Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-02 / 258. szám

Angliában marad „A három grácia” Több hónapon át tartó jogi vi­tára tett pontot egy angol felső­fokú bíróság azzal a végzésé­vel, amely kimondja: Nagy-Bri- tanniában marad Antonio Ca- nova (1757-1822) olasz mester 7,6 millió font sterlingre be­csült szobra, „A három grácia”, amelyet a malibui (Kalifornia állam) J. Paul Getty Múzeum akart megszerezni. A múzeum igazgatósága tör­ténetesen keresetet nyújtott be Stephen Dorrell, az angol nem­zeti örökség minisztere ellen, amiért az két ízben is megta­gadta, hogy engedélyezze a szobor kivitelét az országból. Szeptemberben egy leedsi bíróság első fokon úgy határo­zott, hogy nem törvénysértő a brit kormánynak az a rendelke­zése, amellyel meghosszabbí­totta az első ízben elrendelt ki­viteli tilalmat azért, hogy ezzel lehetővé tegye angol múzeu­Elárverezik Lipcse egyik jelké­pét, az egyetem központi épüle­tét - az érdeklődők január vé­géig jelentkezhetnek. A 142 méter magas, 28 eme­letes épület mind több gondot okoz a benne dolgozó egyetemi oktatóknak és a város vezetői­nek. Az 1968 és 1975 között épí­tett felhőkarcoló az akkoriban még Marx Károlyról elnevezett moknak a szobor megvásárlá­sát. Időközben pedig országos gyűjtés indult Nagy-Britanniá- ban annak biztosítására, hogy „A három grácia” - az olasz neoklasszicizmus legnagysze­rűbb remekeinek egyike — az országban maradhasson. Érde­kessége a gyűjtésnek, hogy arra egymillió font sterlinget aján­lott fel Jean-Paul Getty EL, a malibui múzeum alapítójának Angliában élő fia. Ajánlatát azonban nyomban visszavonta, mihelyt az a vád érte őt, hogy apja iránti ellenszenve késztette őt erre a lépésre. Végül is angol és skót múzeumok adták össze a vételár tetemes részét, a hi­ányzó 800.000 fontot pedig a műgyűjtő Thyssen-Bomemisza állta. Most azután a leedsi fellebb- viteli bíróság jogerősen elutasí­totta a malibui múzeum kerese­tét. egyetem és egész Lipcse büsz­kesége volt, mára azonban már fény derült több komoly terve­zési hibára. Az idő is megtette a magáét, az épület tatarozásra szorul, de sem a városi vezetés­nek, sem a szászországi tarto­mányi kormányzatnak nincs rá pénze - hiszen csak a külső burkolat felújítása 30 millió márkába kerülne. A Lipcse központjában álló, „Ezzel mindennek vége. Természetesen nagyot csalód­tunk” - jelentette ki a DPA-nak John Russell, a Getty-múzeum londoni kéviselője a bírósági végzés ismertté válása után. A leedsi bíróság egyébként ki­zárta annak a lehetőségét is, hogy a múzeum a Lordok Há­zánál keressen jogorvoslatot. Ezzel kapcsolatban a múzeum képviselője kijelentette: „Az egész világ tudja, hogy mél­tánytalanul bántak a múzeum­mal. Ezzel azonban a bíróság mit sem törődött”. Canova 1815-ben keletkezett alkotása Bedford hatodik gróf­jának megrendelésére készült. A márványszobor Jupiter há­rom leányát - Grácia, Szépség és Öröm - ábrázolja ruhátlanul. Canova stílusára az antik mű­vészet hatott. Jelentős portré­szobrász volt, aki dolgozott Napóleon és családja részére is. a város minden pontjáról lát­ható épület körül megszületése óta viták folynak. Hívei „böl- csességfognak”, ellenzői ezzel szemben „az ördög ujjának” nevezik a hófehér óriást. Ennek megfelelően merőben ellentétes érzelmeket váltott ki az árverés ötlete - de a lipcsei városatyák döntése végleges, nem tartanak népszavazást... (MTI) SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Du. 4 órakor: Szegény Dániel (József Attila-bérlet) Este 7 órakor: Stílusgyakorlatok Ifjúsági Ház (Bérletszünet) Tü volt az agyában Alapos orvosi vizsgálat után derült ki, hogy mi okozza egy kínai nő krónikus fejfájását: egy rozsdás tű az agyban. Az orvosok, akik eltávolították a tűt, elmondták a Reuter hírügy­nökség pekingi tudósítójának, hogy a 41 éves Csang Mei-hua agyába a tű 40 évvel ezelőtt ha­tolt be. Valóságos csodának tartják, hogy valaki eddig élhet fejében egy rozsdás tűvel. A tű eltávolítását az északi San Dong tartomány katonai kórházában végezték. Csang asszony elmondta, 20 évvel ez­előtt elvesztette azt a képessé­gét, hogy karjait és lábait moz­gatni tudja. Akkor azonban az orvosok nem tudták megállapí­tani, mi az oka a bénulásnak. Miután a katonai kórház mo­dem készülékeket, köztük to- mográfot kapott, kiderült, hogy a tű hegyével az agyba, fejével pedig a koponyacsontba fészke­lődön be. Ez azt bizonyította, hogy a tű a páciens születése után röviddel került az agyba, még mielőtt a koponyacsont megkeményedett. Csang asszony, aki tökélete­sen meggyógyult, azt mondta, természetesen nem emlékszik rá, hogy valaki egy tűt szúrt volna a fejébe. Ionesco-életrajz Párizsban megjelent az első életrajz az idén elhunyt dráma­íróról, Eugene Ionescóról. A „Ionesco, le rire et Tespérance” (Ionesco, a nevetés és a re­mény) című könyvet az ismert francia esszéista, Gilles Plazy írta. Nem az volt a szándéka, hogy elbeszélje Ionesco életét, hanem az, hogy - az írótól szerzett információk alapján - Ionesco pályafutásának egyes szakaszait elmesélje. Holnapi számunkból... A rosztovi rém a Zagyva partján Donald Sutherland, Max von Sydow és a hatvani vasútállomás - avagy: televíziós krimit forgat­tak világhírű sztárok részvételével. Országos konferencia a testnevelésről... A felnövekvő ifjúság egészségi állapota, élet­módja jelenleg igencsak sok kívánnivalót hagy maga után. Egy pap-festőművész érdekes kiállításáról Hogyan is látja-láttatja a minket körülvevő vilá­got Prokop Péter? SZUPEREXPRESSZ 3 szobás gázfűtéses, telefonos Eger, Rózsa K. utcai udvarra néző öröklakás garázzsal, táro­lóval eladó. Érd.: 36/313-980. (14691) A "Kisvakond" turkálóba bébi és gyermekruhák, női szoknyák, blúzok, férfi ingek, valamint lakástextília érkezett. Eger, Agyagos u. 12. (14676) Az "AUTÓSULP’-ban 1994. nov. 14-én személygépkocsi­vezetői tanfolyam indul részlet- fizetési kedvezménnyel. Je­lentkezés: Elek László Eger, Bródy S. u. 4. 