tartalmas fél évtized után... Csendes évfordulót köszöntött a minap a Providencia Osztrák-Magyar Biztosító Rt. Öt ével ezelőtt alakult Budapesten, amely akkoriban teljesen újnak számított a hazai piacon. A olaszországi trieszti székhelyű Generáli-Konszern hozta létre, amelynek részvényesei: Ausztria legnagyobb biztosítója, továbbá a Magyar Posta, és a Postabank Rt. A Providencia vezérigazgatóságának egy szakmai csoportja nemrég Egerben járt és akkor kértük beszélgetésre az rt. első alkalmazottját, mai ügyvezető igazgatóját, Kárpáti Juditot.- Az elmúlt fél évtizedben tizenhárom biztosító jelent meg az országban - mondta. - Ezek között ma a Providencia a harmadik legnagyobb. Mindez 13-14 százalékos részesedést jelent Magyarországon. Az éves díjbevételünk 11 milliárd forint. Jövőre ennél 30 százalékkal nagyobb árbevételre számítunk. Különösen az életbiztosításban remélünk jobb esztendőt az ideinél, amit az új adótörvény elsősegíthet.- Melyek az utóbbi időben legjobban bevált biztosítási formáik?- Tulajdonképpen az élet-, a vagyon és a gépjármű biztosítással^ egyaránt foglalkozunk. Ám szeretném kiemelni az új, speciális vidéki otthonbiztosítást, amelyet a gazdasági udvarokban levő gépekre, a betakarított termésre kötünk. Egész Európában újat jelent a Provedencia által ajánlott állatbiztosítás. A vállalkozói területen általános biztosítási ajánlataink komoly üzletágat jelentenek. Az orvosoknak, ügyvédekének felelősségbiztosítást kínálunk. Amenyiben például a magán praxist folytató orvos megbetegszik, akkor a költségeit, a kieső jövedelmét a biztosítás keretében megtérítjük. Speciális ügyfélkörünkhöz tartoznak az ön- kormányzatok, amelyeknek külön ajánlatokat tettünk. Az idén differenciált Casco-biz- tosítást vezettünk be a fővárosi és a vidéki ügyfeleinknek. Az utóbbiak olcsóbbak. Ugyancsak szerződést kötöttünk a Suzuki és a Lada személyautókat értékesítő cégekkel. Akik különböző hitelkonstrukcióra vásárolnak az emlíKárpáti Judit: - Jövőre még nagyobb hangsúlyt fektetünk a vidéki polgárok megnyerésére. (Foto: Kaposi Tamás) tett márkákból, azoknak a Providencia nyújt Casco biztosítást. Ezekhez még két kiegészítőt is ajánlunk, a gépkocsiban ülők balesetbiztosítására, illetve a külföldre utazó hazai autósok jogvédelembiztosítására gondolva.- A Providenciának hogyan épül fel az országos hálózata?- Hét vidéki igazgatóságunk van: Szegeden, Miskolcon, Győrben, Debrecenben, Pécsett, illetve Budapesten kettő. Ezekhez hatvankét ki- rendeltség tartozik, amelyek számítógépes összeköttetésben vannak egymással, illetve a vezérigazgatóságunkkal. Az egri, a gyöngyösi, á hatvani, a kazincbarcikai, és szerencsi kirendeltségünk a miskolci igazgatóságunkhoz tartozik. Egyébként 1500 főállású alkalmazottja van cégünknek, ezek közül 450 a belső munkatárs és ezer ügynökünkkel dolgozunk, Rajtuk kívül háromezer egyéni vállalkozóval - mint megbízottal - is kapcsolatban vagyunk.- Heves megyében milyen nagyobb cégeket biztosítanak?- Szeretném kiemelni - többek között - Egerben, a Hotel Flórát, továbbá a Berva Finomszerelvénygyártó Rt.-t, a gyöngyösi önkormányzatot, a mátraházi Bérc üdülőt, vagy a Mátracukor Rt.-t.