Heves Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-21 / 274. szám
Kegyeleti ünnepség Tófaluban Az ötven évvel ezelőtt történtekre emlékeztek vasárnap, amikor 11 -en haltak meg, megsemmisült a templom, iskola...(4. oldal) Kié a vállalkozók irodája Hevesen? Szolgáltatásaik jelenleg ingyenesek - tudjuk meg Szucsik István irodavezetőtől. Adatbank létrehozása után képet kapnak az önkormányzatok helyzetéről is. (5. oldal) Zsadányban összefogtak... ...és komfortosították a falut. Befejeződik a község teljes vízművesítése, épül a telefon- hálózat gerincvezetéke. (5. oldal) HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA V. ÉVFOLYAM 274. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT mm Jánosi György fenntartja lemondási szándékát Jánosi György, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára továbbra is fenntartja lemondási szándékát. Jánosi György pénteken közölte Horn Gyula miniszterelnökkel. hogy távozni kíván a minisztérium felső vezetéséből. A kormányfő eddig nem nyilatkozott arról, hogy elfogdja-e a lemondást. Vasárnap Jánosi telefonon történt megbeszélésen kérte a miniszterelnököt, hogy fogadja el a lemondását, de döntés egyelőre nem született - tájékoztatta az MTI-t a távozó politikai államtitkár. Hozzátette: a miniszerelnökkel folytatott megbeszélésről hétfőn, a frakcióülés, illetve a koalíciós egyeztetés után hajlandó részletes információt adni. rjc sfc Fodor Gábor művelődési miniszter a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének szombati közgyűlésén megerősítette: találkozik Hóm Gyula miniszterelnökkel és tárgyalnak a minisztériumban történtekről. Elsöprő Fónay fölény - és Pofoszos pofozkodás Elsöprő többséggel ismét Fónay Jenőt választották a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnökévé a szombaton a szervezet negyedik, budapesti kongresszusán. A posztjáról korábban leköszönt Stamp Gusztáv helyére Baji Józsefet választották ügyvezető elnökké, az általános helyettes Vasvári Vilmos lett. Az új elnökségben összesen heten kaptak helyet. Legutoljára 1992 decemberében, Szolnokon tartottak kongresszust, a mostani tanácskozásra a májusi választások utáni új politikai helyzet miatt volt szükség. A kongresszuson zárónyilatkozatot bocsátottak ki, amelyben többek között kijelentik: ragaszkodnak a parlament által megszavazott igaz- ságtételi, illetve átvilágítási törvények végrehajtásához. Fónay Jenő elnök hangsúlyozta: látnak olyan jeleket - többek között az alanyi jogon kárpótoltak érdekében tervezett intézkedéseket - amelyekből arra következtetnek, hogy az új kormány nem a visszarendeződést képviseli, hanem barátságot és megbékélést akar. Változatlanul egyik legfontosabb feladatuknak az egykori politikai meghurcoltak szociális érdekképviseletét tekintik. Szemenyei Kiss Tamás újságírót, aki szombaton a feleségével érkezett a Politikai Foglyok Szövetségének kongresszusára a rendezők nem engedték be az épületbe. Az újságíró felesége az épület előtt a Kacsa Magazinból kimásolt anyagokat, röplapokat kezdett osztogatni. A röplapok osztogatását úgy akadályozták meg, hogy a kongresszus rendezői az újságírót megverték - tájékoztatta vasárnap az MTI-t a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A BRFK ügyeletese elmondta, hogy a hölgy lopás miatt tett feljelentést a XIII. kerületi rendőrkapitányságon, mert a kezéből kivett és az épületbe bevitt szatyorból, amelyben a röplapok voltak, eltűnt a riportermagnetofonja. A verekedést a Főkert közelben tartózkodó dolgozóinak a közbelépése szakította félbe. A mentőket és a rendőrséget az újságíró értesítette. A tanúk kihallgatása folyamatban van. Kísérleti adás a gyöngyösi városi televízióban. Tegnap délután kezdte meg kísérleti adását a gyöngyösi Városi Televízió az egykori Volán Művelődési Házból kialakított stúdióban. A december 31-éig tartó kísérleti időszakban a stáb két-három naponként jelentkezik majd a képernyőn, hosszútávú célként pedig - konzervműsorokkal együtt - napi tíz órát szeretnének sugározni. A technikai berendezéseket lízing konstrukcióban üzemelteti a nyolc főállású tévés szakember. Gyöngyösön kívül a környékbeli 10-12 településen is jó minőségben fogható a városi televízió műsora. A vételhez elegendő egy egyszerűbb - akár házikészítésű - tévéantenna is. Felvételünk a műsorkezdés előtti pillanatokban készült a stúdióban. (Fotó: Perl Márton) „Lent termelnek - fönt bírálnak” Sokan még csak most verekszenek az árveréseken a termelőföldekért, s irigység ébred a szívükben, ha azokra gondolnak, akik már tavaly birtokossá lettek. Talán nem is sejtik, cseppet sincsenek irigylésre méltó helyzetben a földművesek. Egyetlen év alatt odalett az álmuk, legalábbis a szűcsi napraforgótermesztő gazdáknak. Sikerült őket megfosztani az illúzióiktól. Az öttagú társaság - Berta Miklós, Hordós József, Lévai Ferenc, Varga László és Vitovszki János - úgy határozott, közösen próbálnak szerencsét 15,5 hektáron. A napraforgó alkalmasnak tetszett, megegyeztek hát, hogy ennek a növénynek a magját vetik el földjükön. Még mielőtt dolgukhoz fogtak volna, felvásárlási szerződést kötöttek a budapesti Sunny Malomipari Kft. vámosgyöki kirendeltségével. (A szerződésmásolat azóta sincs a kezükben!) ígéretesnek tűnt a vállalkozás. Nemcsak hasznos tanácsokkal látták el őket a vetést, gondozást illetően, hanem a várható költségek fedezetére készpénzzel is, amiből mindjárt az elején levonták a vetőmag árát, amit ugyancsak a kft.-tői kaptak. Ekkor vált számukra „gyanússá” elsőízben a cég. Ugyanis jóval több vetőmagot sóztak rájuk, mint amennyi az adott területhez kellett. Hosszas huzavona után csak sikerült visszaámzni, így megingott, de alapjaiban nem rendült meg a bizalom. A gazdák aszerint cselekedtek, ahogy a technológiai utasítás szólt. Előkészítették a talajt, szántottak, vetettek, műtrágyáztak, helikopterrel vegyszerez- tek. Kezükre játszott az időjárás is. Míg mások az aszályra panaszkodtak, addig ők elégedetten szemlélték a határt - nö- vénykéik gyönyörűen gyarapodtak. Elérkezett a betakarítás ideje. (Folytatás a 3. oldalon) Befejeződik a jelöltajánlás A decemberi települési ön- kormányzati és a kisebbségi önkormányzati választásokon jelöltként indulók számára már csak ma, hétfőn lehet utoljára ajánlásokat gyűjteni. Az ajánlási íveket kedden, a pártlistákat pedig szerdán 16 óráig kell eljuttatni az illetékes választási bizottságokhoz. Az aláírások hitelesítését követően határoznak a bizottságok a jelölések törvényességéről, s erről csütörtökig tájékoztatják az érintetteket. IDŐJÁRÁS Feihőátvonulások, elszórtan záporral. A délnyugati szél megerősödik és északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 6 és 11 fok között alakul. Heves megyei heti prognózis A hét elején időnként ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és egy-egy futó zápor is lehet. A következő napokban