Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)
1994-12-16 / 296. szám
ELŐREJELZÉS HEVES MEGYE TÉRSÉGÉRE ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Fokozatosan gyengül a hidegfront hatása, a mai időjárás szempontjából egy kiépülő anticiklon a meghatározó. Hatására napközben többnyire derült lesz az ég, mindenütt több órás napsütésre számíthatunk. A hőmérséklet az évszaknak megfelelően alakul, a meglehetősen hideg hajnalt követően napközben -2, +3 fokig melegszik fel a levegő. A nyugat felől közeledő melegfront azonban a késő délutáni óráktól már érezteti a hatását. Elsősorban az észak- nyugati országrészben időnként erősen megnövekszik a felhőzet, és itt kisebb havazás, helyenként hózápor előfordulhat. __________ H ideg idő várható a térségben, napközben sem emelkedik magasabbra a hőmérő higanyszála -2, +1 foknál. Mégsem lesz kellemetlen az időjárás, hiszen több órán át, szinte zavartalanul sütni fog a nap, és csapadék sem valószínű. Mérséklődnek az utóbbi napok erős széllökései. A fokozatosan nyugatira forduló szél azonban időnként megélénkülhet. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 3 Velencei-tó: 3 Tisza-tó: 3 Fertö-tó: 3 Tisza: 2-3 Duna: 5-7 Várható legmagasabb hőmérséklet °C °C Eger. 0 Füzesabony: 0 Hatvan: 2 Kékestető:-5 Gyöngyös: 1 Párád: 0 Heves: 0 Recsk:-1 Várható legnagyobb széllökések km/ó kmló Balaton: 50-60 Velencei-tó: 45-55 Tisza-tó: 35-40 Fertö-tó: 55-65 Eger 50-60 Füzesabony: 50-60 Hatvan: 45-55 S 1 6 0-70 Gyöngyös: 45-55 Párád: 45-55 Heves: 50-60 Recsk: 45-55 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Háromrészes musical Teng Hsziao-pingről A hagyományos ideológiai zenei események sorában Pe- kingben hamarosan bemutatnak egy háromrészes énekes-táncos színművet Teng Hsziao-ping életéről. Az első részt - amelynek címe „Út a különleges gazdasági övezetekhez” - a jövő év elején láthatja a kínai főváros közönsége. Ismert énekesek és 160 táncos mutatja be a 90 éves politikus gondolatait a kínai típusú szocializmus felépítéséről. A trilógia második részét, amelynek címe „A mezőgazda- sági reform”, 1996-ban, a harmadikat pedig, „A visszatérés Hongkongból” című musicalt 1997-ben mutatják be. A pekingi újságok - írja a DP A német hírügynökség - „klasszikus színdaraboknak” nevezik a műveket, hasonlóan „A vörös Kelet” című darabhoz, amely Mao Ce-tung forradalmát dicsőítette. A bemutatóra már sor került volna ez év végén, több vezető elragadtatása azonban olyan nagy, hogy mindnyájan részt akarnak venni a színművek „továbbfejlesztésében”. A darabok „nagyon jók”, a kulturális minisztérium azonban még hozzá akar írni újabb részeket. Hasonló kívánságot hangoztatott a különleges gazdasági övezetek osztálya és a népi hadsereg kulturális alosztálya is. (MTI) SZUPEREXPRESSZ Hagyományos diavetítőt vennék. Érd.: 36/427-731. (17616) 4-5 m-es padlószőnyegek érkeztek a MINARET Kisáruházba, decemberben reklámáron! Eger, Knézich K. 16. Az SZTK-val szemben. Szo-vas. is nyitva 9—12— ig_______________________(18364) A Club Incognito minden kedves vendégének kellemes ünnepeket és boldog új évet kíván. Ny: hétfőtől- szombatig 21—04—ig. Minden este Topless Show. (18422) A MINI-MONEY TOLL és PUFIDZSEKI, PUFIKABÁT, sínadrág (850 Ft/kg), szabadidőruha, pamutpulóver (650 Ft/kg) bálát bont szombat-vasárnap ill. karácsonyig minden nap 10 órakor. Eger (Felnémet-Pásztorvölgy), Sólyom u. 6. (18166) A bükkszék! Szuperbusz GMK minden kedves utasának kellemes karácsonyt és boldog új évet kíván. Még ünnep előtti bevásárló út: Trieszt dec. 19-20-21. Tel.: 36/361-167. (18350) A december 17-én tartandó karácsonyi vásárra vállalkozókat keresünk! Cím: AMK Aldebrő-Tó- falu Tel.: 36/480-014. (18298) Adidas sporttáska 15 féle érkezett a Rózsavölgyi Sportba Eger, Dobó u. 11. 