- Milyen törekvéseik vannak a vidéki ügyfélkörük bővítésére? — Azon leszünk, hogy jövőre tovább erősítsük a vidéket az általunk ajánlott biztosítási módozatokon keresztül is. Tesszük ezt azért, mert az eddigi budapesti „túlsúlyt” szeretnénk mérsékelni. Valamennyi területi igazgatóságunkat korszerű technikával szereltük fel, ahol képzett szakemberek dolgoznak. Ezáltal képesek arra, hogy a területükön aktív munkával jelentős piaci részesedést érjenek el. Egyébként társaságunk legkívánatosabb ügyfele a vidéki körorvos, akinek az egyéni-, a családi-, és a gépkocsijának biztosítását együttesen megszervezzük. A legfőbb törekvésünk, hogy munkatársaink ne csupán eladják a szolgáltatásainkat, hanem - tanácsadással egybekötött - folyamatos biztonságot nyújtsanak a polgároknak. Mentusz Károly Telefonfejlesztés hetvenegy településre Várhatóan még karácsony előtt befejeződnek a szakértői tárgyalások a Matáv Rt. és a Nóg- rád megyében távközlési koncessziót nyert Kelet-Nógrád COM Rt. között. A társaság január 1-ei hatállyal kívánja átvenni a szolgáltatást. Kidolgozzák a német Siemens céggel kötendő szerződést is. Eszerint a Siemens egy tételben vállalná az 5 milliárd forintnál is nagyobb összegű beruházást igénylő teljes területi fejlesztést, amely 71 települést érint. A készülő szerződés értelmében a Siemens az első ütemben - a jövő év végéig - több mint 31 ezer vonalat épít ki, így a körzetben lévő háztartások 75 százaléka juthat telefonhoz, ami bőségesen elegendő, hiszen jelenleg 17 ezer igénylőt tart nyilván a telefontársaság. Kevés lakás és üdülő épült! Az országban januártól november végéig összesen 15.456 lakás épült, de ebből mindössze 197—et építettek az önkormányzatok, és 31—et a központi költségvetési szervek. Ez elenyészően kevés az elmúlt évekhez képest. A különféle gazdasági szervezetek 1.811, a magánszemélyek 13.337 lakást hoztak létre - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal a Magyar Távirati Irodát. A számokból az is kitűnik, hogy csaknem 2.400 lakás szűnt meg, s 1.262 üdülőt építettek 11 hónap alatt. Az előző évhez képest Budapesten 25 százalékkal kevesebb, a megyei jogú városokban 13 százalékkal, a többi városban 5 százalékkal több, a községekben pedig 3 százalékkal kevesebb lakás épült, mint az előző év azonos időszakában. A lakásépítések száma összességében 1,6 százalékkal csökkent egy év alatt. Üdülőt például 4,9 százalékkal kevesebbet építettek az idén november végéig mint tavaly. Ä megyék adatait figyelembe véve is tanulságos a kialakult helyzetkép. A legtöbb lakás például - összesen 2.595 - Pest megyében létesült, ezt követi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1.130, majd Hajdú-Bi- har 1.012 felépült lakással. A növekedés Pest megyében tavalyhoz képest csaknem 26 százalék. Kiugróan magas az új üdülők száma Hajdú-Bihar megyében, ahol két és félszer annyi nyaraló épült az idén mint tavaly. Eközben viszont Budapesten, illetve Baranyában például a harmadát, a felét sem éri el az újonnan épített üdülők száma a múlt évinek. Energia-politikai szöveggyűjtemény Az energetika a rendszerváltás tükrében című, csaknem hétszáz oldalas szöveggyűjteményének első példányát a Magyar Olajipari Múzeumnak ajándékozta Szűcs István, az ipari tárca volt helyettes államtitkára. Országgyűlési felszólalásait, az írott és elektronikus sajtó energetikával foglalkozó anyagait, illetve saját nyilatkozatait tartalmazzák a dokumentumok. Az MTI értesülése szerint szerzőjük az elmúlt négy-öt évben az energetikában hozott intézkedések zömének átgondoltságát kívánja igazolni. Ugyanakkor elmaradt döntéseket, súlyos szakmai hibákat is feltár ez a szöveggyűjtemény. Az összeállítója úgy véli: .....Ezeket az ismereteket tovább kell adni az utókor számára, megkönnyítendő a rendszerváltoztatás éveiben hozott energetikai döntések tanulmányozását és megértését.” V ALUTA vételi eladási Pénznem árf. 1 egységre forintban Angol font 172,71 176,19 Ausztrál dollár 85,96 87,56 Dán korona 17,91 18,27 Finn márka 22,65 23,11 Francia frank 20,37 20,79 Görög drachma (100) 45,46 46,38 Holland forint 62,75 64,01 