Heves Megyei Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1994-12-16 / 296. szám

2. oldal Világtükör 1994. december 16., péntek Zarándoklat az élő Buddhához. Tibetben a 17. élő Buddhához zarándokolnak a hívők és a szerzetesek. A kisfiú, aki régen nem tudja már élni megszokott, gyer­meki életét, nemigen tudja - már legalábbis a kép tanú­sága szerint hogy mit is képvisel... Flint kapitány mai utódai Ismét kalózoktól retteghetnek Indonézia környékén a hajók, az utóbbi hat hétben kilenc tá­madásról számoltak be a Nem­zetközi Hajózási Hivatal ázsiai irodájának tisztségviselői. Az adatok alapján ugyanakkor az idei évben Flint és Kid kapi­tány, továbbá John Silver kései „kollégái” visszafogottabban raboltak: tavaly 103 kalóztá­madás történt, az idén — de­cember közepéig - csak 82. A világon a kalóztámadások 95 százaléka az utóbbi években Ázsiában esett meg. A Reuter jelentése szerint je­lenleg a Gaspar-szoros kis túl­zással szinte „hemzseg” a kaló­zoktól, a legutóbbi kilenc akció mindegyikét ezen a vidéken követték el. A jelenkor kalózai éppoly pénzéhesek, mint elő­deik, ám jóval kevésbé vér­szomjasak, kard helyett kötél vág a legyőzőnek húsába. támadók általában megelégsze­nek azzal, hogy gúzsba kötik a zsákmányolt hajó legénységét és utasait, a hajót is meghagy­ják nekik, csupán az összes készpénzt, ékszert és a rako­mány egy részét viszik maguk­kal. A Gaspar-szoros igazi pa­radicsom a kalózoknak, mert rengeteg sziget szűkíti a hajóz­ható útvonalat, s emiatt a hala­dás igen lelassul. Márpedig a kalózok elleni leghatásosabb védekezés a futás, illetve a me­nekülés. Az illetékes nemzet­közi hatóság óva inti a hajótu­lajdonosokat attól, hogy esetleg felfegyverezzék a legénységet. Aranyvasárnap a MÁGNES ÁRUHÁZBAN (Eger, Dr. Sándor Imre út 8.) AJÁNDÉKOZÁSI CIKKEK nagy választékban EGYES ÁRUK ÁRENGEDMÉNNYEL: CEM 2140 Sanyo televízió 61.900 Ft helyett 52.900 Ft-ért CEM 3022 Sanyo televízió 41.900 Ft helyett 33.900 Ft-ért Minden kedves vásárlónknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk Mágnes Áruház dolgozói * » » é ______________ E LEKTROMOS HÁZTARTÁSI KISGÉPEK Páraelszívók, olajsütők, vasalók, kávéfőzők, kávéőrlők, robotgépek, mixerek hajszárítók, hajsütők, villanyborotvák 15% ÁRENGEDMÉNNYEL Radovan Karadzic rendezési javaslatai Karadzic boszniai szerb vezető hatpontos - területi „engedmé­nyeket” is kilátásba helyező - javaslatot terjesztett elő a bosz­niai konfliktus megoldására. A CNN hírtelevíziónak adott nyi­latkozatában egyúttal bejelen­tette, hogy reménye szerint Jimmy Carter volt amerikai el­nök közvetítést vállal a szerbek és a muzulmánok között. Karadzic az alábbi pontok­ban összegezte kezdeményezé­sének lényegét: az ENSZ-kon- vojok szabad mozgásának biz­tosítása a boszniai területeken; az összes feltartóztatott ENSZ-kéksisakos elengedése; a tizenkilenc éven aluli muzul­mán katonák szabadon bocsá­tása; azonnali tűzszünet kihir­detése Szarajevóban és környé­kén; a szarajevói repülőtér megnyitása; az emberi jogok biztosítása most és a jövőben. Karadzic kijelentette, hogy szinte biztosra veszi: Carter vállalkozik a boszniai közvetí­tésre. - Ez egy jó alkalom, hogy megvitassuk a helyzetet, és be­bizonyítsuk. hogy itt az ideje az áttörésnek. Remélem, hogy hamarosan eljön (Carter), és felkeres bennünket is, meg a muzulmánokat is - mondta. A volt elnök az interjú el­hangzása után telefonon kö­zölte a hírtelevízióval: valóban elképzelhető, hogy elmegy Boszniába, de kizárólag ma­gánszemélyként, az atlantai Carter-központ képviselője­ként, nem pedig a kormány megbízottjaként. Elmondta, hogy aznap több órán át tár­gyalt a boszniai szerbek küldöt­teivel, akik „egy sor egyoldalú koncessziót helyeztek kilátásba a harcok beszüntetésére”. Köz­lése szerint Karadzic biztosí­totta őt arról, hogy a boszniai szerbek készek haladéktalanul megtenni a kézzelfogható lépé­seket, bizonyítandó, hogy be­tartják az ígéreteiket. Carter közölte, hogy a szerb megbízottakkal folytatott meg­beszélések után tájékoztatta Clinton elnököt, aki „óvatos de­rűlátással” fogadta a híreket. A Fehér Ház megerősítette: a volt elnök érintkezésbe