311-966. (14644) Az alábbi feliratú bélyegző elveszett, 1994. nov. 1-től ér­vénytelen: Kszel Flórián Mo­zaik Háztartási Bolt 3300 Eger, Mátyás király u. 16. Adósz.: 47902945-2-30 Mezőbank 359-98914 1002600. (14670) Azonnali beköltözéssel bérel­nék 3 szobás telefonos bútoro­zatlan, lehetőleg gázfűtéses la­kást elérhető áron. T: csak nov. 2-án de. 8-11-ig 36/317-234. (14692) Belvárosi 2 szobás garázsos telefonos társasházi öröklakás igényesnek eladó. Ár: 3,6 MFt. Érd.: 36/322-139. (14487) Bevezetett élelmiszerüzlet be­rendezéssel együtt átadó. Tel.: 36/311-014. (14656) Citroen BX 14-es sürgősen el­adó. Érd.: 36/411-752 esti órákban (14661| Darabos szén 580 Ft/q szállí­tással, fűrészelt fa 380 Ft/q fu­vardíjjal megrendelhető. Érd.: 36/317-817,319-670. (14729) Eger kertvárosában 5 éve épült 280 m2-es igényes kivi­telű kertes családi ház eladó. A földszinten 100 m2-es vendég­látó üzlet működik. Lakáscserét beszámítok. Érd.: 06-30/450- 605. (14733) Eger környékén kocsmát bé­relnék. Ajánlatokat Eger, Pf. 492. kérem. (14606) Egerben 3 szobás kertes csa­ládi ház eladó. 36/323-865 10- 18-ig. (14660) Esztergályost, köszörűst azonnali belépéssel felveszünk. T: 36/413-547. (14627) Festékbolt nyílt olcsó árak. Eger, Vályi 4. (Ady-Sas sarok) 320-576. (14704) Kiadó Egerben az Egészség­ház utcában 1 1/2 szobás összkomfortos, bútorozott, te­lefonos, liftes lakás vállalati dolgozónak. Erd.: du. 12-19- ig a 36/314-008-as telefonon. (14718) Készletkiárusítás! Öltönyök, zakók nagykereskedelmi áron! Eger, Vörösmarty u. 27. H-P 8-14—ig. (14652) Kárpótlási jegyet veszek, egri illetőségűt. Érd.: 36/315-892- es üzenetrögzítős telefonon. (14711) Mitsubishi Lancer 3 éves megkímélt állapotban első kéz­ből eladó. Érd.: 06-60/387- 448. (14499) Pizza! Pizza! Lugas kisven­déglő Eger, Malomárok u. 53. 36/312-599. (14674) RÉGI FALIÓRÁK, MÁR­KÁS ZSEB- ÉS KARÓRÁK JAVÍTÁSA, ÓRAFELÉR­TÉKELÉS. CSAPÓ KÁ­ROLY ÓRÁSMESTER CÍM: EGER, SZÉCHENYI U. 24. T: 36/310-747. (14117) Szakácsnőt felveszünk Ma­gyar Csikó Eger, Dobó tér 1. (14709) Takarítónőt keresünk 40 éves korig. Tel.: 36/325-009 nov. 2- án 16-17 óráig. (14641) Takarítónőket két műszakos munkarendbe azonnali belé­péssel felveszünk. Telefon: 37/312-155 Farkasné (14700) ÓRAJAVÍTÁS, ANTIKVI­TÁS, MÁRKÁS JAPÁN ÉS SVÁJCI ÓRÁK ELADÁSA: CANDINO, SILVANA, FA­VORIT, CASIO, ORIENT, ADEC. CSAPÓ NORBERT ÓRÁS ÉS TSA. CÍM: EGER, BAJCSY ZS. U. 11. ÓRA­UDVAR (AZ ÉDESSÉG­BOLT MELLETT) T: 36/428-428. (14116) Új ruha vásár. Női pamut nad­rágok, pulóverek, tréningruhák, fehérneműk. Csütörtök Eger, Széchenyi 23. (14597) Árverésen a lipcsei egyetem központi épülete Olaszországi pillanatkép: cicusok találkozása... (Fotó: Perl Márton) Vészesen terjed az AIDS az afrikai kontinensen... Az afrikai kontinens déli orszá­gaiban egyre ijesztőbb mérete­ket ölt az AIDS (szerzett im- munhiány-szindróma). A Reu­ter összeállításában egészség- ügyi szakértőket idéz, akik sze­rint a Dél-afrikai Köztársaság­ban az AIDS-betegséget okozó HIV-vírussal fertőzöttek száma a megközelítően negyvenmillió fős lakosság körében 1991 óta minden évben megkétszerező­dött. A statisztikai adatok szerint 1991- ben a népesség 1,3 száza­léka hordozta magában a HIV-vírust. Ugyanez az arány 1992- ben 2,42, 1993-ban 4,25 százalékra ugrott. 