Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1994-12-17-18 / 297. szám
1994. december 17-18., szombat - vasárnap Gyöngyös Es Körzete 5. oldal Az adácsi Veritas huszadik születésnapja Húszéves az adácsi Veritas színjátszó együttes. Az évfordulót ma 18 órától a Nyitott ablak című előadással ünnepük a helyi művelődési házban, majd a csoport jelenlegi és régebbi tagjai banketten emlékeznek. Szolgáltatásbővítés „az ország legtetején” A jövő héten ismét kinyit „az ország tetején”, a tv-torony mellett tavasz óta zárva tartó volt szövetkezeti étterem. Új tulajdonosa, a Kékesi Pihenő- centrum Kft. mintegy ötmillió forintos felújítással, korszerűsítéssel vonzó pizzériára cserélte a korábbi vendéglőt, ahol a továbbiakban a diszkó mellett élőzene is szórakoztatja a látogatókat. Az inkább csak a fővárosban ismert kareoke bevezetésével a dalos kedvű vendég énekszámával a helyi képernyőre, akár a kivetített együttes tagjai közé is kerülhet. Értékes ajándékműszer a koraszülöttek részére A gyöngyösi „Vakvilág” Szeretetszolgálat a városi és mátraházi gyógyintézeti vöröskeresztesek igyekezetével öt esztendeje segíti a koraszülöttek szeme világának megőrzését ajándékul adott oxigénmonitorokkal. A legközelebbi - immár hetedik - műszert a gyöngyösi kórház kapja december 22-én. Reménykeltő segítség a „tizenhetek” gázához Megkezdték az áfa-visszatérítést a nagyfügedi térség 17 települése gázprogramjának megvalósításához. Az első ütemben átutalt 49 millió forinton túl az Állami Fejlesztési Intézet folyamatos támogatását is élvezik a községek, amelyek közül legalább nyolcban várhatóan még az idén sor kerülhet a jelképes gázgyújtásra is. Vámosgyörki ünnep ötven éve házasokkal A napokban ünnepelték ötvenedik házassági évfordulójukat Juhász Imre és felesége, He- gede Anna Vámosgyörkön. Elsősorban a népes család, a három leány és vő, az öt unoka, illetve egy dédunoka köszöntötte az aranylakodalmasokat. Újabb közlekedési lámpa Gyöngyösön Gyöngyösön a belváros forgalmának tehermentesítésére a „Tempó 30”, vagyis az óránként 30 kilométeres sebesség- korlátozás bevezetése, a gyalogos Fő tér megvalósítása szükségessé tette, hogy a közlekedési szakemberek felülvizsgálják az Alkotmány—Pus- kin-Jókai utcák csomópontjának forgalmi rendjét, és hogy az alá- és fölérendeltségi viszonyt megváltoztassák. Nos, ez meg is történt annak rendje és módja szerint még ez év tavaszán, megfelelő lakossági tájékoztatással. Ám mégis sorra történtek a csattanások, koccanások Gyöngyös ismert útkereszteződésében, mert a forgalmi rend változásával együtt nem létesült közlekedési jelzőlámpa. No meg, persze, az autósok is még a korábbi szokásaiknak megfelelően vezettek. Szilágyi Attila városüzemeltetési igazgatótól igazán jó hírt kaptunk az ügyben, mert a Kossuth Lajos utca átadását követően igencsak nagy erővel nekiláttak a közlekedési lámparendszer létesítéséhez az Alkotmány-Puskin-Jókai utcai csomópontban. Jelenleg Gyöngyösön ebben a kereszteződésben kell a leginkább a jelzőlámpás irányítás, mert az alárendelt Jókai utcából balra nagy ívben kanyarodni szinte lehetetlen, legfőképpen ez okozta a jobb esetben is koccanással járó baleseteket. A városnak 3.5-4 millió forintjába kerül mindez, de gyorsabbá, biztonságosabbá teszi a csomóponton