lépett Clintonnal. Dee Dee Myers szóvivő nyilatkozata szerint noha az amerikai kormányzat általánosságban fenntartással szemléli a boszniai szerbek szándékait, az általuk felvetett ígéretek valóra váltása kétség­kívül csökkentené a katonai-po­litikai feszültséget, enyhítené az emberi szenvedést. Sötétségben, avagy: „Serbia Unplugged” Jugoszláviában most már na­ponta hat órára tér vissza a XIX. század, ennyi időre kap­csolják ki ugyanis minden nap a „felelőtlen” fogyasztókat, akik a dörgedelmes felszólítá­sok ellenére is arra akarják használni elektromos berende­zéseiket, amire valók. Belgrádban az emberek már nem a címoldalakat nézik meg először, hogy elolvassák, mi történt a szomszédban és a nagyvilágban, hanem rögtön az újságok közepére lapoznak, hogy megtudják: aznap hány­szor és melyik fogyasztói cso­portban kapcsolják ki az ára­mot. Az események és a szinte menetrendszerűen bekövetkező erőművi üzemzavarok mögött elmaradó lapok azonban sok­szor félretájékoztatnak, s emiatt gyakran hiábavalónak bizonyul a tervezgetés: az áramszünet máskor „köszönt be”. Rossz nyelvek szerint nem véletlen, hogy a kikapcsolásokra nem mindig az előre bejelentett idő­ben kerül sor, hiszen a várt áramszünet előtt az emberek befűtenek, kimosnak, megfőz­nek, s így gyakorlatilag ugyan- nyi energia fogy, mintha nem lenne fogyasztáskorlátozás. A számítógép-felhasználókat szinte kétszeresen sújtják a ki­kapcsolások, hiszen alig van esély a számítógépek közötti kapcsolatfelvételre, ha a gépek más körzetben vannak, s emiatt más-más időpontokban kerül sor az áramkorlátozásra. Borúlátó vélemények szerint a neheze még hátravan, s ha a tél hosszú és hideg lesz, csak a csoda mentheti meg az elekt­romos rendszert a teljes össze­omlástól. Azok, akiknek még van kedve viccelődni, azt haj­togatják: az áramszolgáltató vállat révén Szerbia bekerült Eric Clapton, Neil Young és Bruce Springsteen előkelő tár­saságába, s csatlakozott a zené­szek „Unplugged” („Kikap­csolva”) koncertsorozatához. Az EU gazdasági növekedéséről Az Európai Unióban a gazdasági növekedés át­lagosan 3-3,5 százalékos lesz az évtized máso­dik felében, és 10 millió új állás jön létre - ál­lítja az Európai Bizottság 1995-re szóló éves gazdasági jelentésében. A Reuter ismertetése alapján az új munkahelyek révén az EU-tagál- lamok átlagát tekintve 7 százalékra lehet leszo­rítani a munkanélküliek arányát az évezred vé­gére. A brit hírügynökség megjegyzi, hogy a múlt heti esseni EU-csúcstalálkozón Henning Christophersen - az Európai Bizottság gazda­sági ügyekben illetékese - konkrétabb adattal szolgált: 3,4 százalékos átlagnövekedést jöven­dölt az elkövetkező 5 évre. Ismét lesz villamos Londonban Az utolsó 42 esztendeje jött, a következőre vi­szont még négy évet kell várni - de 1998-ban ismét megindul a villamosközlekedés London utcáin. A kormány döntése alapján a csaknem 30 kilométeres új pálya négy kerület - Croy­don, Merton, Bromley és Sutton - tömegközle­kedését szolgálja majd. A London Transport - a brit főváros BKV-je - reméli, hogy a Croydon Tramlink csak az első lesz a többi hasonló be­ruházás közül. A 154 millió font sterlinges - közel negyedmilliárd dolláros - beruházást igénylő londoni villamosvonalon az előzetes számítások szerint évente 25 milliónyian utaz­nak majd. A brit fővárosban 1952-ben ment el az utolsó villamos, azóta a felszíni tömegközle­kedés a híres, emeletes piros buszokból áll, amelyek csúcsidőben - vagyis reggeltől estig - reménytelen dugókban vesztegelnek az autók­kal együtt. Hongkong megőrzi fontos szerepét Hongkong a kínai hatalomátvétel után is meg­őrzi szabadkikötői státusát, szabadkereske­delmi rendszerét és a nemzetközi pénzügyi életben játszott kiemelkedő szerepét - biztosí­totta a brit koronagyarmaton befektető külföldi vállalkozókat Vu Ji kínai külkereskedelmi és külgazdasági miniszter. A Hongkongban mű­ködő külföldi kereskedelmi kamarák közös küldöttsége találkozott az odalátogató kínai miniszterasszonnyal, és felvetette előtte aggá­lyait a két és fél év múlva esedékes hatalomvál­tást illetően. Vu biztosította a külföldi cégeket, hogy nem éri kár