1995-ben várhatóan már a lakosság 16 százaléka lesz HIV-fertőzött. A szakértők előrejelzése sze­rint az északabbra fekvő Zam­biában a nyolcmilliós lakos­ságnak egynyolcada, egymillió ember fog meghalni AIDS-ben 1998-ig. Jelenleg évente közel 30 ezren veszítik életüket a szervezet immunrendszerét megtámadó gyilkos kórban. A Dél-afrikai Köztársaság és Zambia között elhelyezkedő Zimbabwe tizenegymilliós la­kosságának csaknem egytizede HIV-fertőzött, és a vírus terje­dése ebben az országban is ré­misztő gyorsaságú. (MTI) Eastwood a legnépszerűbb Egy közvélemény-kutatás eredménye szerint Clint East- wood az Egyesült Államok legnépszerűbb filmszínésze. A Lou Harris Közvélemény-ku­tató Intézet felmérésében a má­sodik helyet John Wayne fog­lalja el. Mel Gibson a tavalyi ötödik helyről a harmadik helyre került. Utána Hamson Ford és Tom Hanks következik. E közvélemény-kutatás sze­rint csökken a népszerűsége Tom Cruise-nak, Arnold Schwarzeneggemek, Búrt Rey­noldsnak és Jack Nicholsonnak. A közvélemény-kutatásból ki­tűnik: Gibson a 18-29 évesek kedvence. E korosztály jár leggyakrabban moziba. John Wayne a 65 éveseknél és a még idősebbeknél a legnépszerűbb. Schwarzenegger a latin-ameri­kai bevándorlók favoritja. A Harris-intézet igazgatója azt mondta a UPI hírügynökség munkatársának, hogy a közvé­lemény-kutatás statisztikai pon­tossága plusz-mínusz három százalékra tehető. HEVES'""HÍRLAP EGEK, GYÖNGYÖS. HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, ytfcjí LŐRINCI PETERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán Felelős kiadó: KIS SZABÓ ERVIN, az AS-M. Heves megyei irodavezetője. Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefon: 36/413-644. Hirdetés: 410-880. Fax: 36/412-333 Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644) és ügynökségeinél, pos­tautalványon és átutalással a 359-98567/03401864 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Az árus példányok ára: 16,30 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Humor Az osztrák turista szépen pingált itatótálat pillant meg egy du­nántúli parasztportán.- Adj isten, bácsikám! - fordul be az udvarba, és nagy ravaszul ezt kérdi: - Mibe kerülne az a három csirke ott az itató körül?- Ezer forintba. Az osztrák fizet, majd amikor a csibéket átvenné, így szól:- Bácsikám, adja már el velük azt az itatót is!- Azt nem lehet! Ezen a héten már vagy harminc csibét sikerült eladnom vele... Recept Vitaminsaláta Hozzávalók: fél fej vörös vagy fehér káposzta, 1 szál sárgarépa, 1 fej téli retek, só, 1 fej hagyma, 1 csomó petrezselyemzöld, cu­kor, olaj, ecet a salátaléhez. A hozzávalókat felszeleteljük, megsózzuk. Ráöntjük az olaj­jal elkevert salátalevet. Salátástálra helyezzük, és petrezse- lymezölddel megszórjuk. MOZI EGRI URÁNIA Du. 3 és 5 órakor: Beverly Hills-i zsaru 3. Színes, amerikai filmvígjáték Este 7 és 9 órakor: Afrika-koktél Színes, amerikai film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4, 3/4 6 és este 8 órakor: Végveszélyben Színes, amerikai akciófilm HATVANI APOLLÓ Este 6 órakor: Maverick Színes, amerikai film Este 8 órakor: Titkok kertje Színes, amerikai film 1994. november 2., szerda A Nap kél: 6.29 órakor, nyugszik: 16.26 órakor. A Hold kél: 4.53 órakor, nyugszik: 15.40 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ACHILLES nevű kedves olvasóinkat! Az Achilles ritkábban hasz­nált, görög eredetű férfinév, jelentése: a kígyó fia. Védőszentje: Szent Achil­leus római vértanú (+ 304).

Next

/
Thumbnails
Contents