történő áthaladást. A tervek szerint - amennyiben az időjárás engedi - még ez év végéig el is készül a várva várt újabb közlekedési lámpa a Mátravidék központjában. Természetesen addig is fokozott figyelemmel kell itt közlekedni! (köre so g) A bérmunka is jól jön a szövetkezetnek Mindig is a kis gazdálkodó szervezetek közé tartozott, s csupán városában, Gyöngyösön több textilüzem szívta tőle a munkaerőt, a piacot - ám napjainkig nem kellett abbahagynia a munkáját. Igénylik a Mátra Ruhaipari Szövetkezet tevékenységét, szükség van az ügyes kezekre, a szorgalomra - s remélhetően még sokáig. A gazdasági élet viharaiban, csapkodó hullámai között is biztosan haladó „hajót” Bara- nji János elnök - a korábbi műszaki vezető - „kormányozza”.- Hogyan sikerül átvészelni a nehezebb időket? - kérdeztem tőle beszélgetésünk alkalmával.- Szerencsénkre nekünk korábban is voltak nyugati üzleti kapcsolataink, s bérmunkánkat sikerült tovább folytatnunk - magyarázta a szövetkezeti elnök. - „Csupán” bedolgozói hálózatunktól és istenmezeji telepünk szocialista partnereitől kellett búcsúznunk, amikor a piac átrendeződött. S természetesen - sajnos - azoktól is megváltunk, akik addig otthoni igyekezetükkel segítettek bennünket feladatainkban. Ilyenformán a német Bohne cég után 1991-től a Triumph-fal van együttműködésünk. A korábban inkább csak a Dunántúlon érdekelt külföldi társaság keleti terjeszkedése során került ismeretségbe velünk. Kemény, szigorú üzletfél, ahogy mondani szokás: nem enged a „huszonegyből”. Megköveteli a százszázalékos minőséget, ami bizony még a hajtósabb embereknél is legfeljebb 80 százalékos normateljesítmény mellett sikerülhet. Egyszóval: ára van a túlélésnek, s nem is kicsi! Ugyanekkor vigasztaló, hogy nincs bizonytalanság, tudjuk, hogy januártól decemberig van mindig megrendelés. Nem gond az anyag, a gép. Igaz, a gépeket bérbe kapjuk, de gondoskodnak az állapotukról, szükséges javításaikról vagy cseréjükről. S amit fizetünk érte, még mindig olcsóbb, mint a fejlesztés, a saját beruházás.- Mi készül a varrodákban?- A Triumph-nak fehérneműket, hálóingeket, pizsamákat, különféle strandruházati kiegészítőket készítünk, féléves váltásokkal. S másik német megrendelőnk - mert ilyen is van -, a Degginger Waschenfabrik szintén hálóingeket kér tőlünk bérmunkában. Mindez összesen évi 55-60 millió forintos anyagmentes termelést jelent üzemeinknek.- Elegen vannak hozzá?- Százhúszas létszámunk, benne az Istenmezején foglalkoztatott 30 dolgozó, elegendőnek látszik, s bízunk abban, hogy meg is marad. Korábban előfordult, hogy kevésnek bizonyultunk feladatainkhoz - hatvanfős tanműhelyünk segítségére is szükség volt -, de túljutottunk a problémákon. S reménykeltő, hogy a tanulóink közül is mind többen nálunk maradnak szakmunkásvizsgáik után. Már tavaly 10, az idén pedig 14 fiatallal erősödhetett így a gárda, ami meglehetősen szilárd utánpótlást jelent a számunkra... Természetesen valamennyien jobban örülnénk, ha többet is tehetnénk, még inkább kibontakoztathatnánk adottságainkat, a tehetséget. Szívderítőbb lenne a saját tervezés, szabászat, mint a bérmunka. Egyelőre azonban nincs kedvezőbb választási lehetőségünk, megragadjuk a kínálkozó alkalmat. Úgy tesszük a dolgunkat tisztességgel, ahogy