üzletmenetüket a kínai hata­lomátvétellel. Mélypontra estek a kávéárak... Féléves mélypontra estek a kávéárak azt köve­tően, hogy az amerikai mezőgazdasági minisz- j térium a hét elején nyilvánosságra hozta a világ kávétermelésére vonatkozó legújabb becslését. Eszerint a kieső brazil kávétermést részben el- | lensúlyozza a világ más részén, így például Af- J rikában várható jobb terméseredmény - jelen- ] tette az AP-DJ. A márciusi szállításra lekötött | kávébab fontonkénti ára 153,6 dollárcent volt, június óta a legalacsonyabb. k© QUAESTOR INGATLAN BEFEKTETÉSI JEGY HEVES MEGYEI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT ADÓKEDVEZMÉNY, MAGAS HOZAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Heves Megyei Vállalkozói Jegyezhető: 1994. december 27-ig naponta 8-16-ig Központ 1994.12.17-én szombaton 9-14-ig és nyílt pályázatot hirdet 1994.12.18-án vasárnap 9-12 is nyitva tartunk Pétervására és körzete komplex Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy fejlesztési programjának 1995. január 02-tól 06-ig a tőzsdei megbízások teljesítése kidolgozására. szünetel. A versenytárgyalási felhívás és a pályázati feltételek átvehetők 1995. január 10-ig _ a Heves Megyei Vállalkozói | Központban ­QUAESTOR ÉRTÉKPAPÍR KFT. 3300 Eger, Grónay u. 3. Tel: 36/311-764 (3300 EGER, Dobó tér 6/A.) Árajánlat beadási határideje: 1995. Január 19.12 óra (18357) Groznij város körül szorosabb a gyűrű Csecsenföldön tegnap hajnalig tartott a Groznij körül mind szorosabb gyűrűt vonó orosz haderő és a Dudajev elnök csa­patai közötti ütközet Pervo- majszkoje település közelében. Csecsen részről reggel azt közölték, hogy az elkeseredett harcok során egyik fél sem ju­tott számottevő helyzeti előny­höz, és a csecsének visszavetet­ték az orosz harckocsikat. Az ütközetben rakétatámadásokat is intéztek az orosz harci gépek a település ellen. Orosz részről ezt cáfolták, mondván, kizáró­lag Dudajev erőinek állásait támadta a légierő. Grozniji ada­tok szerint az összecsapás szá­mos áldozatot követelt a pol­gári lakosság körében is, de pontos számok nem ismertek. A csecsének éjszaka nehéz­tüzérséggel lőtték az orosz állá­sokat. Összecsapások voltak Dolinszkij település közelében is. Hírek szerint a csecsének ki­lőttek három orosz harckocsit. A Groznijtól 20-25 kilométerre zajló csata zaja a fővárosban is hallatszott. A keleti irányból, Dagesztán felől közeledő orosz egységek átcsoportosításokat hajtottak végre. Tegnap reggel az Ingus- föld felől érkező menetoszlop még mindig 40-50 kilométerre volt Groznijtól, miután a cse­csének előzőleg ezt a hadoszlo­pot is támadták. Borisz Jelcin két héttel ez­előtti, a fegyverek leadására vonatkozó ultimátuma tegnap járt le. Az orosz haderőnek a parancs szerint tegnapig kellett körülzárnia Groznijt... ENSZ-engedély szérum kivitelére Az ENSZ Biztonsági Tanácsa engedélyezte 12 ezer adag, dif- téria elleni szérum kivitelét Ju­goszláviából. A testület az ENSZ gyer- meksegély-szervezetének, az UNICEF-nek sürgős kérésére hozta a döntést, amely ebben az esetben kivételt jelent a Jugo­szlávia elleni embargó végre­hajtásában - közölték ENSZ-források. vérkészítményt, amellyel a torokgyíkban már megbetege­dett személyeket lehet kezelni, kizárólag a belgrádi Toriak cég gyártja. Az UNICEF kérésében a to­rokgyík-megbetegedések jelen­tős növekedésére hivatkozott a közép-ázsiai volt szovjet köz­társaságokban, valamint Ke­let-Európábán: ezekben az or­szágokban a tavalyi 19 ezerrel szemben az idei esztendőben immár mintegy 40 ezer esetet regisztráltak. A könnyen elérhető difté- ria-oltóanyaggal szemben a szémm előállítása az éppen csak kitört betegség kezelésé­hez elengedhetetlen. (MTI) & HEVES MEGYEI VÁLLALKOZÓI KÖZPONT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Heves Megyei Vállalkozói Központ nyílt pályázatot hirdet Heves város és körzete komplex fejlesztési programjának kidolgozására. A versenytárgyalási felhívás és a pályázati feltételek átvehetők 1995. január 10-lg a Heves Megyei Vállalkozói | Központban ­(3300 EGER, Dobó tér 6/A.) Árajánlat beadási határideje: 1995. január 19.12 óra

Next

/
Thumbnails
Contents