Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1994-12-20 / 299. szám

1994. december 20., kedd Nyugdíjasok Fóruma 7. oldal Karcsúsodunk, fogyunk? Főleg a gazdaságpolitikában emelkedett divatos kifeje­zéssé a karcsúsítás fogalma. Ez valahogy beszüremlő szóvá alakult, ma már szinte mindenütt karcsúsítanak: a céltámogatásban, oktatás­ban, honvédelemben egy­aránt. Pedig a karcsúság a női nemnek áll a legjobban, mégis elvesszük ezt az esz­tétikumot is jelző kifejezést, a női szépségre vonatkozó minősítést, ami eddigi bei­degződés szerint csak a szép nőies formákra illik. Az a balsejtelem kísért, hogy ez­zel a más területekre átvitt szóhasználattal megfoszta­nak bennünket e szépséges harmóniát hordozó foga­lomtól. Érdemtelen helyre kerül a karcsúság, szépséget rejtő és ígérő szava. Igen, mi lehet velünk ak­kor, ha akaratunk ellenére belezuhanunk a karcsúság másik szférájába, ami már nem az arányos szépség, az aranymetszés harmonikus világa, hanem a prózai való­ság perspektíva nélküli, ala­csony szintű gondolkodás kalodája, ahonnan az ember csak a béka szemével tekint fel a fények világába, fel a magasba, ami alacsonyan ülő felével, szegény kis bé­kának annyira elérhetetlen, hogy kínjában mégjobban kifordul a szeme, mert csak béka-álomnak marad a sokat irigyelt fénylő magasság - a jólét szépsége. De ne maradjunk a föl­dhöz ragadt béka példájánál, térjünk vissza a mi karcsú­sító problémánkhoz. Hiszen, ha karcsúsító szándékkal nyúlunk minden olyan dologhoz, ami a pénz­zel, beruházással, költségve­téssel függ össze, nyakra-főre karcsúsítunk, mert erre kényszerülünk^). Csak egyről feledkezünk meg - mi lesz, ha a karcsúsí­tás rohamos térhódítása el­éri a mindennapi megélhe­tés kimérten terített asztalát, bemerészkedik ottho­nunkba, olyannyira, hogy meggondoltabban kapcsol­juk be az áramot, egy szelet­tel kevesebbet szelünk a mindannapiból, fokozatosan lemondunk egy-egy szép darabról, kevesebbszer néz­zük a kirakatot, elfordítjuk fejünket a gazdag áruválasz­ték kínálatától; lemondunk a jobb falatokról, tartalma­sabb tápértékű energiahor­dozókról; naponta vesző­dünk a milligramm beosz­tással, jobban meghúzzuk a nadrágszíjat, és lassanként szépen karcsúsodunk, és a végén annyira lefogyunk, hogy már nem is leszünk?... (ge.) Ketten a családi fészekben Nem jajgatunk, csak dolgozunk... Kontra Lajos és felesége - akit Rozina néven ismernek — ugyancsak szép helyen épített családi fészket Egerben, a Mó­ricz Zsigmond utcában. Ők ketten 71 évesen élvezik egy élet munkájának gyümölcsét. Lajos bácsi naponta bevásárol, eljár a telekre tenni-venni, és örök-vidám életpárjának dolga a lakás rendbentartása. Lajos bácsi Kömlőn volt földműves, 8 hektár termő­földdel rendelkezett és szép gazdasággal. Majd ’59-ben minden vagyonát bevitte a termelőszövetkezetbe a két ökörrel együtt, de nem sze­rette, hogy a közösség vagyo­nát elherdálják, és ’73-ban mindenét otthagyva beköltö­zött Egerbe. Kezdetben a haj­tóműgyárban dolgozott betaní­tott munkásként 3 műszakban, és 900 fokra hevített alkatré­szeket edzett az Ikarusz ré­szére. Erre külön nem tanítot­ták, másoktól kellett ellesnie a munkafolyamat fogásait. Nem tartott ez