tudjuk! Gy. Gy. Korszerű tanműhelyben nevelődik az utánpótlás (Fotó: Kaposi Tamás) Bemutatjuk a területünkön választott önkormányzatokat ADÁCS polgármestere: Fodor Lajos független tisztségviselő 1941- ben született a községben, s bár 21 esztendeje Gyöngyösön lakik, mindig a régi szeretettel kötődött kedves falujához. Távközlési technikus, sokáig tevékenykedett a kékestetői tévéállomáson. Legutóbb településének egyetlen jelöltjeként kapta a bizalmat, amire most, a második ciklusban próbál rászolgálni tisztességgel. Nős, egy fiú és egy leánygyermek édesapja. A képviselő-testület tagjai: Guba József (független), Ócsai László (MSZP), Szekeres János, Varga Zoltán, Sós Ferencné, Juhászné Varga Márta, Kovács János, Fehér László, Ócsai Gábor (függetlenek). Cigány kisebbségi önkormányzat: Rafael János, Barna László, Makula István, Rézműves István, Sárközi József és Sárközi Zoltán (ROSZSZ). ATKÁR polgármestere: Krizsány Gyuláné független tisztségviselő 1950-ben született Cegléden. Felsőfokú óvónőképzőben szerzett diplomát, s az atkári napközi otthonos óvoda vezetőjeként kezdte pályáját. 1973-tól dolgozott tanácsi testületekben is, 1981-től pedig tanácselnök volt. Államigazgatási főiskolai tanulmányai befejezése után igazgatásszervezői diplomát is szerzett. 1990 óta van jelenlegi tisztségében. Férjezett, egy 17 esztendős gyermekük van. A képviselő-testület tagjai: Fülöp Lászlóné, Király Tibor, Benei Bertalan, Benei Kálmán, Bartók László, Benei Csaba, Uracs György, Oravecz Györgyné és Gál István (függetlenek). DETK polgármestere: Pelle Sándor független tisztségviselő 1942- ben született a községben. Egri középiskolai, szegedi és budapesti egyetemi tanulmányai után szerzett középiskolai tanári és könyvtárosi oklevelet. 1977-től a gyöngyösi Vachott Sándor Városi Könyvtár igazgatója. A szülőfalujában - társadalmi megbízással - szintén a második ciklusban áll az ön- kormányzat élén. Az MDF tagjaként 1989 óta vesz részt megyénk politikai életében. A képviselő-testület tagjai: Dr. Holló Tibor, Fehér József, Dr. Gara György, Boza László, Nagy István, Fehér Béla és Misik Péter (függetlenek). Már a nyereséget tervezik A legutóbbi években nem kevesebb, mint 47 milliós adósság terhelte Domoszló mezőgazda- sági szövetkezetét. Az összefogás, az igyekezet szerencsére meghozta eredményét. Napjainkra már sokkal elviselhetőbb tartozás maradt, s jövőre az is elképzelhető, hogy veszteség nélkül zár a hetvenöt személyt foglalkoztató gazdaság. Míg 1996-ban esetleg 4-5 milliós nyereség is lehet. A kivezető úthoz szükséges további tervekről szerdán testületileg is határoznak. Gyermekkarácsony lesz a Kolping-központban Az idén is lesz gyermekkarácsony Gyöngyösön! A Zabhegyező Gyermekani- mátorok Egyesületének helyi csoportja a Kolping Oktatási és Kulturális Központtal közösen szervezi a Török Ignác utca 1. számú házban december 22-ére, csütörtökre. S a rendezvényekre — az ország 10 más városához hasonlóan - ismét szeretettel várják az érdeklődőket. A gyermekeknek kedveskedő program most is változatos szórakozást ígér. Délelőtt 10 és 12 óra között előzetesen nevezett 15-20 tagú csapatokban tőzsdézhetnek a kicsinyek. Fél egytől négyig pedig ünnepváró alkotóházban készíthetnek különféle ajándékokat, amelyekkel a Mikulás