36/314-199. (Í8271) Akció az Eger, Ady úti Tappancs kutya-macska eledel boltban péntek, szombat, aranyvasárnap. Nyitva: 9-17. Akciós árak: darált hús 36. csirkefarhát 80. macskaalom 90 Ft. (18086) Autógumi! Új és futozótt, téli, nyári gumiköpenyek valamint használt gumik kaphatók. Gumibolt és Jav.műhely Kápolna T: 06- 30/430-864. ' (18254) Autópiac Egerben, az Északi lakótelep beton sportpályáján (a GMSZ-tőI 300 m-re) dec. 18-án (vasárnap) 8—14—ig. Ebben az évben az utolsó alkalom. (18314) Egerben a Hadnagy úti OTP-vel szemben iroda- vagy üzlethelyiség kiadó. Érd.: 36/427-216 egész nap. U.itt garázs vagy raktár kiadó. (17816) Eladó 160 m2 saroktelek, 75 %-a beépíthető, Eger, Árpád u. 44. sz. alatt. Érd.: 36/316-530 v. 36/421- 229. (18335) Fajáték kedvelők figyelmébe ajánlom zsűrizett termékeimet a kis Dobó téri kézműves vásárban v. 36/430-416 Czipó. (18411) Gyermek szobabútor olcsón eladó. Érd.: esti órákban 36/314- 674. (18390) Gyermekruhák karácsonyi vására, dec. 17-tŐl 40-50 %-os engedmény! Eger, Bajcsy-Zs. u. 6. Téli kabátok 1000 Ft-tal olcsóbban, amíg a készlet tart! Minden áruból engedmény! (18030) Jármű tulajdonosok és javítók! Fék és kuplung betétek nagy választékban kaphatók: haszonjárművekhez, keleti és nyugati típusokhoz mezőgazdasági és építőgépekhez. Éger-Felnémet, Égri u. 71. Ny: H-P 8-12, 13-17-ig. Nyitás: december 12-én. (17891) Mazda 626 LX-es 1600-as 2 ajtós 83-as eladó vagy fiatalabb kis Polskira cserélhető. Érd.: 36/478- 426 telefonszámon vasárnap estig lehet. (18370) Rendkívüli vásár a Hacukában dec. 17-én 9—12—ig! Egyes áruk 50 Ft/db! Az új áru megérkezett 700 Ft/kg. Eger, Mátyás k. 87. (Bástya ABC-vel szemben) (18358) Sony CDX-KP120-as autórádió új 10 lemezes CD tárolóval, valamint Clarion és Pioneer autórádió eladó. Tel: 36/419-100. (17978) Végkiárusítás! Minden farmer 2000 Ft/db Eger, Hibay K. u. 18. (18378) VÁLLALKOZÓK! Számla nélkül vásárolt gépeit, berendezéseit, anyagait kedvező feltételekkel elszámolhatóvá tesszük! Tel.: 06- 60/343-215. (17368) 1 MOZI EGRI URÁNIA Du. 3, 5 és este 7 és 9 órakor: Szabadnapos baba Színes, amerikai filmvígjáték GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4 órakor: Rendörakadémia Moszkvában Színes, amerikai filmvígjáték Este 6 és 8 órakor: Forrest Gump Színes, amerikai film GALYATETŐ Este 6 órakor: Philadelphia Színes, amerikai film HATVANI APOLLÓ Du. 4 és este 6 órakor: Az oroszlánkirály Színes, amerikai rajzfilm Este 8 órakor: Sorsjegyesek HATVANI KOSSUTH Du. 5 órakor: A végső megoldás (halál) 3. Színes, amerikai sci-fi Este 7 órakor: Arizonai álmodozások HEVES Este 6 órakor: Ruby Cairo Színes, amerikai film FÜZESABONY Este 6 órakor: A pokol angyala Színes, amerikai film SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Este 7 órakor: Mágnás Miska (Gárdonyi-bérlet - Bemutató) Mikulás-okulás Nem sok jót hozott az idén a Mikulás két francia cégnek, mert az ő Mikulás-telefonvonaluk sem hozott semmi jót a gyerekeknek, inkább csak vitt a zsebpénzükből. Az SB Communications és az Editions de F Elephant nevű vállalatok hirdetéseikben arra biztatták a gyerekeket, hogy ha szeretnének személyesen a Télapóval beszélni, és rengeteg ajándékot nyerni, akkor tárcsázzák a megadott telefonszámot - írja a Reuter. A vonal végén valóban meleg öreg- apó-hang jelentkezett, és türelmesen végighallgatta a sokszor nagyon terjedelmes ajándék-kívánságlistát. Minél hosz- szabb volt a lista, annál drágább lett a telefonhívás, amelynek egyetlen perce 40 magyar forintnak megfelelő összegbe került, és további 160 forintba az „alapszolgáltatás”. Utóbbi lett volna a nyereményjáték, csakhogy nyeremény nélkül... A bíróság viszonylag enyhén büntetett: a mikulásos „forródrótok” betiltása mellett 5 ezer francia frank (100 ezer forint körüli) bírságot, amelyet a Francia Családok Szövetségének kasszájába kell befizetniük. Milyen is egy színész, ha éppen civil...? Sata Árpád, az egri Gárdonyi Géza Színház tagja Erdélyből került a hevesi megyeszékhely társulatához. Hogyan csinálják az Egyesült Államokban? A siker, a boldogság elérésére tudatosan lehet - sőt, kell - készülni. Mindennek megvannak a maga „műhelytitkai”. Ahol nem ajándékoznak csokrot a hölgyeknek Egy