újra a pára és köd játssza a főszerepet. A hét végére változékonyabbra fordul az idő, a gyakran megnövekvő felhőzetből többfelé várható eső, zápor. Eleinte éjszaka 0 fok alá süly- lyed a hőmérséklet, később már csak gyenge talajmenti fagy lehet. Ä legmagasabb nappali hőmérséklet az időszak teljes egészében 7 fok körül, a tartósan ködös tájakon 5 fok alatt valószínű. ORVOSMETEOROLÓGIA A hét első napjaiban a pára, a köd, a nyirkos-nedves idő, a sok felhő, a napsütés hiánya kedvetlenné, levertté tesz bennünket, a külvilággal szemben érdektelenné, lassúvá, tompává válhatunk. Városszépító útburkolók Gyöngyösön Díszkövekkel is szépítik a burkolatot a gyöngyösi Szent Bertalan templom körül, s feljebb a Kossuth utcán. Sétahely lesz, ahol nemrég még gépkocsik is jártak, arrébb pedig korszerűbb pályán gurulhatnak tovább a kerekek. Ahhoz, hogy sikerüljön a gyalogosbelváros programja, meg a többi terv, zökkenő- mentes, összehangolt munkára volt szükség - ahogyan ezt most is látom. A burkoló munkások egyetértéssel végzik dolgukat, mint ahol mindenki fontos. Nem emelkedik senki a fejük fölé gőgösen. Csak egy embert látok a munkások mellett, aki öltözékében is alig különbözik a többiektől. Mindössze talán annyi választja el tőlük, hogy nincs szerszám a kezében. Nem felügyelő - látni -, mert a társai olykor tegezve szólítják. O a művezető, Kakuk Gyula- értesülök -, az Egri Útépítő Részvénytársaság Gyöngyösi Főépítésvezetősége megbízásából. S majdnem tíz fős a burkoló csapata. Lázár István, Horvát Lajos, Szíj Béla és Ballagó Gyula brigádja nagy figyelemmel és szakszerűen rakja egymás mellé az idomkő darabjait, hogy tartós és szép is legyen. Betonalapra helyezik a követ, hogy szilárdan álljon té- len-nyáron. Sávonként pedig rögzítik is betonnal, főleg a széleken, míg a lapvibrátor be- tömöríti a közöket. Már három éve alkalmazzák ezt az eljárást- magyarázzák -, és a burkolat mindig tartósnak bizonyult. Szorgos munkájuk mellett feltűnő, hogy ennek a kilenc embernek a szótárából hiányzik a régiek száján talán kötelező káromkodás, amikor például nem jól hasad a kő. Igaz, a préselt idom is kizárja a durva szitkozódás, istenkáromlás lehetőségét. Először azonban arra gondoltam, hogy ezek az emberek azért nem káromkodnak, mert egy szentről elnevezett utcában dolgoznak, és a hely parancsoló tisztelettel hat rájuk. Aztán kiderült: egyébként sem divat náluk a trágárság. Ha véletlenül mégis előfordul, kivétel. Kakuk Gyula csoportja nemsokára befejezi munkáját a megszépített Szent Bertalan utcán, amelyet ezután sétálóutcának nevezünk, hogy ernyedt pillanatainkban új erőket gyűjtve andalogjunk itt, gyönyörködjünk a kirakatokban. G.E. Aláírásgyűjtésre szólított fel a püspök Hegedűs Lóránt szerint „Hajdúnánáson áll vagy bukik a Magyarországi Református Egyház egész iskolarendszerének törvényességi óvása. Ha egy helyen áttörik a falat, akkor nyilvánvalóan a törvénytelenség uralkodik majd a törvényesség felett”. A református egyház zsinatának lelkészi elnöke, református püspök a vasárnapi igehirdetést követően a hajdúnánási templom szószékéről aláírás- gyűjtésre szólította fel a híveket annak érdekében, hogy vissze- kerüljön egyházi tulajdonba a helyi 2. számú általános iskola. Mint ismeretes, az önkormányzati képviselő testület néhány napja felülbírálta korábban kinyilvánított szándékát, s úgy döntött: mégsem adja vissza az egyháznak egykori tulajdonát, a 2. számú iskolát.