Alapítvány és a TS Karácsony akciójához is kapcsolódhatnak. A születő tárgyak közül egyet ki-ki a közös, nagy karácsonyfa alá tehet, hogy a Magyar Posta, illetve a Családsegítő Központ közreműködésével eljusson legalább 100 rászoruló aprósághoz. Viszonzásra is számíthatnak a gyöngyösiek, miután a már említett alapítvány köszönő levelet, mesét küld hálából, a fáradozásért. Napközben 13 órától 16-ig gyermekkaszinó is lesz, sokfajta játékkal. Aki pedig a filmet kedveli inkább, fél egytől négyig mesemoziban szórakozhat. Ugyanebben az időben természetesen színpadi produkciókat is élvezhet, aki csak akar. Csupa virág - meglepő tűzzománcból Nagyon kellemes meglepetés ért Szabolcska Éva tárlatának megnyitóján, ami a napokban Gyöngyösön, a Vértanú utcai Pincegalériában zajlott le. A zeneiskolások adtak kellemes hangulatú koncertet, kisegyüttesek közreműködésével. A fuvolák és a klarinétok hangja mintha elő akarta volna készíteni a megjelent, nagy létszámú közönséget arra a látványra, amelynek avatott magyarázója, értelmezője Janko- vits Béláné tanárnő volt. Egy másik, talán apróságnak tetsző momentum volt a kis eligazító táblácska mindjárt a bejárat mellett, amelyről néhány nagyon fontos életrajzi és művészettörténeti adatot olvashattunk az alkotóról, eddigi életútjáról és közszereplésének” időrendjéről. Én ezt a figyelmességet nagyon racionális és követendő jelenségnek tartom - noha biztosan igen sokan ismerik Szabolcska Évát Gyöngyösön. Hiszen mindig akadhat a sok között olyan is, akinek a művészről szóló ismeretei nem elég bőségesek. S miért ne lennének a tárlatlátogatók között olyanok is, akik nem gyöngyösiek, de a kiállítások iránt érdeklődnek, és egy ilyen bemutatkozást nyitott szívvel fogadnak? Szabolcska Évát eddig is úgy ismertem, mint aki nagyon szereti a virágokat, az embert. Művein ott is voltak láthatók ezek eddig is. De főként az ak- varellt és az olajat használta a megjelenítés eszközének. Most pedig - ha úgy tetszik - meglepett bennünket tűzzománcaival. Bár erős a gyanúm, hogy az új eszköz is az ő kezében mintha egy kicsit akvarel- lessé vált volna. Mint amilyen akad is jó néhány a kiállított művek között. Régebben is szívesen foglalkozott az olyan figurális kompozíciókkal, amelyek a lélek belsejét mutatták meg, a vágyakat, az álmokat. Tűzzománcba égette bele most ezt a Meditáció és az Átváltozás című képekben. Egészen más megoldást találhatunk a Vándor vagy a Természetvédelem, illetve a Kardvirág című alkotásokban. A lehatárolt, egynemű foltok azt a megoldást tartalmazzák, amelyek a lazúros akva- rell-technikától messzire esnek. Játékos jókedvében készítette a művész a Tavasz, a Merengő című műveket, amelyek a fekete és a fehér között húzódó árnyalatokat mutatják meg olyan „sokszínűén”, amiből kiderül, hogy egyetlen színnek is mennyi változata lehetséges. De nem lett hűtlen régi ön- j magához sem a művész, hiszen a Porcelánok és a Harangvirág című képei akvarel- lel készültek, bár egymástól elütő megoldással. Szabolcska Éva tehát a változással is hű maradt önmagához, művészi hitvallásához, és olyan teljesítménnyel állt elő, ami most is igazolta, hogy érzékeny lelkű, jó szemű és mély érzelmű művész, fiatal kora ellenére is. A gyöngyösi kiállítás január 10-ig tekinthető meg. (gmjj