virágkedvelő beszámolója az Algériában szerzett élményeiről, tapasztalatairól... Sabatini élőben és babában. A karácsonyi könyvpiac és ajándékvásár egyik érdekessége Gabriela Sabatini új könyve, Az én történetem című életrajzi mű. Ezzel egy időben dobták piacra azt a babát, amely a csinos teniszsztárt ábrázolja. A Sabatini-baba érdekessége, hogy arányai pontosan igazodnak a modelléhez... Montmartre-i „ecsetháború” Párizs híres Montmartre magaslatán dúl az ecsetháború - írja a DP A német hírügynökség tudósítója. Ahol valaha Pablo Picasso, Amadeo Modigliani és Maurice Utrillo téma után kutatott, most utódaik aláírásokat gyűjtenek a kelet-európai konkurencia ellen.- Álfestők, akik még a ceruzát sem képesek rendesen tartani a kezükben, meg akarják lopni a turistákat - mondta a montmartre-i művésztársaság elnöke. Az „S.O.S. Montmartre” célja az, hogy a rendőrség eljárjon azok ellen, akik engedély nélkül rontják a Sacré Coeur lábánál elterülő turistacentrum hímevét.- Tíz évvel ezelőtt csupán tizenöt illegális portréfestő dolgozott a Montmartre-on - mondta M’Barki. - Most azonban csaknem kétszázra rúg a Jugoszláviából és Oroszországból érkezettek száma.- A Montmartre-on tett séta kockázatos kaland lett - jelentette ki egy turistanő. - Egyes, úgynevezett festők egyenesen arra vetemednek, hogy zsebünkbe nyúlnak, mialatt pózba állítanak minket a portréhoz. Maga Alain Juppé francia külügyminiszter is szolidáris a legális festőkkel, Juppé ugyanis Párizs 18. kerületének képviselője. De a rendőrség nem sokat tesz. Pedig a város csupán 280 festőnek engedélyezte a munkálkodást számozott helyeken. Két festőre egy négyzetméter jut. Az engedély elnyeréséhez dokumentálni kell művészeti képességüket. A művésztársaság elnöke kijelentette: - Ha a rendőrség ismételt panaszaink ellenére nem cselekszik, megszálljuk a montmartre-i siklót. Erőszakos japán diákok A japán iskolákban olyannyira elharapózott a diákok egymás közötti erőszakoskodása, a gyengébbek megfélemlítése, hogy a kormány szakminiszterei rendkívüli ülésen foglalkoztak a problémával. Egyetértettek abban, hogy sürgősen cselekvési terveket kell kidolgozni a jelenség további terjedésének megfékezésére, és tanácsadással kell segíteni az erőszakoskodások potenciális áldozatait. Az ülés összehívásának egyik előzménye az volt, hogy a múlt hónap végén öngyilkos lett egy 13 éves diák, akit társai hosszú időn át folyamatosan zaklattak, és megfélemlítéssel pénzt csikartak ki tőle. Országszerte nagy megdöbbenést váltott ki a tragédia. HEW™ HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, BÁTYÁN, HEVES, FÜZESABONY, WfQ&Jb LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Az árus példányok ára: 16,30 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszéiőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 T Humor Egy hölgy felháborodva lép be a butikba, és kiabálni kezd:- Méregdrágán vettem maguknál ezt a pulóvert, azt mondták, hogy tiszta gyapjú! És mit látok odahaza? Itt van benne a címke, hogy százszázalékos műszál! A tulajdonosnő finoman elmosolyodik.- De asszonyom, nézze csak meg, ez a pulóver tényleg a legfinomabb gyapjúból készült. A címkét pedig mi varrtuk bele, hogy becsapjuk a molyokat! Recept Sütőtők-krémleves Hozzávalók: 0,5 kg sütőtök, 1 húsleveskocka, 3 dkg vaj, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, só, törött bors. Kimagozzuk és meghámozzuk a sütőtököt. Apróra vágjuk, és egy húsleveskockával 1 1 vízben megfőzzük. Mikor puha, turmixgéppel pépesítjük. Ezután vajból, lisztből fehér rántást készítünk, ezt felengedjük tejföllel, és hozzáadjuk a leveskrémhez. Végül sóval, borssal ízesítjük. Hidegen is tálalhatjuk. 1994. december 16., péntek A Nap kél: 7.26 órakor, nyugszik: 15.54 órakor. A Hold kél: 14.59 órakor, nyugszik: 5.41 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ETELKA nevű kedves olvasóinkat! Az Etelka ritkábban használt, újmagyar női név, Dugonics András piarista alkotása az Etele férfinévből. Virága: begónia.