sokáig, mert jobbnak látta szabadulni, főleg a spicli-természetű felettesétől, aki elviselhetetlenül megron­totta a munkalégkört...Elvé­gezte a kazánfűtői tanfolya­mot Egerben és a Csebokszári negyedben elvállalta a hőköz­pont kazánfűtői állását. Nem volt könnyű feladat, mert a műszerfalon óránként ellenő­rizni kellett a ki- és beáramló melegvizet, a szükséges gőz­nyomást, ami feszült figyel­met kívánt. Nagy volt a fel­elősség, mert négy kilenceme- letes épületet látott el meleg­vízzel, de ide volt kapcsolva az ABC áruház, óvoda és is­kola is. Megfelelő munka­helynek bizonyult volna, de vesebántalmak miatt változ­tatnia kellett. A Beruházási Vállárnál portásként alkal­mazzák Lajos bácsit, és innen megy nyugdíjba is. Persze, hogy a nyugdíjas évek zavartalanul kövessék egymást arról abban az idő­ben kell gondoskodni, amikor még jobban bírják erővel. Hangyaszorgalommal kupor- gatták a garasokat, és tettek félre minden megspórolt pénzt, hogy gyűljön ház­hely-vásárlásra és építke­zésre. Minden azért sikerült „mert mi sohasem jajgattunk, csak dolgoztunk”- mondja Rozina, de azzal is kiegészíti Lajos bácsi életrajzát, hogy amikor a téeszben dolgozott, kombájnra és traktorra is ültet­ték, de később orvosi javas­latra könnyebb munkára osz­tották be. Később amikor Egerbe költöztek, ismeretlenül minden támogatás nélkül vág­tak az építkezésbe, hogy öreg napjaikra legyen egy kis csa­ládi fészek, ahol még örülni is lehet az életnek, mert Rozina humoros kedélye, csak mo­sollyal és szép szavakkal tudja elképzelni az életet. Hogy ilyen szép helyen építsenek Lajos bácsiék, azért sok verítékkel és vállalt gon­dokkal kellett fizetni. Ahogy Rozina mondja „mindent a magunk erejéből tettünk, nem kértünk, és nem kaptunk segít­séget, még a téeszben hagyott 4 hektár föld után sem követel­tük a kárpótlást, sem a gazda­sági felszerelésért, amit bevit­tünk”. Mégiscsak sikerült en­nek a vállvetve együtt dolgozó házaspárnak, hogy lakásuktól nem messze a Hajdúhegy ge­rincén egy kis nyaralónak is beillő, komfortos kislakot építsenek, ahol megint csak munkával foglalják le az öreg­ség felé vezető éveket, mert így tartják ébren a hajdani fia­talságot... Persze ez a telek sem áll üresen, 15 gyümölcsfáról csüng a szép termés, 400 tőke bokra alatt lógnak ősszel a dús fürtök, hogy leve is legyen a verejtékkel gondozott és ápolt töveknek. Az évi számadás gazdagon nyugtázza a termést, mert a házi kiadások 30 száza­lékát tudják fedezni abból, ami jelentős mellékkereset a két vékonyan csepegő nyugdíj mellett. így már tényleg nyu- godtabban néznek az egyre borúsabban közeledő évek elé, és Lajos bácsinak is jobban felderül a kedve, ha felejteni kell a megpróbáltatások kínos időszakát, amikor ártatlanul hurcolták meg ’56 után. Lajos bácsi felesége szintén a Beruházási Vállalattól ment nyugdíjba, de még ráadásként 11 évet dolgozott. Ugyanezt a munkaszeretetet örökölte leá­nya, Anna, és reméli hogy az érettségire készülő Ákos uno­kája is követni fogja ezt az örökölhető szép hagyományt. Lajos bácsi egész életén át egy vezérlevet vallott, fő a ta­karékosság, és Rozina mindig csak a békességet szerette az emberek között, de azt is mondja: „a 71 év nem nehéz, ha nem jajgatunk, nem pa­naszkodunk folyton, hanem dolgozunk...” és a munkát sze­retni kell. Ez élteti az embert, és legyen humor is hozzá, hogy énekelhessük „a mi ut­cánk ó de szép”... Tényleg szép is a Hajdúhe­gyen a Móricz Zsigmond utca, de ezzel a szépséggel veteke­dik az aláterülő dimbes-dom- bos város, de azt se feledjük, hogy ezt a szépséget csak dol­gos kezek adták hozzá... Gál Elemér A szeretet dicsérete karácsony küszöbén A hétvégén beköszönt az évkör legbensőségesebb ünnepe a ka­rácsony. Az emberek meghitt, sző­kébb családi körben ünnepel­nek. Ajándékoznak. Mindenki érzi, hogy valami fontos mér­földkőhöz érkezik, mégis mindannyiunnak mást jelent az egyik legjelesebb ünnepünk. 1 Felvetődik a kérdés: miről szól a karácsony?... Napkeleti böl­csekről, Betlehemi csillagról, a jászol-bölcsőben születőről, a Szent csalásról, idillikus, me­sébe illő történetekről, avagy a mindent átható szeretetről?... Szól erről is, arról is; mindany- nyiunknak másként. Amiben mindenki egyetért, az mégiscsak a szeretet fogal­mához kötődő, cimkéződő ün­nep. A szeretethez, amiről olyan keveset tudunk, legfeljebb sej­tünk, néha ráérezünk. Máskor átéljük. Aminek hiányától oly nagyon szenvedünk. Itt álljunk meg, és idézzük fel emlékképe­inkben azokat a szeretetlenség- ben szenvedő, jobb sorsra ér­demes, értékes embereket, akik épp a szeretet ünnepén önkezű­leg vetettek végeta földi pálya­futásuknak, figyelmeztetve az ittmaradókat az esetenként el­mulasztott szeretetre! 2 Az I. századi Pál apostol el- vitathatatlanul mindmáig a vi­lág három legnagyobb gondol­kodóinak egyike. Az ő sugárzó géniusza vetette papiruszte­kercsre az I. Korinthus 13-at, az Újszövetség nagy fejezetét, me­lyet szerte az egész világon a szeretet himnuszaként emleget­nek. Még azok is, akik a Bibliát nem tartják Isten kijelentésé­nek! Műsoros estélyeken el­mondják, irodalmi művekben idézik. Hívők és nem hívők szemében világirodalmi re­mekmű. Nem véletlen, hogy milliárdok szívéhez annyira hozzánőtt ez a fejezet. Miért?... Mert az emberek megérzik, hogy a szeretetről töbet mon­dani már nem lehet. Innen az, hogy a világ legzseniálisabb, lánglelkű lírikusai mindmáig nem tudták túlszárnyalni a két ezredéves szellemi örökséget. Mert nem is lehet Isten irán­tunk való szeretetét az ember­iség teljes összefogásával, még csak megközelíteni sem! 3 Mi hát akkor az a szeretet, s tud-e itt erről bárki is, bármi többet mondani? Akkor amikor nem kifejezetten filozófiai foga­lom, nem vallási, nem szocio­lógiai, nem történelmi, nem... Hát akkor mi?! Egyik tudom­ányág sem vallhatja egyértel­műen magáénak. Amiért job­badán mégis az egyházi kötelé­keken belül kerül terítékre - az szintén nem véletlen —, hisz’ épp a Teremtőtől eredő, Tőle sugárzó, és ember által felül­múlhatatlan szeretetről szól. Ami egyben a kereszténység - a Krisztus arcúság - lényege. Az a szeretet, amelyről Pál beszél, nem emberi erény, sem nem emberi képesség, ezért nem a természeti ember telje­sítménye. Ott Isten által szere­tett, irgalmas, jóságos, alázatos, szelíd, hosszútűrő szeretetről van szó, amely nem tud az em­ber erényévé válni. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Pál a felebaráti szeretetet azokra is alkalmazza, akik a gyülekezeteken kívül élnek. O a mindenkivel szemben meg­nyilvánuló szeretetről szól. Sőt a hozzánk ellenségesen viszo­nyulok szeretetéről! Mert csak a szeretetben teljesedik ki az ember élete. Nincs a világon semmi, az ember életét annyira meggazdagítaná, mint a szere­tet. 4 Ami tűréssel kezdődik, és tű­réssel végződik. A két hídfő a tolarencia, vagyis a tűrőképes­ség. Türelmünket két dolog te­szi próbára: az idő és az elhor­dandó teher. Közben a két pil­lér között felsorakozik a szere­tet irigységén, kérkedésen dia­dalmaskodó hatása, valamint az, hogy nem cselekszik bán­tóan, mert célja a másik boldo- gítása. Nem keresi a maga hasznát, mert ha keresné, máris önszeretet, önzés lenne. „Nem gerjedj haragra, nem rója fel a gonoszt, nem örül a hamisság­nak, de együtt örül az igazság­gal.” A szeretet elfedezi a vétket azáltal, hogy másoknak nem beszél róla, csupán azon az ala­pon, mert a vétkezőnek nem akar fájdalmat okzni. Micsoda erény! Hol van ettől a ma em­bere?! Tovább araszolva: a sze­retet hisz annak megváltoztatá­sában, akit szeret; nem ismer lehetetlent. Ámbár ez nem je­lenti azt, hogy mindent elhisz. Hanem azt, hogy mindenkor tud hinni. Látja a hamisságot, és hisz az igazságban. Mindig ta­lál enyhítő körülményt, hitben szereti azt, aki vétkezett. Re­ménységben hiszi, hogy a jövő neki dolgozik, bármilyen sötét is a jelen. Ezért íme lássuk: a lesöté- tebb napon születik a Fény Krisztus, aki jelképes égő gyer­tyaként világosságot, melegsé­get, és szeretetet áraszt mind­annyiunkra. S nemcsak kará­csony szent estéjén! Patkós Attila Mese a kirakat előtt Választani mindig könnyebb, mint ajándékozni. Éppen ezen töpreng a gondterhelt apa a vál­tozatosan gazdag kirakat előtt. Legalább tíz-húsz Mikulás mo­solyog fáradhatatlan jósággal az emberek felé. Nagy Mikulás piros bundában, törpemikulás hófehér subában, zöld tarisz­nyával, kékkel, sárgával, min­den színben, ahogy az emberek megálmodják. Az elgondolkodó apa megfe­ledkezik, hogy gyermek is tar­tozik hozzá. A kis nyughatatlan megrándítja az apa karját:- Apu, mondd, miért nem öregszik a Mikulás?- Hát nem elég öreg szerin­ted? -néz nagyot az apa.- Öreg, de a múlt évben is pont ilyen öreg volt. Most is szép piros az arca...- Igen, fiam - egyezik bele az apa nagyot sóhajtva -, a Mi­kulás így jön a világra - öre­gen, nagyon öregen.- És azért ilyen jó, mert öregnek született?- Hogy te miket hordassz össze fiacskám! - háborodik fel az apa, és körülnéz, hallja-e va­laki. - Hát szerinted csak az öregek lehetnek jók?- Igen, mert nekik van ide­jük. Nektek soha nincs időtök hozzám.- Ejnye, te gyermek - hábo­rodik fel az apa -, hát mi szülök nem vagyunk elég jók? Hát ki ad enned? Ki vásárol cipőt, ru­hát? Ki vigyáz rád? Ki járat is­kolába?- Ti, mert a szüleim vagytok, és szerettek, de a Mikulás min­den jó gyermeknek hoz ajándé­kot. Ti csak egyről vagy kettő­ről gondoskodtok, de a Mikulás a Föld minden gyermekének visz ajándékot. Honnan van annyi pénze a Mikulásnak? Apu, nagyon gazdag a Miku­lás?- Bizony fiacskám, gazdag a Mikulás - mondja levertem, halkan az apa -, nagyon gaz­dag.