ír font 169,75 173,21 Japán yen (100) 110,35 112,55 Kanadai dollár 79,60 81,18 Kuvaiti dinár 369,00 376,24 Német márka 70,23 71,65 Norvég korona 16,10 16,42 Olasz líra (1000) 67,30 68,70 Oszt. schilling 9,98 10,18 Spanyol peseta (100) 83,63 85,35 Svájci frank 82,85 84,55 Svéd korona 14,64 14,94 USA dollár 110,79 112,93 ECU (Közös Piac) 133,80 136,52 A GAZDASÁG HÍREI Világcégek állítanak ki hazánk fővárosában A Média '95 Telecom nemzetközi telekommunikációs- és médiaeszköz szakkiállítást a jövő év január 17-19. között rendezik a Budapesti Kongresszusi Központban. Erre a nagyszabású bemutatóra szinte valamennyi érdekelt világcég érkezését várják. Ott lesz például Japánból a Sony, valamint a Panasonic is. Az autóiparnak szánt orosházi tartozékok Fél év alatt elkészült az az új üzemrész az orosházi üveggyárban, amelyben hetven embernek teremtettek munka- lehetőséget. Az autóiparnak gyártanak szélvédőüvegeket és tükröket. Az új üzemrészben a nemzetközi ISO-9000 szabványsorozat alapján állítják elő termékeiket. Az üveggyár az amerikai érdekletségű Guardian Industries üzleti csoporthoz tartozik. Diszkontbetétjegy a Konzumbank Rt.—töl November vége óta új, rövid távra szóló lakossági megtakarítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Konzumbank Rt. A Diszkontbetétjegy elnevezésű, fix kamatozású értékpapír - amelyre az Országos Betétbiztosítási Alap garanciát vállal - futamideje választható harminc, hatvan és kilencven napra. Az egy hónapra szóló betétjegy kamata évi 21, a két hónapra szólóé 22, míg a három hónposé 23 százalék. A pénzintézetnél az említett papírra a leköthető összeg minimum összege tízezer forint. Sony-centrum nyílt, bemutatóház Pesten Az első közép-európai centrumát nyitotta meg a közelmúltban a japán Sony-cég. Budapesten. Ä bemutatóházukban megrendelhetők bármelyik kontinensünbkon forgalmazott terméke. Hazánknak jó esélye van arra, hogy fővárosunkban hozzák létre a világcég első gyárát az európai régióban. Ikarus autóbuszok külföldi megrendelésre Ötven autóbuszt vásárolt nemrég az Ikarus székesfehérvári gyárától a Komi Köztársaság. A kocsikat a gyártó társaságban 1,3 százalékban tulajdonos Közép-Európai Befektetési Társaság által nyújtott hitelből vették a megrendelők. Glória-gyorsmérleg készült az idei év tapasztalatairól Az év végéhez közeledve a Glória Biztosító Rt. gyorsmérleget készített. Díjbevétele az idén elérte a 380 millió forintot, 270 millió a személybiztosításokból, míg a fennmaradó rész a vagyon- és felelősségbiztosításokból származott. Noha a cég alapvetően személybiztosításokkal foglalkozik, a kárkifizetés mértéke meghaladta a 25 millió forintot. A távirati iroda tájékoztatása szerint a társaság összesített tartalékállománya 220 millió, % alaptőkéje pedig egy milliárd forint. Az alig két üzleti évet maga mögött tudó biztosító úgy tervezi, hogy jövőre már nyereséges lesz az újonnan kifejlesztett személy- és vagyonbiztosítások révén. Ezeket a biztosításokat a közelmúltban nyújtották be engedélyezésre az Állami Biztosításfelügyeletnek. A külföldi viszontbiztosítók — a németországi Münchener Rück és a portugál Império - az elmúlt napokban állapodtak meg a Glóriával, hogy a jövő évtől megduplázzák kockázatvállalásuk mértékét. Ezáltal növekszik a cég biztosítási szerződéseinek száma, illetve a biztosított vagyon mennyisége, miután azokat viszontbiztosítással is védik. A Glória kapcsolatai folyamatosan bővülnek a Swiss Life személybiztosítóval is. Ennek a svájci székhelyű nemzetközi biztosítónak a partnerei - a Magyarországon megtelepedett vegyes vállalatok - kivétel nélkül ennél biztosítják dolgozóikat.