- Ha én lennék a Mikulás fia, akkor csak nekem hozná a világ minden ajándékát?- Még mit nem akarsz te ha­szontalan!- De én elosztanám a gyere­kek közt az ajándékotat, mert akkor én is pont olyan jó len­nék, mint a Mikulás. Apu, de miért olyan jó a Mikulás? Mert csokoládéból van?- Igen, mert minden jó elol­vad - mondja megsemmisülten az apa -, aki jó, azt kenyérre le­het kenni.- A Mikulásnak ki veszi a csizmát? Neki soha nem hoz senki semmit? A Mikulásnak nincs Mikulása?- Ó.fiam, te miket kérdezel!- De apu, a Mikulás nem fi­zetett villanyszámlát? Mert neki nem is kell villany? Mert min­dig úton van? Csak télen ébred fel a Mikulás? Máskor csak al­szik, hogy télen legyen ereje be­járni a világot?- Igen fiacskám, igen - he­lyesel mindent a rémüldöző apa, mert nem tud mit vála­szolni a rohamozó kérdések özönére.- És hogy a Mikulás nem fe­lejti el azt a sok címet, ahol a jó gyermekek laknak, ugye sok is­kolába járt a Mikulás? Azért nem maradt buta ugye? Mert buta emberből nem lehet Miku­lás... És a Mikulás ha elfárad, hová megy haza lefeküdni? Vagy azt is megtanulta, hogy neki télen nem is kell pihenni? Az éjszakákat így tölti? Ó csak annak örül, ha kint lehet a sö­tétben, és a megnyitott abla­kokba teszi az ajándékot... A Mikulásnak nincs más öröme, csak az, ha ajándékozni tud? Ó nem is tud sírni? Ó mindig csak mosolyog? A Mikulásnak soha nem fáj semmi?- Nem fiam. A te Mikulásod­nak nem fájhat soha semmi — felelte beleegyezően az apa, és megfogta kisfia kezét, a puha meleg kis kezet, hogy vezesse a kirakattól hazafelé, a félig nyi­tott ablakig. Most már ő vette át a szót, és mesélt hosszan a Mi­kulásról, mint aki nála nem is­merhetné jobban: - De bizony néha megfájdul a szíve szegény Mikulásnak, amikor látja azt a sok szófogadatlan gyermeket, nem is tudja szegény feje, hon­nan vegyen annyi virgácsot a haszontalan lurkóknak?... Bi­zony-bizony néha nem tudja nyugovóra hajtani a fejét a sze­gény Mikulás, kuporgatja a kis filléreit, hogy minden gyerek­nek jusson ajándék. Nem alszik sem nyáron, sem tavasszal, még ősszel sem, csak dolgozik sze­gény, hogy ne maradjon egyet­len gyermek se ajándék nélkül. Fárad szegény éjjel-nappal, alig tengeti életét, hogy tele zsákkal induljon el a havas úton, a nyitott ablakok felé. Mi­kulás bácsi csak akkor boldog, ha örömet szerezhet a gyerme­keknek, és neki már csak azért nincsenek könnyei, mert elhul­latta régen, amikor még sírni tudott. Valamikor sírdogált szegény, mert sajnálta a di­dergő, éhező gyermekeket. Nem tudta hogyan segíthetne rajtuk? Végül elhatározta, hogy minden kincsét a gyermekekre költi, és attól kezdve nem sírt tovább szegény Mikulás. Azóta boldog, és örökké csak mosolyog a jó Mikulás, mert tudja, hogy min­den évben, amikor hull a hó, el­jön a gyermekek közé, és ki­osztja ajándékait. Akkor örül csak igazán, amikor üres ta­risznyával tér haza, hogy egy év múlva újra hozzon örömet min­den hajlékba. Nos fiacskám, ezért nem öregszik jobban a te Mikulásod.- Látod apa - szólal meg a kisfiú apjához dörgölőzve az esti ködszitáló télben -, te most pont olyan vagy, mint a jó öreg Mikulás... (gál)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents